Magyarság, 1939. július (20. évfolyam, 28-43. szám)
1939-07-30 / 43. szám
MIMI Háromezer cserkészleány Gödöllőn Az idén a gyönyörű gödöllői Emébet-parkban rendezték meg az első Pax Tinget, a világ leánycserkészeinek nagyméretű találkozóját. Az egyik tábori oltár mellett láttuk az idegen leánycserkészek hosszú sorának felvonulását. Elvonultak a brit gyarmatok leányai tengerészkék ruháikban, narancsszínű nyakkendőkkel, a dánok kék szoknyában és kékeszöld blúzban, a hollandok pasztellkék ruhákban, a lengyelek szürke ruhákban és sárga nyakkendővel, a litvánok zöldesszürke blúzban és kék szoknyában, az ír szabadállambeliek kék ruhában, ettől elütő nyakkendővel, a svájciak világoskék blúzban és sötétkék szoknyában, a brit szigetvilág azonos alapon szintén különféle nyakkendőkkel, így az angolok világoskék, a skótok lilaszinó, a walesiek sárga nyakkendőkkel, a finnországi finnek barnás blúzokban, a finnországi svédek viszont kék blúzokban. A száznyolcvankét Gödöllőre érkezett finnországi cserkészleány közül huszonhét svéd nemzetiségű. Általában a svédek jöttek a legnagyobb tömegben. Mintegy kétszázötvenen táboroznak a nagy park fenyőkkel tarkított pázsitján, csak azokat számítva persze, akik Svédországból érkeztek. Ehhez tulajdonképpen még hozzá kell számítani a huszonhét Finnországból érkezett svéd leányt E tömeghez képest az óriási brit gyarmatbirodalom számszerűen aránylag gyengén van képviselve. Vannak köztük újzélandiak, ausztráliaiak, indiaiak, sőt bermudiak, máltaiak és Jamaikabeldek is. Indiának egyetlen kiküldöttje érkezett ide, egy bengáli, kalkuttai nagy feketeszemű, kávébarna bőrű benszülött, aki elég folyékonyan beszél angolul. Az angolokkal, a brit gyarmatiakkal, a skótokkal és a walesiekkel angolul beszélek, bár feltűnő, mily sokan értenek közülök franciául is. Valamely fűzös sátor alatt egy jamaikai leányt is látok, brit leánynak mondja magát, azonban gyanúsan félvér, de ezt, úgy látszik, szégyelli, bár sötét arcbőre és nagyon duzzadt ajka nemcsak trópusi bölcsőről, hanem néger vérről is árulkodnak. Rájövök, hogy tévedés feltételezni, mintha az angolok és brit gyarmatbeliek csak a birkahúst ennék szívesen. A nagy kondérokban marhahús, disznóhús és borjúhús is rotyog nagy mennyiségben, talán nagyobb mennyiségben, mint a nálunk nehezen kapható birkahús. Egyesek krumplihámozással vanak elfoglalva. Csaknem minden sátor elött megpillantok egyegy nagy halom uborkát. Egy újzélandi, egy walesi és egy angol leány egyforma lelkesedéssel beszélnek a magyar hagymáról. Csaknem valamennyi leány elevenbeszédű, barátságos és okosan válaszolnak anyanyelvükön hozzájuk intézett kérdésemre. Az angol leányok egy nagyobb csoportja ebéd előtti szökdécseléssel szórakozik. Egy-egy lekuporodó leány fölött ugrálnak át, ügyesen, bizonyos gráciával. Meglepő az angol leányok szép alakja. Hiába, ezek korán szoktatták magukat a sportszerű életmódhoz és meglátszik rajtuk a friss levegő s az egészséges életmód hatása. Megtudom, hogy 7—8 éves korától lehet cserkész a leányka. Ezeket a kicsinyeket az angolul beszélők brownieknek hívják. Tizenkétéves koráig minden leánycserkész tündér. Meghitten, barátságosan beszélgetünk. A Rákóczi-induló és több magyar népdal dallarfifoszlányait hozza erre az enyhe szél. A kalkuttai kávébarna bőrű brit állampolgárnő kísér a svájciak tábora felé. A svájci leányok óriási és széles dobogón járják az appenzelli és a berni nemzeti táncokat, harmonikaszó mellett. Ez igen mulatós, kedves látvány. Sokáig lehetne elnézni. Németül