Magyarság, 1940. július (21. évfolyam, 141-166. szám)
1940-07-05 / 144. szám
Budapest, 1940. július L. Rga.CTKRRSlgft V. Hétfőn reggel bőkezűen szórta Bányászfalvára sugarait az aranysárga napkorong. A munkába siető bányászokon is meglátszott, hogy a legtöbbjük előző nap kipihente magát. Mosolyogva köszöntötték egymást és nevetgélve mentek a „leszálló” felé. A lámpakamra ablakai előtt már sorba álltak az emberek. Amikor átvették a „Davy”-t csavartak egyet arrta, hogy várjon jó-e, azután ki-ki ment a maga dolgára. A bányamester irodája előtt ketten beszélgettek: — A télen elfogyott a szenem, tehát most pótadagot akarok kérni. Nem tudom, adnak-e? — Bizony azt sohasem lehet tudni, pedig csak velünk szűkmarkúak. Bezzeg a tisztviselőknél nem takarékoskodnak ennyire. — Tegnap sichta után behívatott az igazgató úr és azt mondta: — Paksi, nem volna kedve bemenni autóval a városba. — Kérdeztem, hogy minek? — Szenet kellene a lakásba behordani. — Tudtam, hogy ezért egy pengőt szokott adni, tehát vállalkoztam. — Az igazgató úrnak egy évben nyolcvan mázsa szén jár, vagyis négyszer annyi, mint nekem. Ő ennek ellenére eddig már 160 q-t vett ki, és most még csak tavasz van. Tegnap mégis 60 q szenet küldetett be velünk a sógorának. Sőt az alispánnak 25 q kokszbrikettet, a főjegyzőnek 40 q kandallófát és a főispánnak 20 q szenet szállítottak. — A legjobb az, hogy amíg a főispánná és az alispánná egy-egy pengőt adott a behordásért, a főjegyzőné még le lusta disznózott azért, mert állítólag lassan hordtam be a kosarat. A bányamester szobájából kijött a sorban előttük lévő, aki tehát szenet akart kérni, bement. — Megvártam, hogy várjon kap-e vagy sem, mert most már érdekelt. Pillanatok alatt kijött és tehetetlen dühvel káromkodott. A bányamester azt felelte, hogy vegyen, ha elfogyott. Ne költse korcsmára a fizetését, akkor majd jut szénre is ... Ez a pár perces jelenet megdöbbentett: Bányászfalván ilyen mérhetetlen űr tátong a jól fizetett vezetők és a kiuzsorázott munkások között? És bizony félő, hogy sok Bányászfalva van hazánkban. Amikor a pap miatt nem imádkoznak az emberek Lassan megtelt a várószoba. A villanyóra mutatója fél hat felé közeledett Földszag áradt ki az emberek ruhájából és a levegő megtelt a kapadohány füstjével. A bányában nem szabad dohányozni, tehát nagyot akart szívni utoljára mindenki belőle. Az irodaszolga két gyertyát hozott ki. A Szent Borbála szobor elé tette és bekeretezett imaszöveget rakott le mellé. Az egyik öreg munkás közben a padon egymás mellé rakta lámpáját, batyuját, azután odament a szobor elé, letérdelt és imádkozni kezdett. Vékony, elnyújtott hangjára idegesen rezzentek össze az emberek. Majd mintha csak villámütés érte volna őket, sietve megindultak kifelé. Arcukra az áhitat helyett szenvtelenség ült és a beszélgetés mindenütt abba maradt. Ment ki-ki a vonata felé. Megdöbbentem, csak nem istentagadók ezek az emberek? Pedig nincs munkás a világon, akit annyira a kezében tartana a Mindenható, mint a bányászt. Már cihelődött az imájával végzett előimádkozó is. Nem tartott az egész soká. Melléje szegődtem. — Mondja, báttya, miért hagyták magát ott az emberek, talán sok a haragosa? — vettem valatóra az öreget. — Nemcsak engem hagynak, hanem mindenkit, fiam, aki imádkozik. Nem rosszaságból teszik, mert Istenfélő emberek, hanem a pap az oka. Az elődjénél nem így volt. Ez azonban rettenetes ember. — Lassan megoldódott az öreg ember szava folyása. — A beiktatása utáni vasárnap már belénk kötött. Azt prédikálta, hogy 60—70 pengőből meg kell élni egy munkáscsaládnak. Sőt apró vagyonkát is lehet gyűjteni belőle. