Magyarság, 1938. november (19. évfolyam, 247-272. szám)
1938-11-02 / 248. szám
2 Délután 4 óra: Dönt Ribbentrop Os Clans! A négyestanácskozás befejezése után Ribbentrop külügyminiszter délebédet ad a Beliedere-palotában a delegációk tiszteletére és üdvözli őket a német birodalom nevében. Az ebédet követően délután négy/ órakor összeül a tulajdonképpeni döntőbíróság, vagyis Németország és Olaszország döntőbírája: Ribbentrop és Ciano gróf. Ők ketten hozzák meg a döntést, amelyet délután hat órakor ünnepélyesen kihirdetnek az összegyűlt delegációk előtt. A döntést Németország és Olaszország külügyminisztere írja alá. Készítenek ezenkívül egy pótjegyzőkönyvet is a döntőbíróság ítéletéről, amelyet mind a négy delegáció vezetője — vagyis a négy külügyminiszter — aláírásával lát el. A német sajtó nagyon bizakodó Berlinből jelentik. A német lapok vezércikkekben emelik ki a november 2-án Bécsben kezdődő döntőbírósági értekezlet jelentőségét. A Berliner Börsenzeitung többi között a következőket írja: Itt olyan döntésről lesz szó, amelyet a népek önrendelkezési jogának alapján hoznak majd meg. Németország és Olaszország a középeurópai rend és nyugalom biztosítóiként találkoznak szerdán Bécsben, hogy olyan állapotot teremtsenek, amely valamennyi érdekelt fél számára biztosítja a békés jövőt, mert számol a természet törvényeivel, az érdekelt emberek akaratával és a népek önrendelkezési jogával. A november 2-i bécsi értekezlet éppen olyan kézzelfogható és példaadó hozzájárulás lesz a békéhez, mint a müncheni értekezlet. A Völkischer Beobachter többi között így ír: Hála a két szomszédos állam belátásának, valamint Berlin és Róma közvetítési készségének, feleslegesnek mutatkozott, hogy Csehszlovákia újjáalakításának ebben a maradék kérdésében ismét igénybe vegyék a négy nagyhatalmat. Németország és Olaszország most ismét bebizonyítja, hogy a népek önrendelkezési jogának elve nála van a legjobb kezekben. Az esseni National Zeitung ezeket írja: A november 2-i miniszteri találkozó — a vitás eset szabályozásán túl — az európai történelemben mint a tengelypolitika kézzelfogható bizonyítéka fog szerepelni. A német birodalom és a fasiszta Olaszország külügyminiszterei népeik, valamint kormányaik nevében kötelező döntésekkel létrehozott új renddel pótolják a versaillesi rendszer igazságtalanságait és így jóváteszik a páriskörnyéki szerződések hibáit. Az ítélet, amelyet Németország és Olaszország szerdán Bécsben hoz, tárgyilagos lesz, a népi hovatartozás alapjára helyezkedik és számot vet mindkét fél érdekeivel. Az amerikai rutének és a szlovákok százezrei népszavazást követelnek Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök az amerikai Youngstown-ból a következő sürgönyt kapta: „Csehszlovákia megszületésekor a csehek autonómiát ígértek ruszinföldi testvéreinknek, de gyarmatként kezelték országunkat. A rutén tisztviselőket kiüldözték, vagy menekülésre kényszerítették. A cseh nyelvet vezették be az országban, Csehországból hoztak tanítókat, hogy elcsehesítsék nemzetünket. Ezért mi arra kérjük Nagyméltóságodat, érvényesítse befolyását annak érdekében, hogy rutén népünk jogot nyerjen sorsának semleges ellenőrzés mellett népszavazás útján teendő eldöntésére és ti cseh iga lerázására. Ezt a dínleletlejes kérelmet a papság 1938. év október hó 37-én tartott gyűlése nevében terjesztjük elő, amelynek résztvevői 300.000 ruszint (rutént) képviselnek, akik az amerikai Egyesült Államokban élnek. Fóti ízlelendő Gorzo Valentin vikárius generális, egyházmegyei tanácsos, a prilzburgi görögkatolikus