Magyarság, 1937. június (18. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-01 / 121. szám

1037 Jani­a-1, kedd Bethlen István gróf Nagykanizsán a nemzeti és keresztény össze­fogást hirdette Nagykanizsa, május 30 Valóban nem puszta szóvirág annak a meg­állapítása, hogy Nagykanizsa városa az elmúlt vasárnap ünnepi díszbe öltözött. A város kép­viselője, Bethlen István gróf hirdette meg be­számolóját, amely iránt páratlan érdeklődés mu­tatkozott meg. A nagyjelentőségű politikai ese­mény hírére Budapestről különvonaton jöttek a vendégek, Nagykanizsa utcáin hullámzott a tömeg, ezrek és ezrek állottak sort az ipartestü­­let székháza előtt, ahol Bethlen István mondotta beszédét. A beszámológyűlésen Kanizsa város vezetősé­gén kívül jelen volt a független kisgazdapárt képviseletében Sulyok Dezső és Gani Olivér or­szággyűlési képviselők. A felsőház tagjai közül Ripka Ferenc, Szapáry Lajos gróf, Tarányi Fe­renc, Inkey József báró, a képviselők közül Biró Pál és Payr Hugó utaztak le. Ugyancsak Buda­pestről érkeztek Berki Gyula, Hajós Kálmán, Biedermann Imre báró, Inkey Pál báró, Farkas Tibor, Kálnoky Bedő Sándor, Somssich Antal gróf. Képviseltette magát a Deák Ferenc Társa­ság Dessewffy Gyula gróf által. Ott voltak Stefaits Pál alispán, Szudy Elemér miniszteri tanácsos, Ajtay József, Tömböl Jenő ezredes és még igen sokan Bethlen István gróf híveiből. Feltűnő volt az a melegség és lelkesedés, amellyel túlzás nélkül az egész déli Dunántúl összesereglett, hogy tüntessen Bethlen István gróf mellett. Zala vármegye minden járása kivé­tel nélkül küldöttségeket vezetett. Egymásután érkeztek Somogy, Baranya, Tolna, Veszprém, Vas és Sopron vármegye küldöttségei. Zala vár­megye megyei tisztikarát Brand Sándor vár­megyei főjegyző képviselte. A somogyi küldött­séget Somssich Miklós földbirtokos, felsőházi tag vezette. Délután fél négy órakor érkezett meg Inkéről Bethlen István gróf, aki egyedül ült autójában. Vákár P. Artur kormányfőtanácsos fogadta és vezette az éljenző tömeg sorfala között az iparos­székház elé, ahol Babochay György, Dobrovits Milán, Petries József dr., Schleifer Imre, Nedo­­vácz Béla és Rotschild Béla dr. üdvözölték kép­viselőjüket. Az iparoskör nagyterme zsúfolásig megtelt. Ezernél több ember szorongott a teremben, a kar­zaton se maradt talpalatnyi hely. Kint pedig az iparoskor kerthelyiségében és a környező városi parkban, a szomszédos utcákban több mint ötezren gyűltek össze, hogy hallgassák a mega­­fonokon továbbított beszédet. A terembe lépő Bethlen Istvánt tomboló éljenzés fogadta, virá­gokkal szórták tele a karzatokról az előadói emelvényt. Fehér szegfűesőben, mosolyogva, frissen és ruganyosan lépett az emelvényre Bethlen István, akit először is Cirfusz Viktórián páter ferences plébános üdvözölt, megnyitván a nagygyűlést. Cirfusz páter hangsúlyozta, hogy azért jelent itt meg, bár a napi politikától mind­eddig távol maradt, mert megggyőződése, hogy a csonka hazának minden kimagasló értékét a politikán felül is meg kell becsülni. — Nekünk és minden magyar embernek — mondotta — össze kell forrnunk abban a tisz­teletben és megbecsülésben, amely a háború utáni Magyarország újrateremtőjének (Viharos éljenzés és taps.) külföldön, a nemzetközi élet­ben, Magyarország legnagyobb tekintélyének föltétlenül kijár. Bethlen István gróf emelkedett ezután szó­lásra és elmondotta beszámolóját. A Gömöös-kormány reform­politikája . Két évvel ezelőtt erről a helyről kemény és éles szavakkal fordultam az akkori kormány ellen. Ezt tudatosan és nem könnyelműen tet­tem, eltelve mélységes aggodalommal azzal az irányzattal szemben, amelyet az akkori kor­mány újonnan inaugurált. Komoly okot láttam arra a gyanúra, hogy a nagy hűhóval hirdetett reformpolitika mögött tulajdonképpen a pa­rancsuralom megvalósításáról, a parancsuralom módszereinek, egyes intézményeinek