Magyarság, 1935. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-05 / 201. szám

1935 szeptember 5. csütörtök MmraRMte sh' sw­y­. pswwfi SEMBI A belügyminiszter döntése súlyos vádirat a MLSz jog­szolgáltatása ellen Megírtuk, hogy a belügyminiszter az Attila— MLSz—Nemzeti ügyben hozott határozatával megsemmisítette a mindenfajta szövetségi „igazságszolgáltató“ szervek alsófokú ítéleteit és a nyakatokért szabálymagyarázatokkal szem­ben reálisnak és érvényesnek minősítette az Atilla csapatának a pályán kiverekedett győzel­mét és ennek megfelelően visszaadta Miskolc csapatának a nemzeti bajnokságban őt megillető helyét. Nagy fontosságú a belügyminiszter dön­tése nemcsak az igazságkeresés szempontjából, de azért is, mert alapos kioktatást tartalmaz az MLSz kiskirályai és a minden hozzáértés nélkül „bíráskodó“ szövetségi szervek számára és mindenekfelett megérdemelt kritikával sújtja azt a sporterkölcs rovására élősködő üzleti szellemet, amelyet éppen a Magyarság soha nem szűnt meg ostorozni. Minden részletre és mellékkérdésre kiterjedt a belügyminiszter határozata és nem kevésbé tartalmas az indo­kolása is. Mindkettőt érdemes volna kiplaká­­tozni és kifüggeszteni az MLSz ben, meg a PI­ASz-ban, hogy tanulhassanak és okulhassa­nak belőlük, elsősorban is azok, akik az üzletet minduntalan össze szokták téveszteni (vagy szándékosan keverni!) a sporttal és a sport­erkölcsökkel. Már ahogyan éppen az egyesületi, vagy üzleti érdekek azt úgy kívánják. Egy kis sporttörténeti dokumentum ez a belügyminisz-­ teri határozat, amelyből mi is érdemesnek tart­juk leközölni az alábbi szemelvényeket. Ezeket mondja a nevezetes határozat: Az Attila panaszára az egyesületek feletti fő felügyeleti jogom alapján felülvizsgáltam az MLSz országos elnökségének határozatát, amellyel érvényre emelte az alszövetségi egyesbíró 1935 július 12-iki határozatát, amely helyt adott a Nemzeti részéről az Attila által benc­és sporterkölcs szempontjából kifogásta­lanul elért és csakis ezen az alapon elfogad­ható eredménytől, hogy az egyesület egy kétes és bű­ncselekménygyanús (!) tartozása miatt fel volt függesztve.­­ A szövetség különböző szervei előtt lefolyta­tott eddigi eljárás — nézetem szerint — igazolta azt, hogy az Attila 1600 pengős állítólagos tar­tozása sporttartozás lenne, hanem ellenkezően, az eljárásból az tűnik ki, hogy az egy uzsora­­gyanús műveletből származik, amelynek tisztá­zása csak bíróság előtt, eskü alatti tanúvallo­mások alapján lehetséges és épp ezért a szövetség részéről jogvédelemben nem is lett volna részesíthető. Felhívom a szövetség veze­tőségét, hogy a jövőben nagyobb gondot for­dítson a szövetség jogorvoslatot nyújtó szer­veinek az ellenőrzésére és kötelezze azokat, hogy minden határozatukban, minden egyes alkalommal hivatkozzanak az alkalmazott jogszabályok rendelkezéseire, mert enélkül határozataik jogalapnélkülinek tűnnek fel s könnyen az önkényesség látszatát kelthetik az érdekeltekben és ezenkívül nagy mértékben megnehezítik mind a szövetségnél, mind pedig az illetékes hatóságoknál benyújtható jogorvoslati kérelmek érdemleges elbírálását. Felhívom, gondoskodjék arról is, hogy a szö­vetség vonatkozó szabályaiban oly hiányok, mint amilyenek a jelen kérdéssel kapcsolatban is megállapíthatók, pótoltassanak és a szabá­lyok oly rendelkezésekkel egészíttessenek ki, amelyek a lehetőséghez képest kizárják azt, hogy a vitás kérdések eldöntésénél — külön­ö­­sen a professzionista tagegyesületek ügyeiben — az üzleti szellem a sporterkölcs rovására érvényesüljön és hogy a szabályszerű mérkő­zéseken elért sporteredmények utólag kétes anyagi okokból megsemmisíthetők legyenek. Egyszóval üzleti szellem és sporterkölcs. Akiket illet, értsenek