Magyarság, 1937. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-05 / 3. szám
1037 Január 3. kedd WICOBSIO A főváros közönségének impozáns részvétével temették el Sipőcz Jenőt A főváros egész társadalmának őszinte és mély részvéte kísérte utolsó útjára Sipőcz Jenő főpolgármestert. Nagy tömegek vettek részt a hétfői impozáns gyászszertartáson. A nagy halottat hétfőre virradó éjszaka ravatalozták fel a Bazilika főhajójában. A hatalmas katafalk lábánál zsámolyon helyezték el az elhunyt számos bel- és külföldi kitüntetését. A templom ragyogó márványfalait sötét gyászdrapériákkal takarták le és megnyitották a templom főbejáratát. Annak ellenére, hogy a ravatalt csak rövid ideig tekinthette meg a közönség, már nyolc órától kezdve hosszú sorokban kígyóztak az embersorok a Bazilika szentélyében nyugvó koporsóhoz. Mély megilletődéssel, néma csendben vonultak el ezren és ezren Budapest nagy polgárának ravatala előtt. A ravatal lábánál feküdt az elhunyt édesanyjának, a kormányzó, a kormány koszorúja, míg az özvegy hatalmas, vérpiros rózsákból font koszorúja az elhunyt főpolgármester koporsóján terült el. A ravatal mellett jobbról és balról a fővárosnak hat-hat, díszbe öltözött huszárja állott őrséget. A gyászoló közönség Hétfőn tíz óra előtt a rendőrség lezárta a Bazilika előtti teret. Az előkelőségeket Salamon Géza tanácselnök fogadta. A kormányzó és a kormány képviseletében Röder Vilmos honvédelmi miniszter, a kormány tagjai közül Kozma Miklós, Lázár Miklós és Bornemisza Géza miniszterek jelentek meg. Mészáros Géza érseki helynök kíséretében bevonult a templomba Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, majd József főherceg képviseletében Keresztes- Fischer Ferenc, Karafiáth Jenő volt miniszterek, Preszly Elemér főispán és Ney Géza főjegyző. A budapesti követek közül Mackensen György báró német követ fiával, Lepkovszky Sztaniszló lengyel, Stoller bolgár követ. A budapesti vegyesdandár küldöttségét Nagy Vilmos dandárparancsnok vezette, utána jött Ráti Jenő altábornagy, a vezérkar főnöke, bádoki Soós Károly volt honvédelmi miniszter. A református egyházat Ravasz László püspök és Szabó Imre esperes képviselték, a Szent Benedek-rend küldöttségét Kemenes Illés főigazgató vezette, az unitárius egyház képviseletében Józan Miklós püspöki vikárius jelent meg. Széchenyi Bertalan gróf, a felsőház elnöke, Sztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke, Kornis Gyula alelnök, Mikecz Ödön belügyi államtitkár, Tasnádi Nagy András, Jakabb Oszkár államtitkár, Vajay Károly miniszteri tanácsos, Osvald István, a Kúria elnöke, Torzsay-Biber Gyula, a közigazgatási bíróság elnöke, Tatay Arnold, a hittudományi kar dékánja, a pécsi egyetem képviseletében Rédészi Zoltán rektorhelyettes, Pekár Mihály orvoskari dékán, Safranek János egyetemi tanár is megjelentek. Több országgyűlési képviselő és törvényhatósági bizottsági tag is megjelent, az utóbbiak Csilléry András, Zsitvay Tibor és Peyer Károly vezetésével. Részt vett a temetésen Samotte Károly alpolgármesterrel az élén a főváros valamennyi főbb tisztviselője, üzemigazgatója. A Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete képviseletében Zimmer Ferenc ügyvezető alelnök jelent meg. Huszár Aladár, az OTI elnöke, Folkusházy Lajos ny. alpolgármester, Zsembery István, a MABI elnöke, Károlyi Imre gróf, Ripka Ferenc nyug. főpolgármester, Lenn Ottó, a Máv