Magyarság, 1936. május (17. évfolyam, 100-126. szám)

1936-05-31 / 125. szám

1988 május 81, vasárnap' HMamstc A KÉK HEGYEK (29) REGÉNY ÍRTA 5 FARKAS ISTVÁN — Leírjam ezt a sületlenséget? — kérdezte Pétertől Éva. — Írd csak, amit mond, úgyis mind­egy! .......és a binderheimi szérüskertek­ben álló kazlakat is én gyújtottam fel — diktálta tovább a bandita —, csak azért, hogy bosszút álljak Rilekjen bírón, aki­ben utóbb a tisztességes üzletembert és a becsületes polgárt ismertem meg ... és.. — Ördög és pokol! — Ezt... ne ... ird ... bele — süvöl­­tötte Peter, aki hirtelen nagyot rántott a kötélen, úgy hogy a kampósszeggel együtt a kötelek vége is kirepült helyé­ből és kusza fonadékképpen Rilekjen vállaira borult. Peter megrántotta a zsi­negeket mégegyszer és Rilekjen orra bu­kott, egyik revolvere elsült és kiesett a kezéből, a másik karja a teste alá szo­rult. — Fogd meg! Fogd meg! — kiáltotta Éva diadalittasan, mintha szerelmese egerekre vadászna. Ekkorra Peter már a bandita hátán volt és jókorákat húzott Rilekjen koponyájára. De a bankár sem mutatkozott ügyetlen embernek, mert kí­gyó módjára fordult a hátán és már meg is csillant a revolver ... ekkor azonban a valódi ausztráliai nevelésű Éva egy ruhakefe hátával akkorát ütött a keze­­fejére, hogy a fegyver nyomban kihul­lott abból. — Meg ... fordult... a ... kocka — nyögte Peter, miközben jobbjával a ban­kár torkára szorult, a másik kezével pe­dig szorgalmasan öklözte a gyomrát. — Brávó, Éva! Hiába... eresztett beléd egy ólmot... ez ... a gazember ... jó, a ruhakefének... a balkezed is! Putti Rilekjen elnyúlt a Vadon Réme alatt, de ez még ekkor sem­ hitt neki. — Vágj le a kötélből egy darabot, Éva... add ide ... no, öreg pénzeszsák barátom, most majd én iratok veled sze­relmesleveleket a bírósághoz! Phu, de kimelegedtem! Most aztán mit csinál­junk vele, Éva? — Főkép a te életedre tört, tehát a te zsákmányod. — A te apádat tette tönkre, végezz vele te! — Én csak becsületes harcban ölök — felelte Éva. — Nincs szívem, hogy beléje durrant­­sak — nyögte Peter. — Mindketten nyúlszívűek és ügyetle­nek vagyunk, Peter! Pedig valamit csak kezdenünk kell Rilekjennel! — Szegény leány! Nem jött le a kötés a sebedről? — Drága Peterem! Még most is az én fájdalmaimmal gondolsz? Olyan álmos vagyok ... — Persze, a vérveszteség! Ha jót akarsz velem tenni, lefekszel, magadra borítod a takarókat és mialatt én ezt az embert őrzöm, alszol egy nagyot. Hopp! Ez nemcsak óhaj, hanem egyenes pa­rancs! — Hajlandó vagyok engedelmeskedni — suttogta Éva és megcsókolta a fiút. — De bizonyos, hogy Rilekjent jól meg­kötözted? Tudnod kell, hogy a bíró még a vasfalakkal körülvett fogházból is meg­szökik ! — Légy nyugodt, vigyázok rá és m­ig alszol, kieszelek valamit Rilekjennel kap­csolatosan. Közben jó teát is főzök. Mire a kismama felébred, minden a legtöké­letesebb rendben lesz! Éva háromszor is felemelkedett fek­téből, hogy elbúcsúzzon Pétertől. Arra a néhány percre, amíg aludni akart. A leány nem jót érzett, a finom női ösztön mindenáron azt kívánta tőle, maradjon ébren és vigyázzon mindkét férfi bizton­ságára. De halálos fáradtságának meg kellett adnia magát. Mosolyogva haj­totta a párnákra szőke fejét és azon­­nyomban elaludt. Hogy meddig aludt, maga sem tudta. De amikor fölébredt, abban a másodperc­ben megérezte, hogy nagy baj történt! Többizben is szólította Wunderheft Pé­tert, de nem kapott választ. A kunyhóban hideg volt, a kályha nem izzott, sőt az ajtót sem tették be rendesen és a nyíláson át hópelyhek szállingóztak be a szobába. Éva megtörölte szemeit és körülnézett. Sem Peter, sem Rilekjen nem volt többé a kunyhóban! Mindkettő eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket! A kályha lapján ott állt a teáskanna, tele teával, de a folyadék teljesen hideg volt s a kályhában nem égett