Magyarság, 1938. április (19. évfolyam, 73-96. szám)
1938-04-09 / 80. szám
Ára képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP III FII.II. VASÁRNAP 20 FILl. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEl. MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA) 28990 LEVELEIM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55. SZÁM POSZERKESZTŐ: PETHŐ SÁNDOR POMUNKATAR. AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL.) IL. HUNYADI JÁNOS UT 1 TELEFON: *15 60 10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐSÉG VL. ARADI UTCA 8. TELEFON: 11 54 61, 11 54 02. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VÁCI UTCA 34. TELEFONJ •1888 66. MENETJEGY IRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY IV- ESKÜ UT 0. TELEFON: 18 12 10 BUDAPEST, 1938 ÁPRILIS 9. SZOMBAT XIX. ÉVFOLYAM, 80 (5106) SZÁM A zsidókérdés rendezése Nagyjelentőségű eseménye a magyar közéletnek a törvényjavaslatnak benyújtása, amellyel a kormány „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatásosabb biztosítása“ címén a zsidókérdést kívánja rendezni. Hirtelenül, meglepetésszerűen következett be a kormánynak ez az elhatározása, de nem egészen váratlanul, hiszen már a győri programbeszédben, március hó elején, Darányi Kálmán a nagy beruházási programmal egyidejűleg bejelentette, hogy kormánya a zsidókérdést törvényes úton rendezni óhajtja. A választójogi vita során, de a Házon kívül történt politikai megnyilatkozásokban az ellenzéki vezérférfiak nem egyszer számonkérték, hogy bár a miniszterelnök ismételten elismerte, hogy van zsidókérdés, mégis késlekedik azoknak a konkrét intézkedéseknek megjelölésével, amelyekkel ezt a politikai szempontból egyre jobban lokosodó és szertelen izgatásra, fölforgató törekvések alátámasztására oly ,lelkiismeretlenül kihasznált problémát megoldani akarja. A Magyarság hasábjain is számtalanszor hangoztattuk és bizonyítottuk, hogy ezzel a közéletet mérgező és a figyelmet egyéb életbevágóan fontos problémáinkról teljesen elterelő kérdéssel végre szembe kell nézni, rendezésének lehetőségeit és kereteit idejekorán komolyan mérlegre tenni és olyan észszerű, az adott helyzettel számoló elintézésről gondoskodni, amely alkalmas az izgalmak levezetésére, a gazdasági életre károsan ható bizonytalanság és fokozódó nyugtalanság eloszlatására. A zsidókérdés létezését ismételten elismerő kormányra hárult a feladat, hogy valamennyi adat és gazdasági viszonyaink által megszabott határvonalak teljes ismeretében — az egyre vakmerőbben hangoskodó utcai demagógia kezeügyéből kiragadva —, ennek a kényes és szövevényes kérdésnek megoldását az arra illetékes törvényhozás elé vigye és így módot adjon a közérdekű szempontoknak megfontolt érvényre juttatására. Valószínű, hogy az antiszemitizmus paripáján szélsőséges irányba lendült mozgalmak ellensúlyozására és a közelmúltban éppen e vonatkozásban végbemenő fejlemények kedvezőtlen hatásának elhárítására határozta el a kormány azt, hogy most már késedelem nélkül, a milliárdos beruházási program végrehajtására vonatkozó adóügyi intézkedésekkel egyidejűleg, előterjeszti javaslatait a zsidókérdés miként való rendezéséről, hogy így ezt az állandóan feszegetett problémát visszaszorítsa a közérdeklődés és a politikai élet homlokteréből. A megoldást — amint ezt a Magyarság több mint egy évvel ezelőtt fölvetette — a kormány a „numerus clausus“-nak, amely eddig csupán az egyetemi fölvételeknél játszott szerepet, a szellemi és gazdasági élet területére való kiterjesztésében keresi, hogy így megszüntesse azt a nagy, szinte kirobbanásig fokozódó feszültséget, amely a keresztény elemnek az ország szellemi és gazdasági élet terén való aránytalanul kicsiny részesedésében találja meg igazi forrását. Ennek természetes következményeként jelentkezett a vagyon és jövedelem tekintetében megnyilvánuló szembeszökő aránytalanság, amely könnyűvé és sikeressé tette a gyűlöletkeltés, a bujtogatás és izgatásnak nem egyszer más célokat is szolgáló munkáját és azzal fenyegetett, hogy hovatovább egyre nehezebbé válik egy olyan józan és észszerű rendezés, amely a gazdasági megrázkódtatás gondos elkerülésével fokozatosan, a jogosság és méltányosság magyar szempontjainak lehető figyelembevételével igyekszik a kitűzött célt elérni. A javaslatban foglalt kiterjesztése