elnökigazgatója, Bérczes Jenő ny. alpolgármester, szemérnyi-Schneller Lajos, a Magyar Földhitelintézet vezérigazgatója, Ferenczy Tibor főkapitány is megjelentek. Tíz óra előtt érkezett meg veje, Meleghy Gyula főmérnök karján a gyászoló özvegy, a család tagjainak kíséretében. Felhangzott a Bazilika hatalmas orgonája. Demény Dezső pápai kamarás vezetésével a Bazilika templomi énekkara intonálta a gyászdalt. A csendes gyászmisét Uzdóczy-Zadravecz István püspök celebrálta. A mise végén a püspök megadta a többszörös abszolúciót és be- szentelte a holttestet. Búcsú a keresztény Budapest megteremtőjétől Az egyházi szertartás befejezéséül a püspök megemlékezett Sipőcz Jenőről, aki tulajdonképpeni megteremtője volt a keresztény Budapestnek és ha ma elmélyült a székesfőváros hitélete, ez nagy részben köszönhető Sipőcz Jenő áldozatos példaadásának és tevékenységének. .. keresztény nemzeti gondolatnak hűséges és törhetetlen hive volt. Hű fia egyházának és jó ember, aki vallásos érzületétől vezettetve, mindenütt jótéteményt igyekezett gyakorolni, ahol erre csak szükség mutatkozott. A püspök megkapó gyászbeszéde után leemelték a koporsót a kalafalkról és fölfejlődött a hatalmas templom belsejében a gyászmenet, amely a Bazilika főkapujának baloldalán levő kiemelkedő térségre kisérte Sipőcz Jenő holttestét. Itt gyászemelvényre helyezték le a koporsót, előlépett Szendy Károly polgármester és elbucsúztatta a magyar nemzeti közélet és a székesfőváros nagy halottját. Méltatta Sipőcz Jenő kimagasló emberi értékeit, puritánságát, önzetlenségét, az elhunyt büszkesége volt nemcsak a fővárosnak, hanem az egész ország közéletének. Alkotások egész sorát létesítette, kulturális és szociális intézményekkel emelte Budapest világvárosi színvonalát, hogy az méltó reprezentánsa legyen a magyar haladásnak és fejlődésnek a világ színe előtt. Bármilyen nehéz feladatra vállalkozott, azt közmegnyugvásra, teljes sikerrel oldotta meg, mégpedig úgy, hogy a közbizalom és köztisztelet soha meg nem rendült személyével szemben. Közéleti pályáján voltak ellenfelei, de ellensége nem volt. Mikor a székesfőváros és a magam nevében elbúcsúzom a nagy halottól, érzem, hogy az egész magyar főváros, a lakosság nagyjainak és kicsinyeinek egyaránt soha el nem múló háláját és kegyeletét fejezhetem ki. Az elborult homlokok, a könynyes tekintetek mutatják, hogy Sipőcz Jenő a székesfőváros nagy családjának szerető atyja volt. A temetőben ( A gyászbeszéd után a koporsót hatlovas gyászhintóra tették, majd megindult a menet az Andrássy-úton, Erzsébet-körúton, Rákócziúton és Baross-téren át a Kerepesi-út melletti temetőbe. Az utcai lámpák az útvonalon mindenütt égtek és fekete gyászfátyollal voltak beborítva, a házakon pedig gyászlobogók. A koszorúkat és csokrokat hat koszorúskocsi vitte a gyászhintó előtt. A gyászmenetet díszruhás lovasrendőrszakasz nyitotta meg és a menet végén is lovasrendőrök haladtak. A gyászmenetben közel száz személykocsi vett részt és öt autóbusz vitte a temetőbe a gyászoló közönséget. Amikor Sipőcz Jenő koporsóját a gyászhintóra tették, megkondultak a Balizika harangjai és harangszó fogadta a koporsót a Kerepesi-út melletti temetőben is, a temető kápolnájának harangjai szóltak. Sipőcz Jenő főpolgármestert a 34. számú díszparcellába, a nemrég elhunyt Liber Endre alpolgármester mellett helyezték örök nyugalomra. A nyitott sírnál Uzdóczy-Zadravetz István ny. tábori püspök mégegyszer beszentelte a koporsót, amelyet azután lebocsátottak a sírgödörbe. Néhány perc múlva hatalmas koszorú és virághalom borította Sipőcz Jenő nyugvóhelyét. A koszorúk és virágcsokrok elhelyezése után egyszerű fakeresztet helyeztek a sír fejéhez, a következő felírással: „Itt nyugszik Sipőcz Jenő, élt 58 évet, meghalt 1937 január 1. Béke hamvaira!