Magyarság, 1942. szeptember (23. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-30 / 221. szám

Szerda, 1942. szeptember 30. frflgEIRSife Churchill beszéde helyett Inkább a disznóhúst választották az angol alsóházi képviselők Sztrájkok és zavargások Északírországban Lisszabon, szeptember hó közepén, a Magyarság tudósítójától. Az angol történelem folyamán első ízben kellett egy miniszterelnöknek megérnie azt, hogy mialatt ő nagy beszédét mondot­ta, a képviselők felkeltek és elhagyták az üléstermet. Churchill számára ez a jelenet felette kínos volt. Éppen azt magyarázta, hogy angol szempontból tekintve miként fest a világhelyzet. A képviselők azonban nincsenek rosszul informálva, minden­esetre többet tudnak, mint amennyit Chur­chill elmondott volna nekik. De ettől el­tekintve nem is fektettek súlyt arra, hogy Churchill meghallgassák. Egy-két óráv­al korábban talán másként gondolkoztak vol­na, behunyták volna a szemüket, s így pi­hentek volna, amint azt gyakran megszok­ták tenni, ha valamely politikus, vagy ál­lamférfi beszél,­­ hacsak nem akarják őt közbeszólásokkal megzavarni. A képvi­selők tudomást szereztek arról, hogy az alsóház éttermében jegy nélkül fognak tá­lalni. Amikor az ebéd ideje közeledni kez­dett, a legtöbb képviselő egyszeriben nyug­talan lett, néhányan felkeltek és eltűntek. A többiek attól tartottak, hogy nekik már nem jut a sertéshúsból és így követték ,az étterembe a távozókat. Angliában ugyanis a húsjegyek csak arra elegendőek, hogy valaki hetenként egyszer ehessen húst, úgy ,hogy nem lehet azon csodálkozni, hogy a képviselők Churchill beszámolója helyett inkább a több konkrétumot nyújtó disznóhúst választották, amelyhez az étte­remben jegy nélkül juthattak hozzá. Pár perc alatt több, mint 50 képviselő hagyta el az üléstermet és faképnél Churchillt, nagy beszéde közben. A­mikor azután Churchill beszédét befejezte, legbensőbb hívei közül is sokan felkeltek és elrohan­tak. Ezek, — mondotta Vernon Bartlett képviselő, — csak azt állapíthatták meg, hogy gyorsabb és élelmesebb kollégáik idő­közben a rendelkezésre álló nem túl sok porciót már elfogyasztották. Az angol sajtó és a londoni rádió is fog­lalkozott ezzel az üggyel. A sajtó megál­lapítja, hogy a képviselők Churchill beszé­de előtt már több órát töltöttek a parla­mentben, úgy, hogy alaposan megéheztek, s ezért hagyták ott az üléstermet Chur­chill beszéde közben, nem mintha unták volna azt, amit a miniszterelnök elmon­dott. Az ebéd befejezése után a képviselők is­mét visszatértek az ülésterembe és élénk érdeklődést mutattak Churchill beszédé­vel kapcsolatban, olyannyira, hogy többen — jóllehet, nem is voltnak jelen, amikor Churchill beszédét elmondotta, — táma­dást intéztek ellene. Akadtak olyan kép­viselők is, akik csak délután jöttek el egy­­általán a parlamentbe, amikor Churchill beszédét már rég befejezte. Ezeknek egy része is támadást intézett a miniszterelnök ellen és­­ mindannyian tudták, hogy mi­ről beszélt és mit mondott Churchill.