Magyarság, 1942. április (23. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-05 / 77. szám

A A hadihelyzet kialakulása és visszapillantás Anglia hadászati elgondolásaira Ina: vitéz Barabás Emil ny. altábornagy A hadihelyzet az utolsó két hét alatt továbbra is kedvezően alakult. Az időjá­rás a keleti arcvonalon még mindig ked­vezőtlen, s a tengely nagyobb arányú had­műveletei kifejlődését akadályozza. A szovjetorosz hadsereg ugyan folytatja el­keseredett, helyi jellegű támadásait, azon­ban mintha ereje már lassan ellanyhulna. Kezd a hadianyag kifogyni, a tartaléko­kat a téli támadások nagyrészt felemész­tették, a az erősen csökkent teljesítményű hadiipar, továbbá a nagyon gyéren befolyó angolszász megsegítés képtelen a szükség­leteket fedezni. Ma még valahogyan megy, de mi lesz majd, ha — a jobb idő beálltá­val — a tengely és szövetségesei támadás­ra lendülnek? Az oktalan és céltalan téli támadások akkor fogják magukat meg­bosszulni. AZ ATLANTI-ÓCEÁNON a tengely haderői tovább pusztítják az angolszász hatalmak kereskedelmi és hadihajóit. Min­den nap újabb és újabb tekintélyes hajó­­veszteségeket eredményez, ami nemcsak az anyagi ellátás vonalán érezteti hatását, hanem mindinkább lehetetlenné teszi az erők eltolását hosszútávon, a veszélyezte­tett pontokra-A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉ­BEN tovább tart a szélcsend. Angol erők eltolásáról India felé újabb híreink nin­csenek. Mindesetre valami készül a Közel- Keleten, s talán kézenfekvő az a feltevés, hogy az ottani várható hadműveletek szo­ros összhangban lesznek a tavasz várható döntő eseményeivel. A TÁVOL-KELETEN Japán a burmai térségben tekintélyes sikereket ért el úgy az Indiát védelmező angol-indiai csapatok, mint azon kínai erők ellen, melyek az el­torlaszolt burmai utat lennének hivatva felszabadítani. Holland-India szigetvilágá­ban nagy egészében befejeződtek a had­műveletek; az összes nagyobb szigeteken az ellenség vagy letette a fegyvert, vagy nyílt harcban megsemmisült Ma az egész világ figyelme Ausztrália és India felé irányul, s főleg a tengely ol­dalán türelmetlenül várja Japán további sikereit. Elfelejti azonban, hogy Japán egyik nagy hadműveleti célkitűzését Hol­­land-India szigetvilágának és Anglia tá­­volkeleti védőbástyájának elfoglalását to­vábbá az angolszász hatalmak egymástól való elválasztását befejezve, bizonyos had­műveleti szünetre kényszerült, hogy to­vábbi célkitűzései megvalósítását kellően előkészíthesse. Ha megnézzük a térképet, látjuk, hogy Japán erői nagyjában véve oly területen vannak jelenleg elosztva, mely nyugat­keleti irányban (Szumátra nyugat, Új- Guinea kelet) 5000 km, északi-déli irány­ban pedig (Fülöp-szigetek, Jáva szigete) 3000 km kiterjedésű. A további hadműve­letek színtere, ha Japán India felé fordul, kereken 2000 km-re, ha Ausztrália ellen indul, kereken 1000 km-re fekszenek ettől a területtől. Már magában véve ezen óriási távolságok leküzdése is hosszú időt igé­nyel, melyet még növel az a körülmény, hogy Holland-India szigetein, Új-Guinea, továbbá a Malakkai-félszigeten bizonyos támaszpontokat kell előbb birtokba ven­ni, illetve kiépíteni Csak azután lehet szó — a megfelelő felvonulás, illetve átcsopor­tosítás és az anyagi erők készenlétbe he­lyezése után — a további hadműveletek­ről, így bizonyos türelemre van még szük­ség, amíg Japán hadereje további döntő csapásra lendülhet.