“ * Az elhunyt főpolgármester halotti maszkját a Kerepesi-út melletti temető halottasházában Törzsök Károly szobrászművész készítette el. BÚTORT LEG JOBBÁR IX évtizedek óta közismert BOG-MII. bútorára házban E Vilmos császár-ut 43. vásárolhat (Báthory-utrával szem- B kést. Hálószobák, ebédlók és kombinált bútorok nagy jó választékban. Olcsó árak. Kívánatra fizetési kedvezmény gyj Részvéttáviratok Sipőcz Jenő főpolgármester özvegyéhez Sipőcz Jenő főpolgármester özvegyéhez rendkívül sok részvéttávirat érkezett. Részvéttáviratot küldött Serédi Jusztinián tábornok hercegprímás is, amelynek szövege a következő: „Mélységes részvéttel értesültem férje váratlan elhunytéról. A keresztény Budapest nagy vesztesége az ő távozása, mert nemcsak kiváló politikusától kell búcsúznia, de egy mélyen hivő polgárával is szegényebb lett. Imáimmal kísérezt a boldogukat Isten trónusa elé, övéi számára pedig kérem a hitből fakadó vigasztalódás kegyelmét. Fogadja Méltóságos asszony őszinte részvétem nyilvánítását.“ Részvéttáviratokat küldöttek Csilléry András a keresztény községi párt nevében, Torzsay-Biber Gyula az egyesült keresztény nemzeti liga nevében, Ravasz László református püspök, Raffay Sándor evangélikus püspök, Imrédy Béla és neje, Verebély Tibor dr., Harsányi Zsolt, Peyer Károly, Bod János, Márkus Miksa, Légrády Ottó, Pálfy József szegedi polgármester, Degré Miklós, Simonig Semadam Sándor, Nagy Emil, Friedrich István, Csekonich Iván gróf, Kisváld Ottó és sokan mások. 5 . Belgrád, január hó Méltán és indokoltan keltett általános feltűnést a délszláv—bolgár barátsági szerződés, amelyet a közelmúlt napokban írtak alá. E jelenségből joggal lehet arra következtetni, hogy az az általános és szinte már állandósult külpolitikai feszültség, amely a Balkánon éppen úgy, akárcsak a Duna völgyében elmérgezte a légkört, lassan megereszkedik, mintha józanabb belátás lenne űrré a lelkeken, népek és politikusok lelkén egyaránt, amikor anélkül, hogy elveiket, álláspontjukat vagy követelményeiket megtagadnák és föladnák, mégis utat keresnek egymás felé. Számunkra, magyarok számára, különösképpen érdekes és tanulságos ez a megértés, amely közvetlen déli szomszédunk és a velünk a máltban és jelenben igaz barát, Bulgária közt jön létre. Elsősorban is azért kell ennek a közeledésnek kettőzött figyelmet szentelnünk, mert Bulgária háború utáni helyzete, történelme, sérelmei és igényei, célkitűzései igen sokban meglepően hasonlítanak a magyar problémákhoz. A mi dunavölgyi szomorú és igazságtalan szerepünket a Balkánon Bulgária tölti be, a Neuillyben megkötött békeszerződés a balkáni Trianont jelenti. És hogy ezúttal Bulgária hogyan, miért és milyen indítékok nyomása alatt közeledik nyugati szomszédja felé: e kérdés különösképpen most lett időszerű számunkra, amikor valóban olyan jelenségeket észlelhetünk, mintha a hosszú évekig szinte megmerevedett magyar—délszláv viszonyban is változások lennének várhatók. Mintha ez a lelki feszültség tovább engedne a Duna völgye és Középeurópa felé, amikor