Magyarság, 1936. május (17. évfolyam, 100-126. szám)
1936-05-31 / 125. szám
1988 május 81, vasárnap' HMamstc A KÉK HEGYEK (29) REGÉNY ÍRTA 5 FARKAS ISTVÁN — Leírjam ezt a sületlenséget? — kérdezte Pétertől Éva. — Írd csak, amit mond, úgyis mindegy! .......és a binderheimi szérüskertekben álló kazlakat is én gyújtottam fel — diktálta tovább a bandita —, csak azért, hogy bosszút álljak Rilekjen bírón, akiben utóbb a tisztességes üzletembert és a becsületes polgárt ismertem meg ... és.. — Ördög és pokol! — Ezt... ne ... ird ... bele — süvöltötte Peter, aki hirtelen nagyot rántott a kötélen, úgy hogy a kampósszeggel együtt a kötelek vége is kirepült helyéből és kusza fonadékképpen Rilekjen vállaira borult. Peter megrántotta a zsinegeket mégegyszer és Rilekjen orra bukott, egyik revolvere elsült és kiesett a kezéből, a másik karja a teste alá szorult. — Fogd meg! Fogd meg! — kiáltotta Éva diadalittasan, mintha szerelmese egerekre vadászna. Ekkorra Peter már a bandita hátán volt és jókorákat húzott Rilekjen koponyájára. De a bankár sem mutatkozott ügyetlen embernek, mert kígyó módjára fordult a hátán és már meg is csillant a revolver ... ekkor azonban a valódi ausztráliai nevelésű Éva egy ruhakefe hátával akkorát ütött a kezefejére, hogy a fegyver nyomban kihullott abból. — Meg ... fordult... a ... kocka — nyögte Peter, miközben jobbjával a bankár torkára szorult, a másik kezével pedig szorgalmasan öklözte a gyomrát. — Brávó, Éva! Hiába... eresztett beléd egy ólmot... ez ... a gazember ... jó, a ruhakefének... a balkezed is! Putti Rilekjen elnyúlt a Vadon Réme alatt, de ez még ekkor sem hitt neki. — Vágj le a kötélből egy darabot, Éva... add ide ... no, öreg pénzeszsák barátom, most majd én iratok veled szerelmesleveleket a bírósághoz! Phu, de kimelegedtem! Most aztán mit csináljunk vele, Éva? — Főkép a te életedre tört, tehát a te zsákmányod. — A te apádat tette tönkre, végezz vele te! — Én csak becsületes harcban ölök — felelte Éva. — Nincs szívem, hogy beléje durrantsak — nyögte Peter. — Mindketten nyúlszívűek és ügyetlenek vagyunk, Peter! Pedig valamit csak kezdenünk kell Rilekjennel! — Szegény leány! Nem jött le a kötés a sebedről? — Drága Peterem! Még most is az én fájdalmaimmal gondolsz? Olyan álmos vagyok ... — Persze, a vérveszteség! Ha jót akarsz velem tenni, lefekszel, magadra borítod a takarókat és mialatt én ezt az embert őrzöm, alszol egy nagyot. Hopp! Ez nemcsak óhaj, hanem egyenes parancs! — Hajlandó vagyok engedelmeskedni — suttogta Éva és megcsókolta a fiút. — De bizonyos, hogy Rilekjent jól megkötözted? Tudnod kell, hogy a bíró még a vasfalakkal körülvett fogházból is megszökik ! — Légy nyugodt, vigyázok rá és mig alszol, kieszelek valamit Rilekjennel kapcsolatosan. Közben jó teát is főzök. Mire a kismama felébred, minden a legtökéletesebb rendben lesz! Éva háromszor is felemelkedett fektéből, hogy elbúcsúzzon Pétertől. Arra a néhány percre, amíg aludni akart. A leány nem jót érzett, a finom női ösztön mindenáron azt kívánta tőle, maradjon ébren és vigyázzon mindkét férfi biztonságára. De halálos fáradtságának meg kellett adnia magát. Mosolyogva hajtotta a párnákra szőke fejét és azonnyomban elaludt. Hogy meddig aludt, maga sem tudta. De amikor fölébredt, abban a másodpercben megérezte, hogy nagy baj történt! Többizben is szólította Wunderheft Pétert, de nem kapott választ. A kunyhóban hideg volt, a kályha nem izzott, sőt az ajtót sem tették be rendesen és a nyíláson át hópelyhek szállingóztak be a szobába. Éva megtörölte szemeit és körülnézett. Sem Peter, sem Rilekjen nem volt többé a kunyhóban! Mindkettő eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket! A kályha lapján ott állt a teáskanna, tele teával, de a folyadék teljesen hideg volt s a kályhában