Magyarság, 1938. április (19. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-09 / 80. szám

Ára képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP III FII.II. VASÁRNAP 20 FILl. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEl. MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA) 28990 LEVELEIM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55. SZÁM POSZERKESZTŐ: PETHŐ SÁNDOR POMUNKATAR. AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL.) IL. HUNYADI JÁNOS UT 1 TELEFON: *15 60 10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG VL. ARADI UTCA 8. TELEFON: 11 54 61, 11­ 54 02. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VÁCI UTCA 34. TELEFONJ •18­88 66. MENETJEGY IRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYV­­OSZTÁLY IV- ESKÜ UT 0. TELEFON: 18 12 10 BUDAPEST, 1938 ÁPRILIS 9. SZOMBAT XIX. ÉVFOLYAM, 80 (5106) SZÁM A zsidókérdés rendezése Nagyjelentőségű eseménye a magyar közéletnek a törvényjavaslatnak benyúj­tása, amellyel a kormány „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatáso­sabb biztosítása“ címén a zsidókérdést kívánja rendezni. Hirtelenül, meglepetés­szerűen következett be a kormánynak ez az elhatározása, de nem egészen várat­lanul, hiszen már a győri programbeszéd­ben, március hó elején, Darányi Kálmán a nagy beruházási programmal egyidejű­leg bejelentette, hogy kormánya a zsidó­kérdést törvényes úton rendezni óhajtja. A választójogi vita során, de a Házon kí­vül történt politikai megnyilatkozások­ban az ellenzéki vezérférfiak nem egyszer számonkérték, hogy bár a miniszterelnök ismételten elismerte, hogy van zsidókér­dés, mégis késlekedik azoknak a konkrét intézkedéseknek megjelölésével, amelyek­kel ezt a politikai szempontból egyre job­ban lokosodó és szertelen izgatásra, fölforgató törekvések alátámasztására oly ,lelkiismeretlenül kihasznált problémát megoldani akarja. A Magyarság hasáb­jain is számtalanszor hangoztattuk és bi­zonyítottuk, hogy ezzel a közéletet mér­gező és a figyelmet egyéb életbevágóan fontos problémáinkról teljesen elterelő kérdéssel végre szembe kell nézni, rende­zésének lehetőségeit és kereteit ideje­korán komolyan mérlegre tenni és olyan észszerű, az adott helyzettel számoló el­intézésről gondoskodni, amely alkalmas az izgalmak levezetésére, a gazdasági életre károsan ható bizonytalanság és fokozódó nyugtalanság eloszlatására. A zsidókérdés létezését ismételten el­ismerő kormányra hárult a feladat, hogy valamennyi adat és gazdasági viszo­nyaink által megszabott határvonalak teljes ismeretében — az egyre vakmerőb­ben hangoskodó utcai demagógia keze­­ügyéből kiragadva —, ennek a kényes és szövevényes kérdésnek megoldását az arra illetékes törvényhozás elé vigye és így módot adjon a közérdekű szempon­toknak megfontolt érvényre juttatására. Valószínű, hogy az antiszemitizmus pa­ripáján szélsőséges irányba lendült moz­galmak ellensúlyozására és a közelmúlt­ban éppen e vonatkozásban végbemenő fejlemények kedvezőtlen hatásának el­hárítására határozta el a kormány azt, hogy most már késedelem nélkül, a mil­liárdos beruházási program végrehajtá­sára vonatkozó adóügyi intézkedésekkel egyidejűleg, előterjeszti javaslatait a zsidókérdés miként való rendezéséről, hogy így ezt az állandóan feszegetett problémát visszaszorítsa a közérdeklődés és a politikai élet homlokteréből. A megoldást — amint ezt a Magyar­ság több mint egy évvel ezelőtt fölvetette — a kormány a „numerus clausus“-nak, amely eddig csupán az egyetemi fölvéte­leknél játszott szerepet, a szellemi és gaz­dasági élet területére való kiterjesztésé­ben keresi, hogy így megszüntesse azt a nagy, szinte kirobbanásig fokozódó fe­szültséget, amely a keresztény elemnek az ország szellemi és gazdasági élet terén való aránytalanul kicsiny részesedésében találja meg igazi forrását. Ennek termé­szetes következményeként jelentkezett a vagyon és jövedelem tekintetében meg­nyilvánuló szembeszökő aránytalanság, amely könnyűvé és sikeressé tette a gyű­­­löletkeltés, a bujtogatás és izgatásnak nem egyszer más célokat is szolgáló mun­káját és azzal fenyegetett, hogy hova­tovább egyre nehezebbé válik egy olyan józan és észszerű rendezés, amely a gaz­dasági megrázkódtatás gondos elkerülé­sével fokozatosan, a jogosság és méltá­nyosság magyar szempontjainak lehető figyelembevételével igyekszik a kitűzött célt elérni. A javaslatban