Magyarság, 1940. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-21 / 16. szám

12 A FARSANG PROTESTÁNS­ BÁL A Kormányzó Tsz legfőbb védnöksége alatt rendezte meg a rendezőség a 70. protestáns bált. A megjelent előkelőségeket: Tasnádi Nagy Andrást, a képviselőház elnökét, gr. Ambrózy Lajos meghatalmazott minisztert, Tars Tibort, a képviselőház alelnökét a régi rendezőgárda ne­vében vitéz Jáky Gyula, ifj. Raffay Sándor és Böhm József, a bálelnökség nevében pedig gr. Ambrózy György, Konkoly-Thege Balázs, Tol­­nay-Knefély Tibor, D. Tóth Attila és Karig Emil fogadták. Az ünnepélyes megnyitást ma­gyaros táncbemutató előzte meg, amelyben Do­mokos Mária, Hittig Baba, Koch Olga, Kovács Gabi, Oravecz Dida, Pámer Karla, Pámer Márta és Wacic Mária vettek részt. A táncbemu­tató után a bált Kapi Kató és Konkoly-Thege Balázs, gr. Haller Gitta és D. Tóth Attila, Rökk Edit és Geöbel László, Bellák Éva és Sásdy Béla, Hermann Éva és Andaházy László, Achs Márta és Kádár Béla csárdással nyitották meg. Az egybegyűlt nagyszámú közönség a reggeli órákig maradt együtt. BÁLI NAPTÁR Január 25. Mezőgazdász bál (Hungária). — Ja­nuár 27. Hun-Avar áldomás (Baross Szövetség), MOVE sportbál (MOVE-székház), Illatszerész bál (Jókai­ u. 4.), Balaton bál (Hungária), Emeri­­cana bál (Gellért), Evangélikus tea (Bellevue), Tűzoltóbál (Golgota­ út 9—11.), Dalosegyesületek táncestélye (Budai Vigadó), Légoltalmi Liga táncestélye (Nemzeti Kaszinó), Bőröndösök táncestélye (Parkszálló), MAFC tea (Britannia). — Január 28. Bölcsész táncestély (Baross Szö­vetség). — Január 30. Margit­ tea (Gellért), Szál­lodás, Vendéles bál (Hungária). —Vitézi bál. A Vitézi Bált, a Vitézi Rend február hó 3-án rendezi a pesti Vigadó­ban 22 órai kezdettel. A bál Legfőbb Védnök­ségét az idén is a Kormányzó Úr, a Vitézek Fő­kapitánya vállalta és a Főméltóságú Asszonnyal egyetemben személyes megjelenésükkel fogják a bálnak a hagyományos fényt, a magyar nem­zeti jelleget megadni. A bál elnöke vitéz Heré­­nyi ny. tábornok, főrendezője pedig ismét vitéz Réti Nemessányi Zoltán ny. ezredes. Báliroda: IV., Váczi­ utca 62. sz. Távbeszélő: 38—35—77. — Atléta bál. A Kormányzó Úr a kabinet­iroda útján közölt magas elhatározásával el­vállalta a február 1-én tartandó Atléta bál fő­­védnökségét. Ugyanígy értesítette a MAC el­nökségét eddig: Albrecht kir. herceg, ő Fensége, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Bartha Károly honvédelmi miniszter, gróf Csá­­ky István külügyminiszter, Esterházy Pál her­ceg, Fabinyi Tihamér, Karafiáth Jenő dr. fő­polgármester, akik a MAC által rendezendő Atléta bál védnökségét, így az Atléta bál tár­sadalmi esemény lesz. A rendezőbizottság a MAC margitszigeti clubházában naponként tart rendezői összejövetelt (Telefon 120—413), ahol a megfelelő felvilágosításokkal is szolgálnak. — Balatoni bál. A Balatoni bált január 29-én a Hungária-szálló összes termeiben rendezik meg és tiszta jövedelmét a felvidéki