Magyarság, 1940. december (21. évfolyam, 268-291. szám)
1940-12-17 / 281. szám
8 Fővárosi kinevezések (A vasárnapi számunkban helyszűke miatt kimaradt fővárosi kinevezések folytatása.) Adóhivatali tisztek: Sztrókay Béla, Vigh I. Béla, Erdélyi Aladár, Benkő Lajos, Somlyai Mihály, Baky Géza, Zolnay Vilmos, Dolezsák Ferenc, Mohay Ödön, Kamarás Lóránd, Makó V. Géza, Lemhényi Dezső, Ágota László, Váradi Gyula, Kenéziei László, Tarján Győző, Gecse Albert, dr., Mezriczky Jenő, Gyalmos Elemér, Nemesmiliticsi Györg,y Verőczei János, Sövényi Ernő, Ströcker László, Varga György, Benkő István, Kereszty Géza, Király József, Lemmer Gábor, Romhányi Károly, Bihari László, Székely Lajos, dr. Nagy Jenő, Folckmann Ádám, Tariczky István, Misura Mihály és Papp Zoltán. Az adószedői szakon főfelügyelők: Fegyveres Ernő és Kemenesi Gusztáv; adószedő felügyelők: Méri Gyula, Szedres József, Gaál Márton, Pribék János és Zimányi Árpád; adószedő főtisztek: Gombás Gyula, Gál Egon, Szenttoronyi János, Sárhegyi Gyula, Kővári Rezső, Gfeller Károly, Boór József, Bocsányi István és Mály József; adószedő tisztek: Tamássy Ferenc, Dénes László, Madarász Imre, Wagner Lajos, Zolnay Antal, Hantos Mihály, báró Neuenstein Frigyes, Blaskó Károly, Jankó József Sokét Károly, Babnigg Géza, dr. Lulay László és Meszlényi Kornél. A pénztári szakon igazgató: Radványi Károlyt, aligazgató Pauper Lajos, főpénztáros Valló László, pénztáros Erdőskürti László és pénztári tiszt Martos István. A gazdasági szakon főfelügyelő Mészáros Zoltán, felügyelő: Gál Károly, főtiszt: Tiry Géza, tisztek: Thamo Andor, Czigeldrom Ferenc, Hollóssy Béla és Pakányi Pál. A kertészeti szakon kertészeti aligazgató: Jancsó Vilmos kertészeti főfelügyelő Csákvári János, főintéző Görgényi László és intéző Haraszti Károly. A segédhivatali szakon segédhivatali főigazgatók: Tölgyes Vilmos és Hetényi Alajos, segédhivatali igazgatók: Ipolyi György, Hegyi Ferenc, Csermák Károly és Szél Rózsa, irodafőtisztek lettek: Kisbalázs József, Kucsma Károly, Vizi Károly, Sávolt Gyula, Barátki József, Elekes Rezső, Bartl Dezső, Tallum László és Domonkos Ferenc; irodatisztek lettek: Bujanics Tamás, Reichl Ferenc, Búza András, Berkes Béla, vitéz Szabó Ernő, Máté József, Balló Ferdinánd, Hajdú Géza, Szabó Rezső és Varga István. A kezelési szakon kezelőfőtisztek: Szájbély Márta és Brza Margit, kezelőtiszt: Koppányi Imréné. A gépészeti szakon főgépészek: Váczi János és Matyó Ferenc, gépészek Forgách Alfonz, Gál Péter, Kapornaki Ferenc, Koczka Lajos és Mátai Gáspár. A székesfővárosi házinyomdánál felügyelő: Mihalik Gusztáv, I. o. főtiszt Wózner István, III. o. főtiszt: Rein Károly I. osztályú tisztek lettek: Szimmeiszter Pál, és Papp Ernő, II. osztályú tiszt Halász Kálmán. Elektromos műveknél A tisztviselők csoportjában főtanácsos: Tury Árpád tanácsosok: Ágh Zoltán, Beney Endre; I. osztályú főtitkár: Tormay Tibort, Szolágyi Aladárt és Filó Gusztávot; II. oszt. főtitkárok: Horváth Béla, Wurmb Elemér; I. osztályú titkárok: Albrecht Kálmán, Újhelyi H. Lajos, Vas Imre, Mózer Ferenc, Falvay Kálmán és Tárai