a tűz. Világos, hogy a férfiak órákkal ezelőtt mentek el! Éva feljajdult, sírva fakadt és térdre­­hullott, hogy szerelmese életéért imád­kozzék ... ha valami megmentheti Pé­tert... az csak az ima lehet! XVIII. FEJEZET. Alig hogy Éva elaludt, magához tért a megkötözött Rilekjen. Dühös pillantá­sokkal mérte végig Pétert, aki ott ült mellette és vígan cigarettázott. Peter már régen bekötötte Rilekjen sérült lábait, melyeket a csapda, erejéhez képest, egész szépen megtépett, sőt annyira ment udvariasságában, hogy takarót is tett az aléltan heverő bankár alá. — Szóval... igy állunk? — ezekkel a szavakkal kezdte Rilekjen a társalgást. — Valahogy így állunk — felelte Pe­ter. — Hallatlanul ügyes fickó maga! Miért is nem lépett be az én bankomba igazgatónak! Lássa, szívesen adtam volna magának havi száz font fizetést. És akkor nem fordultak volna elő ezek a sajnálatos esetek! — Boldogtalannak érzem magam, hogy nem adhattam át a levelemet ide­jében — felelte Peter —, dehát eleinte nem találtam meg magát, később pedig a levelet ellopták a nyeregkápámból. — Hol a lova? — Itt a közelben, egy barlangban. Miért kérdezi? — Hm, csak eszembe jutott. És ki lopta el a levelet? — Mit tudom én? — felelte Peter vi­dáman. — És most, ha akarja, felülte­tem. Sőt, egy csésze teát is kaphat. — Felbontja a köteleket? — Azt nem ... azaz hogy adott eset­ben még erre is képes vagyok. Bár maga az előbb nem úgy viselkedett, ahogy úri­emberek szoktak, de majd a teázás után megadom erre is a választ és határozok a maga további sorsa felől. Peter a falhoz támasztotta mostoha­ágról való nagybátyját, gondosan meg­töltötte egy nagy csészét forró teával, aztán visszatért a megkötözötth­öz. Las­san áldozni kezdte a köteleket s mikor Rilekjen a két kezét előrehozta, villám­gyorsan összehurkolta azokat megint. — így saját maga is kezelheti a csészé­jét, kedves bácsikám. Na, eddig eljutot­tunk. Most pedig legyen vége az udva­riaskodásoknak. Maga azért jött ide, hogy leszámoljon velem. Ha ebben a harcban alulmaradt volna, nyugodt le­het, bántatlanul bocsátottam volna el. De amiért ennek a szegény, ártatlan lánynak fájdalmat okozott, sőt még arra is rákényszerítette, hogy átlőtt vállal írnia kellett, világos, hogy szabadulása nem lesz olyan könnyű! — Magának sokkal jobb szíve van, Pe­ter, mintsemhogy így elpusztítson! Meg aztán a törvénytől is tart, nemdebár? ■ — De jól kiismert engem! Én még a legnagyobb ellenségeimnek is megbocsá­tottam, de azóta az élet megtanított arra, hogy csak kíméletlenséggel lehet keresz­tülkönyökölni magunkat a bajokon! Ezért tehát magának nem bocsáthatok meg. Sokkal több borsot törtünk mi már egy­másnak az orra alá, mintsemhogy ezt megtehessem! —­ Mi lesz hát? — Egyikünknek itt kell maradnia a Fekete Tó körül! — válaszolta Peter és ajkába harapott. — Egyikünk itt marad, de az erdei vadak eledeléül, természe­tesen ! — Érdeklődéssel hallgatom, kedves rokon. (Folytatjuk) Négyórás vetítőest a magyar keskeny filmezők házában, az A. M. E.-ban Úgy érezzük magunkat ezen a szokatlanul hosszúra nyúlt „vetítőesten“, mint az a gyer­mek, akit féltveszerető gondos anyja mégegy­szer kihallgat a leckéből, mielőtt az iskolába menne... mégegyszer belenéz gyermekei köny­vei közé, rendben van-e minden a táskában?... Megfordítja és fürkésző szemekkel kutatja, nem piszkos vagy nem rendetlen-e a ruhájuk?... * Az A. M. E. egész esztendőben érdekesebb­nél érdekesebb előadások sorozatát adta. Soha­sem feledkezve meg arról, hogy amit tanul­tunk, azt egyben gyakorolhassuk is pompásan felszerelt laboratóriumunkban és kitűnő vetítő­gépeinkkel. A legutolsó előadáson a gondos ve­zetőség valami olyasmit észlelt, amelyből igen gyengén — valljuk meg őszintén —: „bukásra“ állott az egyébként jeles magyar keskenyfil­mező tábor. Pedig ez a tárgy kétségtelenül fon­tos