Magyarság, 1937. november (18. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-03 / 249. szám
6 Egy csepp vér Ha vízparton megállhatok, Úgy érzem, parasztlány vagyokl Az enyémek a kislibák! Kezemben hajlós, lombos ág, Szép nyájam azzal terelem ... Ajkamon dalt fakaszt a nyár, A kék égbolt, a szerelem. Ha aratókat láthatok, Úgy érzem, parasztlány vagyok! A sárga mezőn járhatok, Sarlómmal búzát vághatok, A kévéket felölelem ... Napcsókolt arccal, nevetőn, így keresem a kenyerem. Ha őszi földet láthatok, — Úgy érzem, parasztlány vagyok, Párás lovakkal szánthatok, Kötényből szórók száz magod Nyomomban varjú feketéit. Száz deres hajnalt hasogat Barázdával az őszi szél. Ha parasztembert láthatok, A szemem forrón ráragyog! Úgy elnézem a kis pipát S az asszonynál a Bibliát! Két szent fejfára gondolok ... És ilyenkor a nagyapámék Vére szivemben feldobog. K. Tóth Lenke Színház a trópusokon Érdekes dolgokat mond el a trópusokról hazatért kiváló hollandi jellemszínész, Dongen Frits, a hollandi gyarmatok színházi életéről. — Négyszer voltam — beszéli el a művész — vendégszereplő körúton Jáva, Sumatra, Borneo és Bali szigeteken. Olyan városoknak, mint Batavia és Surabaya, pompás, tévés színházaik vannak. Kisebb helyeken előadótermekben játszanak a színészek, termekben, melyek fölött az ottani hollandi klubok rendelkeznek. Kosztümöket, díszleteket csak egészen különös esetekben visznek magukkal a vendégszereplő színészek, társulatok s rendesen azokat a díszleteket és ruhákat használják, melyek a gyarmatok műkedvelő színházainak birtokában vannak s melyeket esetenként gyors munkával egészítenek ki, vagy alakítanak át a hivatásos színészek számára. — Ha valaki azt hinné, hogy a kolóniákban operetteket, bohózatokat s hasonló könnyű dolgokat játszhatunk, nagyon tévedne. A hazájuktól távol élő hollandok a kabarékban és a daltermekben elég felületes és pikáns számot kapnak s ezért tőlünk vendégjátékainkon komoly műsort várnak. Egy-egy ilyen turné átlag egy esztendeig tart, de én egyszer két és fél esztendeig maradtam a trópusokon, mert nem tudtam megválni az álomszerűen szép Bálitól. Mikor kollégáim hazautaztak, előbb a művészetekért rajongó fiatalokból társulatot szerveztem, később pedig újra csatlakoztam egy a trópusokra érkezett másik társulathoz, amely Amszterdamból jött. — A fővárosokon kívüli minden előadást gondos propagandával kell előkészíteni, mert az európaiak egymástól távol élnek, elszórtan ültetvényeiken, birtokaikon. De egyáltalában nem riadnak vissza tőle, hogy egy nívós szinielőadás élvezéséért órákig tartó autóutakat ne tegyenek. Egyszer az egyik előadás előtt az egyik ültetvény tulajdonosától levelet kaptam, amelyben arra kért kollegáimmal együtt, hogy a legjava művészetünket adjuk, mert 280 kilométernyi távolságból érkezik autón, hogy láthassa az előadást és ezt az utat visszafelé is meg kell tennie. Levélben válaszoltunk neki, megírva, hogy készséggel elismerjük a művészetért való lelkesedését, mely ilyen hosszú út megtételére készteti, de fölhívjuk rá a figyelmét, hogy mi még nagyobb utat tettünk meg Amszterdamból Jáváig és ennek a hosszú útnak csak akkor lehet célja és értelme, ha mi, mint hazánk művészetének és kultúrájának küldöttei, mindenkor, így azon az estén is, melyen ő meg fog nézni bennünket, olyan jól játszunk, amennyire csak tehetségünkből telik. Magyar perzsát i., fö u. so. Turáninál Tenis-ts-7. WACMBSJtfi mmmmmmmmmmmammmmammammsmBammmmmam 1937 november 3, szerda A Nobel-dijas ember Szeged, november 2 Szent-Györgyi Albert kedden is bement az intézetbe, hogy dolgozzék. De a telefon állandóan szól, idegenek jönnek-mennek, egy angol úr érkezik, aki színes filmet akar készíteni róla, a postás