Magyarság, 1935. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-14 / 158. szám

Könyv Károly királyról A „Magyar Nők Szentkorona­ Szövetségé“­­nek kiadásában nemrég jelent meg Lajos Iván könyve: „IV. Károly király élete és politikája“. Az első magyar mű ez, mely összefoglaló módon, az összes források fel­használásával rajzolja meg a tragikus sorsú uralkodó életét. 1918-ig viszi a szerző elő­adását, — és szeretnők remélni, hogy ha majd a körülmények erre alkalmasak lesz­nek s az erre a későbbi szakaszra vonat­kozó forrásanyag is megnyílik, kutatásait folytatni fogja. Két szempontot szeretnénk kiemelni Lajos Iván könyvével kapcsolat­ban. Az egyik az, hogy a legteljesebb elfogu­latlanság hangján, tömören foglalta össze az anyagot. A másik pedig az, hogy igyeke­zett a külföldi forrásanyagot is összehor­dani és megközelíthetővé tenni; sajnos ez utóbbi igen ritka jelenség politikai íróink körében. Lajos Iván ebben is különbözik a „historre contemporaine“ legtöbb írójától, hogy — bár minden szimpátiája könyve tárgyával vám — hangját az anyagismeret és a kritikai megismerés terhe fékezi és teszi objektívé. Ma még nagyon nehéz tárgyilagosan írni erről a korról. Még túl közel van a világ­háború s következményeit folyton magun­kon érezzük. Lajos Iván könyve mintegy fo­nalat ad kezünkbe visszafelé, ma azok a kérdések, melyek IV. Károly és birodalma életkérdései voltak, újra aktuálisak. Ez az aktualitás a Dunavölgyének Németországgal, illetve a nyugati államokkal valló kapcsola­tából következik. IV. Károly kiirály politikájának központi eleme az a békevág­y volt, mely egyformán folyt emberszeretetéből és a birodalma jövő­jét illető okos megfontolásból. Ma már nagy­jából tisztázódott az a helyzet, mely a hí­res Sixtus-féle békeajánlatok nyomán kö­vetkezett. A monarchia jövője azon fordult meg, hogy vájjon el tudja-e szakítani a maga ügyét Németországtól. Ekkor még a csehek, délszlávok és a románok igen kevés eredményt mutattak fel Nyugaton. Clémen­­ceautól Lloyd-Georgeig az összes antant­­államférfi­ak célja elsősorban Németország megtörése volt. A monarchia fontosságával és európai hivatásával mind tisztában vol­tak. Még élt a híres axióma: „Ha Ausztria- Magyarország nem volna, úgy meg kéne csinálni“. A monarchia természetesen szen­vedett volna némi területi veszteségeket, el­sősorban is elvesztette volna Tirol olasz­lakta részét. A Sixtus-féle tárgyalások má­sik fontos feltétele volt, hogy Szerbia eljut­­tassék újra vissza a Karagyorgyevicsek ural­kodása alatt. Ennek keresztülvitele sem üt­között volna különösebb nehézségekbe. Sixtus herceg tárgyalásai az antant állam­­férfiait mind kedvező irányban hangolták. György angol király is nagy rokonszenvvel nyilatkozott IV. Károly kiirályról s a mo­narchiáról, hol oly kedvezően bánnak az angol alattvalókkal. A tárgyalások súly­pontja természetesen Franciaországra esett. Ennek volt a legnagyobb érdeke, hogy a monarchia elszakadjon Németországtól. Franciaország ezáltal egyfelől azt remélte, hogy a német imperializmus ellen új felvo­nulási területet nyer, másfelől pedig erről az oldalról is teljessé akarta tenni Német­ország körülzárását és kiéheztetését. Angol és francia körökben jól ismerték IV. Károly békevágyát, tudták, hogy minden befolyását latba vetette a korlátlan búvárha­jóharc el­len, tudták, hogy Zita királyné is közbelé­pett Vilmos császárnál, — hasztalanul — hogy megakadályozza a francia templomok és műemlékek