nem égett a tűz. Világos, hogy a férfiak órákkal ezelőtt mentek el! Éva feljajdult, sírva fakadt és térdrehullott, hogy szerelmese életéért imádkozzék ... ha valami megmentheti Pétert... az csak az ima lehet! XVIII. FEJEZET. Alig hogy Éva elaludt, magához tért a megkötözött Rilekjen. Dühös pillantásokkal mérte végig Pétert, aki ott ült mellette és vígan cigarettázott. Peter már régen bekötötte Rilekjen sérült lábait, melyeket a csapda, erejéhez képest, egész szépen megtépett, sőt annyira ment udvariasságában, hogy takarót is tett az aléltan heverő bankár alá. — Szóval... igy állunk? — ezekkel a szavakkal kezdte Rilekjen a társalgást. — Valahogy így állunk — felelte Peter. — Hallatlanul ügyes fickó maga! Miért is nem lépett be az én bankomba igazgatónak! Lássa, szívesen adtam volna magának havi száz font fizetést. És akkor nem fordultak volna elő ezek a sajnálatos esetek! — Boldogtalannak érzem magam, hogy nem adhattam át a levelemet idejében — felelte Peter —, dehát eleinte nem találtam meg magát, később pedig a levelet ellopták a nyeregkápámból. — Hol a lova? — Itt a közelben, egy barlangban. Miért kérdezi? — Hm, csak eszembe jutott. És ki lopta el a levelet? — Mit tudom én? — felelte Peter vidáman. — És most, ha akarja, felültetem. Sőt, egy csésze teát is kaphat. — Felbontja a köteleket? — Azt nem ... azaz hogy adott esetben még erre is képes vagyok. Bár maga az előbb nem úgy viselkedett, ahogy úriemberek szoktak, de majd a teázás után megadom erre is a választ és határozok a maga további sorsa felől. Peter a falhoz támasztotta mostohaágról való nagybátyját, gondosan megtöltötte egy nagy csészét forró teával, aztán visszatért a megkötözötthöz. Lassan áldozni kezdte a köteleket s mikor Rilekjen a két kezét előrehozta, villámgyorsan összehurkolta azokat megint. — így saját maga is kezelheti a csészéjét, kedves bácsikám. Na, eddig eljutottunk. Most pedig legyen vége az udvariaskodásoknak. Maga azért jött ide, hogy leszámoljon velem. Ha ebben a harcban alulmaradt volna, nyugodt lehet, bántatlanul bocsátottam volna el. De amiért ennek a szegény, ártatlan lánynak fájdalmat okozott, sőt még arra is rákényszerítette, hogy átlőtt vállal írnia kellett, világos, hogy szabadulása nem lesz olyan könnyű! — Magának sokkal jobb szíve van, Peter, mintsemhogy így elpusztítson! Meg aztán a törvénytől is tart, nemdebár? ■ — De jól kiismert engem! Én még a legnagyobb ellenségeimnek is megbocsátottam, de azóta az élet megtanított arra, hogy csak kíméletlenséggel lehet keresztülkönyökölni magunkat a bajokon! Ezért tehát magának nem bocsáthatok meg. Sokkal több borsot törtünk mi már egymásnak az orra alá, mintsemhogy ezt megtehessem! — Mi lesz hát? — Egyikünknek itt kell maradnia a Fekete Tó körül! — válaszolta Peter és ajkába harapott. — Egyikünk itt marad, de az erdei vadak eledeléül, természetesen ! — Érdeklődéssel hallgatom, kedves rokon. (Folytatjuk) Négyórás vetítőest a magyar keskeny filmezők házában, az A. M. E.-ban Úgy érezzük magunkat ezen a szokatlanul hosszúra nyúlt „vetítőesten“, mint az a gyermek, akit féltveszerető gondos anyja mégegyszer kihallgat a leckéből, mielőtt az iskolába menne... mégegyszer belenéz gyermekei könyvei közé, rendben van-e minden a táskában?... Megfordítja és fürkésző szemekkel kutatja, nem piszkos vagy nem rendetlen-e a ruhájuk?... * Az A. M. E. egész esztendőben érdekesebbnél érdekesebb előadások sorozatát adta. Sohasem feledkezve meg arról, hogy amit tanultunk, azt egyben gyakorolhassuk is pompásan felszerelt laboratóriumunkban és kitűnő vetítőgépeinkkel. A legutolsó előadáson a gondos vezetőség valami olyasmit észlelt, amelyből igen gyengén — valljuk meg őszintén —: „bukásra“ állott az egyébként jeles magyar keskenyfilmező tábor. Pedig ez a tárgy kétségtelenül