­ ­ A KÖZÖNSÉGET NEM ÉRDEKELTE A CHURCHILL-BESZÉD Egyébként a brit közönség kevés érdek­­­lődést mutatott­­a beszéd iránt. A beszédet a „Star”, az „Evening News” és az „Eve­ning Standard” című lapok délutáni kiadá­sai közölték. A londoniak a földalatti vasúton és a villamoson szokták többnyire a délutáni lapokat olvasni. Persze ez most gyakran nagy nehézségekkel jár, mert a közlekedési eszközök annyira túl vannak zsúfolva, hogy újságolvasásról csak ritkán lehet szó. Azok, akiknek sikerült ülőhely­hez jutniok, s így újságukat el is tudták olvadni, a lapok első oldalát,­­amelyen Churchill beszédét közölték, — amint azt megfigyelni lehetett, — egyáltalán nem méltatták figyelemre, hanem továbblapoz­tak, hogy a hadszíntérről érkező híreket, vagy a sporthíreket tanulmányozhassák. Ugyanezt lehetett megfigyelni a kávéhá­zak szerepét betöltő londoni teaházakban, a „tea shop”-okban is. Sokat beszélnek Angliában azokról a képviselőkről, akik Churchill beszéde he­lyett a sertéskarajt, vagy combot válasz­tották. Általában mindenki mosolyogva emlékezik meg erről a jelenetről. Churchill személye valamikor sokkal jobban érdekelte az embereket. Angliá­ban Churchill személye az első világháború kitörése előtt mintegy négy évvel vált köz­ismertté. Családját persze jól ismerik Ang­liában, hisz több, mint 230 éve kapta Churchill egyik őse, az első híres Chur­chill a hercegi címet, miután sikerült el­veszítenie a Ramilly melletti csatát. Ang­liában tehát már 230 évvel ezelőtt is ki­tüntették a csatát vesztett generálisokat. CHURCHILL - A SIDNEY STREET „HŐSE“ Winston Spencer Churchill (a Spencer nevet most már nem használja Churchill), már a világháború előtt bizonyos hírnévre tett szert. Ezt a hírnevet Churchill a kö­vetkezőképpen szerezte meg. London keleti részén Stepney városrészben a Sidney Street egyik kis házában eltorlaszolta ma­gát „Peter the painter” vagyis: Péter a festő, aki később Peters név alatt cseka­­főnök és bolsevista generális lett a Szov­jetben. Ez a bolsevista nagyság ugyanis akkoriban tolvajlással foglalkozott és a rendőrség üldözése elől menekült az em­lített kis házba. A rendőrség megpróbált behatolni az épületbe, azonban sikertele­nül. Erre Churchill, aki akkoriban a bel­ügyminisztérium vezetője, volt, személye­sen jelent meg Stepneyben. Churchill elő­ször tűzoltókat vonultatott fel a ház ellen minden eredmény nélkül, majd gyalog­ságot, lovasságot és tüzérséget vetett harc­ba. A tüzérségnek sikerült is lövedékeivel felgyújtani a ház­at, időközben azonban a karhatalom több halottat és súlyos sebe­sültet vesztett. Peterst nem sikerült el­fogni, mert idejében meglépett és a házba behatoló karhatalom talált ugyan néhány elszenesedett holttestet, de ezek egyike sem volt Petersé. Az eredménytelen harc óta Churchillt mindenki „the hero of Sid­ney Street” néven („a Sidney-utca hőse”) nevezte, persze ironikusan. A bolsevista forradalom után Peters tábornoki rangot kapott és a cseka parancsnoka lett, amely minőségben sok tízezer ártatlan oroszt vé­geztetett ki, amint arról akkorib­an a „Manchester Guardian” napilap felháboro­dással beszámolt. A világháború alatt Churchill ausztrá­liai és újzélandi csapatokat küldött a Gal­lipoli félszigetre, ahol ezek óriási veszte­ségei ellenére is eredménytelenül harcol­tak. A világháború után Churchill indí­totta el az angolok fehértengeri katonai akcióját, amelynek a bolsevisták legyűrése volt a célja. Az angol csapatok azonban itt sem értek el eredményt és a legtöbb angol katona fagyott kézzel és lábbal tért visz­­sza Angliába,­­ ha ugyan egyáltalán visz­­szatért. Churchill akkoriban igen népsze­rűtlen ember volt Angliában, akit