a numerus claususnak szellemi és gazdasági területre, kétségtelenül ellentétben van a törvényeinkben lefektetett eddigi közjogi fölfogással, amely szerint a magyar állampolgárok között a politikai és polgári jogok tekintetében faji, avagy hitvallási szempontból különbséget tenni nem lehet. Nem tagadható azonban, hogy ezt az elfordulást a régi magyar közjogi fölfogástól a legutóbbi évtizedek fejleményei valósággal kikényszerítették. A zsidóság száma a kiegyezés után, a korlátlan bevándorlás szélsőségesen liberális megengedése folytán, rohamosan földuzzadt. Olyan új elemek kerültek tömegesen bele a magyar politikai és gazdasági életbe, amelyek teljesen idegen szellemet és törekvéseket képviseltek. Ezek nemcsak az egyre jobban fellendülő gazdasági élet hatalmi pozícióit foglalták el, elzárva az utat a rohamosan növekvő keresztény értelmiség előtt, hanem a politikai életbe nyomulva, a történeti magyar fölfogással és szellemi irányokkal homlokegyenesen ellentétes törekvéseket igyekeztek érvényesíteni. Sőt Magyarország legválságosabb napjaiban, az elvesztett háború végén, egyenesen szembefordult a fiatalabb zsidó értelmiség és a disszimilálódó idősebb korosztály is a magyar nemzeti gondolattal. Lázadása minden ellen, ami magyar, egyik főtényezője volt politikai összeomlásunknak. Ez a múlt tanulságos abban a tekintetben is, hogy a szentistváni gondolat türelmességét az idegenfajvakkal szemben nem szabad olyan túlzásokba vinni, hogy végül is a törzsökös magyarság váljék hátraszorítottá és idegenné saját hazájában. A magyarság fennmaradásának alaptétele az, hogy ezt az országot más, mint a törzsökös magyarság nem vezetheti sem politikai, sem gazdasági téren. Ettől az életbevágóan helyes elvtől való eltérés olyan elfajulásokhoz és olyan helyzet kialakulásához vezetheti el, amidőn már csak drasztikus eszközök segítségével tudja a magyarság visszaszerezni a meggondolatlanul átengedett vezető politikai és gazdasági állásokat. Az igazságügyminiszter abban a beszédben, amellyel a zsidókérdés rendezése tekintetében tervezett intézkedéseket ismertette a kormánypártban, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a kormány elment addig, ameddig nagyfontosságú gazdasági érdekek és a komoly jobboldali pozitív politika sikerének kockáztatása nélkül elmehetett. Amidőn pedig bizonyos szélsőséges oldalról melegen üdvözölték a kormánynak e „kezdeményező“ intézkedését, a miniszterelnök sietett félreérthetetlenül kijelenteni, hogy itt nem pusztán kezdő lépésről, indításról van szó, hanem a „kormány eljutott az észszerű lehetőségek határáig és épp ezért nem fogja tűrni, hogy a saját pártjában bárki is a háta mögött rálicitáljon“. Nagyon helyénvalónak ítéljük ezt a határozott figyelmeztetést, mert — fájdalom — a zsidókérdés egyoldalú feszegetésével és felszínen tartásával egyeseknek sem a múltban, sem ma nem az a céljuk, hogy ez a probléma, kellő módon megoldás felé vitessék és így kikapcsoltassék a számtalan más, nem kevésbé súlyos feladat előtt álló magyar közéletből, hanem olyan vesszőparipának tekintik, amelyen való továbblovaglás előbbutóbb a hatalmi érvényesülés felé vezet. Sőt a fölforgató törekvések a szélsőséges antiszemitizmusban, amellyel a magyar társadalom jelentékeny része túlontúl telítve van, már régen fölfedezték azt a feszítő és robbantó szert, amellyel a politikai és gazdasági közéletet állandóan nyugtalanítani, aláásni és bomlasztani lehet. A kormány kötelessége, hogy a legnagyobb eréllyel véget vessen különösen annak a legkárosabb hatású kétszínű játéknak, amellyel egyesek a kormány bármily messzemenő intézkedéseivel szemben az állandó elégedetlenkedőt játsszák és mégis bentmaradnak — mint lesipuskás politikairendőrködők — a kormánypártban és a „sokkal radikálisabb“ kormány közeli eljövetelével tartják változatlan izgalomban és fojtogató bizonytalanságban a közvéleményt. Aki nem tartja elegendőnek a kormány tervezett intézkedéseit, annak nem a kormánypárton, hanem az ellenzéken van helye. Ha nincs elég férfiasság a titkon dohogókban, az alattomosan intrikálókban a nyílt színen való bátor kiálláshoz, kíméletlen határozottsággal kényszeríteni kell őket, hogy a kormánypárton kívül szövögessék színes álmaikat arról az eljövendő kormányról, amelynek — olthatatlan vágyakozással — tagjai szeretnének