Magyarság, 1937. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-05 / 3. szám

1037 Január 3. kedd WICOBSIO A főváros közönségének impozáns részvétével temették el Sipőcz Jenőt A főváros egész társadalmának őszinte és mély részvéte kísérte utolsó útjára Sipőcz Jenő főpolgármestert. Nagy tömegek vettek részt a hétfői impozáns gyászszertartáson. A nagy halottat hétfőre virradó éjszaka ra­vatalozták fel a Bazilika főhajójában. A ha­talmas katafalk lábánál zsámolyon helyez­ték el az elhunyt számos bel- és külföldi kitüntetését. A templom ragyogó márvány­falait sötét gyászdrapériákkal takarták le és megnyitották a templom főbejáratát. Annak ellenére, hogy a ravatalt csak rövid ideig tekinthette meg a közönség, már nyolc órá­tól kezdve hosszú sorokban kígyóztak az embersorok a Bazilika szentélyében nyugvó koporsóhoz. Mély megilletődéssel, néma csendben vonultak el ezren és ezren Buda­pest nagy polgárának ravatala előtt. A rava­tal lábánál feküdt az elhunyt édesanyjának, a kormányzó, a kormány koszorúja, míg az özvegy hatalmas, vérpiros rózsákból font koszorúja az elhunyt főpolgármester ko­porsóján terült el. A ravatal mellett jobbról és balról a fővárosnak hat-hat, díszbe öltö­zött huszárja állott őrséget. A gyászoló közönség Hétfőn tíz ó­ra előtt a rendőrség lezárta a Bazilika előtti teret. Az előkelőségeket Sala­mon Géza tanácselnök fogadta. A kormányzó és a kormány képviseletében Röder Vilmos honvédelmi miniszter, a kor­mány tagjai közül Kozma Miklós, Lázár Miklós és Bornemisza Géza miniszterek je­lentek meg. Mészáros Géza érseki helynök kíséretében bevonult a templomba Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, majd Jó­zsef főherceg képviseletében Keresztes- Fischer Ferenc, Karafiáth Jenő volt minisz­terek, Preszly Elemér főispán és Ney Géza főjegyző. A budapesti követek közül Macken­sen György báró német követ fiával, Lep­­kovszky Sztaniszló lengyel, Stoller bolgár követ. A budapesti vegyesdandár küldöttségét Nagy Vilmos dandárparancsnok vezette, utána jött Ráti Jenő altábornagy, a vezér­kar főnöke, bádoki Soós Károly volt honvé­delmi miniszter. A református egyházat Ravasz László püspök és Szabó Imre esperes képviselték, a Szent Benedek-rend küldöttsé­gét Kemenes Illés főigazgató vezette, az uni­tárius egyház képviseletében Józan Miklós püspöki vikárius jelent meg. Széchenyi Ber­talan gróf, a felsőház elnöke, Sztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke, Kornis Gyula alelnök, Mikecz Ödön belügyi államtitkár, Tasnádi Nagy András, Jakabb Oszkár állam­titkár, Vajay Károly miniszteri tanácsos, Os­­vald István, a Kúria elnöke, Torzsay-Biber Gyula, a közigazgatási bíróság elnöke, Ta­­tay Arnold, a hittudományi kar dékánja, a pécsi egyetem képviseletében Rédészi Zol­tán rektorhelyettes, Pekár Mihály orvoskari dékán, Safranek János egyetemi tanár is megjelentek. Több országgyűlési képviselő és törvényhatósági bizottsági tag is meg­jelent, az utóbbiak Csilléry András, Zsitvay Tibor és Peyer Károly vezetésével. Részt vett a temetésen Samotte Károly alpolgármesterrel az élén a főváros vala­mennyi főbb tisztviselője, üzemigazgatója. A Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjin­tézete képviseletében Zimmer Ferenc ügyve­zető alelnök jelent meg. Huszár Aladár, az OTI elnöke, Folkush­ázy Lajos ny. alpolgár­mester, Zsembery István, a MABI elnöke, Károlyi Imre gróf, Ripka Ferenc nyug. fő­polgármester, Lenn Ottó, a Máv