gyermekek balatoni nyaraltatására fordítják. Az ünnepé­lyes megnyitáson megjelennek vitéz József Fe­renc királyi herceg és Anna királyi hercegasz­­szony is, a bál legfőbb védnökei. Február 3-án O. M. T. K. Sport Egylet tánc­estélye, Britannia-szálló. Technológus-bált az idén is megrendezik a Budai Vigadóban február 2-án. A fővéd­­nökséget dr. Hóman Bálint és Varga József miniszterek vállalták. A 100 tagú rendező­­gárda élén Nádas László tanárelnök és Ho­­rányi Emil ifjúsági elnök állnak. Meghívó­­igénylés: Népszínház­ utca 8., I. em. ,33., a bálirodában. A bál jövedelmét az ifjúsági Segítő Egyesület és a diákmenza javára for­dítják. Bölcsész táncestély. A bölcsészhallgató tanárjelöltek január hó 28-án tartják tánces­télyüket, a Baross Szövetség helyiségeiben. A 80 tagú hölgybizottság és a közel száz fő­nyi rendezőség lelkes munkája már előre is biztosítja a táncestély sikerét. Meghívóigény­lés: Bölcsészségitó, VHS, Múzeum­ körút 6— 8. Telefon: 135—236. — Halálozás: E­r­d­ö­d­y Ferenc gróf, felső­házi tag, vépi nagybirtokost csütörtökön te­mették el Szombathelyen a Szent Domonkos­rend templomában lévő családi kriptába. A temetési szertartást Mikes János gróf érsek végezte fényes papi segédlettel. Legalább lánclemezek dr. HoMÁtia Múzeum­ körút II. (Károlyi-u. sarok) ."tttttSimf .'-;&■' ysé.v.-r­­tó. 0.W "v mcmjámpmma Repülő-razziákkal védekeznek a széndrá­­gítók ellen. Bocsánat! _ de hiszen ettől is csak nekik lesz melegük. 1 ’ Hústalan napokon, — ■mondja a rendelet — tilos a baromfi is. Igen, ez egy kis válto­zatosságot hoz az életünkbe: eddig azért nem ettünk csirkehúst, mert nem, volt pénzünk, — ezután azért nem eszünk, mert — tiltja a törvény. *­­ Állítólag feltalálták a vízzel hajtott au­tót. Jó, jó, eddig is ismertünk bizonyos haj­tóvizeket, — de egy egész autót meghajtani... * A főváros, mint hírlik, bő új iskolát épít 20 millióért. Ó, szegény adózók —, de drága lecke lesz ez! K­Nem élünk rózsakert­ben” — kezdi tegnapi vezércikkét a kormány délutáni lapja. Dehogy­­ •nem! — Kérem, legalább is érezzük már — « töviseket... — Felhívás a finn és magyar Vörös-Kereszt megsegítésére. A magyar Vörös-Kereszt közli, hogy a finn testvérnemzet Vörös Keresztjének megsegítésére szánt összegeket a Magyar Vörös Kereszt központi irodájába (VIII., Baross­ utca 15.), vidéken a helyi Vörös Kereszt fiókegyletek­hez, vagy a pesti 10.900 csekkszámlájára lehet irányítani. A magyar Vörös Kereszt kép, egy­úttal a magyar hazafias társadalmat, hogy ne feledkezzenek meg a Magyar Vörös Kereszt megsegítéséről sem, mivel történelmi időket élünk. — Hi­lti Hu­mér temetése. A Budapesti Orvo­sok Szövetségének elnöksége közli, hogy nagy­érdemű elnökének, a tegnap délután elhunyt Hültl Hümér dr. orvosprofesszornak temetése hétfőn délután 3 órakor lesz a kerepesi úti te­metőben. — Meghalt .Winchkler István volt kereske­delmi miniszter. Winckelstein Winch­kler István m. kir. titkos tanácsos, nyugalmazott m. kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter, a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. elnök-vezérigazgatója, január 20-án, pén­teken délután 12 órakor a Illyés-klinikán el­­húnyt. Winchkfer István január 15-én, hétfőn súlyos vesekő-betegséggel került az illyés­­klinikára. Sürgős műtéti beavatkozásra volt szükség. Az operáció után tüdőgyulladást ka­pott s az ennek következtében fellépett szív­­gyöngeség okozta halálát. Winchkfer István 1890 január 10-én született Győrött. 1935 márciusában lett a kereskede­lemügyi minisztérium államtitkára és az áp­rilisi képviselőválasztások alkalmával a gyön­gyösi kerületben egyhangúan képviselővé vá­lasztották. Ugyanezen év szeptemberében ke­reskedelem és közlekedésügyi miniszterré ne­vezték ki a Gömbös-kormányba, amelynek a miniszterelnök halálával való megszűnéséig tagja volt. — Eljegyzés: Jurány Lilly f­eljegyezte dr. Bónis László m. kir. rendőrsegédfogatalazó. (Minden külön értesítés helyett.) — Ma 12-kor nyílik a térképészeti kiállítás. A Honvédtérképészeti Intézet kiállítása ma délelőtt 10 óra helyett 12 órakor nyílik, a zá­rás pedig nem 14­ órakor, hanem 16 órakor lesz. — Házasság: Farkasfalvy Zsuzsikát, dr. Farkasfalvy Sándor miniszteri tanácsos és néhai sopronszentmártoni Banovits Lilly leányát január 25-én, csütörtökön este 7 óra­kor vezeti oltárhoz a belvárosi főplébánia templomban dr. dusesdi Középesy László orvos, dusesdi Középesy Kálmán földbirtokos és Farkas Erzsébet fia. Tanuk lesznek dr. Hainiss Elemér egyetemi ny. r. tanár és dr. Szinnyey József m. kir. egészségügyi főtaná­csos. — Cser András a Greditanstalt-Bankwersin magyarországi fióktelepének devizaosztály tiszt­viselője, Fischer Hildegárd úrhölggyel e hó 16-án kötött házasságot, a budakeszi-i róm. kath. plébánia templomban. Az esketést Braun Gyula plébános úr végezte. Tanuk voltak a menyasszony részéről Szentirmai János csepeli MÁV főnök, a vőlegény részéről pedig, ifj. Szabó Károly törteli szőlőbirtokos. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Grünwald Mónika és történelmi nevet viselő szerkesztő közötti kapcsolatra vonatkozó levél­beli adatait köszönjük. Alkalomadtán majd hasznosítjuk is. Mindennek elérkezik az ideje­ Kassai orvos. Az­ anarchiára vonatkozó ada­tait köszönjük,­­ fel fogjuk használni. „Ripacsokat” megkaptuk, de elvi okokból kri­tikát nem közölhetünk. , Téli sportoló. Tessék kérdéseivel egyenesen a Fürdőigazgatósághoz Balatonfüredre fordulni. Kíváncsi. Menyhért alatt az árpádföldi humor a menyétet érti, azt a kis vérengzőt, amely a Rákóczi­ utcában, a „Józsa“-villában félszáz jól fejlett csirkének ontotta ki vérét. Leó­nak ugyanott a bronchitist keresztelték el. Jó, hogy ebben a keserves, humor iránt érzéketlen idők­ben még akadnak, akik ilyen kedves tréfákkal felüdítik a hangulatot. Befagyott a Duna, de nem mindenütt. Mi is megfigyeltük. Ez a hatalmas jégpáncél, ami­lyenre 60 év óta nem volt