bár tapogatódzó, de semmiképpen el nem hanyagolható kísérletek történnek Budapest és Belgrád között is. A békeszerződések balkáni áldozata Hogy a délszláv—bolgár baráti szerződés jelentőségét és horderejét lemérhessük, ahhoz ismerni kell Bulgária helyzetét a békekötések óta. Akárcsak Magyarország, úgy Bulgária is joggal hangoztatja, hogy jelenlegi határai között nem találhatja meg történelmi kibontakozásának útját Revíziós követelményei olyan életbevágó érdekek számára, amelyek egyszersmind történelmi jogaival is megegyeznek. Akárcsak Magyarországgal történt, Bulgárián is négyfelé osztozkodtak a győztes hatalmak. Görögország Trácia elhódításával elzárta előle a nélkülözhetetlen utat az Égei-tengerhez. Itt is szinte szóról-szóra a rutén Felvidék esete ismétlődött meg: a neuilly-i békeszerződés a nagyantant felügyelete alá helyezte a bolgár vidéket, amelyet később szinte feltűnés nélkül játszottak át Görögország kezére. Törökország is kihasított egy darabot a történelmi Bulgáriából. Románia pedig azt a Dobrudsát kapta meg, amelyről a román kormány 1878-ban, a berlini kongresszus idején maga mondott ítéletet. Akkor ugyanis a hatalmak Besszarábia fejében Dobrudsával akarták Romániát kárpótolni. A román kormány viszont tiltakozott a kifejezetten bolgár terület birtoklása ellen, hangsúlyozván, hogy ez a helyzet örök feszültséget teremtene a két szomszéd állam között. Akkor csak Északdobrudsáról volt szó, a világháború után azonban már igényt emelt Déldobrudsára is. Romániában ma mintegy millióra tehető a bolgár kisebbség száma. Végül fájó sebe az országnak a macedón kérdés is. Ebben elsősorban Délszlávia, majd Görögország az érdekeltek. Valóban meglepő tehát a hasonlatosság Bulgária balkáni és Magyarország középeurópai helyzete között. Mindkét tűzfészek körül igen sok minden vár rendezésre, orvoslásra és megoldásra, mai állapotába egyik nép sem tud és nem is hajlandó belenyugodni. És a másik, talán legfontosabb hasonlatosság a balkáni és dunavölgyi helyzet között: a két legyőzött állam nem szomszédos országokkal találta magát szemben, hanem érdekcsoportosulásokkal, szövetségekkel, amelyek egyes tagjai féltékenyen vigyáztak nem csupán a legyőzöttre, hanem egymásra is, hogy a status quót megmerevítsék és egymás számára biztosítsák. Ez eddig lehetséges volt, talán lehetséges is lesz még ideig-óráig, de közben a láthatáron újabb erők jelentkeztek, veszélyek, amelyek egymás oldalára kezdik terelni a régi ellenségeket vagy egymás ellenébe sodorják a volt barátokat. A bolsevista veszedelem árnyéka újra ráhajolt Európára a Balkánon is, akár* csak a Duna völgyében, nézeteltéréseket okoz* ván Középeurópa érdekszövetkezetében, a kisantantban éppen úgy, akárcsak annak déleurópai másánál, a balkáni blokkban. Összefogás a kommunista veszedelem ellen Ebben a helyzetben érthető, hogy azok az államok, amelyek tudatára ébredtek a fenyegető veszélynek, újabb segítséget és barátokat keresnek. A bolsevista világszemléletnek és államrendszernek — újabb történelmi horderejű analógia — ugyanoly elszánt ellensége a Balkánon a bolgár állam, akárcsak északabbra Magyarország. És most Délszlávia, amely a legelszántabban harcol a bolsevizmus ellen, amely egyaránt tagja a kisantantnak, valamint a balkáni blokknak, baráti szerződésre lépett szomszédjával. Egyelőre felfüggesztette és a közös veszély nyomán elnapolta a köztük fennálló ellentéteket. Egyes