Magyarság, 1941. október (22. évfolyam, 213-239. szám)

1941-10-08 / 219. szám

Szerda, 1941. október 8. MIGUffi Si­i S • P • R) • R • T Nagy sike­rrel fejeződtek be a kolozsvári lovasmérkőzések A kolozsvári lovasmérkőzések második és harmadik napján, szombaton és vasárnap be­fejezték a versenyeket. A péntek délutáni ver­­senyt a Budapesti Égetőverseny Egyesület díjáért futották a lovaspárok. A versenyszám első helyezettje a Platthy József százados— Visi István százados lovaspár lett, 2. Platthy József százados—Németh Dezső őrnagy, 3. Delka Clarisse dr__Németh Dezső őrnagy. A következő szám a Szentgyörgyi-díjért folytatott díjlovaglás volt,__ebben a nagy tu­dást kívánó számban első helyre Razslinszky- Krul Géza százados került, 2. Pauly Hartmann nyugalmazott őrnagy, 3. Mándi Pál százados. Nagy küzdelem folyt a honvédelmi miniszter díjáért. A díjugratás első helyezettje holt­versenyben Platthy József százados és Visi József százados. A harmadik helyezést End­­rődy Ágoston százados érte el. A díjugratást spanyol iskola bemutatása követte, majd az úrlovasnők díjugratása kö­vetkezett a szombat délutáni versenyen Koloss vármegye díjáért. Holtversenyben első he­lyezést ért el Bodrogi Gyuláné, Patás nevű lo­ván és Keresztes Erzsébet, Alcsut nevű lován. Harmadik Kriegs,Au Katalin és Keresztes Er­zsébet­­_szintén holtversenyben. A versenyen két baleset is történt éspedig dr. Derka Cla­risse lova fölbukott, de csak könnyebben sebe­sült meg, úgyszintén baleset érte Bodrogi Gyu­­lán­ét is, aki súlyosabban megsebesült a hom­lokán. Vasárnap délután az Űrlovasok Szövetkeze­tének díjáért két pályán küzdöttek a díjugra­tási verseny résztvevői. Kemény, izgalmas küzdelmet vívtak, amelyben Tóth Béla száza­dos lett az első helyezett Számum nevű lová­val. 2. Keresztes Erzsébet, Ilka nevű lovával és Németh Dezső őrnagy került a harmadik helyre, Jancsi nevű lovával. A spanyol iskola quadrille­ bemutatója után a Szatmármegyei Lóverseny Egyesület díjá­ért folyt küzdelemben első helyre került Hedry József főhadnagy Pötyi nevű lovával, 2. Tar­­nay Endre százados (Prés), 3. Bodrogi Gyula főhadnagy (Utolsó falat), 4. Istvánffy And­rás százados (Varsó). A legérdekesebb és legizgalmasabb verseny zajlott le vasárnap délután, amikor a Magyar Lovaregylet díjáért folyó „puissance” díj­ugratásra került sor. A nehéz feltételű ver­senyszámot Endrődy Ágoston százados nyerte Nefelejts nevű lovával. Holtversenyben került a második helyre a szintén hibátlanul végző Platthy József százados, Medve, illetve Ro­mánc nevű lovával. A verseny után Balázsfalvi Kiss Ferenc al­tábornagy, a Magyar Országos Lovas Sport Egyesületek Szövetségének elnöke üdvözölte a közönséget és köszönetet mondott az egyetemi rektorának, a város polgármesteré­nek, a vármegye főispánjának, valamint a név­telenség mögött rejtőző közreműködőknek a nemzetközi viszonylatban is az elsők között álló, jól sikerült kolozsvári lovasmérkőzés megrendezéséért. A mérkőzések zárószáma­ként mutatták be az úrlovasnők vadászugratá­sát, amelyben első helyre került Keresztes Erzsébet, Alcsut nevű lovával, második helyen holtversenyben végzett gróf Crouy-Chanel Ka­talin dr. Patás nevű lovával és Keresztes Er­zsébet, Ilka nevű lovával. A mérkőzés után ünnepélyesen átadták a nyerteseknek a díja­kat és emléktárgyakat. Bal­izsfalun Kiss Fe­renc altábornagy beszéde után a zenekar a Himnuszt és a Rákóczi-indulót