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen felháborodást váltott ki ez a prédikáció. „Hiszen a munkások zöme valóban ennyiből nyomorog és azt várták, hogy legalább a papjuk melléjük áll a nagyobb darab kenyérért vívott becsületes harcban. CJ ehelyett már az első vasárnap szőrösszívűbben beszélt, mint a bányaigazgató. Akkor pedig végleg kitört az emberekből az elkeseredés, amikor megtudták, hogy a plébános úr havi fizetése 400 pengő, természetbeni lakás és fűtés-világítás. Ezenkívül decemberben és januárban kéthavi fizetést kap téli segély címén. Csakhamar észrevette a pap is a szakadást, azonban ahelyett, hogy kereste volna a megbékélés lehetőségét, elkezdette szidni a nyilaskereszteseket. Nem múlt el vasárnap, hogy ne gyalázta volna „az új eszmék” követőit, akik „nem alázatosak, hanem örökké elégedetlenek”. Erre azután még üresebb lett az Isten háza. A munkások imára nyíló szája bezárult, mert a papjukat nem érezték maguk mellett, hanem odaát, a napfényes oldalon . . . Ez az oka annak, hogy a reggeli ima elől is elhúzódnak az emberek. Ahol a gyónás kéthetenként „kötelező“ Az ügy végül is a vezérigazgató elé került. Itt ismét csak a papot hallgaták meg. A munkásokat nem kérdezte meg az üzem vezetője sem. A bányafőtanácsos úr röviden végzett. Kiadta parancsban, hogy vasárnap minden katolikus munkás köteles templomba menni és a kéthetenkénti gyónás is kötelező. A felvigyázók vasárnaponként megjelentek a templom ajtajában és másnap jaj volt annak, aki hiányzott. A gyónási napokon cédulákat kaptak az emberek. Ezekre mindenkinek rá kellett írni a nevét és a gyóntatószéknél le kellett adni. A kenyér kellett, megtörtek az emberek. Közben a plébános a „lelki nevelés terén elért eredményeiért” érseki tanácsos lett. A kéthetenként érkező kedves szerzetes gyóntatók nem vehették észre, hogy milyen baj van belül a lelkekben és hogy az emberek kelletlenül, végzik az ájtatoskodást: féltette mindenki a kenyerét és még a gyónási titoktartás mellett sem merte elmondani a valót. A bányafőtanácsos időközben még a papnál is többet „törődött” a munkások lelki életével. Ő is szeretett volna valami címet, vagy rangot kapni érte. Irigyelte az „érseki tanácsosságot” a plébánostól. Valóságos kultuszt csinált tehát a munkások lelki „ápolásából”. Mindenekelőtt megállapította, hogy a falu temploma kicsi, oda vasárnaponként nem férnek be az emberek, tehát a lakótelepen, a kolónián, új templomot kell építeni. Igen ám, de a Szénkitermelő Rt. rendezetlen vallású elnöke ilyen célra nem igen bocsájtott volna 400.000 pengőt rendelkezésre, tehát valahonnan máshonnan kellett a pénzt előteremteni. A vezérigazgató úr azonban nem azért volt főtanácsos, hogy a szomszédba menjen ötletért. Elrendelte tehát, hogy a bányászoknak kell segíteni a pénzt előteremteni, így is történt. Az önsegélyező vezetősége megszavazta a hozzájárulást és a munkások nem mertek ellentmondani. Éveken keresztül mindenkinek levontak havi egy pengőt a keresetéből templom alapra. Arra természetesen vigyáztak, hogy az erőszaknak még a látszata se maradjon meg. Tehát mindenki „önként” ajánlotta fel. Azóta a templom a munkások filléreiből Szén-oltár és az új orgona Egyre több főpap érkezett a „mint a lelki életet élő” bányatelepre. El voltak ragadtatva a bámulatos eredménytől, hiszen