elnökigaz­gatója, Bérczes Jenő ny. alpolgármester, sze­­mérnyi-Schneller Lajos, a Magyar Földhitel­­intézet vezérigazgatója, Ferenczy Tibor fő­kapitány is megjelentek. Tíz óra előtt érkezett meg veje, Meleghy Gyula főmérnök karján a gyászoló özvegy, a család tagjainak kíséretében. Felhangzott a Bazilika hatalmas orgonája. Demény Dezső pápai kamarás vezetésével a Bazilika tem­plomi énekkara intonálta a gyászdalt. A csendes gyászmisét Uzdóczy-Zadravecz Ist­ván püspök celebrálta. A mise végén a püspök megadta a többszörös abszolúciót és be- szentelte a holttestet. Búcsú a keresztény Buda­pest megteremtőjétől Az egyházi szertartás befejezéséül a püspök megemlékezett Sipőcz Jenőről, aki tulajdon­képpeni megteremtője volt a keresztény Bu­dapestnek és ha ma elmélyült a székes­­főváros hitélete, ez nagy részben köszönhető Sipőcz Jenő áldozatos példaadásának és tevé­kenységének. .. keresztény nemzeti gondo­latnak hűséges és törhetetlen hive volt. Hű fia egyházának és jó ember, aki vallásos érzületétől vezettetve, mindenütt jótéteményt igyekezett gyakorolni, ahol erre csak szükség mutatkozott. A püspök megkapó gyászbeszéde után le­emelték a koporsót a kalafalkról és fölfejlő­­dött a hatalmas templom belsejében a gyász­menet, amely a Bazilika főkapujának bal­oldalán levő kiemelkedő térségre kisérte Si­pőcz Jenő holttestét. Itt gyászemelvényre helyezték le a koporsót, előlépett Szendy Károly polgármester és elbucsúztatta a ma­gyar nemzeti közélet és a székesfőváros nagy halottját. Méltatta Sipőcz Jenő kimagasló emberi értékeit, puritánságát, önzetlenségét, az el­hunyt büszkesége volt nemcsak a főváros­nak, hanem az­ egész ország közéletének. Alkotások egész sorát létesítette, kulturális és szociális intézményekkel emelte Budapest világvárosi színvonalát, hogy az méltó repre­zentánsa legyen a magyar haladásnak és fej­lődésnek a világ színe előtt. Bármilyen ne­héz feladatra vállalkozott, azt közmegnyug­­vásra, teljes sikerrel oldotta meg, mégpedig úgy, hogy a közbizalom és köztisztelet soha meg nem rendült személyével szemben. Köz­életi pályáján voltak ellenfelei, de ellensége nem volt. Mikor a székesfőváros és a ma­gam nevében elbúcsúzom a nagy halottól, érzem, hogy az egész magyar főváros, a la­kosság nagyjainak és kicsinyeinek egyaránt soha el nem múló háláját és kegyeletét fe­jezhetem ki. Az elborult homlokok, a köny­­nyes tekintetek mutatják, hogy Sipőcz Jenő a székesfőváros nagy családjának szerető atyja volt. A temetőben ( A gyászbeszéd után a koporsót hatlovas gyászhintóra tették, majd megindult a menet az Andrássy-úton, Erzsébet-körúton, Rákóczi­­úton és Baross-téren át a Kerepesi-út melletti temetőbe. Az utcai lámpák az útvonalon mindenütt égtek és fekete gyászfátyollal vol­tak beborítva, a házakon pedig gyászlobogók. A koszorúkat és csokrokat hat koszorús­­kocsi vitte a gyászhintó előtt. A gyászmenetet díszruhás lovasrendőrszakasz nyitotta meg és a menet végén is lovasrendőrök haladtak. A gyászmenetben közel száz személykocsi vett részt és öt autóbusz vitte a temetőbe a gyá­szoló közönséget. Amikor Sipőcz Jenő kopor­sóját a gyászhintóra tették, megkondultak a Balizika harangjai és harangszó fogadta a koporsót a Kerepesi-út melletti temetőben is, a temető kápolnájának harangjai szóltak. Sipőcz Jenő főpolgármestert a 34. számú díszparcellába, a nemrég elhunyt Liber Endre alpolgármester mellett helyezték örök nyuga­lomra. A nyitott sírnál Uzdóczy-Zadravetz István ny. tábori püspök mégegyszer beszen­telte a koporsót, amelyet azután lebocsátot­­tak a sírgödörbe. Néhány perc múlva hatal­mas koszorú és virághalom borította Sipőcz Jenő nyugvóhelyét. A koszorúk és virág­csokrok elhelyezése után egyszerű fakeresztet helyeztek a sír fejéhez, a következő felírás­sal: „Itt nyugszik Sipőcz Jenő, élt 58 évet, meghalt 1937 január 1. Béke hamvaira!