Ferenc; II. osztályú titkárok: Nánássy Ferenc, Bihari Ferenc és Igaly György; segédtitkár lett: Hankovszky Zoltán. I. osztályú főfelügyelő: Krumm Aladár. I. osztályú felügyelő: Vranovits Emánuel, Szilajka Árpád, Avar István, Kelemen Béla. II. osztályú felügyelő: Ritzhoffer Ferenc. I. osztályú főtiszt: Galkó József, Pfiszter Károly, Prohászka Lajos, Szűcs Imre, Szembrátovics Ervin, Pálos György, Petőházi István, Borvendig Lajos, Hansági István, Patocs István, Kaza László és Tóth Imre. II. osztályú főtisztek: Tóth József, Baticz Oszkár, Arnold Gyula, Táborffy Dénes és Tost Béla. I. osztályú tisztek: Kautzky Viktor, Jakab László, Ábrányi Emil, Kiss Péter, Háros (Hauer) Béla, Reisz Mihály, Örömy László, Kermeszky Gábor, Szlávik Géza, Jakobszen Jenő, Majoros István, Csányi Zoltán, Varga Lajos, Tillicsek Gyula, Sturm Károly és Adamasky László; II. osztályú tisztek: Füle Lajos, Lajtai Károly, ifj. Man Ede, Fritz Gyula, Czabai József, Bartha Miklós, Mátyás János és Deli Benő. A műszkai szakon műszaki főtanácsos lett: Kassay Attila; I. osztályú főmérnök: Fock Aladár; II. osztályú főmérnök: Barlai Károly, Bokor Vidor, Taky Ferenc és Szauer Gusztáv; I. osztályú mérnökök: Schmidhofer István, Nagy Dezső, Dunay András, Reiner József, Csordás László, Haas Andor Tivadar és Sipos József; II. osztályú mérnökök: Majercsik József, Stróbl Miihály, Jancsó Ferenc, Herald László, Ruthner Oszkár, Füstössy Guido Ede és dr. Horváth Kálmán. I. osztályú műszaki felügyelő: Bocsi István; II. osztályú műszaki felügyelő: Szedres József; I. osztályú műszaki főtisztek: Városi Antal, Kaszap Sándor, Cserfalvi Alajos, Kovásznai János, Wágner Károly Antal, Suba Béla, Monostori Imre. II. osztályú műszaki főtisztek: Galdon Lajos, Altorjai Ede, Szentistváni István, Rab Béla, Keresztesi Árpád, Major Géza és Löveggyártó Jenő. I. osztályú műszaki tisztek: Nagy II. József, Matés József, Simonyi Ferenc, Kovács Balázs, Binder László, Mayer Lajos, Szabó Ferenc, Kálazdy Andor, Szeleczky Illés, Tóth Lajos és Steingaszner Sándor. II. osztályú műszaki tisztek: Gyibák Ödön, Horváth Károly, Wendl és vitéz Pajor Gyulai Károly. A jogügyi szakon helyettes jogtanácsos: Kasza Dániel, alügyész: Jarábek István és jogügyi segédtitkár: dr. Izsóf László. Tisztviselő gyakornokok Csillag Pál, Tallér István, Timár Béla, Mánya Lajos, Pikoszky A. László, Straub Antal és Regős Gyula János; —a műszaki tisztviselő gyakornokok lettek: Pálfalvi Lajos, Pflandler László, Kart Jenő, Balogh János Gyula, Staubach Vilmos, Mustó László, Sallár Lajos, Zilahy László és Hedrich Ferenc. Január 1-i érvénnyel Vargyas Károly és Tasnádi József, II. osztályú főtitkár, Vincze Sándor, Pethő Kornél és Soltész István segédtitkárok. A szaksegédek szolgálati csoportjában főelektrikus: Schmidt I., főszereplők Mészáros I., Góga János, Jezek József és Gyenge János. Felakatosok lettek: Velker Sándor és Osváth György, főgépkocsivezető: Szecső Károly; főpénzbeszedővé nevezte ki a polgármester Bittner Lajost, vitéz Tétényi Sándort, Rétkuti Károlyt és Schmidt Gyulát. A szaksegédek szolgálati csoportjában fizetési