példa, gyönyörű lát­vány. Azonban észrevette-e, hogy a Duna a Margithíd budai hídfője körül sohasem fagy be s odahúzódik minden vizivad is? Ott meleg a víz, nem tud a legnagyobb hidegben sem meg­fagyni. A budai hegyvidék kiapadhatatlan, cso­dás hőforrásainak vize ott ömlik bele a Du­nába. Millió és millió köbméter, amit az egész főváros ingyenes fűtésére, hatalmas meleghá­zak éltetésére, primőr­ termelésre lehetne fel­használni s nem kellene az embereknek állan­dóan rettegni, lesz-e holnap szén ebben a sarki hidegben? Évek óta sürgették: néhai Viraág Béla, a budaiak lelkes publicistája, Lendl Adolf dr. egyetemi professzor és Pávai Vajna Ferenc dr. főgeológus, m. kir. főbányatanácsos a melegvíz felhasználását a fővárosnál, ámde mindezideig süket fülekre találtak. Pedig meny­nyi szenet lehetne megtakarítani, fát kímélni és olcsó, korai zöldséggel, gyümölccsel, főze­lékkel a főváros közönségét ellátni. De ami jó és üdvös a köz szempontjából­, azzal az illetéke­sek néha nem szívesen foglalkoznak. 3265-ös előfizető. A kérdéses filmkritikáról annyit mondhatunk, hogy egy film jó vagy ke­­vésbbé jó volta mindig a néző ízlésétől függ. Filmkritikáink megírásánál kizárólag az a szem­pont vezet, hogy őszinte véleményt írjunk.. A TALMUD ismertetése magyarul írta: Rohling Ágoston dr. Darabja 1 pengő Felelős kiadó : túrkevei Bukry Szabó István. Kapható a Magyarság könyvosztályában: II., Hunyadi János út 2 Vidékre­­-* szállt­unk az ár é? 12 fillér portó- 9 költség e­s­v es beküld­se után. ____ . . . • . . . ! ■ BUDAPEST, 16. JANUÁR 11 $ • P • © • R • ¥ Svábhegyen, Dobogókőn és a Mátrában hat sverseny kerül lefutásra vasárnap Az elmúlt szezonban ezidőtájt, egymás­után adta ki a Sí­ Szövetség a jelentéseket, hogy sporthó hiányában elmaradnak a jó­­előre kiírt versenyek. Amilyen mostoha volt az elmúlt évben az időjárás sí-spor­tunkkal szemben, olyan kedvezőek most a téli sportolási lehetőségek. Meg is indult a versenyüzem, s vasárnap már három pon­ton, a Mátrában, a Svábhegyen és a Do­bogókőn rendeznek versenyeket egyesülete­ink. A budai hegyekben 30 centis, a Mátrá­ban 40 centis a finom sporthóréteg, s te­kintve, hogy a hideg fokozódása várható, a meglévő hótömegek kitűnő terepeket biz­tosítanak. A legérdekesebb versenykiírások a Sváb­hegyre hívják vasárnapra sportolóinkat. A legnagyobb érdeklődés a BBTE (Bély— Demény) vándordíjas sífutóverseny felé tekint. Ezen az érdekes viadalon nemcsak a BBTE vándordíja dől el, mert jól tudjuk, hogy a Bélyi—Demény vándordíjas verseny egyúttal pontszerző futama a Rapaich­­vándordíjnak is. Az érdekes verseny dél­előtt 10 órakor kezdődik a Svábhegyen, a szövetség által, meglehetős nehéz terepen kijelölt 16—13 kilométeres pályán. Ugyancsak a Svábhegyen zajlik­ le va­sárnap délután 1 órai kezdettel, a BSzKRt. lesikló-versenye, majd délután 2 órakor a Postások lesikló-versenye. Meg kell emlé­keznünk,­­még arról a tehet­ségkut­at­ó-ver­seny­rő­l, amely ugyancsak