­­ A TAVASZ BEÁLLTÁVAL közeleg az új, döntő harcok időpontja. Ezért nem lesz talán érdektelen Anglia eddigi hadászati elgondolásait röviden megvilágítani. A múltban tévedések és balsikerek soroza­tát láttuk. A jövőt még homály fedi; kér­dés, mit várhatunk? Szingapúr eleste és a né­met csatahajók áttörése a La Manche-csatornán oly sú­lyos csapások voltak, melyek világosan mutatják, hogy Anglia hatalmi helyzeté­nek alapjai — az Empire sérthetetlensége és a világtengerek feletti uralma — súlyos veszélyben forognak. Ez a tény az angol hadászat két és fél évének eredménye abban a háborúban, melyet Churchill könnyelműen felidézett. A japán sajtó nem is olyan régen Roose­velt és Churchill hadvezetését „amatőr­­hadászatnak" jellemezte. Rooseveltnek még be kell bizonyítania, mit tud, bár a kezdet drámai balsikerrel indult. Churchill viszont már az első világháborúban, ami­dőn az antwerpeni és a gallipoli-i vállal­,­kozásokat kitervezte, világosan megmu­tatta, hogy a hadászathoz nem sokat ért. A jelenlegi háborúban sem mutatott eddig jobb formát és azt bizonyította be, hogy 1918 óta semmit sem tanult. Az angol nép csakis végtelen türelme révén képes az eddigi balsikerek sorozatát elviselni. Ang­lia az utóbbi évszázadok folyamán nem is egy vereséget könyvelt el, azonban kihe­verte őket, mert tengeri uralma és az Em­pire területi sérthetetlensége nem szenve­dett csorbát Ebből azt a következtetést vonta le, hogy szárazföldi vereségek lé­nyegtelnek, mert azokat fölényes gazdasági hatalommal ki lehet egyenlíteni; száraz­földi háborúkban pedig minél kevesebb saját erőt kell alkalmazni, s inkább a szö­vetségeseket igénybe venni. Az 1914—1918. évi világháborúban azonban, Kitchener lord nyomására, kénytelen volt első ízben az általános védkötelezettségre áttérni, s így nyert haderejét a szárazföldön bevet­ni. Az angol hadsereget 1918 tavaszán csak Foch francia tábornagy erélye mentette meg a végpusztulástól. Anglia ezek után úgy látta, hogy a szárazföldön győzelmet nem képes kiharcolni, ezzel szemben azon­ban az ostromzár meghozta a várt ered­ményt. Mivel a mostani háborúban ha­sonló veszélynek magát kitenni nem­ akar­ta, az európai szárazföldön csak a leg­szükségesebb erőket gondolta alkalmazni. Hadászati ezért azt a feladatot kapták, hogy a mostani háborút a legcsekélyebb szárazföldi erők bevetése mellett, inkább a hathatós ostromzár alkalmazása által nyerjék meg. Az államférfi ugyan meg­adta a hadvezérnek az elérendő cél irány­vonalát, ezt azonban csak akkor lett vol­na képes helyesen rögzíteni, ha a kat­onai lehetőségeket helytállónak ítéli meg. A katonát mindenesetre nehéz helyzetbe hozta, mert annak tudnia kellett, hogy ha­dászati és harcászati sikereket csak meg­felelő erőkkel és megfelelő kockázattal érhet el. Ezért a legeszményibb megoldást, az államvezetés és a hadvezér egy sze­mélyben való egyesítésében látom. Az an­gol államvezetés ezzel szemben megtar­totta a kettéosztást és­­ fenntartotta azt a módszert, mellyel az első világháború­­beni nézete szerint a győzelmet kiharcolta; nem ismerte fel történetesen azt a tényt, hogy azóta az alapfeltételek gyökeresen megváltoztak. ANGLIÁNAK ELSŐSORBAN arra kel­lett volna törekednie, hogy ügyes diplomá­ciai sakkhúzásokkal meggyőzze az ostrom­zár hathatós végrehajtásához elengedhetet­lenül szükséges semleges államokat, az Empirehez való csatlakozás fontosságáról. Készen kellett volna lennie arra is, hogy végső