általá­ban tehetségtelennek és tehetetlennek tar­tottak. Egy ideig a központi hatalmak elleni propagandát vezette. Időnként elkeseredett nyilatkozatokat tett a bolsevisták ellen is. Végül nem mert már detektív kíséret nél­kül az utcára menni, mert őt és fiát, Ran­­dolphot több ízben kővel dobálták meg az utcán. Azután jött az új háború, melynek kitörését, n­agy buzgalommal készítette elő. A megöregedett Chamberlaint félretolta és ő lett Anglia diktátora. Valószínűleg meg is marad diktátornak addig, amíg végleg el nem veszíti a háborút. AZ ANGOL ÉS AMERIKAI KATONÁK NEM SZERETIK TÚLSÁGOSAN EGYMÁST Angliában egyre nagyobb nyugtalansá­got keltenek az Északírországból érkező hí­rek. Az elmúlt napokban Írország Ulster­­nek nevezett északi részében, amelyet Anglia tart megszállva, számos letartóz­tatás és összeütközés történt és több sztrájk robbant ki. Először lövöldözésekre került a sor angol és amerikai katonák kö­zött, úgy, hogy több halott maradt az ösz­­szeütközés színhelyén. A Times beszámol arról, hogy egy­­amer­kai katonát a bel­fasti amerikai haditörvényszék elé állítot­tak egy angol katona meggyilkolása miatt. A gyilkosság vádja alól felmentették, el­lenben halált okozó testi sértés címén nyolcévi fegyházat kapott. Két angol kato­nát viszont azért vonnak felelősségre, mert egy amerikai katonát súlyosan megsebesí­tettek. A kisebb összeütközések napiren­den vannak az angol és amerikai katonák között, éppen ezért az illetékes parancs­­nokságok elrendelték, hogy abba a vendég­lőbe, vagy más nyilvános helyre, ahová angol katonák járnak, amerikai katonák nem tehetik be a lábukat és fordítva, vagyis az elkülönítés révén próbálnak nyu­galmat teremteni! zziMó­zda Női láb — harisnya nélkül Hogy félreértés ne essék, eleve kijelentjük, hogy sem erkölcsi, sem esztétikai okokból nem óhajtunk, de nem is vagyunk hajlandók belemenni abba a vitába, hogy helyes dolog-e az, ha a nők nyáron harisnya nélkül járnak, vagy sem. Hála a jó Istennek, van éppen elég egyébb problémánk, semminthogy ezzel az unos­­untig megszokott­­jelenséggel foglalkozzunk. Kétségtelen ugyanis, hogy a nők ha­­risnyanélkülisége annyira belement a köztudatba, hogy — Isten látja lelkünket, — nem hisszük, hogy bárkinek is feltűnnek az égő, kánikulai napsütésben, hogy a velünk szemben jövő, lenge nyáriba öltözött hölgy lábán van-e harisnya, vagy­­sem. Ez a probléma abból az alkalomból vetődött fel, hogy két fővárosi hivatal­ban az illető nagy fehér főnök elrendelte, hogy ám a jövőben az ő hivatalába nem jöhetnek be a tisztviselőnők harisnya nélkül. Mi, a magunk részéről, anélkül, hogy — ismételjük: — belemennénk ennek a kérdésnek, esztétikai, vagy pláne erkölcsi megvitatásába, — a két úr rendelkezését nagyképűségnek és a legnagyobbfokú hi­­pokrízisnek minősítjük. Ha ugyanis tényleg belemegyünk a „probléma“ úgynevezett taglalásába, akkor számításba kell vennünk egy erkölcsi és egy gyakorlati szem­pontot. Erkölcsileg kifogásolni a harisnyahiányt, nagyon is emlékeztet bennünket az 1920 évek keresztény kurzusának néhány túlbuzgóságára, mint például arra, hogy­­ egy öregedő, papucshős, városatya azt javasolta, hogy a Podmanitzky­ utcában, a Ferdinánd-híd közepe alatt levő szökőkút ütött kopott vén szélelmeszesedett kőnim­fáit lássák el fügefalevéllel. A gyakorlati rész pedig az, hogy a mai anyagi és