bombázását. Természetesen, a német körök nem vet­ték szívesen ezeket a tárgyalásokat. A mo­narchia ugyanis a különbékén kívül hajlan­dónak mutatkozott rá, hogy honorálja Franciaországnak Elszász-I­otharingiára vo­natkozó igényeit. Hozzájárult ehhez a visz­­szatetszéshez az a belső ellentét is, mely XIX. Benedek pápa békeakciója során szem­beállította egymással Bethmann-Hollweg kancellárt és a német nagyvezérkart. Beth­­man-Hollweg élénken helyeselte a pápa bé­k­­eközvetítését és ezért több ízben tárgyalt Paselli nunciussal. Az akcióba bekapcsoló­dott a centrum­párt később megyilkolt ve­zére, Erzberger is. Erzberger kíméletlenül megmondta a nagyvezérkar tagjainak, hogy a német népet nem informálják helyesen a háborúról és hogy a helyzet katasztrofális. Erzberger háta mögött Czernin osztrák-ma­gyar külügyminiszter állt, aki közben rá akarta bírni a német kancellárt, hogy El­­szász-Lotharingia átengedése mellett teremt­sen közhangulatot s ezáltal bírja rá az el­fáradt németséget is a békére. A német parlament is nyugtalankodott a hadihitelek fölemelése miatt. . Ugyanekkor Erzberger a birodalmi gyűlésen fölszólalt s kíméletlenül föltárta a búvárhajóharc balsikerét, — Erzberger pedig adatait a hágai osztrák-ma­gyar követségtől kapta ... A német nagy­­vezérkar ezt az akciót a legnagyobb elége­detlenséggel nézte és minden külső és belső lépést megakadályozott A béke felé, így bu­kott el német oldalról IV. Károly béketerve, de ebben a bukásban része volt Czernin ügyetlenségének is. II. Vilmos kénytelen volt maga is osztozni a nagyvezérkarnak Bethmann-Hollweg törek­vései elleni akciójában. Ludendorff és Hin­­denburg Bethmann-Hollweg tárgyalásai fölött annyira fölháborodtak, hogy rögtön beadták lemondásukat. A két hadvezér lemondása viszont a kancellárt buktatta meg. Utána jelentéktelen férfiak kerültek a német kor­mány élére, kiknek sem képességük, sem megértésük nem volt a monarchia béketer­vei iránt. A monarchiát viszont kötelezte a szövet­ségi hűség, másfelől pedig az osztrák-magyar államférfiakban sem volt eléggé erős aka­rat, hogy a német túlsúlynak ellenálljanak, így kapcsolódót egybe még a végső válságos időszakban is a monarchia ügye Németor­szággal; így szakadt el a nyugati hatalmak megértéséhez vivő fonál. A monarchia békekíisérletének ez a meg­hiúsulása természetesen nagy előnyt jelen­tett azoknak az emigránsoknak, kik a kü­lönféle kis népek „nevében“ követeltek ha­lált erre a birodalomra, mely amúgy is Né­metország „hűbérese“ lett. IV. Károly ki­rály békekíísérletei jóval megelőzték Masary­­kék és Take Jonescuék akcióit; ha tehát ek­kor a monarchia Pamisban és Londonban kedvező atmoszférát teremt és különbékét köt, az 1918-as fölbomlás megelőzhető lett volna. Különös tragikuma a sorsnak, hogy IV. Károly békekísérleteinek intenciói és szel­leme csak akkor érvényesülhetett, mikor már minden elkésett. Ifj. gr. Andrássy Gyula 1918 októberének végén IV. Károly politi­káját követve volt kénytelen véget vetni a a német szövetségnek és külön utakra térni. A végzetes októberi forradalom azonban tönkretette azt a monarchiát, amelynek ne­vében Andrássy tárgyalt— nem minden re­mény nélkül. Ha a monarchia idejében rá tud lépni arra az önálló útra, melyet hiva­tása kívánt volna, ez nem következtetett volna be. IV. Károly és Andrássy Gyula helyesen ismerték föl a monarchia szerepét. Ez a szerep a németség és a szlávság közé szorult dunai népek egyenjogú szövetsége, mely egyúttal a legszorosabb kapcsoltban va­n a Nyugattal. lajos Iván még tartózkodik, a történetíró visszavonultságával, e távolabbra utaló konklúziók levonásától. Mégis könyve minden sorából ez derül ki s különösen újra aktuálisak az ott leirt dolgok ma, a német birodalom uj expanziója s a dunai népek viszálya és megszervezetlensége idejért. A tanulság az, hogy önálló külpolitikai távla­tokra van szükségünk s nem szabad min­denben a németség szemszögén át nézni a legfontosabb sorskérdéseket. mCTABSlr. 