vélemények már úgy hangzottak, mintha Bulgária feladta volna eddigi igényeit és belép a balkáni blokkba. . Ez azonban olyan tévedés, amely a bolgár nép teljes nem ismerésére vall. Mint ahogy az is túlzás, ha komoly és azonnal mélyreható eredményeket várna valaki ettől a baráti szerződéstől. Amint az Avala hírügynökség is hangsúlyozta: a délszláv kormány e lépését előzően megtárgyalta a balkán blokk és a kisaotan kormányaival, ez elhatározásukhoz azok is beleegyezésüket adták. Márpedig, amint már említettük, ezek az államok és kormányok féltékenyen vigyáznak egymás lépéseire, nehogy az saját helyzetüket gyöngülhesse. Nem várható tehát döntő horderejű lépés sem délszláv, sem bolgár részről a baráti szerződés hatásaképpen. Inkább csak arról van szó, hogy megjavult a légkör a két nemzet között, ami ezúttal hivatalosan külső formát is nyert Mégis figyelemreméltó haladást jelent Belgrádnak és Szófiának e kölcsönös elhatározása. Úttörő lépés ez, első eset, hogy kisantantállam regionális szerződést köt valamelyik legyőzött országgal. Eddig ilyen regionális szerződésre nem volt hajlandóság sem Bulgária, sem pedig Magyarország felé. Az egyetemes és egyesült Balkán-blokk ugyanúgy akarta rákényszeríteni Bulgáriát a csatlakozásra, mint ahogy a kisantant is a Dunavölgye ilyen vagy olyan formájú rendezésének tervével és ürügyével szerette volna saját hatáskörébe vonni Magyarországot. Mindkét vesztes nép a kecsegtető ígéretek ellenére is kitartott függetlensége és önálló politikája mellett, bízva az idők fordulatában. Most mintha eljutottunk volna a fordulóponthoz. Immár nem szabják a megértés feltételéül Szófia elé, hogy csatlakozzék a Balkán-blokkhoz és a kommunizmus elleni harc két balkáni elővédje, Bulgária és Délszlávia mégis egymás közelébe jutottak. Eddig az volt a cél, hogy Szófia olyan érdekszövetségig lépjen be, amely biztosítja „barátságáról“, ha ezzel szemben hivatalosan lemond minden igényéről. Bár Bulgária soha nem folytatott olyan erős revizionista propagandát, mint Magyarország, de azért éppoly következetesen ragaszkodott és ragaszkodik jogaihoz és számára élet-halál fontossági igényeihez. Most sem vont vissza semmit, de már nem is szegeztek feltételeket mellének. Kölcsönös érdekek és veszedelmek egyengették, tisztogatták a behavazott utat Belgrád és Szófia között, míg végül is eljutottak a baráti szerződéshez, amely bizonyára egyaránt hasznos lesz úgy a két állam, mint pedig Déleurópa számára és nem lesz kihatás nélkül Középeurópára sem. Most, amidőn már több szó esik komoly formában is a magyar—délszláv helyzet és viszony új alakulásáról, különösképpen érdekes és tanulságos Bulgária példája. Az egész Európát fenyegető közös veszedelem ellen kötelessége összefogni az egy táborba tar tozóknak, saját érdekükben a lehető legbékésebb együttműködést kell biztosítani. Ehhez azonban kölcsönös jóindulat, tettekben megmutatkozó őszinte törekvés szükséges. Még ha nem is lehet döntő eredményeket és engedményeket várni vagy követelni az egyik félnek sem a másiktól, mint ahogy Szófia és Belgrád sem sürgetnek ilyesmit egymástól, mégis igyekezni kellene a lehetőség határain belül és ameddig az elvek megengedik, kölcsönös készséggel támogatni egymást olyan harcban, ahol nemzetek érdekei mellett egész Európa sorsa és jövője dőlhet el. A délszláv—bolgár barátsági szerződés megenyhül a Balkánon a politikai feszültséget