Magyarság, 1938. április (19. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-09 / 80. szám

g­ oldásokhoz kell­­nyúlniok. A miniszterelnök rátért ezután a politikai helyzetre. Emlékeztetett azokra az erőfeszí­tésekre, amelyeket a nemzeti egység kormá­nyának megalakítása érdekében kifejtett. Nem az ő hibájából történt, hogy ez a fára­dozás nem sikerült. A képviselőház megsza­vazta a kormány javaslatát. A szenátus sú­lyos nehézségeket idéz fel, ha szembehelyez­kedik a képviselőházzal. Mit akar a szená­tus? A mostani többség (a népfront) meg­döntésért? A munkásosztály tudatára ébredt jogainak, önöknek nincs is joguk dönteni e politikai kérdésben. Ez a jog kizárólag az általános választójog alapján egybegyű­lt képviselőházat illeti meg. (Nagy mozgás.) Blum azzal fejezte be beszédét, hogy ép­pen, mert a szenátusnak nincs joga kor­mányt buktatni s ezért nem veti fel a bizalmi kérdést. A francia parlamentáris élet történetében szinte példátlan jelenet játszódott le ekkor, mert a szenátus elnöke, csaknem rendreutasítás formájában figyel­meztette Blum miniszterelnököt, hogy a sze­nátusnak a francia alkotmány értelmében igenis joga van, hogy teljes függetlenséggel és lelkiismeretire hallgatva hozza meg dön­tését és a miniszterelnök dolga az, hogy en­nek a döntésnek következményeit levonja. A szenátus hosszasan és zajosan megtap­solta elnökét. ­ A szenátus vita nélkül leszavazta a javaslatot Blum után Caillaux, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy a szenátus buktatta meg Briand, Tar­­dieu és Eaval kormányait is. A javaslatok­ban kifogásolta, hogy pénzhigítást rejt ma­gában, „totalitásos szellemet v­álaszt és parasztellenes szellem nyilvánul meg benne. Ezután az elnök szavazásra tette fel a kér­dést, áttér-e a szenátus a szakaszonkénti vitára? A szenátus 223 szavazattal 19 ellené­ben kimondotta, hogy részletes vitára át nem tér, hanem teljes egészében elveti a kormány pénzügyi felhatalmazási törvény­­javaslatát. A szenátusban a szavazás eredménye ki­hirdetése után a karzati közönség soraiból néhányan hevesen tüntettek Caillaux ellen. Az incidens élénk felháborodást keltett a szenátorok körében. Blum ezután össze­­hivatta a minisztertanácsot, ezt megelőzően részt vett a szocialista törvényhozók értekez­letén s akkor határozták el, hogy az össz­­kormány beadja lemondását. Rövid minisz­tertanács után a kormány tagjai átmentek Lebrun elnökhöz. A kormány lemondása A kormány tagjai negyedóra hosszat ma­radtak az elnöknél. Amikor az Elysée-palo­­tát elhagyták, Blum a következőket mondta a nyilatkozatot kérő újságíróknak: — A nyilatkozattétel nem tartozik a folyó ügyek vezetéséhez. Az újságírók ezekből a szavakból állapí­tották meg, hogy Blum és kormánya lemon­dott és — a szokásos kifejezés szerint — megbízatást nyert a folyó ügyek vitelére. Lebrun pénteken este 9 órakor Jean­­neneyvel, a szenátus, fél 10 órakor pedig Herriot-val, a képviselőház elnökével foly­tatott megbeszélést. 10 órára kérette az Elysée-palotába Daladiert, akinek felaján­lotta az új kormány megalakításával való megbízatást. Leon Blum mostani, második kormányát alig négy héttel ezelőtt alakította meg. Chautemps bukása után március 10-én nyert megbízást a kormányalakításra és március 13-án állította össze kormányát a népfront többségéből s április 8-án este mondott le. Daladier terve a­­hatos direktóriumomat A szocialista párt elnöki tanácsa a kor­mány lemondása után rendkívüli ülésre ült össze, hogy megvitassa a helyzetet és el­döntse: részt vegyen-e a szocialista párt a megalakítandó új kormányban. Ekkor már semmi kétség nem állott fenn arra vonatkozóan, hogy Lebrun elnök a leg­sürgősebben a lemondott ko­rmány hadügy­miniszterét, Daladiert bízza meg az új kor­mány megalakításával és hogy ez az új kormány elsősorban a radikális pótra fog támaszkodni. Daladier este 11 órakor hagyta el az Elysée-palotát és a következőket jelen­tette ki: — A köztársaság elnöke megtisztelt azzal, hogy megbízott az új