1935 Julius 14, vasárnap Őrizetbe vették Gerlóczy Zsigmond egyetemi tanár feleségét Beugrató ügynökök áldozata lett Szombaton délelőtt tíz órakor előállítot­ták a főkapitányságra Gerlóczy Zsigmond dr. felsőházi tag, egyetemi tanár feleségét, tizen­hat óvadéksikkasztási feljelentés ügyében. A kihallgatás során derült ki, hogy Ger­­lóczyné milyen szerencsétlenül bonyolódó anyagi ügyek miatt került a rendőrségre. Gerlóczyné első férje, egy vasgyári igazgató után két fiával és leányával együtt hatalmas vagyont örökölt. A vagyont a gyermekek kapták, de az anya, mint a gyermekek törvé­nyes gyámja, szabadon rendelkezett az érté­kek fölött. Másfél évvel ezelőtt két fia nagy­korú lett és az úriasszonynak a vagyonrészt ki kellett adnia fiai számára. Időközben na­gyobb pénzösszegre volt szüksége, ezért köl­csönt vett fel, amit két házára tábláztatott be. Amikor a kölcsön visszafizetése esedékes tett, Gerlóczyné nem tudott kötelezettségének eleget tenni, így az egyik budapesti bank zárgondnokság alá vette a két házat. Ger­lóczyné ügyei egyre bonyolódtak, pénzre volt szüksége, ügynökökhöz fordult, akik a szükséges összegeket nem tudták rendelke­zésre bocsájtani, azonban azt az ajánlatot tették, hogy vegyen fel óvadékos házmeste­reket, így olcsó pénzhez jut és anyagi viszo­nyainak javulása után majd könnyen vissza­fizetheti. Gerlóczyné fel is vett kétezer pen­gővel egy házmestert és ez ideiglenesen ren­dezte volna ügyeit. Azonban az ügynökök nem nyugodtak, mert még csak egyszer kap­tak jutalékot. Rábeszélték a házmestert, hogy kérje vissza a pénzt, mert az el fog veszni. A házmester tényleg visszakövetelte a kétezer pengőt, ekkor ismét jelentkeztek az ügynö­kök, hogy tudnak egy házmestert, háromezer pengős óvadékkal. Gerlóczyné kénytelen volt ezt felvenni, hogy az első ügyet likvidálja. Ez így ment tovább, hosszú időn keresztül. Az úriasszony teljesen belebonyolódott az ügynökök által ajánlott pénzügyi mahiná­­ciókba és busás jutalékot fizetett a lelkiisme­retlen embereknek. Vallomása után kihirdet­ték előtt, hogy­ az ügy végleges tisztázásáig A rendőrségen kell maradnia. _­­ y. — Tisztviselőáthelyezések a fővárosnál. A polgármester a közszolgálat érdekében több tisztviselő áthelyezése­kánt intézkedett. Kiss Kálmán fogalamazót az V. kerületből a VII. kerületbe, Be­kő Zoltán segédfogalmazót a magasépítési ügyosztályból a közélelme­zési ügyosztályba, Zalán Károly ideiglenes hivatalnokot az I. kerül­eti elöljáróságtól a VIII. kerületibe, Jámén Marton Pál gyakor­nokot az I. kerületbe, Gruzl János adóhiva­tali főtisztet a VII/b ad­ókerületből a VH/b adókerületbe, innen Jakoby Péter adóhiva­tali főtisztet a Vl/b kerületbe, Kuti István adóhivatali tisztet a Vl/b kerületből a Vll/b kerületbe, innjdn Kronits Miklós id. hivatal­nokot a VI/ib adókerületbe. Kővárosi Jenő id. hivatalnokot az V/a adókerületből az V/b kerületbe, innen Baranyay Ferenc ke­­z­elő tiszteit az V/a adó­kerületbe. Egyedi Ilona hivatalnokot a közélelmezési ügyosztályból a XI. kerületbe helyezték át. — Uj polgári iskolai igazgató, Kelemen János berettyóújfalui iskolai igazgató nyu­galomba vonulásával megüresedett állásra Kovács László hajdúböszörményi polgári iskolai igazgatót nevezték ki.