fokozataikban előléptek: Köntös Pál, Németh Béla, Búzás János, Hartmann Fülöp, Vizvári Károly, Pálmai István, Hetényi Rezső, Heintz Károly, Greiner Gyula, Sipos Dénes, Fazekas József, Szalay Nándor, Türk Tivadar, Maurer Gyula, Haffner Rudolf, Bircsák Kálmán, Szécsi Lajos, Donigold János, Adleff Ferenc, Zelenka János, Sípos Ferenc, Magyar Balázs, Baka János, Pirner József, Giegler Ferenc, Takács László, Herczeghalmi Zsigmond, Nagy Antal, Prehál Vilmos, Schmidt János, Füzesi Henrik, Bidzsovszky Lajos, Gyenes József, Jausz Lipót, Gálik Gyula, Batiz György, Radics Jenő, Kollár Boldizsár, Kock Gusztáv, Papp Károly, Sátori Vilmos, Kovács Sándor, Szívós Adolf, Molnár I. József, Boch János, Erdődi János, Szőke József, Sedlmayer Károly, Rupnik János, Filcz Géza, Berenczei Lajos, Soós Béla, Jávor Ede, Kállai Imre, Bayer András, Mayer József, Hetényi György, Balogh Antal, Német II. Ferenc, Szép Lajos, Hidas György, John András, Móró János, Goldschmidt János, Szikszay Mihály, Börzsönyi Ferenc, Szenty György, Erdei Imre, Décsi Vince, Raák Géza, Krepsz József, Bányai László, Balassai Imre, Molnár I. János, Farkasházi József, Czirus Ferenc, Havelecz Ferenc, Kiss II. Rezső, Kiss Dezső, Streng Ferenc, Draxler Mihály, Babos Károly, Móni István, Németh Pál, Németh III. József, Baraián József, Vozarik Pál, Hasszán Jakab, Mák Imre, Kiss II. Kálmán, Csányi János, Svoboda Lajos, Gábor Nándor, Berényi Ferenc, Kézely Pál, Streit János, Agócs Gyula, Gecser Gyula, Beretka József, Csonka Sándor, Batári Imre, Sándorov Ferenc, Fazekas István, Borbél József, Szenczi István, Rontai (Rőhrich) Szikora Imre, Krammer Mátyás, Chobola István, Wakker Pál, Jahner Albert, Árvai Sándor, Bartus Menyhárt, Kompolti Pál, Hrabusiczky József, Fényes Ferenc, Fekete I. József, Kimpán Gusztáv, Paksi József, Horváth II. Lajos, Kasza Rudolf, Budavári Pál, Demeter István, Végh István, Erdélyi Ferenc, Kékesi Márton, Horváth II. József, Biletz Dezső, Holicza József, Dózsa László, Hóra Géza, Bársony Mihály, Füleki József, Beregszászy Gábor, Gombás Antal, Fodor István, Schlagmüller István, Kiss Mihály, Hervászi László, Fodor Lajos, Kopper Gyula, Schmiedt Ferenc, Mihalik József, vitéz Kőbán Ferenc, Benda Illés, Stark Ede, Fehér János, Sági (Schulda) Aladár, Abaházi Ferenc, Gáspár Kálmán, Kornis Ferenc, Mészáros János, Harsányi Gyula, Soós Zoltán, Szabadfalvi Ede, Pataki Béla, Túri Mihály, Hampel Nándor, Nemeskéri Károly, Gauzer István, Vörös János, Tunyogi József, Herczeghalmi József, Palágyi Béla, Kiss Kálmán, Kővágó Lajos, Szakálos Szilveszter, Sziegl Károly, Varga Ignác, Ravasz Antal, Nebenführer István, Tóth II. András, Benk András, Ihász Béla, Lenz Endre, Pásztor István, Csépai István, Simon János, Tarits Tibor, Natta János, Somkuti József, Rasch Ferenc, Kollarits Károly, Mácsai András, Rőhrich Géza, Berényi József, Lovas Béla, Kovács József, Reiter János, Komár Lajos, Czédli József, Gregus Béla Aladár, Széplaki Gyula, Tóth János, Both János, Kolbabek László, Sper- Szolcsányi Rudolf, Palócz József, Hans István és Flachner József. A segédszemélyzet