fontos tárgy volt. A vetítés. Hiába minden, ha a „vizsga" legfontosabb tárgyából, a vetítésből bukik meg a magyar keskenyfilmezés. Márpedig ez történt. Tizennégyszer szakad el a film. Új előadásra gyűltek össze a magyar keskenyfilmezés iránt érdeklődők. Az Elektromos Művek nagy előadótermét zsúfolásig töltötték meg, hogy megnézzék, hogyan dolgozik a Telefongyár új vetítőgépe? Igen sokan álltak is a szép oszlopos teremben. Ki gondolt volna ekkora érdeklődésre? Egyébként erről a „forró estről" már múlt héten beszámoltunk olvasóinknak. Scsigulinszky főtitkár nagy szeretettel mondott el mindent, amit a keskenyfilmről tudni kell. Ebben nem is volt hiba. A baj akkor kezdődött, amikor a vetítésre került a sor, erősen megfogyatkozott közönség már ítélt. Egy szóvá sem kérte a vetítés folytatását és csalódottan szállingóztak kifelé... Tagadhatatlan, hogy a vetítés megbukott. Az előadás további részében Scsigulinszky bemutatott még egy igen érdekes magyar „gyöngyvászon-készítményt“ , ami sokkal nagyobb sikert aratott, mint az új magyar vetítőgép. Még sokáig beszélgettünk az utcán arról, hogy ezt a csorbát, ezt a „vetítő-pechet“ a lehető legsürgősebben ki kell köszörülni. Így született meg a kedd esti marathoni vetítőest — filmszakadás nélkül. Este 11:8-kor kezdődött és éjfél után, vetítésben „végkimerült“ közönség előtt fejeződött be. Jómagam hét filmet néztem végig, ehhez még két „óriás“ keskenyfilmet: a „Föld halála“ és a „Séta az állatkertben“ című filmeket „műsoron kívül". Már most le kell szögeznünk: megérte a fáradságot. A közel ötórás vetítés alatt egyetlen egyszer — ismételjük —, egyetlen egyszer sem szakadt el a film. Sommer József speciális fényképészeti szaküzlet Ráday-utca 2., Kálvin-tér sarok. Telefon 86-278. Bármilyen smaiérmunkát a leggyorsabban és a leggondosabban végez modern fotólaboratóriumában Kirándulásain... Diar Kistó 91, mm. felvevővel filmezte élményeit. Bemutatják a fotószaküzletek Úgy V412 óra lehetett, amikor felszaladtam az A. M. E. vetítőtermének gépházába. Szinte meg akartam reklamálni — mikor szakad már el a film?... De ők csak vetítettek tovább rendületlenül. Váltott vetítőmesterekkel. Dudás után Lénárd, majd Deutsch, akit maga Scsigulinszky váltott fel... A kis Cine Nizo vetítőgép már olyan forró volt a sokszáz méter vetítéstől, de egyetlen egyszer sem szakította el a kis filmszalagot. Szememmel elégedetten simogattam a derék kis vetítőt. Hozzányúlni nem volt bátorságom, mert nagyon „be volt melegedve“. És milyen csendesen végezte kötelességét! ... Nem kelepett, nem recsegett, nem búgott, nem zajongott — csak szép csendesen pergette a filmet és vigyázott, nehogy elszakítsa az agyonragasztott kincset, az amatőrfilmet... ★ — Meddig parancsolja, hogy vetítsünk még? — kérdezte álmos szemmel a kis Dudás Laci... — Köszönöm, ezzel az ötórás szakadásmentes vetítéssel már bebizonyították a magyar amatőrfilmezők, amiben eddig még kételyeim voltak. Csak annyit mondhatok, hogy bármelyik nagy mozinak becsületére válna az önök vetítése, pedig azok nemcsak váltott gépészekkel, de váltott gépekkel is dolgoznak. Eljöttem, de ők még tovább vetítettek. Ezek az „amatőr mozisok“ nem hagyják magukat. Ezek után hiszem, hogy nincs rossz vetítés, csak rossz vetítőgép. ’(— fazekas —) Zombory pályadíjnyertes filmje következett. A filmet — a jól előkészített előadás szigorú szabályai szerint — az A. M. E.