vagy franciául beszélek az üde svájci leányokkal. De már tovább sodornak. Megyünk a kert sűrűbb része felé. Egy pagony szélén két sátorban táboroznak a litvánok. Ketten Kaunásból, a litván fővárosból jöttek, egy Zarazaiból, a nagy tavak vidékéről. Ezekkel is érdemes beszélgetni. S közben értesülök, hogy érdekes bengáli kísérőmet Miss Biswarnak hívják. Nevét gyönyörű f házi széles köntösén felsüzölt táblácska tünteti föl. Általában blúzukon hordják a leányok itt a nevüket. Sárgakeresztes, égszínkék lobogó rengetege tűnik föl hirtelen. A svéd leányok gyakorlatoznak, talán azért, hogy impozánsabb legyen elvonulásuk Gusztáv Adolf svéd herceg felesége előtt.A nagy Svédország legészakibb részétől a legdélebb csúcsig minden táj képviselve van itt. Haparandától, az északi svéd-finn határvidéktől a délvidékig, Malmőig, mindenünnen összegyűltek a leányok. Wärmland is képviselve van. Természetesen Stockholm, Upsala, Göteborg és Nyköpping is. Zömük nagyon szép, intelligens és barátságos természetű. A nem mindig kellemes kérdésekre zavartalan jókedvvel, nevetve vagy mosolyogva válaszolgatnak. Nyúlánk termetű a legnagyobb részük, de akad köztük nehézkesebb és kerekarca is bukkan föl a sok keskeny és finom arc mellett. A tábor közepe táján százötven norvég leány telepedett le az imént. Túljutottak a felvonulás izgalmain, átöltöznek s egyszerű zubbonyaikban jóízűen falatoznak, eszik a magyar kukoricát. Szőkék, ragyogóak, barátságosan köszönnek és bájosan törik a német nyelvet. Egyik-másik megpróbál angolul vagy franciául csevegni. Közben, angol beszédemet hallva, ismét egy angol leány csatlakozik hozzám. Nancy Swann, Birkenheadből, Liverpool szomszédságából jött a nyári magyar tájakra. Már őrül a másnapi autóbusztúrának, amikor is Budapestet közelebbről bámulhatják. A legtöbb itt összeverődött leány még csak éppen hogy átutazott fővárosunkon. Jöttek egyenesen a táborba. Értesülök, hogy Skóciából és Walesből egyenként 36—36 leány jött, Angliából kétszázan érkeztek. Az északírországiak, tehát az ulsteriek, külön sátrak alatt táboroznak, az ír szabadállambeliek pedig egészen különválasztott táborhelyen, a svédek, litvánok és lengyelek tőszomszédságában. Közülök több leányt faggattam, ők is jól tudnak angolul, de ír nyelven is beszélnek, kivált azok, akik Írország nyugati partvidékeiről jöttek ide. Mindannyian azt a véleményt hangoztatják, hogy az ír szabadállamnak önállóságát meg kell őriznie. Feltűnik ezeknek a többnyire igen fiatal leányoknak érett ítélete és bátor fellépése. Átmegyünk a lengyelekhez. Ilona Patravicevnával beszélek. Kattowitzban született, nem messze a német határtól. Apja magyar volt. Nyilván Patravicsnak hívták. Nevét csak a lengyeles Tag teszi kissé idegenszerűvé. Negyven lengyel leány telepedett le ide, a nagy lengyel birodalom minden tájáról jöttek, Varsóból, Felsősziléziából s az északi és keleti távolesőbb vidékekről is. Háromezer cserkészileány gyűlt össze testvéri egyetértéssel az üde gödöllői parkban, a magyar táj széles égboltozata alá. Marconnay Tibor p itaaBsifi 1939 Julius 30, vasárnap Petőfi Sándor halálának kilencvenéves évfordulója 1849 július 31-én, kilencven évvel ezelőtt, esett el Petőfi Sándor, a magyar szabadságharc lánglelkű költője a fehéregyházai véres csatában, az oroszokkal vívott utolsó erdélyi ütközetben. Ekkor már beteljesülőben volt a magyar sors, Haynau, a beresdai hiéna győztes seregével Szeged felé menetelt, a magyar kormány Aradra tette át székhelyét, Dembinszky serege a Bánságba vonult