szolgálati csoportjában előléptek: özv. Novotny Béláné, Horváth Kálmán, Hegedűs Kálmánná, Szabó S. György, Münszter Lajos, Vitencz Mihály, Gulyás Irén, Mányik Vilmos, Szíjártó Pál, Lukács Pál, Watzinger István, Tóth II. István, Kovách Márton, Horváth IV. István és Bakó Sándor. Az 1941. évi január 1-i érvénnyel a bérfizetéses alkalmazottak a szaksegédek szolgálati csoportjában rendszeresített munkahelyekre: Fekete Sándor, Nyiri Mihály, Czinkócs István, Laskovits József, Darida István, Illés Jenő, Reindl István, Spindler József, Farkas István, Csékó István, Berkesz István, Klész János, Varga II. István, Putz Antal, Oertl Jenő, Horváth László, Szedlacskó János, Horváth VI. József, Ledneczky Béla, Jámbor Benjamin, Duzsek Sámuel, Bauer (Folytatjuk.) . Legszebb karácsonyi ajándék A NYILASKERESZTES HAMUTARTÓ Ara: 1.20 pengő. Kapható: A Magyarság Könyvosztályában, Budapest, II., Hunyadi János út 3., a Nyilas Lap és Könyvkiadó Rt.-nél Budapest, IV., Párisi utca 0. se. alatt és minden pártszervezet helyiségében. mCHRSln eiina • BBBg* Sándor, Bálint Ferenc, Karmasin Lajos Tüll Nándor, Zsaja József, Szer Péter, Süle Lajos, Pokorni Antal, Nádudvari Miklós, Lukács Mihály, Óllai Pál, Trombitás János, Deák Árpád, Baráth Pál, Fonyódi László, Demiter Károly, Mocsári András, Bene Béla, Szabó III. István, Reiszmayer László, Benkő István, Horváth Ferenc, Freschli László, Nádori Gyula, Antalics Pál, Radits Károly, Ferenczi Ferenc, Takács Tivadar, Dávid Károly, Kasza, Gyula, Mészáros János és vitéz Domokos Gábor. A Gázműveknél helyettes vezérigazgatóvá Kun Attilát, igazgatók lettek: vitéz Kapuváry Kálmán és Gloetzer József, aligazgató: Maurer Ferenc. A tisztviselők csoportjában főtanácsos: Kassay Imre, tanácsos: Bikkai Lajos, I. osztályú főtitkárok: Bartha István és Doby Tibor, II. osztályú főtitkárok: Vigh Viktor, Matolcsy Zoltán és Bonta István. I. osztályú titkárok: Vozári Ödön, Schuchter Pál, Görgey Zoltán. II. osztályú titkárok: Szemere László, Rohonyi Kálmán, Csíki Gábor, Abt István, Margó György és Bartrokk Béla. Segédtitkárok: Rónay Béla, Kurucz László. I. osztályú főfelügyelő: Odorer Rezső. I. osztályú felügyelők: Janda Róbert, Szőkó Árpád és László Gyula, II. osztályú felügyelők: Kolozs István, Ladányi Gyula, Újvári J. András, Siménfalvy Gyula, Willner Tivadar, Futó László, Cserjesi Antal, Matusz Márton, Képessy Pál és Berolák Gyula. I. osztályú főtisztek: Schődl József, Kiszely Dezső, Markos Károly, Tábori Endre, Szurdai Mihály, Kendeffy Károly, Jávori József, Foglyos Dezső, Palócz Miklós, Vitányi Lajos, Boér Gyula, Rehák Géza, Kósa Jenő, Rozsnyay Dávid és Máthé Tamás. II. osztályú főtisztek: Székely Miklós, Némethy László, Streitman György, Csiszár Emil, Vass József, Bárdos Zoltán, Kimer Viktor, Horváth Lajos, dr. Édes Elemér, Bajcsy Lajos, Famady Gyula, Várnagy István és Molnár István. I. osztályú tisztek: Kunsági László, Aranyos Lajos, Molnár I. Sándor, Urbán Ferenc, Kraszna Gyula, Gimes Károly, Gottwald István, Lőrinczy Sándor, Fejes Győző, Paskai Lajos, Hankovszky Dezső, Havas Tibor, Bogschütz Béla, Dulya István, Édes