anyaggazdálkodási viszonyok mellett egyenesen nemzetgazdasági szerencse, ha mi­nél tovább tart a meleg idő, ha minél kevesebb harisnyáról fut le a szem és fel­­leségeinknek, testvéreinknek, anyáinknak — de mi se legyünk hipokriták­ — végül, de talán elsősorban menyasszonyainknak mentől kevesebb harisnyát kell vásárol­nunk. „A hordozható haza* Az egyik zsidó hitbuzgalmi közlöny legutóbbi megjelent számában olvassuk dr. László István zsidó rabbi prédikációját a Szentírásról, általában az Ószövetségről. Rengeteg szemelvényünk lenne ebből a prédikációból, ami azonban csupán arra szorítkozunk, hogy dr. László Isttván kijelentette, hogy a zsidó hit oszlopa tulaj­donképpen a „valóságos és hordozható haza" . . . Nem is óhajtunk bővebben bele­menni ennek az elszólásnak, vagy ha úgy tetszik, nagyon is megdöbbentő vallomás­nak az értékelésébe. Kétségtelen, hogy a legutóbb megjelent zsidó hitbuzgalmi fo­lyóirat magyar nyelven nyomtatott számában jelent meg és a tudósítás szerint a Magyar Cionista Szövetség hosszúnapi ünnepségén hangzott el. A „hordozható haza“,­­ olyan megdöbbentő fogalom, olyan tőlünk távolálló és cinikus elgondolás, mely­hez annál kevésbé szólhatunk hozzá, mert mi soha nem hordoztuk ide- és oda a ha­zánkat, hanem a vér és a vas ezer esztendő óta megszentelt jogán tartjuk itt ke­mény mellünket a mindenfajta keleti veszedelemmel szemben. Tagjó. ___5 A dohányesők férfiak és nők — könnyen megakadályozzt­atják fogaik etszíne­­sedését, fia azokat naponta rendszeresen 0 D 0 L fogpéppel ápolják. Az 0DDL-fogpép nemcsak alaposan tisztítja a fo­gakat, fianem fel is frissít s üde leftelletet is biztosít Teficit a mindennapos száj- és fogápolásihoz Használjunk ODOL-fogpépet ! MAGYARORSZÁGI ODOLMŰVEK R. T. BUDAPEST" Belfastban nemrégiben végeztek ki egy fiatal írt. Ezrekre menő embertömeg vette körül ebből az alkalomból a belfasti fogház épületét, egyházi énekeket énekelt és térd­­reborulva várta be a reggeli nyolc órát, amikor a kivégzés időpontja elérkezett. Az angol rendőrség lezárta a környező utcá­kat és félkilométeres körzetben sem gyalo­gost, sem járművet nem engedett át, úgy, hogy a közlekedést maps útvonalakra kel­lett terelni. Szeptember első napjaiban egy csomó páncélkocsi jelent meg Belfast utcáin, a rendőrség számos házba behatolt, kihall­gatta a lakókat és többszáz letartóztatást eszközölt. Közben tumultuózus jelenetekre került a sor, mert több házban kőzáporral fogadták a rendőrséget, sőt tüzeltek is rá­ Az ír­­ kikötőmunkások Belfastban sztrájkba léptek és a legtöbb városban ott­hagyták munkahelyüket, az ír templomba vonultak és ott imádkoztak. Északírországban óriási a feszültség, a rendőrség mindenütt fellép a katolikusok­kal szemben. Északírország katolikusai között ugyanis az a vélemény, hogy nem szabad tűrni, hogy Anglia, vagy bármilyen más idegen hatalom csapatokat tarston Északírországban és támaszpontul hasz­nálja fel azt. A londoni sajtó beszámol ar­ról, hogy Északírország és a független ír ál­lam határain fegyveres harc zajlott le, amely mindkét oldalon áldozatokat köve­telt . | ANDOK Riadóállapot a Vörös-tengeren Róma, szeptember 29. (TP) Adenből érkező jelentések szerint a Vörös­tenger és a Perzsa-öböl partvidékén már na­pok óta riadókészültség van, mivel ellensé­ges tengeralattjárók tartózkodnak a közeli vizeken.

Next