játszotta. A közönség lelkesen ünnepelte a honvédséget és a versenyzőket. Egyszerre rendezik meg az 1941. évi szabadstílusú és görög-római birkózó bajnokságokat A Magyar Birkózó Szövetség október 12— 19. között két különböző birkózó stílus bemu­tatásával megrendezi az 1941. évi szabad­­stílusú és görög-római birkózó bajnokságokat. Birkózó körökben nagy érdeklődéssel tekinte­nek a versenyek elé, mert nem szokás a sza­­badstílusú és görög-római birkózó bajnoksá­gokat egy időben rendezi. A magyar birkó­zók a múlt és az utóbbi idők nemzetközi győ­zelmei után méltán tarthatják magukat az európai birkózók legkiválóbbjainak. A görög­római birkózóink között akadtak gyengébbek is, akik helyett most a vidéki válogatott bír­­kózó mérkőzések lezajlása után vidékieket állítottak, így Tőz­sért Nagyváradról, Gált Ceglédről, F­i­n­y­á­k­o­t Győrből,­­ azonkí­vül a szabadstílusú birkózók között is a leg­kiválóbbak szerepelnek, így az európai hírű Sóvári, Tóth és Bóbis. Három kategó­riabeli birkózók kerülnek össze a nagy bir­kózó versenyen okt. 12. és 19. között: az első, a feltörő ifjú vidék, akik M­i­s­k­e­i mester kezei alól kerültek ki, második a klubok ver­senyzői, akiket Keresztes, Zombory, Előd és Frankó készítettek elő a nagy mérkőzésekre. Harmadik az élgárda, a válo­gatott keret, akik a szövetségi kapitány uta­sítására a Margitszigeten most közös edzéssel készülnek, hogy bajnoki címüket a feltörő vi­dék és az­ ifjúság meg ne tépázhassa. Remekül birkóztak a ceglédiek Ózdon A ceglédi birkózók remekül birkóztak az ózdi országos vidéki birkózó bajnokságokon. A délkerületi birkózó válogatottba eddig öt ceglédi fiú került be és ez az öt versenyző mind helyezést ért el a nagyszabású bajnoki viadalon. Gál, a ceglédi MOVE, bajnokságot nyert. Minden ellenfelét tussal győzte le. ő aratta a legbiztosabb győzelmet az egész ver­senyen. Szaniszló CVSE is bajnoki cím­mel dicsekedhet, félnehézsúlyban győzött. Zsámbéki, a bajnok Tőzsértől csak pontozással kapott ki. Ő a C. MOVE birkózó szakosztályának irányítója, és akinek sokban köszönhető, hogy Cegléden ilyen erős a bir­kózó sport,­­ szerencsétlen versenyt vívott. A bajnokot legyőzte, a végén azonban elköny­­nyelműsködte utolsó mérkőzését, úgy hogy csak harmadik helyen végzett. Vasvári, CVSE, a múlt évi bajnok, nincs formában és így harmadik helyezést ért el. Egyébként va­sárnap a magyar bajnokságokon állnak rajt­hoz a kiváló ceglédi versenyzők. Éles lett a Pelvássy-emlékverseny győztese A Millenáris pályán vasárnap délután zaj­lott le Pelvássy Ferenc tizenötéves jubileumi kerékpárversenye. A főverseny eredményei: 1. Éles FTC, 2. Pelvássy Postás, 3. Morvay FTC, 4. Nemes Törekvés. A 15, 20 és 25 km.eS motorvezetéses verseny három futamának végeredménye a következő: 1. Nagy Béla Törekvés, 2. Kataki BSzKRT, 3. Szekeres (egyleten kívül), 4. pataki Vilá­gosság, 5. Kárász Postás, 6. Láng Tipográfia. ­ A Pannónia nyerte a „vén fiúk" evezős versenyét A Magyar Evezős Szövetség vasárnap dél­előtt a budai Dunaágban kb. 1500 méteres tá­von rendezte meg a „Vén fiúk’” evezős verse­nyét. A versenyben a Pannónia és a Hungária csapata indult,, míg a kétpár evezős és a kormányos négyes versenyszámok nevezés hiá­­nya miatt elmaradtak. Start után először a Hungária került az élre, majd ezer méternél a Pannónia háromnegyed hajóhossz előny szerzett,végül a célban több, mint egy hajóhosszal győzött. A