Dezső, Legáth Ferenc, Komoróczy László, Humayer Mihály, Sárosi Lajos, Cserepes István, Mészáros III. József, Schiller Géza, Szudovszky Lajos, Szász Andor, Kiss Béla, és Horváth Kázmér. f Kedd, 1940. december 10. Csikágói rablás fényes nappal Összekötözték a szakácsnőt és dús zsákmányt ejtettek a támadók Rablótámadás történt hétfőn délután 2 óra tájban dr. Ráca Vilmos, egy színházi újság főszerkesztőjének lakásán. Délután 2 óra tájban becsengettek a főszerkesztő Markó utca 1/b. számú házban lévő első emeleti lakásába. A lakásban egyedül Kenyeres Mária szakácsnő tartózkodott és ő is nyitott ajtót. Az ajtóban két férfi állott, akik azt mondták, hogy a telefon megjavítására küldték ki őket. Alighogy a szakácsnő beengedte a két férfit, becsukta az előszoba ajtaját, a férfiak egyike nekiesett, fojtogatni kezdte, majd betömte a száját és összekötözte a szakácsnőt. Azután a két rablótámadó a szákmányhoz látott és csaknem minden értéktárgyat összeszedett a lakásban. A vitrinekből és szekrényekből körülbelül tízezer pengő értékű ékszert és egyéb holmit vittek el. A rablótámadók ezután távoztak és a megkötözött szakácsnőre a lakás gazdája talált rá, délután 3 óra tájban. Rácz Vilmos dr. feljelentésére a rendőrség nyomozást indított a szakácsnő által adott személyleírás alapján rádiókörözést adtak ki a két rablótámadó ellen. ............... ■■■.............. . ..................................... Az Országos Műszaki Egyesületkongresszusa Az Országos Műszaki Egyesület vasárnap tartotta negyvenéves jubileumi kongresszusát a budai Vigadóban. A kongresszuson képvisltették magukat a különböző minisztériumok, valamint a különféle műszaki egyesületek. A m. kir. honvédelmi minisztérium képvisletében megjelent Femsel András műszaki alezredes, a m. kir. iparügyi minisztérium képviseletében Walter Gyula miniszteri osztálytanácsos, Révay József műszaki főtanácsos és Noszlopi Antal műszaki főmérnök, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium képviseletében dr. Schöpflin-Pogány Károly miniszteri titkár, a Nyilaskeresztes Párt részéről Gruber Lajos, Gál Csaba és Lili János országgyűlési képviselők, a Magyar Megújhodás Pártjából dr. Nagy László országgyűlési képviselő, az iparfelügyelőség képviseletében Havas Andor m. kir. iparfelügyelő, a m. kir. Posta képviseletében dr. Kovács József m. krtr. postafőigazgató, a mérnöki kamara részéről Jób Imre gépészmérnök, Wohl Imre és Torna Frigyes titkár. Képviseltették magukat ezenkívül a Beszkárt, a Hév, a m. kir. Államvasutak és az összes Intézmények, valamint az ország minden részéből a technikusok érdekképviselete. Az elnöki megnyitó után számos felszólalás hangzott el. A kongresszus végül határozati javaslatot fogadott el, amelyben sürgeti a műszaki kamara mielőbbi felállítását a kért, hogy ebben a kamarában csak műszaki képzettségűek foglalhassanak helyet. Kérik a mérnöki rendtartás megváltoztatását, a munkakorlátozások felfüggesztését, valamint a felsőipariskolák további fenntartását és fejlesztését. mmmmmrnaucMRttEEZZZZ Lux T Nápoly és Buda Lux Terka, 39 éves írói