eddig még sehol sem fordult elő, hogy koldusszegényen élő bányászok nagy templomot emeljenek keservesen szerzett filléreikből és saját jószántukból, kéthetenként gyónjanak. A főtanácsos úr végre egy szép napon elérte a célját: pápai titkos tanácsos lett. Rendjelet kapott és a katolikus világ felső tízezrei meleg ünneplésben részesítették. Aki valamit elér, még többetakar, így tett a vezérigazgató úr is. Egy napon kitalálta, hogy a lakótelep egyik üresen álló terére „szén oltárt” kellene építeni. Ezt azonban már nem volt mersze a munkásoktól kérni, tehát az elnök úrhoz fordult. Mert, hogy a bányavállalat közéleti reputációja ennyire meg annyira megkívánja azt, hogy most megmutassák az áldozatkészségüket. Az elnök úr belement. Megépült a bányaácsozatú szénoltár. Főterái nem voltak töröttek, mint lent a bányában. felépült. A főtanácsos úr pedig Szent Teréz és Szűz Mária szobrai közé felfestette a falra az arcképét. Hogy maradjon meg emlékezetül az utódoknak az, hogy miként kerül valaki a szentek közé azért, mert a munkások 400.000 pengőt „összeadtak” a templomalapra. Bélyeggyűstenény és aranyrudak a bíróság előtt A budapesti büntetőtörvényszék, mint uzsorabíróság Van den Berghet 3 évi fegyházra ítélte el és elrendelte az ország területéről való kiutasítását. Ezreket érő gyönyörű bélyeggyűjteményt, aranyrudakat, külföldi valutákat és ezen felül 149.700 pengő készpénzt és egy autót kobozott el a bíróság. A tőzsdeügynök fiát, mint bűnsegédi bűnrészest egyévi és 4 hónapi börtönre, Szemere Miksát 4 hónapi börtönre, 10.000 pengő pénzbüntetésre és 10.000 pengő vagyoni elégté Amikor szívből mondattak misét az emberek Az Isten azonban nem hagyja el a benne bízókat. Megelégelte végül a bányászfalviakra küldött csapásokat is. Egy szép napon Budapestre, a központba helyezték fel a főtanácsos urat. A zsidótörvény ugyanis alapos tisztogatást végzett az Igazgatóságban és ő nem számít zsidónak. Felhozatták tehát a központba. Utoljára azonban még egy apró, de jellemző eset történt vele. Az öccse, aki annak idején az evangélikus vallást választotta, megbetegedett. Az orvosok nem sok reményt fűztek a felépüléséhez, sőt csak napokat jósoltak neki. A főtanácsos úr megijedt. Hiszen ha itt hal meg a testvére és itt fogják eltemetni, akkor kisül, hogy a család nem katolikus. Tehát, bár Bányászfalván az ország egyik legmodernebb kórháza van, testvérét sürgősen Pozsonyba küldte. Ott haljon meg, ott legalább senkisem tudja meg, hogy nem katolikus és hogy neki annak idején az evangélikus vallás jobban tetszett. Elérkezett a búcsú napja is. A főtanácsos úrral elrobogott Pestre a vonat. Ugyanabban az órában a falu öreg templomában mélyen térdelve mondtak Te Deumot a bányászok. Nem sajnálták a stólópénzt, többet is adtak volna. Az új igazgató megértőbb ember. Ő nem hajszolja gyónni az embereket. De a plébános úr buzgalma egy jottányit sem csökkent. Vasárnaponként most is tüzet okád a nyilasokra, akik nem alázatosak, hanem elégedetlenek. A gyónást ugyan már nem veszik olyan komolyan, de egészen a legutóbbi napokig hivatalból levonták mindenkinek a fizetéséből az Actio Catholica tagdíját. Csak egy képviselő közbenjárására hagyták abba. A plébános úrnak autója van és esténként rokonait szállítja rajta hazafelé. A porban gyalog poroszkáló munkásoknak ökölbe szorul a kezük ... Ez Bányászfalva, ahol a pap hibájából lesz, nem lettek hívőbbek az emberek. Szent Istvánkor avatták fel A díszes ünnepségre meghívták az