foglalt kiterjesztése a numerus claususnak szellemi és gazda­sági területre, kétségtelenül ellentétben van a törvényeinkben lefektetett eddigi közjogi fölfogással, amely szerint a ma­gyar állampolgárok között a politikai és polgári jogok tekintetében faji, avagy hitvallási szempontból különbséget tenni nem lehet. Nem tagadható azonban, hogy ezt az elfordulást a régi magyar közjogi fölfogástól a legutóbbi évtizedek fejlemé­nyei valósággal kikényszerítették. A zsi­dóság száma a kiegyezés után, a korlát­lan bevándorlás szélsőségesen liberális megengedése folytán, rohamosan földuz­zadt. Olyan új elemek kerültek tömegesen bele a magyar politikai és gazdasági életbe, amelyek teljesen idegen szellemet és törekvéseket képviseltek. Ezek nem­csak az egyre jobban fellendülő gazda­sági élet hatalmi pozícióit foglalták el, elzárva az utat a rohamosan növekvő keresztény értelmiség előtt, hanem a po­litikai életbe nyomulva, a történeti ma­gyar fölfogással és szellemi irányokkal homlokegyenesen ellentétes törekvéseket igyekeztek érvényesíteni. Sőt Magyar­­ország legválságosabb napjaiban, az el­vesztett háború végén, egyenesen szembe­fordult a fiatalabb zsidó értelmiség és a disszimilálódó idősebb korosztály is a magyar nemzeti gondolattal. Lázadása minden ellen, ami magyar, egyik fő­tényezője volt politikai összeomlásunk­nak. Ez a múlt tanulságos abban a tekin­tetben is, hogy a szentistváni gondolat türelmességét az idegenfajvakkal szem­ben nem szabad olyan túlzásokba vinni, hogy végül is a törzsökös magyarság vál­jék hátraszorítottá és idegenné saját ha­zájában. A magyarság fennmaradásának alaptétele az, hogy ezt az országot más, mint a törzsökös magyarság nem vezet­heti sem politikai, sem gazdasági téren. Ettől az életbevágóan helyes elvtől való eltérés olyan elfajulásokhoz és olyan helyzet kialakulásához vezetheti el, ami­dőn már csak drasztikus eszközök segít­ségével tudja a magyarság visszaszerezni a meggondolatlanul átengedett vezető po­litikai és gazdasági állásokat. Az igazságügyminiszter abban a be­szédben, amellyel a zsidókérdés rende­zése tekintetében tervezett intézkedése­ket ismertette a kormánypártban, nyo­matékosan hangsúlyozta, hogy a kor­mány elment addig, ameddig nagyfon­­tosságú gazdasági érdekek és a komoly jobboldali pozitív politika sikerének koc­káztatása nélkül elmehetett. Amidőn pe­dig bizonyos szélsőséges oldalról melegen üdvözölték a kormánynak e „kezdemé­nyező“ intézkedését, a miniszterelnök sietett félreérthetetlenül kijelenteni, hogy itt nem pusztán kezdő lépésről, indítás­ról van szó, hanem a „kormány eljutott az észszerű lehetőségek határáig és épp ezért nem fogja tűrni, hogy a saját párt­jában bárki is a háta mögött rálicitál­jon“. Nagyon helyénvalónak ítéljük ezt a határozott figyelmeztetést, mert — fájda­lom — a zsidókérdés egyoldalú feszege­­tésével és felszínen tartásával egyeseknek sem a múltban, sem ma nem az a cél­juk, hogy ez a probléma, kellő módon megoldás felé vitessék és így kikapcsol­­tassék a számtalan más, nem kevésbé sú­lyos feladat előtt álló magyar közélet­ből, hanem olyan vesszőparipának tekin­tik, amelyen való továbblovaglás előbb­­utóbb a hatalmi érvényesülés felé vezet. Sőt a fölforgató törekvések a szélsőséges antiszemitizmusban, amellyel a magyar társadalom jelentékeny része túlontúl te­lítve van, már régen fölfedezték azt a feszítő és robbantó szert, amellyel a po­litikai és gazdasági közéletet állandóan nyugtalanítani, aláásni és bomlasztani lehet. A kormány kötelessége, hogy a leg­nagyobb eréllyel véget vessen különösen annak a legkárosabb hatású kétszínű já­téknak, amellyel egyesek a kormány bármily messzemenő intézkedéseivel szemben az állandó elégedetlenkedőt játsszák és mégis bentmaradnak — mint lesipuskás politikai­­rendőrködők — a kormánypártban és a „sokkal radikáli­sabb“ kormány közeli eljövetelével tart­ják változatlan izgalomban és fojtogató bizonytalanságban a közvéleményt. Aki nem tartja elegendőnek a kormány tervezett intézkedéseit, annak nem a kor­mánypárton, hanem az ellenzéken van helye. Ha nincs elég férfiasság a titkon dohogókban, az alattomosan intrikálók­­ban a nyílt színen való bátor kiálláshoz, kíméletlen határozottsággal kényszeríteni kell őket, hogy a kormánypárton kívül szövögessék színes álmaikat arról az el­jövendő kormányról, amelynek — oltha­tatlan vágyakozással — tagjai szeretné­­nek