vissza, Bem tábornok a beözönlő oroszok elől Temesvárra vezette kis seregét, a sötét felhők egyre vészesebben tornyosultak a magyar égen, a katasztrófa elkerülhetetlen volt. Már csak Görgey tart össze jelentékenyebb sereget, 30 ezer embert Aradnál, az ellenség azonban őt is szorongatja: az oroszok északról, az osztrákok délről. A kormány néhány nap múlva lemond, átadja a hatalmat Görgeynek, aki két nap múlva leteszi a fegyvert Rüdiger orosz tábornok elött Világosnál. Petőfi már nem érte meg a dráma utolsó, sötét fejezetét. Mintha érezte volna a magyar szabadságharc összeomlásának gyászos közeledtét, önként utazott el Bem tábornokhoz s belevetette magát a reménytelen küzdelembe. Szinte azt mondhatni, hogy a halált szándékosan kereste. Különben sem kellett volna háborúba mennie, maradhatott volna idehaza, mint ahogy több korabeli író tette, s mint ahogy az ő helyében talán mindenki más tette volna, hiszen odahaza hagyta rajongva szeretett ifjú feleségét és újszülött kisfiát. Ezek a hatalmas kapcsok sem tudták visszatartani, elment Erdélybe harcolni Bem tábornokhoz. Bem apó, ahogy katonái hívták a tábornokot, mindenképpen kímélni akarta Petőfit, hogy az életét megmentse, de minden fáradozása hiábavaló volt, minden jó szándéka megtört a fékezhetetlen, lobogólelkű költő mámoros szenvedélyén. A véres piskis csata után, hogy a veszélytől óvja, futári üzenettel küldte Debrecenbe a kormányhoz. Petőfi ugyahogy megérkezett, porosan, gyűrött ruhában jelent meg Mészáros hadügyminiszter előtt, aki felelősségre vonta, amiért nincs kesztyűje és nyakkendője. Petőfi százados volt ekkor s a hadügyminiszter kicsinyességén annyira felháborodott, hogy formálisan összeveszett vele s rangjáról lemondott. Civilbe ment vissza Bemhez, aki látta az ifjú költő feldúlt lelkiállapotát, elküldte Kolozsvárra valami ürüggyel, valójában azonban azért, hogy a testileg-lelkileg leromlott költő kipihenje magát s egészségét helyreállítsa. Petőfinek azonban nem volt maradása a nyugalmasabb légkörben, áprilisban mint közlegény jelentkezett újra Szebenben, ahol akkor Bem serege állott. A tábornok ekkor visszaadta századosi rangját s hogy életét biztosítsa, megtette hadsegédévé és egyik kedves lovát ajándékozta a költőnek . .. Május 13-án kinevezte őrnaggyá s miután semmiképpen sem tudta visszatartani a veszélytől, ismét futári üzenetet bízott rá, Debrecenbe küldte Kossuthhoz és Klapkához. Itt Klapkával veszett össze a költő, mert a tábornok megfedte, amiért egy kényesebb természetű levelét engedélye nélkül közzétette. Petőfi ekkor újra lemondott rangjáról és Pestre utazott. Itt sem volt nyugta s amikor az oroszok közeledtéről értesült, mindent itthagyva, megint Bemhez utazott, akivel Bereckén találkozott. Az öreg tábornokot, aki az idők során ugyancsak megedződött a harctereken, annyira meghatotta a költő lángoló hazaszeretete, hogy keblére ölelte és könnyezve csókolta homlokon civillé lett hadsegédét. Julius 29-én érkeztek Marosvásárhelyre s két nap múlva már hősi halott volt a magyar szabadságharc nagy költője. 