“ * Az elhunyt főpolgármester halotti maszk­ját a Kerepesi-út melletti temető halottas­házában Törzsök Károly szobrászművész ké­szítette el. BÚTORT LEG JOBBÁR I­­X évtizedek óta közismert BOG-MII. bútorára házban E Vilmos császár-ut 43. vásárolhat (Báthory-utrával szem- B kést. Hálószobák, ebéd­lók és kombinált bútorok nagy jó választékban. Olcsó árak. Kívánatra fizetési kedvezmény gyj Részvéttáviratok Sipőcz Jenő főpolgármester özvegyéhez Sipőcz Jenő főpolgármester özvegyéhez rendkívül sok részvéttávirat érkezett. Rész­véttáviratot küldött Serédi Jusztinián tábor­nok hercegprímás is, amelynek szövege­­ a következő: „Mélységes részvéttel értesültem férje váratlan elhunytéról. A keresztény Budapest nagy vesztesége az ő távozása, mert nemcsak kiváló politikusától kell bú­csúznia, de egy mélyen hivő polgárával is szegényebb lett. Imáimmal kísérezt a bol­­doguk­at Isten trónusa elé­, övéi számára pe­dig kérem a hitből fakadó vigasztalódás kegyelmét. Fogadja Méltóságos asszony őszinte részvétem nyilvánítását.“ Részvéttáviratokat küldöttek Csilléry András a keresztény községi párt nevében, Torzsay-Biber Gyula az egyesült keresztény nemzeti liga nevében, Ravasz László refor­mátus püspök, Raffay Sándor evangélikus püspök, Imrédy Béla és neje, Verebély Ti­bor dr., Harsányi Zsolt, Peyer Károly, Bod János, Márkus Miksa, Légrády Ottó, Pálfy József szegedi polgármester, Degré Miklós, Simonig Semadam Sándor, Nagy Emil, Friedrich István, Csekonich Iván gróf, Kisváld Ottó és sokan mások. 5 . Belgrád, január hó Méltán és indokoltan keltett általános fel­tűnést a délszláv—bolgár barátsági szerző­dés, amelyet a közelmúlt napokban írtak alá. E jelenségből joggal lehet arra következtetni, hogy az az általános és szinte már állandó­sult külpolitikai feszültség, amely a Balká­non éppen úgy, akárcsak a Duna völgyében elmérgezte a légkört, lassan megereszkedik, mintha józanabb belátás lenne űrré a lelke­ken, népek és politikusok lelkén egyaránt, amikor anélkül, hogy elveiket, álláspontju­kat vagy követelményeiket megtagadnák és föladnák, mégis utat keresnek egymás felé. Számunkra, magyarok számára, különös­képpen érdekes és tanulságos ez a megértés, amely közvetlen déli szomszédunk és a ve­lünk a má­ltban és jelenben igaz barát, Bul­gária közt jön létre. Elsősorban is azért kell ennek a közeledésnek kettőzött figyelmet szentelnünk, mert Bulgária háború utáni hely­zete, történelme, sérelmei és igényei, célki­tűzései igen sokban meglepően hasonlítanak a magyar problémákhoz. A mi dunavölgyi szomorú és igazságtalan szerepünket a Bal­kánon Bulgária tölti be, a Neuillyben meg­kötött békeszerződés a balkáni Trianont je­lenti. És hogy ezúttal Bulgária hogyan, miért és milyen indítékok nyomása alatt közeledik nyugati szomszédja felé: e kérdés különös­képpen most lett időszerű számunkra, ami­kor valóban olyan jelenségeket észlelhetünk, mintha a hosszú évekig szinte megmereve­dett magyar—délszláv viszonyban is válto­zások lennének várhatók. Mintha ez a lelki feszültség tovább engedne a Duna völgye és Középeurópa felé, amikor