lenni. De a kormányzói szózat el­hangzása és a kormány nagyjelentőségű politikai és gazdasági javaslatainak be­nyújtása után véget kell vetni annak az elnéző türelemnek is, amelyet eddig a jjobboldali álarcban jelentkező izgatással és tervszerű nyugtalanítással, forrada­lommal való éretlen fenyegetésekkel szemben elbizakodott fölényességgel ta­núsítottak. A kormánynak most már nemcsak erkölcsi és politikai jogcíme van meg ehhez, hanem mulaszthatatlan kö­telessége is, hogy vaskézzel nyúljon bele az utóbbi időben elszaporodott darázs­fészkekbe és megteremtse azt a bizakodó politikai és gazdasági légkört, azt a tiszta belpolitikai helyzetet, amely elemi fel­tétele nemcsak a milliárdos program si­keres keresztülvitelének, hanem a nemzet helytállásának is az elkövetkezendő sors­döntő nemzetközi fejlemények közepette. A zsidókérdés tervbe vett fokozatos ren­dezése során elhárulnak azok az akadá­lyok, amelyek eddig a keresztény magyar értelmiségnek különösen a gazdasági té­ren való érvényesülése elé — a már ré­gebben kialakult kedvezőtlen helyzet kö­vetkeztében — két évtized óta meredtek. A szabaddá tett út rendkívül súlyos fele­lősséget hárít a magyar fiatalságra: nem csak a megnyíló helyeket kell elfoglal­­niuk, hanem azt kifogástalan mértékben be is kell tölteniök kellő szaktudással, hozzáértéssel, odaadó szorgalommal. Nem szabad az ország szellemi és gazdasági teljesítőképességének a legcsekélyebb mértékben sem csökkennie a gyökeres személyi változás következtében. Ellen­kezőleg, új lendületet kell nyernie az ed­dig visszaszorított, kihasználatlan magyar erők bekapcsolódása folytán. Az egész magyar nemzet jövő boldogulása fordul meg azon, hogy fiai meg tudnak-e felelni azoknak az élet által nap-nap mellett fölvetett, igen nehéz gazdasági feladatok­nak, amelyeknek kifogástalan ellátására őket a nemzet bizalma, íme, most sorom­­póba szólítja. * A Blum-kormány lemondott és Daladier kapott megbízást kormányalakításra A szenátus elvetette Blum pénzügyi javaslatait — Hír szerint Daladier hattagú direktóriumot alakít és kilenc hónapon át totalitásos rendszer szerint akar kormányozni — Ciano gróf Budapestre Jan Halifax baráti közeledést hirdet a diktatáris és demokrata országok felé egyaránt ■A francia szenátus péntek délutáni ülése előtt még erősebb karhatalmat rendeltek ki a szenátus elé, mint csütörtökön. A szenátus folyosóin az ülés megnyitása előtt igen élénk volt az élet. Az ülésterem­ben a miniszteri padsorokban egymás után jelen­tek meg a miniszterek. Az elnök beje­lentette, hogy a kormány kéri a pénzügyi törvényjavaslatok haladéktalan vitáját. Blum miniszterelnök vezetésével a kormánynak majdnem valamennyi tagja helyet foglalt a miniszteri padsorokban. Gárdát­ szenátor, a szenátus pénzügyi bizottságának főelőadója ismertette a kormány pénzügyi tervezeteit. Utalt arra, hogy a kormány pénzügyi terve­zetei csupán útmutatásokat tartalmaznak és hogy a kormányt az a veszély fenyegeti, hogy a változó körülmények között olyan döntéseket lesz majd kénytelen hozni, ame­lyeket ma még nem láthat előre. A kormány pénzügyi tervezete a gazdasági elszigetelődés felé vezet. A törvényjavaslat másik jellegze­tessége az előadó szerint az, hogy minden körülmények között pénz fel­hígításra vezet. A kormány pénzügyi tervezete egész sereg olyan intézkedést tartalmaz — mint pél­dául a magángazdasági tevékenység feletti gyámkodás, a fokozott államosítás —, amely az ország általános kollektivizálásának kezdete. Az előadó ezután ismertette azokat az okokat, amelyek a szenátus pénzügyi bizott­ságának többségét arra indították, hogy ne fogadja el a kormány pénzügyi javaslatait. A szenátus elé terjesztett törvényjavaslat nem felel meg a francia demokrácia szelle­mének, nyugtalanítja a szabadságszerető franciát és nem alkalmas arra, hogy a ve­szély napjaiban a nemzet általános érdekeit szolgálja. A szenátus csak az ország érdekeit tartja szem előtt, amikor visszautasítja a kormány pénzügyi javaslatait. Ezután Betoulle szocialista szenátor vé­delmezte a kormány pénzügyi javaslatait, majd Blum miniszterelnök lépett a szónoki emelvényre. Bin­di meg akarja leckéztetni a szenátust — Önök el akarják vetni ezt a javaslatot — folytatta ezután emelt hangon a minisz­terelnök —, de mit fognak cselekedni hol­nap? Ha mások lépnek helyünkbe, azoknak is szükségképpen ugyanezekhez a meg­ *23

Next