a hazai talajba való átültetéséről van szó. Sajnos, az azóta bekövetkezett események nem cáfolták meg az akkori aggodalmat. Ma, hála Istennek, ez a kor elmúlt. Bethlen gróf ezután megindokolta, hogy miért nem tartott két év óta kerületében beszámolót. Gömbös Gyula betegségét és egészségi állapotát nem akara bíráló szavával súlyosbítani, de meg kellett várnia azt is, hogy milyen eredményeket tud majd felmutatni a nagy hűhóval beharan­gozott reformpolitika. Most utólag kell rövid kritikát gyakorolnia a Gömbös-féle törvény­­hozás fölött, amely a választások után két tör­vényjavaslattal foglalkozott. Egyik a kereske­delmi és iparügyi minisztérium kettéválasztása volt, fölösleges munka, hiszen azóta megint egyesítették a két minisztériumot. És ugyancsak fölösleges munka maradt a légvédelmi törvény is, amelynek végrehajtási utasítása mindmáig kimaradt. A gazdaadósságok rendezése által a gazda­tartozásoknak csak egy csekély része nyert teljes elintézési A törvényjavaslatok egész sora következett ezután, amely számos problémát ölelt föl egész a tűzrendészet fejlesztéséig, amely a tűzrendészetet nem nagyon fejlesztette ugyan, azonban alkalmat adott egynéhány közéleti férfiúnak könnyebb elhelyezkedésre. (Derültség. Felkiáltások: Úgy van? Úgy van!) Korszakalkotó, a reformkorszakot megindító és betetőző javaslatként állították be a hitbizo­mányi reformot és a telepítési törvényjavas­latot. Ennek mindkettőnek azonban bár voltak helyes intézkedései, valójában csekély eredmé­nyei lettek, mert a rendelkezésre álló pénzössze­gek elégtelennek bizonyultak. — Ha végigtekintünk az így megalkotott tör­vényeken — emelte fel hangját Bethlen István —, úgy azt kell megállapítanom, hogy ezek egy nem­zeti kormány tevékenységének kereteit semmi­képpen sem lépték túl. Messze voltak attól, hogy a magyar közönség körében azt a benyomást tegyék, mintha itt egy világrengető új reform­korszakról volna szó. Valóban az égbolt kárpitjai nem szakadtak meg és nem jelentek meg fénylő üstökösök az égen, hogy igazolják egy megváltó korszaknak újjászületését. Ha már kiábrándító volt a magyar közönség előtt a volt kormány­nak törvényhozói működése, úgy egyenesen megdöbbentő volt az a kormányzati cselekvés és szellem, amely a cselekedetekből kiindult. Azt várta volna a közönség, hogy a nagy választási csata után a nagy közjogi reformok megindul­nak és elsősorban a titkos választójogra vonat­kozó ígéretek valóra válnak. Ehelyett megdöb­benéssel vettük észre, hogy a titkos választójogot azzal a csatakiáltással, hogy nem jog, hanem kenyér kell a népnek, egyszerre ad graecas Ca­lendar halasztották el. Amikor a közönség kezdte észrevenni, hogy a kenyérből is csak nagyon csekély karaj jut neki, akkor bekövetkezett a teljes kiábrándulás és mindjobban előtérbe nyo­mult a valódi célkitűzés: a parancsuralom egyes intézményeinek és módszereinek bevezetése az országban. Ennek bizonyítéka a választási terror volt, úgy hogy a független kisgazdapárt kényte­len volt a NÉP árulásából a maga konzekven­ciáit levonni és visszatérni arra a kemény állás­pontra, amelyen azóta megállott. Bethlen gróf ezután a Gömbös-kormány vihar­sarkáról, a terrorizáló élharcosok munkájáról beszélt, arról a szomorú korszakról, ahol a párt­nak és a pártot irányító főtitkárnak titkos rend­őrsége a nem népszerű ellenzéki vezéreket ellen­őrzés és felügyelet alá akarta helyezni. Beszélt a dömping­sajtóról, amely a kormány hivatalos világnézetét úgyszólván ingyen árusította. Rendszerváltozás Darányi vezetése alatt — Összel bekövetkezett a rendszerváltozás. Új kormány alakult Darányi Kálmán vezetése alatt (Éljenzés.), aki korrekt kijelentéseivel új helyzetet teremtett a magyar politikában, nagy tapintattal enyhítette és levezette azokat az ellentéteket, amelyek a magyar politikai élet­ben most már a forrpontig is felhevültek volna. Nyíltan megtagadott minden közösséget a dik­tatúrával, hitet tett az alkotmányosság mellett. Megszüntette a pártszervezésnek általunk kifo­gásolt módozatait, a kormány sajtójának hangja is letompult és a dömpingkérdés elintézést nyert. A múlt még mindig nincs teljes mérték­ben likvidálva, vannak még csökevények, ame­lyek néha a régi emberek szervezkedésében jelentkeztek, társadalmi szervezetek köpönyegé­ben, de meggyőződésem az, hogy ezek utolsó hullámverései egy régen letűnt mozgalomnak.