egyházmegye dékánja, elnök. Fóti ízlelendő Teghze György egyházmegyei tanácsos, titkár.' A rutén tanítók a cseh fikiszegésről Az amerikai rutén görögkatolikus tanítók a ruszin nép önrendelkezési jogának biztosítására szintén népszavazást követelnek és ez okból vitéz Imrédy Béla miniszter: Kültelken írta: Lovas Nagy látványár több mint egy órája lapul a sötét kapualjában. A közeli józsefvárosi templom toronyórája egymásután jelezi a negyedórákat, félórákat. Mintha minden harangkongásra hűvösebb lenne a levegő. Augusztus vége van , a város a Szent István-ünnepek fáradalmait, örömeit piheni —, még nyár van, de hűvös, kellemetlen az idő. Megborzongtatja a hideg, fázósan összerántja magán rongyait, kabátja gallérjába húzza a nyakát, borostás arcát, jobban odalapul a fáihoz s nézi a sarkon álló rendőrt. — Hideg van! — morogja. Igen, az előbb egy nyitva maradt ablakon keresztül hallotta a rádió időjelzését: Hideg tengeri levegő árasztotta el Európát! Most ezt ismétli magában. -- Butaság, biztosan azért fázom, mert ezt hallottam! Nézi a rendőr sötét körvonalát, aki nem messze tőle kitartóan tipeg az őrhelyén. — Nem mozdul a nyavalyás! Pedig akkor ma nem alszom! Kellemetlen még a gondolat is. Nincs valami fejedelmi szállása, de mégis fedett, védett hely. Itt szemben a sarkon, egy lebontott ház megmaradt pincéjében fedezte föl hetekkel ezelőtt. A házhelyet magas deszkakerítés veszi körül, a kerítéseit színes plakátok virítanak, hirdetnek minden jót, enni-innivalót, szórakozást, mozit, színházat, mindent, amihez most neki semmi, de semmi köze nincs s talán soha nem is lesz. Egy helyen van csak bejárat a telekre egy kis kapun, amit ő egy dróttal pillanatok alatt nyit és zár. Itt van az ő szállása, egyedül az övé. Szalmából, rongyokból már régen vackot csinált magának s most, ebben a hűvös, párás estében testének minden porcikája úgy vágyik a rongyos fekhely után, hogy a sóvárgásra megroggyan a térde, összekuporodik, kínnal nagyokat nyög, sóhajt, mint az oldalbarúgott kutya. De nem mehet haza, a rendőr ott áll a kerítés előtt a kapuban. A toronyóra megint időt jelez, szépen, lassan, dajlamosan tizenkettőt üt. Távolról, az utca végéről, ütemes, lassú lépésben egy másik rendőr közeledik. Fekete köpenyegét feldagasztja a szél, sötéten, komoran úszik utána. Az őrségen álló rendőr megmozdul, gombolkozik, előráncigálja az óráját, a gázlámpa pislákoló fénye mellett megnézi az időt, aztán megindul a feléje közeledő társa felé, őrségváltás van. Itt az is jó. A kapuban kuporodó ember fölegyenesedik, gyorsan, nesztelenül, mint a macska oson át a túloldalra. Egy pillanatig odatapasztja testét a plakátokhoz, hallgat, figyel, észrevették-e, aztán halk kattanással kinyitja a kaput. Bent, a kerítésen túl már nyugodt, mintha más ember lenne. Kiegyenesedik, nyújtózik, fogai között nótát sziszeg erre a szövegre: — Bejöttem, bejöttem, azért is bejöttem! Most lefekszem, lefekszem, lefekszem! Tapogatózva indul szállása felé Ismeri a járást, a sötétben is biztosan megy. Ugrik, nagyot huppanva ér le a pincébe. Egy kicsit hangos volt, egy kő zajosan gurul odébb. Roszalóan csóválja fejét, azután meghajolva bebújik az odújába. Még kettőt sem lép, szíve a torkába szalad, fölegyenesedik, a hirtelen mozdulatra alaposan belevágja fejét az alacsony falba, de nem érzi a fájdalmat Szemét ijedt villogással fúrja a sötétségbe, ahol senkit, semmit, csak a megfoghatatlan sötétséget látja, de érzi, hogy nincs egyedül, mert v. .akire rálépett valaki felnyögött, valaki megmozdult elötte olyan gyors, ijedt