1849 julius 31-én folyt le a nagy csata Segesvár és Fehéregyháza között az oroszokkal. Bem tábornok sem lovat, sem fegyvert nem adott Petőfinek, hogy az ütközetben való részvételtől ezzel visszatartsa s mikor Petőfi ennek dacára is a tűzvonalba ment, szigorú paranccsal visszarendelte a tartalékba. Itt azonban fegyvert kerített Petőfi s egy kisebb csapat élén a rohamozó kozákok elé rohant. A csapatot bekerítették a kozákok s többé senki sem látta Petőfi Sándort. Sem élve, sem holtan. A visszavonuló Bem tábornok még ekkor sem feledkezett meg a költőről, civilruhás honvédeket küldött vissza keresésére, de nem találtak rá, nyoma veszett. Úgy tűnt el, mint egy üstökös, amely megjelenik a föld felett, szétszórja fényözönét s azután elmerül a világűrben, hogy hová, senki sem tudja. Legendák születtek róla, voltak, akik orosz ólombányákban találkoztak vele, azt állítva, hogy Petőfi nem esett el, hanem fogságba került s ott morzsolta le életét a szibériai ólombányákban, rabláncra fűzve. Mások nyomorék koldusként látták kóborolni az orosz pusztákon s a legendák még ma is szövődnek. Jellemző erre a következő eset: A minap az egyik spiritiszta társaság szeánszot tartott Budapesten. Bánó Lajos szövetkezeti igazgató, aki az esetet tudomásunkra hozta, szintén megjelent a szeánszon. A transzba esett médiumok egyike, az igazgató előadása szerint, egyszeresük különös, pajzán hangon szólalt meg. Megkérdezték a médiumot, ki az, aki jelentkezett, s ez azt felelte, hogy Petőfi Sándor. •— Sándor testvér, — szólította meg az igazgató Petőfi szellemét — ha már a jó Isten idevezetett, mondd el nekünk végre halálod igaz történetét, hogyan kerültél át a „másik partra“? A költő erre elmondta — a médiumon keresztül —, hogy nem halt meg a segesvárfehéregyházi csatában, csak megsebesült. Egy orosz kozák szúrta keresztül, de a seb nem volt halálos s igy fogságba került. Az oroszok magukkal vitték s mikor megtudták, hogy a magyarok legnagyobb költője a sebesült, emberségesen bántak vele. Sebeiből felgyógyult, de a bánat, amely hazája sorsa miatt mélységesen sújtotta, hamarosan újra ágynak tüntötte s nemsokára bele is halt lelkifájdalmába. Utolsó kívánsága az volt, hogy erdőbe temessék el, lombos fák alá s küldjenek üzenetet családjának és hazájának haláláról. Az oroszok teljesítették egyik kérelmét: erdőbe temették, de üzenetet nem küldtek róla soha senkinek, sehová. A médium szerint a Krím-félsziget egyik faluja mellett fekszik elhantolva egy erdőszélen, sírján kőlap van, minden felírás nélkül. A legendák így keletkeztek és sokan, éppen úgy, mint Rudolf trónörökösről és Orth Jánosról regélték, hogy bujdosókként éltek sokáig. Petőfi Sándor halálát is misztikummal vonják körül, mert az emberek olyanok, hogy akit szeretnek, nem szívesen hiszik el, hogy meghalt, hacsak szemlélszembe nem látták koporsóját. Petőfit pedig egy nemzet szerette s emlékének hódolattal áldoz ma is, örökké. Habár a legendákat megdönteni nem lehet, mert Petőfit holtan senki nem látta, a valóság mégis csak az, hogy a szabadságharc hős költője ott nyugszik a fehéregyházai tömegsírban, a többi honvédek, a többi hősök között. n. d. IJONCZ 'ÖRÖMESTED IXmiMEMEMb SPECIÁLISTAA RI IK ÉSPRECIZIÓS ÓRAK8RtI TEL: 18-40-82 Legtöbb bacillus van a fürdőszobában, legkevesebb a kávéházban A bécsi tudományegyetem biológiai intézetének egyik tanára, Fransek Feliz dr. járt a napokban Budapesten, akivel alkalmunk volt beszélgetni a ő mondotta többek között a következőket: — Bizonyára érdekelni fogja annak a kutatásnak az eredménye, melyet több állam területén, éghajlati különbözőségek szerint végeztünk abban az irányban, hol szoktak leginkább megbújni az emberiség legfélelmetesebb ellenségei, a baktériumok. Az eredmény meglepő. Eszerint a legtöbb bacillus, ami szinte hihetetlenül hangzik — a fürdőszobában található. A gőzzel átitatott fürdőszoba egy gramnyi súlyú vakolatdarabkájában, átlagban 617,50 élősdi tartózkodik. A nedves, meleg hely a legkitűnőbb tenyésztelepe