tárgy volt. A vetítés. Hiába minden,­­ ha a „vizsga" legfontosabb tárgyából, a vetítésből bukik meg a magyar keskenyfilmezés. Már­pe­dig ez történt. Tizennégyszer szakad el a film. Új előadásra gyűltek össze a magyar kes­kenyfilmezés iránt érdeklődők. Az Elektromos Művek nagy előadótermét zsúfolásig töltötték meg, hogy megnézzék, hogyan dolgozik a Tele­fongyár új vetítőgépe? Igen sokan álltak is a szép oszlopos teremben. Ki gondolt volna ek­kora érdeklődésre? Egyébként erről a „forró estről" már múlt héten beszámoltunk olva­sóinknak. Scsigulinszky főtitkár nagy szeretet­tel mondott el mindent, amit a keskenyfilmről tudni kell. Ebben nem is volt hiba. A baj ak­kor kezdődött, amikor a vetítésre került a sor, erősen megfogyatkozott közönség már ítélt. Egy szóvá­ sem kérte a vetítés folytatását és csalódottan szállingóztak kifelé... Tagadhatatlan, hogy a vetítés megbukott. Az előadás további részében Scsigulinszky bemutatott még egy igen érdekes magyar „gyöngyvászon-készítményt“ , ami sokkal na­gyobb sikert aratott, mint az új magyar vetítő­­gép. Még sokáig beszélgettünk az utcán arról, hogy ezt a csorbát, ezt a „vetítő-pechet“ a le­hető legsürgősebben ki kell köszörülni. Így született meg a kedd esti marathoni vetítőest — filmszakadás nélkü­l. Este 11:8-kor kezdődött és éjfél után, vetítés­ben „végkimerült“ közönség előtt fejeződött be. Jómagam hét filmet néztem végig, ehhez még két „óriás“ keskenyfilmet: a „Föld halála“ és a „Séta az állatkertben“ című filmeket „mű­soron kívül". Már most le kell szögeznünk: megérte a fáradságot. A közel ötórás vetítés alatt egyetlen egyszer — ismételjük —, egyet­len egyszer sem szakadt el a film. Sommer József speciális fényképészeti szaküzlet Ráday-utca 2., Kálvin-tér sarok. Telefon 86-2­78. Bármilyen smaiérmunkát a leggyorsabban és a leg­gondosabban végez modern fotólaboratóriumában Kirándulásain... Di­ar Kistó 91­, mm. felvevővel filmezte élményeit. Bemutatják a f­o­t­ó­s­z­a­k­ü­z­l­e­t­e­k Úgy V412 óra lehetett, amikor felszaladtam az A. M. E. vetítőtermének gépházába. Szinte meg akartam reklamálni — mikor szakad már el a film?... De ők csak vetítettek tovább ren­dületlenül. Váltott vetítőmesterekkel. Dudás után Lénárd, majd Deutsch, akit maga Scsigu­linszky váltott fel... A kis Cine Nizo vetítő­gép már olyan forró volt a sokszáz méter ve­títéstől,­­ de egyetlen egyszer sem szakította el a kis filmszalagot. Szememmel elégedetten simogattam a derék kis vetítőt. Hozzányúlni nem volt bátorságom, mert nagyon „be volt melegedve“. És milyen csendesen végezte kö­telességét! ... Nem kelepett, nem recsegett, nem búgott, nem zajongott — csak szép csendesen pergette a filmet és vigyázott, nehogy elszakítsa az agyonragasztott kincset, az amatőrfilmet... ★ — Meddig parancsolja, hogy vetítsünk még? — kérdezte álmos szemmel a kis Dudás Laci... — Köszönöm, ezzel az ötórás szakadásmen­tes vetítéssel már bebizonyították a magyar amatőrfilmezők, amiben eddig még kételyeim voltak. Csak annyit mondhatok, hogy bárme­lyik nagy mozinak becsületére válna az önök vetítése, pedig azok nemcsak váltott gépészek­kel, de váltott gépekkel is dolgoznak. Eljöttem, de ők még tovább vetítettek. Ezek az „amatőr mozisok“ nem hagyják magukat. Ezek után hiszem,­­ hogy nincs rossz vetítés, csak rossz vetítőgép. ’(­— fazekas —) Zombory pályadíjnyertes filmje következett. A filmet — a jól előkészített előadás szigorú szabályai szerint — az A. M. E.