mozgással, mint ő az előbb — Ki az? — szinte egyszerre hangzik a két kérdés, fojtottan, halkan, forró, lüktető torkokból jőve. A másik hang is fiatalon cseng, ha fáradtan is. A hang valamennyire megnyugtatja, de a helyét nem hagyja el, teste feszül, mindenre készen mered a vacka felé, ahol az embert sejti. A sötétben, látatlanul két ember méregeti egymást. — Ki maga? Hogy kerül ide? Aludni jöttem ide! — hangzik a felelet, lágyan, alázatosan, mintha egy gyerek felelne. — Azt látom, de ez az én helyem! — csattan fel a hangja türelmetlenül. — Én csináltam!..! Már hetek óta itt alszom... tehát az enyém! — sziszegi a vackát foglaló felé. — Nem tudtam!... IJonnan tudtam volna?!... Ha akarja, mehetek! A vackon fekvő megmozdul, csontja nagyot ropog, érezni lehet, hogy feltérdel, keresgél, tapogat, aztán gyufát zörget. A másik ott a sarokban táguló orrcimpával figyel minden neszre, hangra s most megijedve kiált rá: — Mit akar?!... Megbolondult, gyufát akar gyújtani?!... Ránk akarja uszítani a rendőröket?! — Nem, nem akarom, dehogy is akarom! — meregetődzik halkan, alázatosan. Megyek már! Idegei megnyugodtak, feszülő teste, izmai megpihentek. — Nincs baj! — gondolja. Ez a valaki, aki elfoglalta helyét, egy olyan szegény másik, mint Ő, egy bujkáló, otthon nélküli rongyos, csendes valaki, aki fölfedezte a pinceodut mint ő hetekkel ezelőtt s örül, hogy az egész napi űzött, hajszolt testét kinyújthatja valahol. Nincs baj!... Ez a valaki nem veszélyes! Kár elküldeni! De miért is menjen el?!... Ketten is elférnek a vackon, ha összehúzódnak. — Na, ne menjen el! — szól az ismeretlen felé. — Hangja tele van jótékony zengéssel. — Hideg van kint, itt meg elférünk ketten is! A másiknak, mintha ajándékkal látnák el, felcsillan a hangja. — Maradhatok?! — Maradhat, elférünk! — feleli s már mászik is a vacok felé. Zizeg a szalma, ahogy fészkelődnek, forognak. Hozzáér a fekvő alakhoz, érzi a test melegét, a ruhák nehéz szagát s ahogy végignyujtózkodik, az idegen mellett hanyatt fekszik, csak azt gondolja magában, semmi mist. — Ez olyan, mint én vagyok !... Olyan senki! Fészkelődnek, mozognak, hallgatnak. •— Menjen egy kicsit odébb! — szól rá az idegenre parancsolóan. Olyan ez a hang, mint aki érzi, hogy itt most ő az úr. — Nem tudok, nincs hely! — Dehogy nincs! — Nincs!... itt is alszanak! — hangzik rekedten. —Alszanak?! — könyököl fel meglepődve. Hát nincs egyedül ?! Keresztülnyúl az emberen, a sötétben keresgél, tapogat, keze bozontos hajba akad. —* Gyerek? — kérdezi megnyugodva. — Nem!.. Nem gyerek! Asszony! — A felesége? — Az. — Ejha! — a váratlan fordulatra még füttyöt is ereszt a sötétségbe. — Ez jó! Már örül a helyzetnek, lélegzete meg- őrsül, melle erősebben emelkedik, úgy szedi be a pince levegőjét. Egyformák. Ők értik egymást. Akkor aludjunk — mondta —, azért vagyunk itt. Jó éjszakát! — Jó éjszakát! Hátat fordítanak, alszanak. A két idegen test melegíti egymást kint a város fölött pedig, ahol csillognak a színes és fehér fények, ahol hangos az éjszaka s nincs hideg. S itt is a pince fölött, ahol hideg van s nincs fény, csak sötétség... A város fölött sötét fellegek űzik, kergetik egymást elnökhöz a következő sürgöny érkezett a pennsylvaniai Meadwilleből: „1918-ban kérdést intéztek az amerikai ruténekhez, várjon kívánják-e, hogy Ruszinföldet autonóm államként Csehszlovákiához csatolják. Valamennyien igennel feleltünk. Ennek következtében a Ruszinföldet Csehszlovákiába kebelezték be, azzal a feltétellel, hogy teljes önkormányzattal fog bírni. Az autonómiát évről-évre ígérgették, de