több mint kétszáz levelet számol le Zétényi Margit titkárkisasszony kezébe, a táviratok száma már túlhaladta az ötszázat, az egyetemi rektor jön, újságírók ácsorognak a folyosókon, Rózsa altiszt egy citromot hoz a professzornak, hogy ebből száz darab ennyibe, egy ládával pedig ennyibe kerül, a professzor tapogatja, méregeti a citromot, gyorsan kiszámítja, hogyan lesz olcsóbb a vásárlás, aztán azt mondja Rózsa altisztnek, hogy okosabb tehát egy mázsát venni, csak vegyen, de jól nézze meg, hogy mit adnak. Rózsa altiszt távoztában büszkén mondja valakinek, hogy azok voltak ám a szép idők, amikor „tíz vagon zöldpaprikát vettünk, mert annyit dolgoztunk fel a professzor úrral“, megint a telefon szól, megint bejelentenek valakit — és mindezenközben a nyugtalanságnak, idegességnek, vagy hajszoltságnak Szent-Györgyin nyomát sem látni. Valóban nemesen és művészien szép feje kissé oldalt hajlik, hogy állandóan kialvó és újra meggyújtott pipáját kényelmesen lógathassa szája sarkában, szeme derűsen mosolyog, olyan közvetlen és megnyerő, amilyenek csak az életük fogytáig kicsit mindig gyerekesnek és egészen tisztának maradó zsenik tudnak lenni. — Kérdezze ki a munkatársaimat, amíg elvégzem ezeket a dolgokat — mondja nevetve —, hogy hogyan dolgozunk mi itt közösen. El fogják mesélni, hogy amikor valami kidolgozni való ötletem merül fel, akkor azzal kezdem, hogy ezt és ezt a dolgot pedig támadjuk meg jobbról és balról, elölről és hátulról, hátha kiderül, hogy nem helyes az elgondolás. A megtárgyalás során aztán mindenki elmondhatja a magáét, mindenki felvetheti a maga ötleteit és úgy megy a munka, mint a karikacsapás. Általában, az a legnagyobb örömöm, ha nem néznek szigorú és megközelíthetetlen felsőbbségnek, hanem baráti, emberi hangon dolgozunk együtt, mind, akik itt vagyunk. Megy is a munkánk, hál’ Istennek jól megy... A tanársegédnő beszél mindenki! A professzor mellett nem is lehet más az ember. Nagyszerűket tud mondani, de nem azért jók azok a mondások, mert „a professzor mondta“, tehát mi kötelességszerűen szellemesnek tartjuk. Nem. Igazán élesen és mulatságosan szellemes, kitűnő humora van... Még most is nevetek, ha eszembe jut az a nápolyi jelenet... — Mi volt az? — úgy volt, hogy elmentünk Nápolyba, hogy az ottani intézetben tanulmányozzunk egy tudományos kérdést. Azt akartuk megállapítani, hogy a hidegvérűek anyagcseréjénél a fumarsav katalízis éppolyan fontos szerepet játszik-e, mint a melegvérű állatoknál. Két nap alatt rájöttünk, hogy nem. Ezt a kérdést — más szempontból — tanulmányozhattuk volna ugyan akár egy évig is, de nekünk csak két hetünk volt és amit akkor tudni akartunk, azt már tudtuk. Az ottaniak azonban olyan nagy tisztelettel voltak a professzor iránt, hogy kétpercenként jöttek: mit óhajtunk, mire van szüksége a professzornak a kutatásihoz, miféle anyagot adjanak, mit tehetnek kedvére, stb., stb. A professzor nem győzte köszöngetni a kedvességet. A végén megjelent arcán az a bizonyos kedves, humoros, jóizű mosolya és egy kis fanyarsággal, egy kis műelkeseredéssel keveredett, amíg odasugta nekem: az ördög vinné, itt nem lesz más menekvés, mint az, hogy csakugyan dolgoznunk kell. A kisleányára, a feleségére terelődik a szó. A kisleány, Nellyke, kint van a Cambridge egyetemen, atyja pályáján akar dolgozni ő is. Tizenkilencéves, de már másodéves hallgató. Három évig ott járt gimnáziumba, most aztán alaposan drukkol, hogy méltó legyen nevére a munkájában, tanulásában is. Szent-Györgyi anyja Lenhossékleány volt, a kis Nelly tehát már az ötödik generációt képviseli a híres orvosdinasztiából. Fényképén roppantul emlékeztet atyjára. Csak a szeme az anyjáé, nagy, ragyogóan intelligens, derűs, fekete szempár. Szent-Györgyinéről azt mondta az ura: — Nyilatkozni? Aligha fog. Feleség és munkatárs. És az a véleménye, hogy ezt a szerepet csinálni kell, nem „elmondani.