belőle!... K. G. A legszebb kiállítású magyar Illm:S­zerelmi Álmok Regényes történet LISZT FERENC éle­t­é­b­ő­l CORVIN ♦ G&PITOL ♦ SIMPLON ♦ Mától! Június 23-án lejátszott osztályozó mérkőzés ellen beadott óvásnak és a mérkőzést az Attila győzelme ellenére 0:0 gólaránnyal­­a Nemzeti javára igazolta. Az MLSz-től bekért iratokból megállapítot­tam, hogy az MLSz országos elnökségének határozata sem a kormányhatóságilag láttamo­­zott alapszabályok, sem az egyéb szabályok alapján nem tlir kellő jogalappal és egyedül az Attila 1600 pengős, kellően nem tisztázott tartozására vonatkozó szövetségi egyesbírói döntésen alapul. Ezekre tekintettel az egyesü­letek feletti legfőbb felügyeleti jogom alapján az MLSz országos elnökségének fentebb emlí­tett határozatát megsemmisítem és az Attilának június 23-án lejátszott osztályozó mérkőzését a ténylegesen elért eredménnyel igazolni, ennek megfelelően az Attilát a nemzeti bajnokságban való részvételre jogosultnak nyilvánítani ren­delem el. A legnagyobb mértékben a sporterkölcsök­be ütközőnek tartom, hogy egy egyesületet a sors­döntő, osztályozó mérkőzés lejátszása után, amikor az a mérkőzést megnyeri, azon a címen üssék el a zöld gyepen szabályszerű küzdelem­() Az Újpest és a II. ker. FC bajnoki mér­kőzése csütörtökön kerül lejátszásra, délután fél 5 órai kezdettel a megyeri stadionban. Újpest a Ferencváros ellen győztes csapatát fogja kiállí­tani, az óbudaiak ellenben egy-két helyen erő­síteni fogják vasárnapi csapatukat, amely pontot adott le Budafoknak. Az Újpest valószínű győ­zelme aligha lehet vitás.­­ Nagy játékosgondjai vannak a Ferenc­városnak. Mint mondani szokták, a baj soha­sem jár egyedül. Beigazolódik ez jelenleg a Ferencváros esetében is, amikor a vasárnapi bal­­szerencsés játékvesztés u­tán, még mindig nem lehet tudni, hogy kikből fog összekerülni a Sparta elleni vasárnapi kupamérkőzésbe a zöldfehérek fedezetsora. Annyi már bizonyos, hogy sem Laky, sem Lázár nem fognak játszhatni és így a Fe­rencvárosnak letagadhatatlanul nagy klasszist jelentő fedezetsorát egyedül Móré fogja kép­viselni. Anélkül, hogy kétségbe akarnák vonni a beállítandó tartalékok képességeit, minden vi­tát kizáróan meg lehet állapítani, hogy ha Lázár és Laky az Újpest ellen játszhattak volna, utób­binak semmilyen elszántsága és küzdőképessége sem tudta volna megfordítani a már elveszett­nek látszó mérkőzésnek a sorsát. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Laky—Móré—Lázár összeállítású fedezetsor, legjobb formája birto­kában, legalább 2-3 góllal nagyobb játékerőt képvisel, a Ferencváros vasárnapi megvert tar­talékos fedezetsoránál. Az amatőr Hofmann úgy, ahogy, még csak igyekezett feledtetni Laky hiányát, de már Bán, Lázár helyén és különö­sen a második félidőben, mindössze annyit je­­lentett, mintha ott sem lett volna. És a nehéz probléma ezen a héten sem jutott közelebb a megoldáshoz, pedig a Sparta olyan nagy for­mában küldi el csapatát Budapestre, hogy nem­csak a csehek, de még a prágai magyarok is kénytelenek elismerni mai nagy teljesítőképes­­ségét. És amikor a csehek mindegyik játékosa a UFC elleni vasárnapi mérkőzésén, mondhatni bomba formát mutatott, ugyanakkor a Ferenc­város nemcsak, hogy nélkülözni kénytelen két nagyklasszisa fedezetjátékosát, de még azt sem tudja, hogy várjon kit is állítson be a haszna­vehetetlennek bizonyult Bán helyére? Sok vá­lasztása nincsen a zöldfehérek vezetőségének és ha Bánt kénytelenek lesznek kihagyni a csapat­ból, úgy helyette csak Mikes jöhet kombinációba és akkor is csak abban a formában, hogy a jobbszélen fogják játszatni őt Laky helyén, viszont Hofmann a balszélre kerülne át. Ez volna az a bizonyos szükségmegoldás, amelynél jobbat csak abban az esetben várhatnánk, ha