­­ Az angol bank igazgatója Bécsbe érke­­­zett. Bécsből jelentik: Sir Niemeyer Ottó, az angol bank igazgatója szombaton este rövid tartózkodásra Bécsbe érkezett. A pálya­­udvaron Buresch dr. pénzügyminiszter és Rost von Tenningen d., a népszövetség kép­viselője üdvözölte. Fürdősikkek, fohárnemű­ek olssin Bieoxarezhetik — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Misky Károly berettyóújfalui állampénztári tisztet Debrecenbe, Kovács Ferenc dr. pénzügyi fo­ga­lmazógy­a­kornox, földadónyilvánitairtási biz­tost Debrecenből Bajára, a kereskedelmi mi­niszter pedig Oláh Béla álllamé­pítészetii hiva­tali főmérnököt Berettyóújfaluból Győrbe, Szerényi Zoltán mérnököt pedig a szekszárdi államépítészeti hivatalhoz helyezte át.­­ Mérsékelte a posta a vidéki mellék­állomásos és alközpontos telefonok előfize­tési díját. A posta vezérigazgatósága augusz­tus elsejei hatállyal rendeletet adott ki. A rendelet szerint az 1—100 előfizetővel bíró hálózatokban az egy mellékállomások főál­lomásnál és az alközpontos berendezésnél megszüntette a fővezetékek fokozatosan emelkedő díjszabását. Ezentúl minden állo­másnál, főállomás és fővezeték után az elő­fizetési díj egységesen havi hat pengő. Nyil­vános, táblás állomás, főállomás, fővezeték előfizetési díja havi tizenkét pengő. a tökéletes formája/ gumibetétes / melltartó Egységár P a. 40 — Hegedűs Lóránt északi útja. Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter szombaton Hamburgba utazott, ahonnan a hamburgi­ amerikai hajóstársaság Milwaukee hajóján többheti útra indul az Északi-tengeren a Spitzbergákig. Prima • •jégszekrényekmár 49.- P­t51 _ _ Villamos hűtő* készülékek, sörkimérőkészülékek, fagylaltgépelő jégszekrénygyár, VI. Ó-utca 6 Árjegyzék ingyen és bérmentve — Főpapi aranymise. Lévay Mihály, az újszásziak egykor ismert nevű költő­ papja, az abonyn­ak sok éven át volt apátja és or­szággyűlési képviselője, mint hatvani prépost érte meg aranymiséjét. Hivei közül 3000-nél többen indulnak zarándokútra, hogy főpap­jukért imádkozzanak. Az aranymise emlé­kére, ugyancsak híves, művészi kivitelű kál­váriát állítotak fel. Lévay Mihály templo­mot, zárdát, iskolát épített, aranymiiséje az egész hatvani társadalom emelkedett ün­nepe lesz. Most vegyen rádiót a mm 7066 6+1 csöves ráülő 195.~ Vermes Zoltán, II. Margit-körút 4. Telefon 56-0-14 II. Zsigmond­ utca 5. Telefon 50-5-11 — Strandolás után Tarpan hajcseppel ke*­zeljük hajas fejbőrünket. "■ 11 ........."■.... —1 ■■ Csak eredeti üzemi töltésü­k.IH.T.K. TEJFELT ▼ egyen. * dől. papírpoh­árban ­ Vásáry István­ elbúcsúzott Debrecen közönségétől Debrecenből jelenti a Magyarság tudósí­tója. Vásáry István dr. polgármester, akiinek a belügyminiszter tudvalévően nyugdíjazását rendelte el, szombaton a következő nyílt le­véllel búcsúzott el Debrecen város közön­ségétől: — Nekem nem okoz keserűséget köz­katonává tenni, mert a kötelesség minden helyen egyformán kötelesség. Annak teljesí­tése minden helyen megadja a lelki meg­nyugvást. A díszt nem a hely adja, hanem a végzett munka. Érdemeket nem raktam soha magamra. Az érdem mindig a városé volt, amely az áldozatok terhét viselte, amelynek polgári erényeit nem egyszer övezte feje­delmi homloknak is díszére