sohasem adták meg Ruthéniának. A szerződést megszegték és ezért most mi követeljük, népünknek az önrendelkezési jogot és népszavazást, hogy maguk határozhassák el, várjon kívánnak-e visszatérni annak az államnak a keretébe, amelyben több mint nyolc évszázadon át kedvező gazdasági helyzetet élveztek. Ezt a kérést az orosz (rutén) görögkatolikus tanítók egyesülete és az Egyesült Államokban élő 300.000 amerikai rutén nevében terjesztjük elő, akikkel mint gyermekeik tanítói és istentiszteleteik vezetői állandóan értekezésben vagyunk és igy igen jól ismerjük kívánságaikat. Radzin, alelnök, Ledney János titkár, Kostraba György pénztáros, Gulanich György, tanár.“ 1038 november 2. szerda Ne pozdulnak a szlovákok is Az amerikai szlovákok az önrendelkezést és népszavazást követelik. Számos aláírással ellátott sürgönyben keresték föl vitéz Imridy Béla miniszterelnököt az amerikai szlovákság képviselői, kérve, érvényesítse befolyását annak értekében, hogy tekintet nélkül Szlovákia eddigi kapcsolatira, adják meg a szlovákoknak a lehetőséget önrendelkezési joguk népszavazás útján leendő gyakorlására. Az érkezett táviratokat a saint-petersi, pauli, new-brunswick-beli, továbbá a trentoni szlovákok különböző szervezeteit képviselő személyiségek írták alá. Lengyelország már megkapta a maga részét Szlovenszkóból Prágából jelentik. A lengyel—csahszlovák határ végleges rendezéséről kedden éjszaka részletes hivatalos jelentést adtak ki, amely közli, hogy Sziléziában végleges határvonalnak nyilvánítják a két állam között vont demarkációs határt , a vitás Sziliz-Ostrava városát továbbra is meghagyják Csehszlovákiának. Szlovéniáké északi határvidékén kisebb határkiigazitásokat hajtanak végre , azon kivül két hetársávot Lengyelországnak engednek át. Ez a két határsáv a következő: 1. Trencsén megye északi csúcsa, ahol a chaca-zwardoni vasútvonal húzódik. Ez a vasútvonal teljes egészében Lengyelországhoz kerül, míg Csaca város maga továbbra is szlovák terület marad. 2. A Magis-Tátra északi része és a Javorina-völgytől nyugatra húzódó terület. A k új határvonal a 2503 méteres Tengerszemcsúcstól indul ki, ahonnan keletre húzódik a 2603 méter magas Ferenc József-csúcson keresztül a Jemorimi-völgyig és azután az egész völgyön végig. A 3604 méteres Lomníci-csúcs szlovák terület marad. A helyszíni fiatár megjelölést vegyes cseh —lengyel bizottság végzi. Sziléziában a határmegállapás munkáját november 1.-ig kell befejezni, Szlovenkóban pedig november 30-ig. A területi rendezés kérdése — a kiadott cseh hivatalos jelentés szerint — a keddi lengyel—cseh jegyzékváltással végleges befejezést nyert. Lengyelország és Csehszlovákiuj határának ügye ezzel végleg megoldódott, Lengyelország nem támaszt további területi követeléseket Csehszlovákiával szemben. A hivatalos jelentés hangsúlyozza, hogy Lengyelország szlovenszkói területi követeléseit a szlovég országos kormánnyal egyetértésben elégítették ki A szlovák kormány az állam összességének érdekében teljes megértést tanúsított abban az irányban, hogy korrekt kapcsolatokat kell kiépíteni az összes szomszéd államokkal, tehát Lengyelországgal is. lüzedi. (Wehes HCnwit m xin riimai'iMi mm npii twi n' nin i* ttomé****** SZIUCEI VAlUDY GYULA: Anglia és Israel ................................0.40 A sátán karmaiban (A zsidó világkényés magyar vonatkozásai) . S.— szepesváraljai haendel vilmos pr.: A nemzetiségek (Politikai tanulmány) L.— Portó darabonként 20 fillér. Megrendelhetők a Magyarság könyvosztályiban. Budapest, Eskö-at 6. A pénz bélyegben is beküldhető.