-ben előzőleg lepergették. Semmi baj nem volt. Hiszen ez a kitűnő amatőrmunka szinte kézről-kézre járt egész Európában. Vetítették az osztrákok, nagy sikert aratott Svájcban, aztán nagy kerülővel jutott vissza hozzánk, hogy az idegenforgalmi korifeusok is megcsodálják a Szent Istvánkupa második díjnyertes filmjét, a kitűnő „Budapest“-et. A Városligeti-tó regényes partjaiban gyönyörködünk éppen... Puff... Világos lesz. A film elszakadt... Scsigulinszky köszörüli a torkát, kicsit hebeg, de jó előadóhoz híven beszél tovább, hogy a pislogó és egy kicsit meglepett közönséget „hangulatban tartsa“... Ismét sötét lesz. Alig szalad pár métert a film, a Vajdahunyadnál ismét kényszermegállóhoz érünk... Megint elszakadt!... A közönség idegesen fészkelődik ... — Elvégre amatőrfilm — vigasztalják egymást sok jóakarattal. De az előadó már pirosabb a kelleténél. Letagadhatatlan idegességgel nyomkodja a csengőt, amely a gépházban izzadókat egy cseppet sem nyugtatja meg... De végre is sikerül befűzni és a film pereg tovább ... Azaz csak peregne! Vajdahunyadtól — ugyebár nincsen messze a Jaki-templom? Gyalog néhány másodperc. Filmen: néhány méter. Ezen a rövid utón kétszer szakadt el egymásután Zombory sikeres amatőrfilmje. Ja igaz: Zombory is ott állt, ajkát rágva és a haját idegesen borzolva ... Talán a legidegesebb ő volt a közönség soraiban. Már kezdtek néhányan felkelni helyeikről — a sajnos, igen rövid ideig tartó vetítés jótékony sötétség leple alatt. Lábujjhegyen „slisszoltak“ ki, a ruhatár felé... A teremben ezalatt rövid vetítést, hosszú kényszermegállások, ragasztási és befűzési szünetek szakították meg. Az előadó — a kitűnő „Csiga“ — remekül leplezte idegességét. Ha már kabaré — gondolta —, majd én leszek a konferansziél... És kedélyesen biztatta a még mindig megbocsátó közönséget: — Méltóztassanak kérdezni tőlem... ha már, sajnos, ennyire megfogyatkoztunk... De lehetőleg csak a keskenyfilmről... A közönség nagy része — csodálatos türelemmel kérdezősködött is egy darabig... De csak egy darabig... Aztán a kiváncsiskodás átalakult epésséggé. Ült mellettem egy finomarcú úr, aki gunyoros hangon, de angyali álnaivitással kérdezte félhangosan: — Lehet, hogy ebben a leadógépben zsilettpengén szalad a film? Nyeltem egyet és valami olyasfélét válaszoltam: — Hogy ha így is volna, nem hiszem, hogy készakarva raknák bele a borotvapengét, mert a modern gépszerkesztés nem ismeri az efajta újításokat... Közben lassan tizedszer szakadt el a film. De a filmen még csak az Andrássy-úton ballagtunk. Az előadó főtitkár türelme azonban már végleg elfogyott. — Hagyjuk abba — mondta erőszakolt mosollyal, de szívesen vette volna, ha a közönség enyhe ellenvéleményét hallatta volna jói De az 27 Ha van Ditmar-kinója, nem múlnak el nyomtalanul emlékei__ örökítse meg kisgyermekei napsugaras fiatalságát, — ez a legszebb ajándék a férfikor küzdelmes napjaira... Minden szaküzlet megtanítja az óra alatt. Keskeny filmhírek Séta az Állatkertben címmel érdekes filmet mutattak be. Erről rovatunk más helyén már megemlékeztünk. Most csak arról szeretnénk beszélni, hogy expozícióban még nem is láttunk tökéletesebb keskenyfilmet. A nagyszerű felvételeket Morvay Ferenc, debreceni tanár készítette. Ő fotti a fényképezés „Korelle“ gépekkel. „F 3“ árjegyzék ingyen. Alkalmi vételek. Csere, részletre is. t’tani ura, IV., Ferenciek tere 2. Útban van az új Oltmar-vetítőkhez illik. A modern vetítés összes követelményeit egyesíti magában ez a csendes járású, univerzális (mert minden keskenyfilmnézet pergethető vetelt, nagy fényerejű gépecske. Megnyugtató benne, hogy ugyanazok a mérnökök szerkesztették, ugyanolyan tökéletes optikával, mint kitűnő elődjét, az immáron fogalommá vált Ditmarkinót. Próbálja meg... Mert lehetetlenség, hogy a Kodak—Brownie 127-el ne sikerülnének felvételei. 10 pengőért minden fotoszaküzletben megvásárolható. tözködésnél fontos! Ha nyugalmas, poloskamentes lakást akar, forduljon bizalommal az Első ioomi cím vállalathoz Gyors Domb-u. 7. Tel»: 429. Kizárólag ciángázzal irtunk garancia mellett, mérsékelt árak. — Parkertisztítást, beeresztést, gyalulást és padlóbeeresztést vállalnak.