bár tapogatódzó, de semmiképpen el nem hanyagolható kísér­letek történnek Budapest és Belgrád kö­zött is. A békeszerződések balkáni áldozata Hogy a délszláv—bolgár baráti szerződés jelentőségét és horderejét lemérhessük, ah­­hoz ismerni kell Bulgária helyzetét a béke­kötések óta. Akárcsak Magyarország, úgy Bulgária is joggal hangoztatja, hogy jelen­legi határai között nem találhatja meg tör­ténelmi kibontakozásának útját Revíziós kö­vetelményei olyan életbevágó érdekek szá­mára, amelyek egyszersmind történelmi jo­gaival is meg­egyeznek. Akárcsak Magyaror­szággal történt, Bulgárián is négyfelé osztoz­kodtak a győztes hatalmak. Görögország Trácia elhódításával elzárta előle a nélkü­lözhetetlen utat az Égei-tengerhez. Itt is szinte szóról-szóra a rutén Felvidék esete ismétlődött meg: a neuilly-i békeszerződés a nagyantant felügyelete alá helyezte a bolgár vidéket, amelyet később szinte feltűnés nél­kül játszottak át Görögország kezére. Török­ország is kihasított egy darabot a történelmi Bulgáriából. Románia pedig azt a Dobrudsát kapta meg, amelyről a román kormány 1878-ban, a berlini kongresszus idején maga mondott ítéletet. Akkor ugyanis a hatalmak Besszarábia fejében Dobrudsával akarták Romániát kárpótolni. A román kormány vi­szont tiltakozott a kifejezetten bolgár terü­let birtoklása ellen, hangsúlyozván, hogy ez a helyzet örök feszültséget teremtene a két szomszéd állam között. Akkor csak Észak­­dobrudsáról volt szó, a világháború után azonban már igényt emelt Déldobrudsára is. Romániában ma mintegy millióra tehető a bolgár kisebbség száma. Végül fájó sebe az országnak a macedón kérdés is. Ebben első­sorban Délszlávia, majd Görögország az ér­dekeltek. Valóban meglepő tehát a hasonlatosság Bulgária balkáni és Magyarország közép­európai helyzete között. Mindkét tűzfészek körül igen sok minden vár rendezésre, orvoslásra és megoldásra, mai állapotába egyik nép sem tud és nem is hajlandó bele­nyugodni. És a másik, talán legfontosabb hasonlatosság a balkáni és dunavölgyi hely­zet között: a két legyőzött állam nem szom­szédos országokkal találta magát szemben, hanem érdekcsoportosulásokkal, szövetsé­gekkel, amelyek egyes tagjai féltékenyen vi­gyáztak nem csupán a legyőzöttre, hanem egymásra is, hogy a status quót megmerevít­sék és egymás számára biztosítsák. Ez eddig lehetséges volt, talán lehetséges is lesz még ideig-óráig, de közben a láthatáron újabb erők jelentkeztek, veszélyek, amelyek egy­­más oldalára kezdik terelni a régi ellensége­­ket vagy egymás ellenébe sodorják a volt barátokat. A bolsevista veszedelem árnyéka újra ráhajolt Európára a Balkánon is, akár* csak a Duna völgyében, nézeteltéréseket okoz* ván Középeurópa érdek­szö­vetkezet­ében, a kisantantban éppen úgy, akárcsak annak déleurópai másánál, a balkáni blokkban. Összefogás a kommunista veszedelem ellen Ebben a helyzetben ért­hető, hogy azok az államok, amelyek tudatára ébredtek a fe­­nyegető veszélynek, újabb segítséget és ba­­rátokat keresnek. A bolsevista világszemlé­letnek és államrendszernek — újabb törté­nelmi horderejű analógia — ugyanoly el­szánt ellensége a Balkánon a bolgár állam, akárcsak északabbra Magyarország. És most Délszlávia, amely a legelszántabban harcol a bolsevizmus ellen, amely egyaránt tagja a kisantantnak, valamint a balkáni blokknak, baráti szerződésre lépett szomszédjával. Egyelőre felfüggesztette és a közös veszély nyomán elnapolta a köztük fennálló ellen­téteket. Egyes vélemények már úgy hangzottak, mintha Bulgária feladta volna eddigi igé­nyeit és belép a balkáni blokkba. . Ez azon­ban olyan tévedés, amely a bolgár nép tel­jes nem ismerésére vall.