lenni. De a kormányzói szózat elhangzása és a kormány nagyjelentőségű politikai és gazdasági javaslatainak benyújtása után véget kell vetni annak az elnéző türelemnek is, amelyet eddig a jjobboldali álarcban jelentkező izgatással és tervszerű nyugtalanítással, forradalommal való éretlen fenyegetésekkel szemben elbizakodott fölényességgel tanúsítottak. A kormánynak most már nemcsak erkölcsi és politikai jogcíme van meg ehhez, hanem mulaszthatatlan kötelessége is, hogy vaskézzel nyúljon bele az utóbbi időben elszaporodott darázsfészkekbe és megteremtse azt a bizakodó politikai és gazdasági légkört, azt a tiszta belpolitikai helyzetet, amely elemi feltétele nemcsak a milliárdos program sikeres keresztülvitelének, hanem a nemzet helytállásának is az elkövetkezendő sorsdöntő nemzetközi fejlemények közepette. A zsidókérdés tervbe vett fokozatos rendezése során elhárulnak azok az akadályok, amelyek eddig a keresztény magyar értelmiségnek különösen a gazdasági téren való érvényesülése elé — a már régebben kialakult kedvezőtlen helyzet következtében — két évtized óta meredtek. A szabaddá tett út rendkívül súlyos felelősséget hárít a magyar fiatalságra: nem csak a megnyíló helyeket kell elfoglalniuk, hanem azt kifogástalan mértékben be is kell tölteniök kellő szaktudással, hozzáértéssel, odaadó szorgalommal. Nem szabad az ország szellemi és gazdasági teljesítőképességének a legcsekélyebb mértékben sem csökkennie a gyökeres személyi változás következtében. Ellenkezőleg, új lendületet kell nyernie az eddig visszaszorított, kihasználatlan magyar erők bekapcsolódása folytán. Az egész magyar nemzet jövő boldogulása fordul meg azon, hogy fiai meg tudnak-e felelni azoknak az élet által nap-nap mellett fölvetett, igen nehéz gazdasági feladatoknak, amelyeknek kifogástalan ellátására őket a nemzet bizalma, íme, most sorompóba szólítja. * A Blum-kormány lemondott és Daladier kapott megbízást kormányalakításra A szenátus elvetette Blum pénzügyi javaslatait — Hír szerint Daladier hattagú direktóriumot alakít és kilenc hónapon át totalitásos rendszer szerint akar kormányozni — Ciano gróf Budapestre Jan Halifax baráti közeledést hirdet a diktatáris és demokrata országok felé egyaránt ■A francia szenátus péntek délutáni ülése előtt még erősebb karhatalmat rendeltek ki a szenátus elé, mint csütörtökön. A szenátus folyosóin az ülés megnyitása előtt igen élénk volt az élet. Az ülésteremben a miniszteri padsorokban egymás után jelentek meg a miniszterek. Az elnök bejelentette, hogy a kormány kéri a pénzügyi törvényjavaslatok haladéktalan vitáját. Blum miniszterelnök vezetésével a kormánynak majdnem valamennyi tagja helyet foglalt a miniszteri padsorokban. Gárdát szenátor, a szenátus pénzügyi bizottságának főelőadója ismertette a kormány pénzügyi tervezeteit. Utalt arra, hogy a kormány pénzügyi tervezetei csupán útmutatásokat tartalmaznak és hogy a kormányt az a veszély fenyegeti, hogy a változó körülmények között olyan döntéseket lesz majd kénytelen hozni, amelyeket ma még nem láthat előre. A kormány pénzügyi tervezete a gazdasági elszigetelődés felé vezet. A törvényjavaslat másik jellegzetessége az előadó szerint az, hogy minden körülmények között pénz felhígításra vezet. A kormány pénzügyi tervezete egész sereg olyan intézkedést tartalmaz — mint például a magángazdasági tevékenység feletti gyámkodás, a fokozott államosítás —, amely az ország általános kollektivizálásának kezdete. Az előadó ezután ismertette azokat az okokat, amelyek a szenátus pénzügyi bizottságának többségét arra indították, hogy ne fogadja el a kormány pénzügyi javaslatait. A szenátus elé terjesztett törvényjavaslat nem felel meg a francia demokrácia szellemének, nyugtalanítja a szabadságszerető franciát és nem alkalmas arra, hogy a veszély napjaiban a nemzet általános érdekeit szolgálja. A szenátus csak az ország érdekeit tartja szem előtt, amikor visszautasítja a kormány pénzügyi javaslatait. Ezután Betoulle szocialista szenátor védelmezte a kormány pénzügyi javaslatait, majd Blum miniszterelnök lépett a szónoki emelvényre. Bindi meg akarja leckéztetni a szenátust — Önök el akarják vetni ezt a javaslatot — folytatta ezután emelt hangon a miniszterelnök —, de mit fognak cselekedni holnap? Ha mások lépnek helyünkbe, azoknak is szükségképpen ugyanezekhez a meg *23