pályájának és híres regényének koronája ,N Nápoly és Buda”, melyet a Magyarság olvasó tábora az év elején élvezettel olvasott. Mátyás évének legszebb és legnemesebb történelmi regénye hozzá méltó kiadásban most jelent meg a könyvpiacon. Művével nemzeti érdeket szolgált Lux Terka, mert Mátyás királyunk élettársát, a szerencsétlen sorsú Aragóniai Beatrixot igazolta. Az írónő magyar szívével és erdélyi lelkével páratlan nőideálokat hagyott örökül e regényében. Elvonul előttünk Szilágyi Erzsébet fenkölt, szomorú alakja. Látjuk és élezzük a magyar főurak ötvös remekbe készült alakjait. Soha senki nem festette oly plasztikusan és olyan emberien, a híres Bakócz Tamás esztergomi érseket, mint Lux Terka. Nápoly és Buda, a magyar megújhodást várók szép karácsonyi öröme lesz. Oz, a csodák csodája A világsikert aratott Oz film csodálatos világa, feledhetetlenül kedves hősei és mélyértelmű, bölcs meséje elevenedik meg ebben a könyvben. Frank L. Baum amerikai író negyven év előtt írta meg ezt a művet. Úgy látszik, a mese maradandóbb a valóságnál. A Gyáva Oroszlán, a Bádogember és a törékeny Madár- Ijesztő túlélte a kansasi ciklont és azt a sokkal félelmetesebb ciklont is, mely a földgömböt pörgette meg tengelye körül. Ez a könyv valósággal meseregény. Terjedelmes, szétágazó, gazdag cselekménye és bravúros kompozíciója a regények külsőségeit viseli magán, azunta beavatja a gyereket az olvasás művészetébe. Gazdagon színezett képek, bűbájos rajzok népesítik be s tökéletes hűséggel varázsolják az olvasó elé a filmen annyira megszeretett, kedves és vidám mesehősöket. A pompás kiállítású könyvvel maradandó értékű és felejthetetlen ajándékot kapott a gyermekvilág. Minden kor ifjúságának kedvenc olvasmányai: VERNE GyULA MŰVEI A fenti művek kaphatók Könyvosztályunknál: Budapest, II., Hunyadi J.-41 S. A teljes sorozat 23.— P havi részlet mellett la megrendelhető. A Bégum 500 milliója — —— — — — — 3.41 A Chancellor — — — — — — — — S.M A francia zászló — — — — — — — 3.41 A gőzház I—II — — — — — — — 6.80 A hódító Robur — — — — — — — 3.40 A két hip testvér — — — — — — — 3.40 A lángban álló szigettenger — — — — 3.40 Antifer mester I—II. — — — — — — 6.80 A rejtelmes sziget I—II. — — — — — 6.80 A Robinsonok iskolája — — — — — — . 44 A Szahara tengere — — — — — — — 3.40 Az úszó sziget — — — — — — — — 3.40 Cascabal Caesar I—II — — — — — — 6.80 Dél csillaga — — — — — — — — 3.40 Egy kínai viszontagságai — — — — — 3.40 Észak a Dél ellen I—II — — — — — 6.80 Grant kapitány gyermekei I—II. — — — 6.80 Három orosz és három angol kalandjai — 8.40 Jangada I—II. — _______ 6.80 Kéraban, a vasfejű I—II. — — _ _ _.80 A két évi vakáció I—II. _____ 6.80 Különös végrendelet — _____ 3.4g Névtelen család I—II. ______ 6.80 öt hét léghajón — — — — — — —, 3.4* Sándor Mátyás I—II ______ 6.80 Senki fia I—II. — — _ — — _ — 6.80 Storitz Vilmos titka — _____ 34g Tizenötéves kapitány ______ 4.— Utazás a holdba _______ 3.4g Utazás a hold körül ______ 3.4g Utazás a tenger alatt — — — _ _ _ 3.4g Várkastély a Kárpátokban — — — — 3.4g Város a levegőben — ______ q,gg