­ Mint ahogy az is túlzás, ha komoly és azonnal mélyreható eredményeket várna valaki ettől a baráti szerződéstől. Amint az Avala hírügynökség is hangsúlyozta: a délszláv kormány e lépé­sét előzően megtárgyalta a balkán blokk és a kisaotan­ kormányaival, ez elhatározásuk­hoz azok is beleegyezésüket adták. Már­pe­dig, amint már említettük, ezek az államok és kormányok féltékenyen vigyáznak egy­más lépéseire, nehogy az saját helyzetüket gyöngülhesse. Nem várható tehát döntő hord­erejű lépés sem délszláv, sem bolgár részről a baráti szerződés hatásaképpen. Inkább csak arról van szó, hogy megjavult a légkör a két nemzet között, ami ezúttal hivatalosan külső formát is nyert Mégis figyelemreméltó haladást jelent Bel­­grádnak és Szófiának e kölcsönös elhatáro­zása. Úttörő lépés ez, első eset, hogy kis­­antantállam regionális szerződést köt vala­melyik legyőzött országgal. Eddig ilyen regionális szerződésre nem volt hajlandóság sem Bulgária, sem pedig Magyarország felé. Az egyetemes és egyesült Balkán-blokk ugyan­úgy akarta rákényszeríteni Bulgáriát a csat­lakozásra, mint ahogy a kisantant is a Duna­­völgye ilyen vagy olyan formájú rendezésé­nek tervével és ürügyével szerette­ volna saját hatáskörébe vonni Magyarországot. Mindkét vesztes nép a kecsegtető ígéretek ellenére is kitartott függetlensége és önálló politikája mellett, bízva az idők fordulatában. Most mintha eljutottunk volna a forduló­ponthoz. Immár nem szabják a megértés feltételéül Szófia elé, hogy csatlakozzék a Balkán-blokkhoz és a kommunizmus elleni harc két balkáni elővédje, Bulgária és Dél­szlávia mégis egymás közelébe jutottak. Eddig az volt a cél, hogy Szófia olyan érdek­szövetségig lépjen be, amely biztosítja „barát­ságáról“, ha ezzel szemben hivatalosan le­mond minden igényéről. Bár Bulgária soha nem folytatott olyan erős revizionista propa­gandát, mint Magyarország, de azért éppoly következetesen ragaszkodott és ragaszkodik jogaihoz és számára élet-halál fontossági­ igényeihez. Most sem vont vissza semmit, de már nem is szegeztek feltételeket mellé­nek. Kölcsönös érdekek és veszedelmek egyen­gették, tisztogatták a behavazott utat Belgrád és Szófia között, míg végül is eljutottak a baráti szerződéshez, amely bizonyára egy­aránt hasznos lesz úgy a két állam, mint pedig Déleurópa számára és nem lesz kihatás nélkül Középeurópára sem. Most, amidőn már több szó esik komoly formában is a magyar—délszláv helyzet és viszony új alakulásáról, különösképpen érde­kes és tanulságos Bulgária példája. Az egész Európát fenyegető közös veszedelem ellen kötelessége összefogni az egy táborba tar­­ tozóknak, saját érdekükben a lehető leg­békésebb együttműködést kell biztosítani. Ehhez azonban kölcsönös jóindulat, tettek­ben megmutatkozó őszinte törekvés szük­séges. Még ha nem is lehet döntő eredménye­ket és engedményeket várni vagy követelni az egyik félnek sem a másiktól, mint ahogy Szófia és Belgrád sem sürgetnek ilyesmit egymástól, mégis igyekezni kellene a lehető­ség határain belül és ameddig az elvek meg­engedik, kölcsönös készséggel támogatni egy­mást olyan harcban, ahol nemzetek érdekei mellett egész Európa sorsa és jövője dől­het el. A délszláv—bolgár barátsági szerződés megenyhül a Balkánon a politikai feszültséget

Next