egyház legfőbb vezetőit, sőt két külföldi érsek is érkezett. És a főtanácsos úr boldogan akasztotta elhízott nyakába az újabb rendjelet. Most már nem ismert a kitüntetések utáni kapzsisága határt, összehivatta a bánya önsegélyző vezetőségét és kijelentette, hogy az új templomba egy méltóbb orgona kellene. Kinek van kifogása az ellen, hogy ezt az önsegélyző ajánlja fel? Természetesen senkinek sem volt. Többezer pengő költséggel megépült az új orgona is. És egy héttel később, amikor az egyik munkás segélyt kért, mert három hónapig betegeskedett, öt pengőt utaltak ki neki. Azzal tagadták meg a kérését, hogy zavaros időket élünk takarékoskodni kell minden fillérrel. Pedig szegénynek hat gyermeke már hetek óta teán és kenyéren élt. Az antwerpeni sikerközpont elfogott futára bűnügyének tárgyalását megkezdte a Kúria Kudarcba fulladt a puli zsidók vagyonmentése 1939 május 13-án, egy nagy belga jelzésű autón Budapestre érkezett Van den Berghe René (?) antwerpeni ügynök a családjával. Előkelő dunaparti szállodában béreltek lakást és a bejelentőlapra azt írták, hogy a főváros megtekintése céljából érkeztek Magyarországra. A valutaügyészség detektívjei azonban csakhamar mást tapasztaltak. A belga tőzsdeügynök nagyszabású valutagengszter társaság nemzetközi futára volt, azzal a céllal jött, hogy a kivándorolni készülő zsidók pénzét külföldre mentse. A vagyontárgyakat, aranyat, érmét, és valuta összeszedését már megérkezésük után való nap megkezdték és rövid, idő alatt több kiló aranyat tudtak összeszedni. Az itteni bűntársakkal lefolytatott előzetes megbeszélés alapján Van den Berghe egy színes rózsacsokrot ábrázoló rajzzal vagy olyan bankjeggyel igazolta magát, amelynek számát itt előre feljegyezték. Amikor a tőzsdeügynök megjelent a Magyar-Szlovák Bankban, hogy ott 5 kiló szinaranyat és 1500 svájci frankot vegyen át, a hatóság emberei közbeléptek, igazoltatták, majd a valutaügyészségen őt, családját és gyanúsított bűntársait előzetes letartóztatásba helyezték. fel megfizetésére ítélték. Kolben Artúrt 1 hónapi börtönre, Dévény Mártont 1 évi és 4 hónapi börtönre, 10.000 pengő pénzbüntetésre és 35.000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte. Fried Józsefet 3 évi fegyházra, 20.000 pengő pénzbüntetésre és 100.000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére ítélte. Somló Dezső 1 évi és 3 hónapi börtönt, 20.000 pengő pénzbüntetést kapott és 70.000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezték. Stein Sándor kereskedő 5 hónapi fogház és 5000 pengő pénzbüntetést kapott és ezenfelül köteles 10.000 pengő vagyoni elégtételt fizetni, Lakatos József büntetése 10 hónapi börtön, 1000 pengő és 2500 vagyoni elégtétel, Kohut Erzsébetet 400 pengő pénzbüntetésre ítélte az uzsorabíróság. A „kiváló“ család másik két tagját felmentették. A Kúrián csütörtök délelőtt folyamán a bűnper iratait ismertették, majd Kéhler Béla dr. koronaügyészhelyettes szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy egy mélyreható és szerteágazó bűncselekményről van szó: a vádlottak cselekvésükkel a magyarság gazdasági érdekeit is súlyosan veszélyeztették. A védők felszólalása után a Kúria a tárgyalást pénteken délelőttre halasztotta. A TALMUD ismertetése magyarul írta: Rohling Ágoston dr. Darabja 1 pengő Felelős kiadó: túrkevei Bukry Szabó István. Kapható a Magyarság könyvosztályában: II., Hunyadi János út 2. Vidékre is szállítunk az ár és 12 fillér portóköltség előzetes beküldése után.