-ben előzőleg lepergették. Semmi baj nem volt. Hiszen ez a kitűnő amatőrmunka szinte kézről-kézre járt egész Európában. Vetítették az osztrákok, nagy sikert aratott Svájcban, aztán nagy kerülővel jutott vissza hozzánk, hogy az idegenforgalmi korifeusok is megcsodálják a Szent István­­kupa második díjnyertes filmjét, a kitűnő „Budapest“-et. A Városligeti-tó regényes part­jaiban gyönyörködünk éppen... Puff... Vi­lágos lesz. A film elszakadt... Scsigulinszky köszörüli a torkát, kicsit hebeg, de jó előadó­hoz híven beszél tovább, hogy a pislogó és egy kicsit meglepett közönséget „hangulatban tartsa“... Ismét sötét lesz. Alig szalad pár métert a film, a Vajdahunyadnál ismét kény­szermegállóhoz érünk... Megint elszakadt!... A közönség idegesen fészkelődik ... — Elvégre amatőrfilm — vigasztalják egymást sok jóaka­rattal. De az előadó már pirosabb a kelleté­nél. Letagadhatatlan idegességgel nyomkodja a csengőt, amely a gépházban izzadókat egy cseppet sem nyugtatja meg... De végre is si­kerül befűzni és a film pereg tovább ... Azaz csak peregne! Vajdahunyadtól — ugyebár nin­csen messze a Jaki-templom? Gyalog néhány másodperc. Filmen: néhány méter. Ezen a rö­vid utón kétszer szakadt el egymásután Zom­bory sikeres amatőrfilmje. Ja igaz: Zombory i­s ott állt, ajkát rágva és a haját idegesen bor­zolva ... Talán a legidegesebb ő volt a közön­ség soraiban. Már kezdtek néhányan felkelni helyeikről — a sajnos, igen rövid ideig tartó vetítés jótékony sötétség­ leple alatt. Lábujj­hegyen „slisszoltak“ ki, a ruhatár felé... A teremben ezalatt rövid vetítést, hosszú kény­szermegállások, ragasztási és befűzési szünetek szakították meg. Az előadó — a kitűnő „Csiga“ — remekül leplezte idegességét. Ha már ka­baré — gondolta —, majd én leszek a konfe­­ransziél... És kedélyesen biztatta a még min­dig megbocsátó közönséget: — Méltóztassanak kérdezni tőlem... ha már, sajnos, ennyire megfogyatkoztunk... De lehetőleg csak a keskenyfilmről... A közönség nagy része — csodálatos türe­lemmel kérdezősködött is egy darabig... De csak egy darabig... Aztán a kiváncsiskodás átalakult epésséggé. Ült mellettem egy finom­­arcú úr, aki gunyoros hangon, de angyali ál­naivitással kérdezte félhangosan: — Lehet, hogy ebben a leadógépben zsilett­pengén szalad a film? Nyeltem egyet és valami olyasfélét válaszol­tam: — Hogy ha így is volna, nem hiszem, hogy készakarva raknák bele a borotvapengét, mert a modern gépszerkesztés nem ismeri az efajta újításokat... Közben lassan tizedszer szakadt el a film. De a filmen még csak az Andrássy-úton bal­lagtunk. Az előadó főtitkár türelme azonban már végleg elfogyott. — Hagyjuk abba — mondta erőszakolt mo­sollyal, de szívesen vette volna, ha a közönség enyhe ellenvéleményét hallatta volna jói De az 27 Ha van Ditmar-kinója, nem múlnak el nyom­talanul emlékei__ örökítse meg kisgyermekei napsugaras fiatalságát, — ez a legszebb aján­dék a férfikor küzdelmes napjaira... Minden szaküzlet megtanítja az óra alatt. Keskeny filmhírek Séta az Állatkertben címmel érdekes filmet mutattak be. Erről rovatunk más helyén már megemlékeztünk. Most csak arról szeretnénk beszélni, hogy expozícióban még nem is lát­tunk tökéletesebb keskenyfilmet. A nagyszerű felvételeket Morvay Ferenc, debreceni tanár készítette. Ő fotti a fényképezés „Korelle“ gépekkel. „F 3“ árjegyzék ingyen. Alkalmi vételek. Csere, részletre is. t’tani ura, IV., Ferenciek­ tere 2. Útban van az új Oltmar-vetítőkhez illik. A modern vetítés összes követelményeit egyesíti magában ez a csendes járású, univerzális (mert minden keskenyfilm­nézet pergethető vetelt, nagy fényerejű gépecske. Megnyugtató benne, hogy ugyanazok a mérnökök szerkesztették, ugyanolyan tökéletes optikával, mint kitűnő elődjét, az immáron fogalommá vált Ditmar­­kinót. Próbálja meg... Mert lehetetlenség, hogy a Kodak—Brownie 127-el ne sikerülnének felvé­telei. 10 pengőért minden fotoszaküzletben megvásárolható. tözködésnél fontos! Ha nyugalmas, poloskamentes lakást akar, fordul­jon bizalommal az Első ioomi cím vállalathoz Gyors Domb-u. 7. Tel»: 429. Kizárólag ciángázzal irtunk garancia mellett, mér­sékelt árak. — Park­ertisztítást, beeresztést, gyalu­­lást és padlóbeeresztést vállalnak.

Next