Laky lázas állapota péntekig megszűnnék és orvosi engedéllyel mégis beállítható volna, mert Lázár térdizületi rándulása még legalább 8—10 napos abszolút pihenésre szorul. És mindez pontosan a Sparta elleni kupadöntők idejére!?... Úgy lát­szik, ez is hozzátartozik a futball kiszámíthatat­­lanságaihoz! Dr. Gomperz Fü­löp és Surányi Miklósné Gom­perz Dóra szomoro­dott szívvel tudatják, hogy bűn szeretet édesanyjuk özv. Löw Zsófia hosszas szenvedés után, 1935 szeptember 2-án csendesen el­hunyt. Kedves halottunkat szerdán déli 1 órakor helyeztük a Kere­­pesi­ úti szr. temetőben levő csa­ládi sírboltunkban örök nyuga­lomra. Ve­je: Dr. Surányi Miklós. Hűséges önfeláldozó gondozója: Seised! Anna. Csendes részvétet kérünk. wsnsMBSBEs 13 A MAMMUTVADÁSZ ■■■■Ili REGÉNY Írta: SZERDLA JENŐ S mintha a legjobb pajtási viszony­ban volnának, belekarolt a barátjába és úgy húzta vissza, majdnem erőszako­san. — Én tudom a titkodat! — mondta Zalán, arcába meredve a remegő ember­kének. — S ha cserben hagysz, ki fo­gom tekerni a nyakadat! — Miféle titkot tudsz rólam? — pat­togott a közgazda. A főtisztviselő közelebb húzódott hozzá, hogy valamit súgjon a fülébe. — S ezt ki akarod használni ellenem? — kérdezte a dakszli, falfehéren az ijedtségtől. — Eszem ágában sincs ... Csak érez­tetni akarom veled, hogy kezemben tar­talak. Tarts ki mellettem, Lajos. Ne hagyj cserben életem legválságosabb pillanatában. A te érdeked is, hogy va­­lahára egy kis tőkéhez jussunk. — Ám legyen! — sóhajtott föl Sivár, míg Kacska kezét nyújtotta a szövetség újabb megpecsételése jeléül. Láthatólag helyreállott közöttük a béke, mert később kart karba fonva léptek be a bakk-szobába, ahol Zalán letelepedett a zöldasztal mellé s újra ki­próbálta a szerencsét. — Ezek valami országos gaztettre készülődnek! — tört ki Jánosból az in­dulat, mig függönyrejtekhelyéről előme­részkedett a világosságra. Az elkapott mondatfoszlányokból nem lett okosabb. Csak fokozódott a rejtély. Kit akarnak ezek jégrevinni? De a saját bajával annyira el volt foglalva, hogy a sötét ügy nem is igen érdekelte. Bukdácsolva az élet sivár la­birintusában, lassan-lassan rájött arra, hogy az emberek többnyire gazemberek, de nem mindig derül ki róluk. Álma elmúlott és utána szokásosan szörnyű éhség következett.­­­e ez most nem aggasztotta. Húszpengős bankjegy van a zsebében és azonkívül ötven fillér apró. Nyugodtan helyet foglalt egyik fe­héren terített asztalnál. — Van még ebéd? — kérdezte az elő­siető pincért. — Hogyne! A játékteremből lárma és élénk zsi­­bongás hangzott, amit alig tudott fé­kezni a játékmester csengője. A barlang­lakó fölkapta a fejét, odabenn nagy já­ték lehet. Állítólag itt van a „fáraó“ is, így nevezték azt a Pávliczky Ottmár nevű felvidéki gyárost, aki mahagóni arcával, idétlen homlokával, fantaszti­kusan elálló füleivel és gigantikus met­szésű orrával, ókori sziklasírok faragott képeire emlékeztetett. De rengeteg pénze volt, szeretett kártyázni s ha megjelent a klubban, mindjárt föllen­dült a játék. — Butaság volna megenni a pénzt! — tűnődött János.—­ Amikor a pénzen nyerni is lehet! S mikor visszatért a pincér az étlap­pal, igy szólt fanyar hangon. — Nincs étvágyam ... egy vajaske­nyér is elég. De a vajaskenyeret apróra szeletelve ünnepiesen fogyasztotta el, — mintha hizlalt rostélyost enne s utána három pohár vizet nyelt le, hogy a jófalat meg­­nőjjön a gyomrában. Bement a játékterembe, pénzét apróra váltotta föl és megállott egyik játékos mögött, kétpengőst merészen bedobva a zöldasztalra. Véletlenül Hunyor Zalán mögé került, aki már nagy veszteségben lehet, mert zsebkendővel törölgeti verejtékező hom­lokát, hangosan nyögdécselve. — Nem hiszem, hogy maga szeren­csét hozna rám, — mondta