esetben erőszakot alkalmazzon. Az utóbbit elmulasztotta, sőt olyannyira köny­­nyen vette szövetségesei támogatását is, hogy azok idő előtt katonailag összeom­lottak. Súlyos hiba volt Lengyelország be­­lehajszolása a háborúba a Szovjet nélkül, azon tudatban, hogy Anglia őt közvetlen támogatni amúgy sem képes, s még na­gyobb hiba volt a lengyel hadjárat ideje alatt az angol-francia együttes támadást nyugaton elmulasztani. Ha ezt a támadást Anglia már eleve talán kilátástalannak ítélte meg, akkor az államvezetés követte el a legsúlyosabb hibát azáltal, hogy ha­dat üzent Németországnak. Az viszont tény, hogy Anglia mindent elkövetett a Szovjet­ Uniót Lengyelországgal együtt há­borúba kényszeríteni, azonban — s ezen bukott meg az egész — diplomáciája nem volt képes Lengyelország és a Szovjet igé­nyeit egymással összhangba hozni. Ma már tudjuk, hogy Sztálin az 1939 augusztusi német szerződés ellenére bensőleg a be­avatkozás mellett volt, azonban helyesen ítélte meg Anglia s Franciaország, to­vábbá Németország katonai értékét és jobbnak látta addig várni, amíg az ellen­felek nyugaton egymást legyengítik. Ez Anglia szempontjából talán jobb is volt így, mert ha csak a Szovjet lép a hábo­rúba, s Lengyelország nem, könnyen elő­állhatott volna az a helyzet, hogy a len­gyelek Németország oldalára állnak és így utóbbi nem kényszerül keleten két hadjáratot viselni. Feltehető ugyanis, hogy orosz-n­émet konfliktus esetén 1939-ben, mely csak Lengyelországon át vezethetett volna, a lengyelek a két ősi ellenség kö­zül még mindig inkább a németek mellé sorakoznak. A lengyel villámháború után Anglia belátta a Siegfried-vonal megtámadásának kilátástalanságát s ezért megint a semlege­sekre vetette ki hálóját és Németországot kétoldali átkarolással akarta bekeríteni. A Skandináv-félszigeten a vasérc behozata­lát akarta elzárni, míg a Balkánon az olajmezőket lekapcsolni. Miután kitartott azon nézete mellett, hogy a szárazföldön aránylag kevés erőt alkalmaz és saját erőit lehetőleg kíméli, a bekerítés gondo­latának megvalósítását az államvezetés ugyan könnyűnek gondolta, de nem a ka­tona, aki megfelelő hatalmi tényezők hiá­nyában csak nehézségeket látott. A nor­vég vállalkozásra gyenge erőket szántak, mivel ellenállással nem számoltak, s a né­met ellencsapásra neon is gondoltak, mert Anglia végtére ura a tengereknek! Szá­moltak viszont német repülőkkel és tenger­alattjárókkal, melyek az utánpótlást köny­­nyen megzavarhatták, s éppen ezért jó volt — gondolták Angliában — minél ke­vesebb erőt átküldeni. A norvég és a svéd segítségbe vetett remény szertefoszlott, mert hiányzott a megfelelő támogatás. A norvég vállalkozás, mint tudjuk, csúfos ku­darcba fulladt, miután elégtelen erőkkel hajtották végre, s ezáltal — régi szokás szerint — cserben hagyták a szövetségese­ket is. Érthető ezek után, hogy ugyanezen okoknál fogva nem sikerült a déli átkaro­lás a Balkánon sem. ■B­AZ ANGOL ERŐK FRANCIAORSZÁG­BAN állandóan úgy álltak, hogy a csa­tornamenti kikötőket tudták a hátuk mö­gött Ilyen feltételek mellett nehéz volt nagyszabású támadó hadműveletekre még csak gondolni is. Ha azonban Anglia úgy vélte, hogy a németek a bevehetetlennek tartott Maginot-vonalat talán északon gon­dolják megkerülni, célszerűbbnek látszott volna valahol Montmédy—Sedan területén nagy erőket összevonni, s azokkal a né­met előnyomulást oldalba kapni. Mivel azonban Anglia nem bocsátott