“ vidám, jókedvű A tanársegédnő, Bangha Ilona doktor, elégedetten, boldogan meséli: — Szóról-szóra úgy van, ahogy a profeszszor úr mondja. Nekünk olyan ez az intézet, hogy igaziban itt éljük le az életünket, itt vagyunk otthon. A hivatalos órákat nem azért tartjuk be, mert ettől eddig így kellene dolgoznunk, hanem azért, mert annyira benne vagyunk a munkában egész lelkünkkel és minden tudásunkkal, hogy otthon is csak az foglalkoztat bennünket. Itt nem kell ellenőrizni, hogy elkésett-e valaki, úgyis mindenki tovább marad és korábban jön ... Én hét éve dolgozom a professzor mellett. Sokszor szótlanul naphosszat, hiszen már minden gondolatát ismerem és tudjuk egymás mozdulatairól, hogy mi miért történik. Annau Ernő dr., az adjunktus, azzal jött ide, hogy a saját kutatását végezze, de amellett úgy vonzotta a professzor munkája, hogy egészen belefeküdt abba... Itt van még Laky Kálmán és Straub Brúnó, a két gyakornok, ők is ugyanazt csinálják, úgy élünk, mint egy népes, szerető család, a délutáni uzsonnáinkról már minden újság irt, de az igazi izét ezeknek a teázásoknak, az igazi hangulatát nem lehet megírni, azt csak az érzi át, aki beletartozik a társaságba és minden délután velünk eszi a pirított kiflit, mialatt beszélgetünk nevetünk és olyan jól érezzük magunkat, mint akik minden kényelmetlenség, minden nyomottság alól vidáman felszabadultak... — Miről folyik a diskurzus az uzsonnázások alatt? — Mindenről. Aki jó filmet látott, azt meséli el, aki jó koncertet hallgatott, az a zenét hozza szóba, azon folyik a vita. A professzor annyit járt külföldön, hogy ha csak azokat az élményeit mesélné, az is évekre elég volna a hallgatóságnak. Derűs a hangulat, a professzor szellemessége, jókedve, közvetlensége adja meg a hangot. Nincs az, hogy csak akkor ülnek le a többiek, ha a professzor úr már elfoglalta a helyét, vagy csak akkor állunk fel, ha ő asztalt bontott... Nevet, úgy folytatja: — Mondom, családias, örömét és ugyanolyan melegen, mélyen boldog ő is. Külön az uráért és külön, mint ember, munkatárs. Tizennégy országon kisérte végig az urát húsz év alatt, öt nyelven beszél, öt nyelven segít az ura tudományos írásaiban. Ahogy életük egyes szakaszaira kerül a szó, Hamburgot, Berlint, a különböző amerikai városokat, Leydent, Groningent, Cambridget, Prágát úgy emlegeti, mintha egy ugrásnyira lennének innen. Berlinben éhezés volt, háborús világ, de a kis Nellynek pontos tejadagot adtak mindennap, a gyermek fejlődését egy percig sem kellett félteni ... A Belle Ile szigetén egyszer egy hónapig sátoroztak nyaralásnak, mert imádják a szabadságot, a sátoréletet. Az ottani hegyi parasztok hozták nekik a tejet, sajtot. Mikor fizetni akartak nekik, azt mondták: ó, lelkeim, hiszen látjuk mi, hogy milyen szegények maguk, ha még lakásra sem telik, csak ebben a szegényes kis sátorban tudnak lakni... Az egyetemi városokban viszont a tudósok társasága, a komoly viták, az előadások, a meghívások... Olyan élénk, olyan színes a Szent-Györgyiné előadása, hogy neki is nyugodtan katedrát lehetne adni, nála sem unnák magukat a növendékek. És ami a legeslegfeltűnőbb ezen a házaspáron: a nagyképűségnek, a jogos, most már az egész világ által elismerten jogos fölénynek, a hivalkodó büszkeségnek, annak a bizonyos „látjátok, ki vagyok?