­­ A miniszterelnök felvette az első naptól kezdve az érintkezést az ellenzékkel. Ez a bizonyítéka annak, hogy nem az egypárt rend­szert tartja a maga programjának, hanem az összes polgári pártokkal való együttműködés­ben véli a nemzeti egységet és az alkotmányos feladatát megteremth­etőnek. Kifogástalanok vol­tak a miniszterelnök nyilatkozatai a közjogi reform terén is. ígérete szerint a titkos szava­zásra vonatkozó reform még az ülésszak folya­mán benyújtatik és ősszel vagy a tél folyamán lehetőleg tárgyalásra kerül. Új rendszert jelent a kormány minden cselekedetéből kiérezhető szociális érték, a mezőgazdaság, az ipar és az ifjúság elhelyezése kérdésében egyaránt is Ébredjen FIATALABBAN holnap reggel A BŐRSEJTEK ÚJ TÁPANYAGA TÁPLÁLJA A BŐRT ÉNNEK IDEJÉN orvos meglepő felfedezése 60 éves korban bársonyos, ránc­mentes bőr!... 50 éves asszonyok, akik majdnem oly fiatalnak látsza­nak, mint tulajdon lányaik. A női szépség csodálatos befolyásolása ma már lehetséges Stejskal dok­tornak, a bécsi egyetem professzo­rának, csodálatos felfedezése foly­tán. Az öregedés csúf jelei, a rán­­sok úgy keletkeznek, hogy a bőr­­sejtekben csökken bizonyos éltető és tápláló elemek mennyisége. Ma már megvan annak a lehetősége, hogy visszaadjuk ezeket az eleme­ket a bőrnek, mert Stejskal professzor elő­állította őket gondosan kiválasztott fiatal álla­tokból. Készítményének a „Biocel“ nevet adta és most a fő hatóanyaga a rózsaszínű bőr­tápláló Tokalon-krémnek. Ez a krém fiata­lítja az arcbőrt, hamarosan eltünteti a vonala­kat és ráncokat 50 éves asszonyok már pár heti használat után 10 évvel fiatalabbaknak látszhatnak. Visszaadjuk pénzét, ha a Biocel­­tartalmú rózsaszínű bőrtápláló Tokalon-krém előírás szerinti alkalmazása nem hoz sikert — Igenis új politikai rendszerrel állunk szemben. Én nem tartozom politikai párthoz, nem pártérdeket képviselek, hanem nyitva tar­tom a szememet és csak az ország érdekeit tekintem. Azt szeretném, hogy ez az új alkot­mányos rendszer, amely megfelelő szociális megalapozással akarja a demokratikus fejlődést ebben az országban szolgálni, kellő mértékben megerősödjön, amire most a titkos választójog megalkotása előtt kétszeresen szükség van, hogyha állandósítani akarjuk a demokratikus alapon való alkotmányos haladást és nem akarunk beszédülni akár a jobboldali, akár a baloldali szélsőségekbe.­­ Szét kell a pártokban válni azoknak, akik demokratikus fejlődést alkotmányos nemzeti alapon hirdetnek azoktól, akik parancsuralmat hirdetnek és a diktatúra mellett foglalnak állást. Szét kell válni a mérsékelt keresztény és nemzeti irány alapján állóktól azoknak, akik egy szélsőséges antiszemitizmus követelményeit akarják megvalósítani, miután meggyőződésük, hogy ezt máskép, mint parancsuralmon keresz­­tül, elérni nem tudják. El kell válniuk azoknak, akik a pártok szabad konkurrenciáján akarják felépíteni a magyar közéletet, azoktól, akik az egy párt mindenkit boldogító eszméjét akarják szolgálni. A polgári pártoknak kezet kell tagolok . A magyar politikai élet egy keskeny föld­nyelven halad előre, amelyen egyik oldalról a vörös tenger hullámai, a másik oldalról egy barna tenger hullámai csapkodnak. A nemzet vezetői eddig kézenvezették e keskeny föld­nyelven a politikailag talán még kevésbé érette­ket és akiket az a veszély fenyegetett, hogyha eleresztik a kezüket, vagy a vörös, vagy a barna tengerbe fulladnak. (Általános helyeslés.) A ve­zetésnek ez a rendszere a titkos választójog behozatalával megszűnik. A széles tömegek csak akkor fogják megtartani a helyes utat, hogyha a nemzeti keresztény alapon álló alkotmányos demokráciát megvalósítani akaró polgári pár­tok egymással kezet fogva, fognak nekik irányt mutatni. (Viharos éljenzés.) Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust a mai naptól kezdve, hogy a polgári pártok egymással farkas­szemet nézne, egymásra rálicitálva, szembeállja­­nak egymással, mert a rálicitálásból radikaliz­mus, a radikalizmusból bolsevizmus, vagy pedig parancsuralom következik. (Általános helyeslés.) A polgári pártoknak, amelyek keresztény és nemzeti alapon állanak és mindazoknak az ér­tékeknek, amelyek a polgári pártokban ismere­tesek, egymással kezet kell fogniok, együtt kell vállalniuk a vezetést a jelenlegi kormány veze­tése mellett, mert különben bekövetkezhetik, hogy a nemzet széles tömegei beszédülnek vagy az egyik, vagy a másik szélsőségbe. — Jusson eszünkbe Németország példája. Nehogy mi is így járjunk, nehogy fel nem hasz­nálva a kellő időpontot, amikor gondoskodnunk lehet a polgári pártok összefogása révén kemény, de alkotmányos, a szabadságokat tisztelő demo­kratikus haladás célját szolgáló rezsimről, el­mulasszuk azt az időt. Azt hiszem, hogy elérke­zett az ideje, hogy ez a polgári összefogás ke­resztülvitessék. Úgy érzem, hogy meg­van a jó­akarat nem csupán a kormányelnök személyé­ben, de a saját pártjában, ennek sok rétegében és mindenekelőtt az ellenzéki oldalon, ahol ellen­zék és kemény kritikát gyakorló pártok, köztük elsősorban a független kisgazdapárt (Élénk he­lyeslés.) a fegyelmezettségnek és annak az ön­tudatnak adta a jelét, hogy nehéz idők várnak az országra, amelyben szélső jelszavakkal ját­szani nem szabad. Ilyen összefogásnak kell pro­gramjának lennie és messze vezetne, de nem ie tartom itt magam hivatottnak arra, hogy én ad­jak programot. De ez nem is szükséges. A fő­problémákban a polgári pártok, a nemzeti és ke­resztény alapon álló pártok között legfeljebb a részletkérdésekben van eltérés, a haladás gyor­sabb vagy lassúbb tempója tekintetében. Mind­nyájan egyetértünk, hogy az állam egész gépe­zetét más alapokra kell állítani, decentralizálni kell a vízfejeket, több jogot adni a vidéknek, az ellenőrzést gyakorló autonómiát. Gazdasági téren a megkötöttségnek ma fennálló rendszere nem tartható fenn örök időkig, fokozatosan leépí­tendő. Oly­an kereskedelmi szisztéma biztosí­tandó, amely az agrárfeleslegeknek megfelelő árat nyújtó piacot biztosít. Általános adóreform szükséges abban a mértékben, ahogy ezt a költ­ségvetési egyensúly megengedi. A kinyílt agrár­ollót megfelelő árpolitikával be kell csukni. Meg kell oldani az ifjúság foglalkoztatásának kérdé­sét, a falu szociális és higiénikus feladatait, a birtokkérdéseket. Elkerülhetetlen az ország további iparosodása, amelyet decentralizálni kell a vidékre is. Mindezekben a polgári pártok lénye­gileg egyetértenek­ abban is, hogy nemcsak meg kell, de meg is lehet mindezeket csinálni. A külpolitikai kérdések ismertetésénél Bethlen utalt a külügyminiszter parlamentben elhangzott beszédére, amellyel magát száz százalékkal azonosította. Ő is békepolitikát hirdet a leg­jobb értelemben, nem defetizmust, hanem azt, hogy békés úton akarjuk céljainkat elérni. A tudomány és technika haladása bámulatos eredményeket mu­tat fel. Ilyen tökéletes eredmény az Ovomaktine, amely kis terjedelemben igen nagy tápértékeket és az élet fentar­­tására, a munkaképesség és az életkedv fokozására szükséges vitaminokat nagy­ mennyiségben tartalmazza. Ifjúnak és öregnek, egészségesnek és betegnek a legcélszerűbb reggeli és uzsonna­­­csésze tejben 2—3 kávéskanál Ovomaktine, a táperő és vitaminok koncentráhima.

Next