kormány megalakítá­sával. Elfogadtam ezt a megbízatást. Te­kintettel a nemzetközi politikai fejlődésre és a belpolitikai és pénzügyi nehézségekre is, azt gondolom, hogy az új kormányt leg­később vasárnap délelőttig meg kell alakí­tani. Ezt­-­akarom és remélem, hogy.. fel­hívásomat minden francia erő összefogá­sára meghallgatják, egyedül a köztársaság és a haza érdekében. Pannika Irta: Szondy Margit Először a férfi ébredt föl. Arra a hangra ébredt, amit sohasem felejt el, aki egy­szer hallotta. Arra a hangra, hogy a gyer­mek álmában kacagott. Aztán meg is szó­lalt, azt gügyögte halkan: — Abrosz ... abrosz ... Akkor már az anyja is fölébredt. Mi­hály meghallotta a motozásból, hogy az asszony ébren van, hát megkérdezte: — Micsoda abroszról álmodik? — Tegnap kapta a babájának való ab­roszt meg asztalkendőket. — Tőlük kapta? „Tőlük“ az én lennék, mert hiszen tőlem szokott mindenfélét kapni a Pan­nika. — Tőlük ... Szép kis abrosz. Úgy sző­­hették babaabrosznak, mintája is van. Szép damack abrosz. — Damack — mondta Mihály és az­után csend lett. Sokára, már reggel felé, fölkelt Mihály és kiment a kamrába. Ott aztán keserve­sen rázta a zokogás. Hogy mástól kap a Panni abroszt, nem ő szövi neki. Mert Mihály afféle szövőmunkás volt tulajdonképpen, a háború előtt, szövő­mester, valahol Franciaországban, úgy hi­szem, talán Rouenben. Mikor kitört a háború, sok kaland árán megszökött az internálás elől és bevonult katonának. A harctéren egészen az őrmesterségig föl­vitte. A leszereléssel véget ért Mihályék úri módja és Mihály munka után nézett. Csak iratai nem voltak, bizonyítványokat hiába kért Franciaországból. Még válasz se jött a levelekre. Szegény, sehogy se tudott visszakerülni a foglalkozásához. Pedig szerelmese volt a szövésnek. És bolyongott szerte az országban. Járta a szövőgyárakat. Pannika minduntalan azt jelentette: —■ Apám elment szövőmunkát keresni, így persze igen szűkösen éltek. Juli özvegy édesanyjánál húzódtak meg és in­­­­kább Juli, a felesége tartotta a családot. Másnap délelőtt náluk jártam. Volt a Juli anyjának egy pár négyszögölnyi föl­­decskéje, szőlőcskéje, barázdásszomszéd velünk, azt már évek óta béreltem tőlük, hogy segíthessek rajtuk. Két annyit fizet­tem érte, mint amennyit termett. Mihály tudta is, hogy inkább kedvezést kap, mint haszonbért. Nem szeretett a dologról be­szélni. Akkor is, hogy a bért elvittem az öregasszonynak, Mihály be se jött a szo­bába, csak az udvaron kalapált, mintha valami sürgős dolga lenne. Mikor végre előkerült, akkor mi már túlestünk a pénzügyeken. Juli a csomagot bontogatta, amiben ruhafélét vittem Pannika részére. Mihály meg gondosan kisimogatta az újságpapírokat, jó lesz az olvasnivaló­nak, aztán elkísért az utca sarkáig. Reggel aztán, mikor Juli fölébredt, nyoma sem volt már Mihálynak. Azaz­hogy nyoma mégis volt. Mert egy levelet hagyott az asztalon. A levélben ez állott: —Szeretett Kedves Párom. Az újságba olvastam, hogy a Törökök nagy szövő­gyárakat építettek és most megkezdik a munkát és most én elmegyek Nagytörök­­országba mert itt már nem tudok meg­élni. Tisztel, Csókol Szerető Párod. Juli kibetűzte a levelet. Aztán leborult az asztalra, úgy siratta az urát. ★ Mihály pedig ballagott Pest felé az or­szágúton. Déltájban megállt Mihály. Ke­resett egy nagyobb lombú fát, leült alája az árok partjára. Kiszedte a tarisznyából az ennivalót. Vágott egy karéj kenyeret és kisodorgatta a szalonnát a papírból, amibe Juli csavargatta. A papírban meg fölismerte azt a levelet, amiben Panni megköszönte nekem az abroszt. Mert Panni ugyan mindennap megfordult ná­lunk, de olyan nagy dolognak tartotta a babaabroszt, hogy az élőszót nem találta hozzá méltóan ünnepélyesnek. Ezt a papírt kapta föl Juli este az asz­talról csomagolás közben. Az eleje le volt tépve, igy hát Mihály ezt olvasta róla: — ... szépen az abroszt meg a kisken­­dőket. Édes Apám is megígérte, hogy sző nekem ilyent, ezért szerettem volna már régen ilyent, de nem kap Szövömunkát