verseny díjait az idei többi versenyek díjaival együtt rend­kívüli szövetségi közgyűlés keretében osztják majd ki. Kiváló birkózói vannak Kolozsvárnak A kolozsvári nyári Színkörben vasárnap bir­kózó verseny volt a Kolozsvári Munkás SC és a Szegedi VSE között. Eredmények: Pehelysúlyban Dobó Szeged Bindert, könnyű­­súlyban Görkös Kolozsvár Bokort, váltósúly­­ban Csórja Szeged Dénest, középsúlyban Szabó Szeged Mándicsot, félnehézsúlyban Sza­lai Kolozsvár Berkit és nehézsúlyban Vas Sze­ged Lászlót győzte le. A­ BVSC és SzVSE súlyemelői között bemutatóverseny volt. Pe­helysúlyúm 1. Trója Sz. 222.5 kg, 2. Keleti B. 212.5, könnyűsúlyban 1. Keleti K. BVSC 255.5, 2. Várszegi Sz. 238, középsúlyban 1. Pap Sz. 280, 2. Győrfi B. 255, nagyközépsúlyban 1. Farkas Sz. 305, 2. Vajta B. 262, félnehézsúly­­ban 1. Sárközi B. 235, 2. Bárány Sz. 215, ne­­hézsúlyban 1. Gerendád B. 305, 2. Keltai Sz. 280 kg. , Losport A Lovaregylet októberi mitingjének harmadik versenynapján szerdán a főszám a 12.000 pengő­vel jutalmazott Földmívelésügyi Minisztérium­díja, amelyben négyéves és idősebb mének 2000 méteres távon mérkőznek. JELÖLTJEINK: I. Szentlőrinci-díj 1000 m: Bársony­i Éviké. II. Kétévesek versenye 1000 m: Sonata — Amante — Habanera, ill. Földmívelésügyi minisztérium­ alja 2000 m: Nemes — Patkó Bandi — Ezresbankó. IV. Kétévesek hendikepje 900 m: Vessző — Akaratos — Ady. V. Eladók hendikepje 1600 m: Magdaléna — Adoma — Csöppi. VI. Welter hendikep 2400 m: Darabont — Lókötő II. — Gorám. VII. Welter hendekip 2400 m: FePig III — Gora Gábor — Iigrifat. SZÍNHÁZ AZ OPERAHÁZ TIZENKÉTEZREDIK ELŐADÁSA Az Operaház e hét szombatján tartandó elő­adása érdekes jubileumi előadást jelent: ekkor tartja ugyanis az Operaház fennállása óta tizen­­kétezredik előadását. Ez alkalommal a Bánk bán kerül színre. Az Operaház a jubiláris előadást külön nem ünnepli meg. A Bánk bán szereplői: II. Endre — Hámory Imre, Gertrud — Némethy Ella, Ottó — Rosier Endre, Bánk bán — Palló Imre, Melinda — Osváth Júlia, Tibor — Koréh Endre, Petur bán — Fodor János, Biberach — Komáromy Pál, Sólyom mester — Nagypál László. Vezényel Ferencsik­­János. A felszabadult Topolya lelkes magyar estje A Délvidék felszabadulása óta Topolyán az Iparosok Dalosköre most rendezte első sza­bad magyar estjét. Hoffmann Károly karnagy által vezényelt daloskör énekszámai és helyi szereplők után U­­­r­y Anna, a rádió kedvelt magyar nótaénekesnője, az ősi fővárods mű­vészvendége énekelt szebbnél-szebb magyar dalokat. A közönség tomboló tetszéssel fo­gadta Utry Anna dalait s az irredenta nótá­kat vele együtt énekelte. Tóthisaszegi Ferenc alelnök záróbeszédében elmondotta, hogy a szerb uralom idején csak lehalkított rádión át hallgathatták Utry Anna dalait, de így is új erőt és hitet kaptak ezektől az izzó ma­gyar nótáktól, amelyekért most mond köszö­netet. Beszéde végén babérkoszorút adott át a művésznőnek, akit a közönség hosszan, lel­kesen ünnepelt. A NÓRÁT FÉLSZÁZADOS JUBILEUMÁN­­ ÚJÍTJA FEL A NEMZETI SZÍNHÁZ Ibsen híres színművét, a Nórát ötven­két évvel ezelőtt mutatta be a Nemzeti Szín­ház, a címszerepben Márkus­ Emíliával. Partnerei Újházi Ede, Mihályffy Ká­roly, He­­­vey Laura, Szacsvay Imre vol­tak. Két év múlva, tehát ötven évvel ezelőtt Ibsen jelenlétében újította fel a szín­ház a nagysikerű darabot, s a közönség lel­kesen ünnepelte a szerzőt. Most a félszázados jubileum alkalmából újítja fel a színház a Nórát. A főszerepeket Bajor Gizi, L­e­h­o­­­tay Ár­pád, Ághy Erzsi, Jávor Pál, ját­­szák. A darabot Németh Antal rendezi. 