a Svábhegyen kezdődik délután 2 órakor, az ugrósánc mögötti erdőben. A Dobogókőn a PRTSE vasárnap ren­dezi meg a Bankliga első síversenyét. A férfiak egyéni- és csapatfutóversenyben, a hölgyek pedig lesikló verseny­ben mérik ösz­­sze erejüket. A Mátrában a honvédség és a­ csendőrség rendez járőrversenyeket. A megjavult hóviszonyok következtében, a Sí-Szövetség lázasan készülődik a nemzeti bajnoki versenyekre is, amelyek február 2., 3. és 4-én kerülnek eldöntésre a Mátrá­ban, ahol közel egyméteres hó várja a mai gyár versenyző élgárdát. Külön érdekes­sége lesz ennek a versenynek, hogy a szö­vetség ugyanakkor rendezi meg a Buda­pest—Bécs városok közötti síversenyt is. Ez a verseny 18 kilométeres futásból, ug­rásból, férfi- és hölgy műlesiklásból áll. Az első találkozásnál, tavaly Márra-Zellben Bécs csapata győzött. Benépesül a Mátra ezen a három érdekes versenynapon, azért, akiket érdekel, aján­latos, ha gondoskodnak előre a szállásról, amellyel kapcsolatban a Sí­ Szövetség szí­vesen áll a közönség rendelkezésére. Két újoncgárda kerül szembe két „öreg“-csapattal a boxcsapatbajnokságok harmadik fordulóján Nagy tétre megy a játék a vasárnapi, harma­dik csapatbajnoki forduló során. Ekkor dől el ugyanis, hogy ki esik ki, vagy ki marad bent a döntőben. Fél 11-kor a BVSC—MPSE, 12 óra­kor pedig a BTK—WMTK összecsapása kerül műsorra a Városi Színház színpadán. A BTK, ha döntetlenre végez, jobb pontarányával to­vábbjut. A B­ csoportban a BVSC—MPSE mér­kőzés tisztázza a helyzetet. Valószínű, hogy a vasutasok még Bondi nélkül is győznek, aki egyébként a két mérkőzés között válogató mér­kőzésen bizonyítja be azokat a nagyszerű tré­­ninghíreket, amelyek formájáról keringenek.­ Mindenesetre érdekes lesz a harmadik forduló, amelyre ezúttal is zsúfolt házat vár az Ökölvívó Szövetség. Jsavrc&Xefe A BEAC Pázmány Péter-em­lékverse­­nyét január 23-án, kedden délután 5 óra­­ko­r rendezi meg Semm­elweis­ utcai vívó­termében. „A Balaton és környékének éghajlata“ címen Réthly Álk­ai dr. egyetemi c. ny. rk. tanár, valamint „A gyümölcskultúra különös tekintettel a Balatonra“ címen Kolta Ervin dr. egyetemi tanársegéd a Balatoni Intéző Bizottság rendezésében január hó 26-án, pénteken este 7 órakor a Tisztviselő Kaszinó (Esterházy­ u. 4.) föld­szinti nagytermében előadást rendeznek. Szünetel a Nemzeti Sportuszoda. A Nemzeti Úszósport Alapítvány igazgató­sága közli, hogy a nagy hideg következ­tében beállott közlekedési zavarok miatt tü­zelőellátási nehézségek léptek fel. En­nek következtében és a Nemzeti Sport­uszoda régi medencéjének javítási mun­kálatai miatt vált szükségessé, hogy az üzem január 22-től a további intézkedésig szüneteljen. Elmarad a kassai síronat A MÁV igaz­gatósága közli, hogy a bizonytalan for­galmi viszonyok miatt a vasárnapra, Bu­dapestről Kassára hirdetett soronat el­marad BBTE—FTC 2:0. A BBTE csapata szombaton este 2:0 arányban győzött a zöld-fehérek hokigárdája ellen. A Diósgyőri MÁVAG SE vasárnap ren­dezi északkerületi ifjúsági birkózóbajnoki versenyét. Ének István-memorialt rendez a MÖSz márciusban. Zsengellér Gyula esküvője. A többszörös magyar válogatott Zsengellér Gyula, a lila-fehérek középcsatára szombaton dél­után vezette oltár elé Bolyay Olga úr­leányt az újpesti római katolikus tem­plomban. Elmaradnak a jégvilágbajnoki verse­nyek. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövet­ség express levélben értesítette a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget, hogy ez évben minden Európai- és Világbajnok­ság elmarad. Ladányi Gedeon vezet a bajnoki gyorskorcsolyázó versenyben Szombaton reggel kezdődött a gyorskorcso­lyázó bajnoki verseny. A versenyt a Magyar Korcsolyázó Szövetség megbízásából a BKE rendezte a városligeti mű­jégen. Szombaton az 500 és 3000 méteres számok kerültek eldöntésre. Eredmények : 500 m gyorskorcsolyázás: 1. Ladányi Gedeon BKE 46.8 mp, 2. Bácskai BKE 47.7 mp, 3. Kiss BKE 47.1 mp, 4. Hidvéghi BKE 48.6 mp, 5. Wint­­ner BKE 48.6 mp, 6. és 7. holtversenyben Gün­­disch és Ladányi Ernő BKE 48.7 mp, 8. és 9. holt­versenyben Enyedi és Somlai BKE 50.3 mp, 10. Elekfi BKE 51.3 .mp. 3000 m gyorskorcsolyázás: 1. Hidvéghi BKE 5:10.4 p, 2. Ladányi G. BKE 5:15.1 p, 3.­­Handisch BKE 5:25.1 p, 4. Enyedi BKE 5:27.7 p, 5. Wintner BKE 5:33.1 p, 6. Elekfi BKE 5:34.3 p, 7. Ladányi Gedeon BKE 5:38.9 p, 8. Bácskai BKE 5:40.7 p, 9. Somlai KE 5:44.4 p, 10. Kiss BKE 5:46.7 p. A gyorskorcsolyázó bajnoki versenyt vasár­nap reggel 8 órakor továbbfolytatják. Vasár­nap az 1500 és 5000 méteres számok kerülnek eldöntésre. Vasárnapi sportműsor JÉG: Gyorskorcsolyázó bajnokságok a város­ligeti műjég­pályán. Reggel 8 óra. — BKE—FTC jéghoki bajnoki mérkőzés dél­után 3 óra. — Jégünnepély Lágymányo­son és Érsekújváron. — Ungvár: az Ung­vári AC—Jussai AC vidéki jéghoki baj­nokság. — Érsekújvár: BEAC—ÉSE jég­hoki mérkőzés. Bély—Demény vándordíjas sífutóver­­seny a Svábhegyen délelőtt 10 óra. — A BSzKRt lesikló versenye a Svábhe­gyen, délután 1 óra.. — A Postások lesikló versenye a Svábhegyen, délután 2 óra. — Tehetségkutató verseny a Svábhegyen, délután 2 óra. — A Bankliga síversenye a Dobogókőn. — A honvéd és csendőr csa­patok járőrversenye­­a Mátrában.. ÖKÖLVÍVÁS: A csapatbajnokságok III. fordulója a Városi Színházban, délelőtt fél 11 óra. Vívás: Szombathely: Pető-vándordíjas kard­verseny. Birkózás: Szeged­ bajnokságai Szegeden. —­ Nóránd­­emlékverseny Debrecenben. Kézilabda: Körmérkőzések a Nemzeti Tornacsar­nokban. HÓSPORT: Lósport A vasárnapi ügetőversenyek Tíz futamból álló ügetőnapot rendez va­sárnap a BÜE. Legérdekesebb futamnak a nemzetközi verseny ígérkezik, amelyben 17 lovat neveztek istállóink. Favorit: De­­metra, ha Oraot és O­ha-t sikerül megver­nie. A többi versenyszámban tekintve a csúszós, jeges pályát és a meglehetősen irreális hendikepeléseket, nem jelölünk. A versenyek pontosan fél 3 órakor kezdőd­nek. «

Next