más munka meg nem jó és az sokára lesz, amikor Szövömunka lesz és féltem, hogy addig megnövök és akár már nem tudok az abrosznak örülni. Kezeit Csó­kolja Nagy Anna III. oszt. tanuló. Mihály elolvasta a levelet. Aztán ki­simogatta és újra elolvasta. Gondolkozott. Csak gondolkozott és nézte erősen a ku­koricatáblát. Nagy kavicsok hevertek mellette. Föl­markolt néhányat és elgondolkozva kezdte a kukorica közé dobálni. Amint zörrent a kavics a kukoricában, fiatal nyúl ugrott elő a tövek közül és az útnak iramodott. Az utón éppen hatalmas teher­autó robogott. A nyúl elébeugrott. A ve­zető félrerántotta a kocsit, szerencsésen kikerülte a nyulat, de a hátsó kereke le­csúszott az árok peremére. Az egész kocsi oldalt billent és a sok láda meg csomag odaborult a száraz gyepre, alig pár lé­pésnyire Mihálytól. Ketten ugrottak ki a kocsiból, most ismerte meg Mihály. A fiatal Barta úr volt, a füszernagykeres­­kedő fia meg a soffőr. De most nem a soffőr vezette az autót, hanem az ur. — No, ezt megérte az a nyúl — va­karta füle tövét a soffőr —, ezt a bajt a Barta ur jószívűsége hozta ránk. Barta ur meg nevetett: — Ne mérgelődjön, nincsen semmi baj, nem tört el semmi, gyújtson rá, Jani. Tudja, mennyire szeretem az állatokat. Nem vagyok képes elgázolni... Hiába, meglátszik rajtam, hogy természetrajz­tanárnak készültem. Higgye el, jobban szeretnék tanár lenni. A soffőr nem osztotta ezt a nézetet: — Már pedig jobb dolog jómódban élni, azt nekem ne tessék mondani, hogy a Barta úr üzlete nem ér föl a tanárság­gal — dohogta és közös erővel kezdték leszedni az autóról a terhet, hogy vissza­tolhassák az útra. Mihály is letette a kabátot és nekigyür-' között segíteni, hiszen ő okozta a bajt azokkal a kavicsokkal. Mikor az autó újra ott állott fölpakolva, Mihály el akart köszönni, de Barta úr nem engedte: — Csak nem dolgoztattuk ingyen, jöj­jön csak velünk. Majd apám ad egy pár pengőt, nálam nincs most, minden pén­zemen árut vásároltam Pesten. Mihály hát fölkapaszkodott és elindult vele az autó vissza, a reggel elhagyott otthon felé. Amikor megérkeztek és elmesélték a dolgot, az öreg Barta nevetett is, hara­gudott is. Mihálynak pár pengőt adott. Mikor pedig menni készült, azt mondta: — Maga a Nagy Mihály, ugy­e? A Pincesorról, aki őrmester volt. Van most munkája? Nézze, nem vállalkozna, hogy a raktárban dolgozna? Mihály vállalta. — Hát akkor holnap reggel álljon m­unkába — búcsúzott az öreg Barta. Mihály indult hazafelé. Elhaladt a Weisz rőfös üzlete előtt. Megállt. Mosoly­gott. Pannikának kellene valamit venni. Abrosz már van. Vett két fejre való ken­dőt, Panninak tarkát, Julinak piros­babosat. Ahogy hazaért, Pannit találta a kony­hában. — Nézd, mit hoztam neked — mondta és kereste Julit —, hol van anyád? — Egész nap sírt, most fölment a pad­lásra kukoricáért — mondta Panni és tapsolt örömében. Mihály rohant a padlásra, ő tudta, hogy ott nincs kukorica, oda nem mehe­tett a Juli kukoricáért. Még jókor érkezett. Még csak térdelt és imádkozott.★ Egy jutott eszembe ez az egész dolog, hogy tegnap fölkeresett a Mihály, hogy nem adnám-e el azt a kis szőlőnket, ami az övékével szomszédos. Mert Mihály most már raktáros, és bár még mindig elszomorodik, ha szépen szőtt abroszt lát, azért szépen gyarapodik vagyonban és években egyaránt. 1938 április 9. szombat easmne Londoni politikai és tőzsdei körökben pénteken délután az a hír terjedt el, hogy az új francia miniszterelnök, Daladier, a nemzeti egység kormányának létrehozásáig a tekintélyelv alapján akar kormányozni. Daladier állítólag mindössze hat miniszter­ből álló tekintélykormányt akar alakítani, amely a parlament kikapcsolásával kor­mányozna jövő év januárjáig. Daladier — írja az Evening Standard párisi tudósítója — meg fogja kérni kor­mánynyilatkozatában a parlamentet, adjon neki kilenc hónapra szóló korlátlan felhatal­mazást, hogy ezalatt a kilenc hónap alatt rendbehozhassa Franciaország politikai, gaz­dasági és pénzügyi életét. A hatos