9 Kiállítás a Műteremben Dóczyné Berde Ám­ás kolozsvári tárgyú ké­peiből rendezett kiállítást a Műteremben. Vá­rakozással néztünk bemutatkozása elé, mert reméltük, hogy Erdély speciális magyar leve­gőjéből hoz valamit, ami pikturáink gazdago­dását jelentené. Reményünkben nem is csa­latkoztunk. Amit itt látunk, az túllépi az et­nográfiai kuriózum kereteit és külsőségeit, egynéhány képről tényleg Erdély szellemisége árad. Témái a komor hegyek, a tiszta, leve­gős tájképek, figurálisan a színek keletibb, dús hangszerelése. Eszközeiben, kifejezésmód­jában az impresszionista irányzat leszűrt ered­ményeit adja, de ezen túl erőteljesebb, egyé­nibb a megnyilatkozásai. Technikája könnyed, itt-ott majdnem bravúros, a táj bensőségét, azt a bizonyos erdélyi lelkiséget mindenek fö­lé helyezi, így piktúrája meggyőző, szuggesz­­tív. Képein a vörös tónus uralkodik, de ez Erdély népviseletének jellegzetessége. A ko­lozsvári Mátyás-szobor halk, kék tónusokban tartott képe és a cinteremtően vonuló asszo­nyok szinte egzotikus színei valóban erdélyi levegőt árasztanak, ez a varázslat fogva­tart Dóczyné Berde­lt már valamennyi műve előtt, és így fővárosi bemutatkozása üdítően hat, képzőművészetünk nyeresége. Pictor: HANGVERSENY A ZENEAKADÉMIÁN Az újonnan alakult Marnitz hangverseny­rendező vállalat most tartotta első évadnyitó hangversenyét a Zeneakadémia nagytermé­ben.. A hangversenyen közreműködött Albert Ferenc hegedűművész, aki Bach J. S. D-dúr hegedűversenyét játszotta markáns tónussal, alaposan kidolgozott technikával és észszerű, logikus felépítéssel. A hangverseny zenekarát, a Magyar Női Kamarazenekart Arató István vezényelte. Arató István sokat fejlődött leg­utóbbi hangversenye óta. Most már nemcsak a részletek kidolgozásra törekszik, hanem az előadásra kerülő mű­ formáinak kihangsúlyo­zása is érvényre jut vezénylésében. Aratóból azonban még hiányzik a felszabadultság. Ha sikerül áttörnie a láthatatlan kordont, feltét­lenül többet fog nyújtani. Tehetsége és adott­sága megvan ahhoz, hogy felküzdje magát. A zenekar tónusára kell jobban ügyelnie. A hangverseny közönsége melegen fogadta a két fiatal művészt. REGÖS CSOPORTOK A FRONTON KÜZDŐ honvédeink szórakoztatására A bolsevikiek ellen a fronton küzdő hon­­védeink szórakoztatására a honvédelmi mi­nisztérium regös­ csoportokat szervez. A szervezési munkára a színészkamarát kérték fel. A csoportoknak csak férfiak lehetnek tag­jai. A kamara felhívja a szerződés nélküli színészeket, hogy a regős­ csoportok megalakí­tására jelentkezzenek. FEGYELMI SEREGHY ANDOR ELLEN Sereghy Andor, a Fővárosi Operettszínház volt igazgatója ellen a Színművészeti Kamara fegyelmi eláírást indított a foglalkozása gya­korlásától azonnali hatállyal felfüggesztette. Az eljárás indoka: a színigazgatói hivatásából folyó kötelezettségét megszegte és a színművé­szeti alkalmazottak tekintélyét veszélyeztette. A KALAND NYERTE A VOJNICH-DÍJAT Az Akadémia az ezévi Vojnich-díját, ame­lyet a legnagyobb sikerű darabnak ítélnek oda, a Kaland, Márai Sándor darabja kapta. Elismerést kapott a Vitéz lélek, Tamási színműve is. A KASSAI SZÍNHÁZ Vitéz Tolnay Andor színigazgató kitűnő társulata október 10-én kezdi meg a kassai színházi évadot Az ünnepi megnyitó előadá­son a Himnusz