a baktériumoknak. Ebből persze nem szabad arra következtetni, hogy a hatszázezer bacillus a legveszélyesebb fajtákból való. A fürdőszobák után az irodák és várótermek következnek. Az irodák egy gramnyi malterdarabjában, átlagban 146.500 bacillus található ott, ahol a közönség nagy számban fordul meg. A vasúti várótermekben szinte majdnem pontosan ugyanennyi bacillus tartózkodik. Ezután következnek a tantermek, majd a színházak és mozik vannak soron. Ezeket a helyeket nem kedvelik túlságosan a bacillusok. A színházakban, mozikban, átlagban tizenegyezer bacillus található a falak egygramnyi malterdarabján. Ezeknek nagyobb része is a mennyezetre húzódik, valószínűleg azért, mert ide száll fel a meleg, párás levegő. A legmeglepőbb, hogy a bacillusok a kávéházat még kevésbé szeretik. A vizsgálat eredményeként, a kávéházak egy gramnyi malterdarabkájában, mindössze négyezer bacillus tanyázik. Megállapítást nyert, hogy a kávéházakat az ottani füstös levegő miatt nem kedvelik a bacillusok, ellentétben az emberekkel. A kórházakban, klinikákon, szanatóriumokban „mindössze“ 585 bacillus „lézeng“ egy-egy gramnyi falrészben, ami a gondos tisztaságnak tulajdonítható. Igen fertőzöttek bizonyos üzletek falai, különösen azok, melyekben erjedő ételnemű anyagokkal dolgoznak. A ruhás, fűszeres üzletek, a szeszesitalok raktárainak falai kevéssé fertőzöttek. A vasúti kocsik plafonrészei igen fertőzöttek. Négyzetcentimerületen átlagban nyolcvanezer bacillus húzódik meg. A gyárak, üzemek falai, ahol tűzzel, füsttel, gázokkal, savakkal dolgoznak alig fertőzöttek, ellentétben a szövőgyárak falaival. Egy orosz katonai őrház falán, melyet évtizedek óta nem tisztogattak, négyzetcentiméterenként egymillió bacillust találtak. Egy cipőtalpon átlagban 5000 bacillus van, egy viselt kesztyűn két-háromezer s egy emberi ajakon ötven-száz bacillus található. A szabadtéren levő gyümölcsházikókban, sátrakban felgyülemlett élősdiek száma megszámlálhatatlan. Egy sanghaji gyümölcsöskofa ruhájának minden centiméter területén 600 ezer bacillust találtak, s ugyanilyen mértékben volt fertőzött bódéjának falazata is. Ha valaki reggel, tisztán, megmosakodva megy el hazulról s délben hazajő, bizonyos, hogy a kezén többszáz, még jó, ha nem többezer bacillus húzódik meg. Tíz ember ruháját fertőtlenítettük, azután átsétáltattuk őket egy gyümölcs- és baromfipiac zsúfolt sorai közt. A vizsgálat eredménye, kétszeri séta után ez volt: A férfiak nyaka körül, a gallérral egyvonalban, átlag 5000 bacillust találtunk. Az orrlyukban 70—80 darabot, az ajkakon szintén ennyit. Tíz darab fertőtenített ivópoharat adtunk be egy piszkos csapszékbe, hogy hozzák forgalomba. A csapszékben matrózok táncoltak, a forgalom igen nagy volt. Két óra múlva visszavettük a beadott poharakat s a vizsgálat eredménye a következő volt: négy pohár szélén venereás bacillusok húzódtak meg, két pohár alján tuberkulotikus bacillusok, hat pohár külső részén nagy tömeg trachomabacillus s mind a tiz poháron még összesen hetvenezer különböző bacillust találtunk. A tengeri hajókon alig található bacillus, elpusztítja őket a sós pára, mely a tenger vizéből száll a hajóra. A nagyközönség számára mindebből a legfontosabb annyit tudni, — fejezte be érdekes közlését Fransek dr. — hogy a bacillus minden betegség okozója s ez az élősdi a napot egyáltalán nem szereti. Napos, szellős, évente legalább egyszer meszelt vagy fertőtlenített lakásban sohasem lehet annyi bacillus, hogy az egészséges szervezetnek ártalmára lehetne.