direktó­rium — így nevezné magát az új Daladier­­kormány — a következő személyekből ál­lana: Daladier miniszterelnök, Pétain tábor­nagy nemzetvédelmi miniszter, Mandel belügyminiszter, Paul Greynaud pénzügymi­niszter, Blum igazságügyminiszter és Paul Boncour külügyminiszter. Tekintettel arra, hogy Daladier ezt a tervet csak a szocia­lista párt közreműködésével tudja végrehaj­tani, minden Blum állásfoglalásától függ. Blum egyelőre még nem járult hozzá a hatos direktórium megalakításához. Halifax: Baráti viszonyt akarunk létesíteni az ö­sszes országokkal, akár diktatúrák, akár demokráciák! Halifax lord angol külügyminiszter pén­teken beszédet mondott Bristolban és élesen támadta a baloldali parlamenti ellenzéknek a kormány külpolitikájával szemben tanúsí­tott magatartását. A munkáspárt parlamenti csoportja állandóan összetéveszti a külpoli­tikát a belpolitikával. A továbbiakban azt mondotta a külügy­miniszter, hogy reménye szerint az ország nemsokára újra élvezni fogja elődjének, Edennek kiváló képességeit, megfelelő fon­tos politikai állásban. Hangoztatta, minden törekvésének arra kell irányulnia, hogy megerősítse a béke ügyét. " Minden politi­kánk fő célja a tisztességes béke. A miniszter azonban nem lehet jós, nem tudhatja előre, mi fog történni, csak azt teheti, hogy poli­tikáját a tények és a józan ész szilárd alap­jára építi fel. — A népszövetség ma még az az egyete­mes testület — jelentette ki Halifax —, amelynek alapítói tervezték. Ha Német­ország ellen új rendszerű egyetemes bizton­ságra szerveznénk, úgy ellenséges táborokra osztanánk Európát. Sikerült javítani a vi­szonyt Olaszországgal és ennek biztos ha­tása érezhető lesz nemcsak az érdekelt két országban, hanem az egész Földközi-tenger vidékén, sőt egész Európában is. Hogy ez­­irányú erőfeszítéseink nem haladhattak gyorsabban, az az egész Európát beárnyé­koló sötét spanyol felhőknek tulajdonítható. Minden tőlünk telhetőt elkövetünk a gazda­sági béke előmozdítására akár egyezmények, akár a Van Zeeland-terv útján, a­kár más eszközökkel. A siker feltétele baráti viszony létesítése az összes országokban, akár a nép­­szövetség tagjai, akár nem, akár demokrá­ciák, akár diktatúrák és ezért minden alkal­mat megragadunk, hogy akár a népszövet­ség, akár közvetlen diplomáciai erőfeszítés útján javítsuk a viszonyokat. A siker nem­csak tőlünk függ. Chamberlain a háború okainak kikü­szöböléséről A birminghami gyűlésen Chamberlain mi­niszterelnök is nagyobb beszédet mondott, amelyben túlnyomórészt külpolitikai kér­désekkel foglalkozott és szintén azt hangoz­tatta, hogy barátságos viszonyt kell létesíte­niük minden országgal. Szólott az Olasz­országgal folyó megbeszéléseikről, aminek eredményeképpen — úgymond — máris a gyanakvások és félreértések egész felhője oszlott szét s amelyet az ellenzék a legheve­sebben elítélt. — Politikánk célja — folytatta Cham­berlain — a béke fenntartása, a következő két elgondolás alapján. 1. Ha igazi tartós békét akarnánk biztosítani, meg kell állapí­tanunk és ki kell küszöbölni a háború okait. Evégből ki kell kutatnunk a nehézségeket, a veszélyes pontokat és a béke valószínű meg­zavarásának okait s meg kell keresnünk az orvosszereket. 2. A felfegyverkezett világban magunknak is úgy kell felfegyverkeznünk, hogy senkinek se legyen kedve bennünket megtámadni. A miniszterelnök végül szólott Ausztria bekebelezéséről a német birodalomba és ki­jelentette, hogy az angol nép nem akar be­avatkozni egy olyan esetbe, amelyben két állam egyesülni kíván, de bizonyos módsze­rek, amelyeket ez egyesülés alkalmával hasz­náltak, nagyon visszatetszettek az angol kor­mánynak és mélységesen megrendítették a közvéleményt. E megrendülés következtében nagyon sokan tanújelét akarták adni annak a hajlandóságuknak, hogy szolgálataikat ha­zájuk rendelkezésére­ akarták bo­csátolni. Bolti joga­­i Ismert szolid nanzió. Központi fekvés. Minden szobában folyó víz. Felvilágosí­tást nyújt: Auguszt cukrászda. I., Krisztina-tér 3

Next