acsarkodva megfordulva. Bár nem volt joga, hogy kifogást emeljen egy álló játékos ellen, János mégis engedelmesen továbbhullgott, az asztal turiani oldalán helyezkedve el, mert letört és megtűrt klubtag létére nem akart veszekedést kezdeni. Csakugyan Pávliczky ült a bankszék­ben, komor sziklaarcával egykedvűen osztva le a lapokat. — Hát a banknak! — hangzott a já­tékmester egyhangú vezényszava. Hunyor Zalán idegesen fölugrott és elrohant, mert minden pénzét elvesz­tette. Dühödt pillantást vetett János felé is, mintha őt tartaná megrontójának. Ez rá sem heder­ett. Maga is veszteség­ben volt, csak az ajka vonaglott reszke­­tőn, míg apró tétjeit egyre másra besö­pörték. S veszteségével nőtt az étvágy is. Szeme kidiózott a vágytól, mig a te­rített asztalra gondolt, ahonnan botor fővel fölállott, mert magával sodorta a játékláz ördöge. — Legalább rostélyost ettem volna, litvány vajaskenyér helyett — dohogta, mig a zöldasztalon reszkető kézzel elhe­­lyezett egy újabb ezüstpengőt. Óvatosan játszott, váltakozó szeren­csével, de a pénze apránként fogyott, mint az olvadó jégcsap. Mikor észbe ka­pott, már csak egy ötpengőse maradt. — Ezt most egyszerre teszem föl, —­ gondolta — most már minden mindegy. Nyirkos tenyerében szinte izzott a tö­mör, súlyos ezüstpénz, míg fölnyomta a zöldasztalra. Melléje helyezte az ős­­m­edvefogat is, varázserejű­ talizmánnak. Most fog eldőlni, hogy van-e ebben va­lami bűvös erő, vagy csak gonosz játé­kot űztek vele álmában ősei. Hátulról valaki megérintette a vállát. A portás volt. — Egy hölgy keresi Likárdy urat. — Egy hölgy? — kérdezi ez csodál­kozva. — Igen. Egy kisasszony. Odalenn várja az autójában. — Mindjárt — mondotta idegeskedve visszafordulva. — Csak ezt a ku-t vá­rom meg. A lapot leosztották, a tétet a bank nyerte meg. János csalódott pillantást vetett az el­veszett ezüstpénz után. — Mos már mehetünk !— mondotta nagyot nyelve, Ajtósy Borbála várta odalenn az utcán, háttal nekitámaszkodva autójának, ami­vel édesapja ajándékozta meg Angliából való visszaérkezésének örömére. Nyitott kocsi volt és a lány maga vezette. Délceg jelenség volt könnyű nyári öltö­zékében, igéző angol szalmakalapjával, amint mosoly ragyogott föl rózsás ajkán, amelynek rúzsra nem volt szüksége. El­tűnése óta mintha nőtt is volna egy-két centiméterrel. A barlanglakó annyira meg volt lepve, hogy kezet csókolni is majdnem elfelejtett. Később azonban a lány kezét alig tudta lefejteni a szájáról, mint föl akarná azt falni. — Hunyort kerestem — mondotta a lány zavart és ideges hadarással. — De tíz perce elment. Azonban megtudtam, hogy maga itt van, nem bírtam ellen­­állani a kísértésnek, hogy le ne hivassam. Remélem megbocsát az alkalmatlanko­dásért. De maga úgy eltűnt, mintha valami földalatti barlang nyelte volna el. Célzás nélkül mondta, mert mit sem tudhatott a fiú rejtélyes és kalandos életmódjáról. De ez mégis a feje búbjáig elpirult. És míg karját esetlenül befelé forgatta, hogy a lány észre ne vegye ka­bátja könyökén a friss hasadást, csak annyit­ rebegett halkan: — Nincs kedvem emberek közé járni! — Ó... maga aszkéta ! — kacagott a lány. Azután mondja, sportol-e még sokat? — Nagyon sokat... — kapott a szón a fű­t. — Ma is egész nap a hegyekben cserkésztem ... még időm sem volt ruhát cserélni. S mosolyogva mutatott gyűrődött, nyútt öltözékére. — Mit sem jelent! — nyugtatta meg a pénzkirály lánya komoly arccal. — Maga így is elegáns, mert jó alakja van. A fiú némán, sápadt arccal meghajtotta magát. Mélységesen imádta Borbálát és íme, a sors gonosz játéka miatt most még sem tud örülni a találkozásnak. Fájt neki, hogy a pénzbálvány szépséges lánya így akadt rája züllött külsővel, pénz­telenül, letörten. ■ • -J (Folytatjuk)

Next