eléneklése után T­o­l­n­a­y igaz­gató mond beköszöntő beszédet, majd a „Gyergyói bál” című operettet adják elő, a főszerepekben Medgyesi Jucival és And­rai Mártonnal „A MILLIOMOST” NÉMET SZÍNPADON IS BEMUTATJÁK Bónyi Adorján „A milliomos“ című darabját, amelyet az Új Magyar Színház mutatott be, még ebben az évadban színrehozzák német színpa­don. Első német előadása Bécsben lesz s ezt kö­veti majd a darab berlini premierje. MEGALAKULT A „BUDAPESTI KÓRUS“ .A fővárosi zenei élet jelentős eseménye a Cecilia és Palesztrina kórusok egyesülése. Az új együttes „Budapesti Kórus“ nevet vette fel. A megtartott közgyűlésen Bárdos Lajos karnagy ismertette az évi munkatervet, mely szerint első hangversenyüket decemberben tartják Kodály műveiből. Tavasszal Honegger egyik legnagyobb oratóriumát mutatják be a budapesti közönség­nek. A százötven tagú Budapesti Kórus elnöke Huszty Károly dr. székesfővárosi tanácsnok. MIRE MEGVIRRAD A francia filmgyártásnak érdekes produk­ciója kerül bemutatásra a Fórum filmszínház­ban. A film két ellentétes pólusról elinduló szerelmi regényt tárgyal. Jean Gabin, Jules Berry Arletty és egy új drámai színésznő Jacqueline Laurent négyese játsza végig ezt a kamara játék volta ellenére is monumentá­lis filmdrámát, oly színészi bravúrral, mely az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb film­jévé avatja a „Mire ír­egvirrad”-ot. BAKU LÁNGOKBAN Ez a címe az UFA izgalmas, aktuális témájú új filmjének, melynek külső és belső felvételei már befejeződtek és nemsokára bemutatásra kerül. Számos kitűnő művész működik közre az érdekfeszítő kémdrámában, Willy Fritsch, René Deltgen, Lotte Koch, Fritz Kampera, ren­dezője pedig F. Kirchhoff, a BIZSU A déltengeri kikötők lokáljainak legünne­­peltebb, legközismertebb énekesnője Bizsu. Bármerre megy, mindenütt megbecsülik és mindenütt egymással versengenek érte a fér­fiak. Bizsu nem tartozik a legszelídebb nők közé. Szereti a nyugalmat, de kalandos vére hajszolja. A lokálok tulajdonosai vetélked­nek érte, de félnek is tőle, mert tudják, hogy ahol Bizsu énekel, ott mindennapos a vere­kedés. Bizsu egzotikus szerepét Marlene Ditrich­ játsza. Most is énekel és játszik a férfiakkal. A Bizsut csütörtökön mutatja be a Corso filmszínház IFJÚSÁGI ZENEI LAP INDUL Megjelent az Éneklő Ifjúság című zenei lap első száma. Bevezetőjéül Kodály Zoltán intéz levelet az ifjúsághoz. Az első szám tar­talma: Nem értem a komoly zenét! — Hány dal van egy erdélyi faluban? A Háry János zenéjének elemzése — A magyar Mária-síra­­lom dallama — Pozsony magyarul énekel. — A szolmizálás ábécéje. Stb. Szerkeszti Heré­nyi György. ÚJABB EDISON-FILM A nagy emberek élete, küzdelmei, sikerei soha nem érdekelték jobban a közönséget, mint éppen manapság, amikor az életrajzírók művei a legkeresettebbek az olvasók körében. A film is igyekszik ennek a követelménynek eleget tenni és így születnek meg a világnagyságok életrajzfilmjei. A gyermek Edison után most filmre vitték Edisonnak, a férfinek a munkás­ságát, ünnepeltetését halála­­küszöbéig. Tracy alakítja a nagy feltalálót fiúfigyszervegyeszeti usnaiat keres mielőbbi belépésre nagyobb gya­korlattal bíró őskeresztény gép- és gyorsirónőt, aki önállóan is tud levelezni. Német nyelv­tudás kívánatos, de nem feltétel. Ajánla­tokat: „Kimerítő adatok” jelige alatt a Központi Hirdető Irodába Bp., IV., Váci­ u. , h*­­bejárat Türr István**, késünk.

Next