váló tündöklő fényes koszom. Boldognak éreztem magam, amikor azt láttam, hogy a város polgársága milyen áldozatos erőfeszítésre volt hajlandó kérő szavamra azért, hogy a falak között élet legyen, hogy munka legyen és ennek nyomán minden munkáskéz megkaphassa a mindennapi kenyerét. Békére törekedtem a felekezetek és társadalmi osztályok között, mert a mindenki együttes erejére volt szük­ség a nehéz napokban. Hálás vagyok a gond­viselésnek, hogy akkor, amikor nemzetemre mindenfelől a pusztulás szelét zúdították el­lenségei, lehetővé tettem az alkotó, a példa­adó munkát és nem engedtem maradandó emlékek nélkül múlni az időt e város felett, amely csak nemes hagyományait követte, amikor legszebb alkotásait és áldozatait most is a szűkölködés idején mutatta. — Nem voltam én sem hiba nélkül való, ezt nagyon jól tudtam és tudom, hiszen em­ber vagyok én is. Meg is bánthattam ember­társaimat. De ez csak emberi fogyatkozásból, nem rosz szándékból való volt. Azt kérem most, nézzék el ezt és felejtsék el jóakarattal, mint ahogy én is elfelejtem az emberek okozta keserűséget. Sok szeretetet, sok meg­értést és együttérzést éreztem mindig velem szemben. Ez volt az én igazi jutalmam. De különös érték volt ez számomra a nehéz na­pokban. Felejtette, eltakarta azokat a sebe­ket, amelyeket bizony nagyon sokszor sötét, titkos helyekről lövöldözött nyilak ütöttek lelkemen. Most visszalépek a sorba. A küzdő, dolgozó, súlyos gondokkal terhelt polgárok tömött soraiba. Küzdeni, dolgozni velük, hor­dozni együtt a gondokat,­­ nem a nyuga­lomban, hanem a munkában. És amikor ed­digi helyemet illetőleg azt kérem városomtól, mert e helyre ő állított engem, hogy: Uram! bocsásd el szolgádat békében, nem hátrané­zek, hanem előre, mert az útnak csak egy része van mögöttünk. Más része előttünk. És nekünk ezt az útszakaszt kell járnunk, hogy célhoz érhessünk. — A belügyminiszter döntött abban a párban, amelyben én voltam az egyik fél, hogy a másik fél valóban ki volt, nem derült eddig ki. Ezt csak a jövő fogja megmutatni. Ezzel a belügyminiszteri döntéssel, — egye­sek véleménye szerint, — elérkezett az ideje, hogy távozzak és búcsút vegyek. Ha engem Debrecen városához az érvényesülés múló lehetősége kötött volna, ha ez a város ne­kem csak az a terület lett volna, ahol az em­berek érzelmeire és indulataira alapított erő­feszítéssel, tülekedéssel lehet az élre kerülni, akkor nekem most tényleg búcsút kellene venni Debrecen lakosságától és városától. — De engem Debrecenhez egészen más szálak kötnek. Olyan szálak, amelyek fonó­­dása elődeim szenvedése és üldöztetése során­­ kezdődött, amelyek századok során erősöd­tek olyan kötelékké, amit földi hatalom nem szüntethet meg. A történelem, amely lassan formálja a lelkeket nemzedékeken át, adta­ nekem Debrecen lelkét. Lelki kapcsolat Debrecen között és közöttem. Ez a kapcsolat a hivatali viszony megszakadása után is megmarad. Nem csak okom, de jogom sincs­ ezért búcsúzni. — Nem magam választottam meg soha azt a helyet, amely munkálkodásom tere volt. A gondviselés rendelésének tekintettem. Annak tekintem azt is, amikor hivatali he­lyemet elhagyom. Ott is polgártársaim kö­zött­ és nem felettük éreztem magamat. Kö­zöttük maradok és leszek ezután is. Vásáry István dr. Debrecen lakossága meghatódottan olvasta a volt polgármester búcsúsorait, megható­dottan, de azzal az érzéssel, hogy kiváló fia bizonyára rövidesen megtalálja helyét a vá­rost tovább építő munkában.

Next