“ hangulatnak a nyomát sem lehet felfedezni rajtuk. Egyszerűek, határtalanul megnyerőek, nemcsak tudományos szempontokból, hanem emberileg is kivételesen intelligensek és — amit hallatlanul jól esik látni és érezni —, olyan őszintén, olyan becsületes nyíltsággal boldogok. Ha volna valami olyan világdíj is, amellyel az emberi kiválóságot tüntetik ki , azt is nyugodtan nekik adhatnák a bírálóbizottság tagjai. Harsány! Gréte Szent Györgyiné Szent Györgyiné lakása olyan, mint ő maga és az ura: derűs, világos. Melegség és sok szív érzik a levegőben, nyugalom és az a bizonyos atmoszféra, amit a nagyon kiegyensúlyozott, elégedett, lélekkel és tiszta aggyal érző emberek árasztanak maguk körül Valóban nem „nyilatkozik“ csak régi ismerős gyanánt beszélget. Boldog. Sugárzik amíg az uráról és a kis Nellyről beszél. — Az uram sportolásáról megírtak mostanában mindent. Kell neki a sport, mert élet van benne és mozgás. Az a pihenése. Tehetsége is van hozzá. Csak néhány hónapja tenniszezik komolyan, de már egészen kitűnően játszik. És a kis Nelly is. Legnagyobb büszkeségünk, hogy a nyáron a kis Nelly meg én megnyertük itt Szegeden a páros női bajnokságot. Én már régi bajnok vagyok, de ez másféle öröm volt. A kisleányommal, ketten, együtt nyertünk! Ő is nagyon büszke volt, hát még én, hogy ővele nyertem! Most voltam kint nála, Cambridgeben, kitűnően érzi ott magát, csak az a baj, hogy nagyon messze van tőlünk. Most beszéltem vele a napokban telefonon, elmondtam neki a nagy örömhírt, olyan boldog volt ő is, mint én és mint az uram ... A titkárkisasszony azt mondta a profeszszorról: az a legfeltűnőbb most rajta, hogy egyszerűen meghatja az emberek öröme az ő örömén és a szeretet, amit lépten-nyomon meg kell éreznie. Szent-Györgyinén ugyanezt lehet megállapítani. Látszik rajta, hogy nagyon mélyen, nagyon melegen érzi át az ura Album Feuillére Edwige írta egy francia hölgy albumába: „Ha meg akarod ismerni egy asszony hibáit, dicsérj előtte egy másik asszonyt." Rasputin és a kígyóméreg A legborzalmasabb betegségek egyike a fehérvérűség. A beteg egész életét halálfélelemben éli, retteg minden tárgytól, ami megsértheti fizikumát, embertársaitól, kik testének véredényeit nyithatják meg, félnek önmaguktól, elhibázott lépésüktől, rosszul fogott késüktől, az öngyilkosságtól. Hiába hatalom, gazdagság, nincs ki a földön segíthessen rajtuk, egyedül Istenben bízhatnak. Mélyen vallásos emberek. Az orosz cári udvarban is jelentkezett a fehérvérűség és nyomában a fiatal cárevics megmentésére Isten szolgája, Rasputin, zsebében javasasszonyok titkos receptjével, a fehérvérűség elleni egyetlen biztos szerrel. Innét Rasputin hatalma a cári udvarban a legenda szerint, amelyre most a tudósok is felelnek. A cárné valóban hordozója volt a fehérvérűségnek. Ami e rettenetes betegségre jellemző, a nőknél aktíve nem lép fel, de rajtuk keresztül öröklik a leszármazott férfiak. Viktória angol királynő fia, Lipót herceg fehérvérűségben vérzett el. Nagyanyja volt a cárnőnek, dédanyja a beteg trónörökösnek. Ezt a szörnyű betegséget a spanyol királyné is tovább hordozta magában, Viktória királynő másik unokája. Dédanyjuktól örökölték a fehérvérűséget Alfonz, János, Gonzalo és Jenő hercegek. A spanyol exkirály fiát, Covadonga grófját hónapokon keresztül kezelték egy angol kórházban, mikor egy orosz emigráns jelentkezett a kórház igazgatóságánál Rasputin receptjével. Az orvosok természetesen nem nyilatkoztak sem annak felhasználásáról, sem eredményéről. Az orvostudomány a hiányzó fehérvérsejtek pótlására kívánja befolyásolni a szervezetet, amellett keresi azt a hatóanyagot, amely a sérült testrészeken lehetővé teszi a varképződést. Kígyóméreggel már eddig is szép eredményt értek el, amely tartalmazza a vérből hiányzó, u. n. fibrinogént s annak adagolásával létrejöhet a varképződés Rasputin késői futárja a londoni St. Bartholomews kórházban jelentkezett, ott folytnak ma a kísérletek, a kigyóméreggel. K. L.