elegendő csapatot rendelkezésre, s nem is akarta a francia arcvonal széles részeit leváltani, ez a lehetőség számításba nem jöhetett. Erre mutatott különben az angolok magatartása a Dyle-állásnak a németek által történt áttörése után, amidőn haladéktalanul meg­kezdték visszavonulásukat Angliába, s kí­méletlenül cserbenhagyták belga és francia szövetségeseiket. Ha Angliának érdekében állott volna a hosszabb lélekzetű francia ellenállás, akkor nemcsak minden erejével Dél-Franciaország irányában kellett volna kitérnie, hanem még minél több erőt a szigetországból áthoznia. Igaz , ezzel csök­kent volna a szigetek védelmi ereje, de végtére a hadászatban is úgy van, hogy aki nem mer, az nem nyer. A saját bizton­ság önző érdekeiért Anglia elmulasztotta a helyes elhatározást és kilátástalan hely­zetbe sodorta saját magát. Németország vi­szont azáltal, hogy elfoglalta a norvég, holland, belga és francia partvidéket, az Anglia elleni döntő küzdelem szempontjá­ból felbecsülhetetlen hadászati előnyök birtokába jutott. A háborút Anglia eredetileg a tengely ellen gondolta viselni. Ma ez a háború Anglia beugrató politikája folytán, világ­háborúvá fajult, mely a brit Empire ellen fordult. London részére a legszomorúbb, hogy képtelen erősítéseket az Indiai-óceán­ra és Ausztráliába küldeni. Az atlantióceá­ni és a földközitengeri helyzet olyannyira súlyos, hogy onnan számottevő erők nem vonhatók el. A szigetországot viszont a né­met partraszállástól való félelem bénítja meg, s köti le erőit. Churchill maga is be­vallotta, hogy a hajótér állandó veszteségei már magukban minden tengerentúli na­gyobb erőeltolást eleve kizárnak. Igaza volt Alexander tengerészeti miniszternek is, hogy Anglia nem képes mindenütt elegen­dő erővel fellépni! Áll ez elsősorban az an­gol hadihajóhadra, mert csak az volt képes az Empire részeit eddig is összetartani. Ma Anglia utolsó szalmaszálként a bolsevista segítségben bízik. Egy világbirodalom pe­dig, amely az ördöggel szövetkezik, politi­kai és erkölcsi létjogosultságát elvesztette. A telet hamarosan a tavasz és a nyár váltja fel, s a „Nyár tábornok” a tengely és szövetségesei oldalán fog harcolni. i£iiQkedv&sep0L ajándék mmm bs umtrn szamára! mmm as a gyfalanye HONVÉDSÉGÜNK ESETE 500 KATONANÓTA TÜKRÉBEN A 192 oldalas illusztrált kötet ára 4.—­P Kapható a „Magyarság“ Könyvosztályában: Budapest, II., Hunyadi János­ út 2. Postán a könyv árának előzetes beküldése esetén bér­mentve szállítjuk. MICT Malft Mit olvassunk? France-Harrar Megátkozottak Egy amerikai család meg­rázó regénye: a családra ne­hezedő átok pusztítása nem­zedékeken él. Fűzve 9.— P, kötve 12.— P * Taylor Caldwell Tűz és vas 2. kiadás Egy fegyvergyáros dinasztia regénye: szerelem, szenve­dély, élet és halál nagy eposza. Két kötet kötve 15.— P * Frank Thiess Csuzima 3. kiadás Az orosz-japán háború emlé­kezetes nagy tengeri csatá­jának döbbenetes regénye. Kötve 8.30 P * Dékány István A magyarság lelki arca Mi a magyar? Milyen a ma­gyarság lelke, jelleme, világ­képe? Ara 6.60 P * Maurice Croise* A sörös kultúra 2. kiadás A régi görög élet és szettem, társadalom és művészet klasz­­szikus rajza. Kötve, illusztrálva 8:50 P * Halász Gábor Az angol irodalom kincsesháza Az angol irodalom költői, pró­zai, drámai remekei szemel­vényekben kezdettől máig, a legkiválóbb műfordítók tolmá­csolásában. Kötve 12.— P * Kaphatók minden könyvkereskedésben. ATHENAEUM

Next