Magyarság, 1943. március (24. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-28 / 70. szám

2 tRátthay, Q JCáítnátt: nojszho (Piozessohn) elviére elvárta... BepillaniAk a világpolitikába A világtörténelmet mozgató erők titkos rugóira néha egy-egy elszólás világít rá mindennél élesebben, avagy egészen apró és az első pillanatban jelentéktelennek látszó esemény deríti fel a nagy összefüggéseket. Ilyen akaratlan elszólással lepett meg bennünket pénteken a Szovjet londoni nagykövete, Majsky Mózesson elvtárs. Ez a széle-hossza egyforma, köpcös kis szenegálfejű kievi zsidó valami bús és elkeseredett hangulatban nagy politikai beszédet tartott: az ösztönzést úgy látszik a keleti fronton bekövetkezett váratlan fordulat adta Sztálin követének. Ugyanis hónapok óta nem nyilatkozott, nem sürgette az angolszászok által beígért második frontot; — most azonban — bizonyára Moszkva utasítására, — annál élesebben dörögte bele az angolszász szövetségesek jólvattázott fülébe újból a második front követelését, így szövegezte mondanivalóját: „Országom és népem elvárja, hogy öszszes szövetségeseink, különösen pedig Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, a legközelebbi jövőben a maguk, részéről is mindent megtesznek, hogy ezt a borzasztó háborút a legrövidebb időn belül befejezzék. A Szovjetunió maximális erőfeszítéseket tesz a közös ellenség legyőzésére, — és ugyanezt elvárja szövetségeseitől is.” Ha nem is új a követelés, — mindenesetre új a szövegezés és főként meglepő az a számunkra szerencsés elszólás, amelyben a kis Mózessohn „országáról” és „népéről” (!) beszél. Ezt a beismerést régen vártuk! Mert eddig csak a nacionalista világnézetet törhetetlenül vallók állították azt, hogy a kelet-európai százmilliós orosz-szlávság a forradalmi gyűlölettel telített orosz gettó-zsidóság martalékává vált, ennek „népe” lett és „országa” annak esett áldozatul. Történelmi igazság, hogy miként a monarchiát szétzúzó véres francia forradalmat a XVIII. század végén a titkos párisi zsidó szabadkőműves szervezetek robbantották ki, — ugyanígy nyílt titok az is, hogy az oroszországi bolsevizmus vezérkarát a cári trón összeomlása után a keleti gettó-zsidóság szolgáltatta, — aminthogy — a bolsevizmus elméletét is a talmudista zsidó lélek, Marx Mardoshaj szolgáltatta. Soha az oroszországi gettó-zsidóság nélkül a bolsevizmus uralomra jutni nem tudott volna! Hogy a bolsevizmus a föld egyhatodát kitevő nagy orosz térségben gyökeret ereszthessen, ehhez kellett mindenekelőtt Marx elmélete, kellett azután az oroszországi anarchista-zsidó vezérkar, a Trockij-Bronsteinek, Kamenewek, Zinovjev-Apfelbaumok, Ugarovok, Urickijek, Dzserzsinszkiek, Herschel-Jagodák, stb ... stb ... — és csak végül és utoljára a tehetetlen nagy sláv tömegek, az a százmilliós „szent szürke barom”, ahogy Dosztojevszkij egy elkeseredett órájában elnevezte ezt a magával tehetetlen és csak zsarnokság alatt élni tudó lomha, passzív szláv néptengert. Aki még nem tudná, annak emlékezetébe idézzük a következőket: az 1917 őszén, a cár detronizálása után közvetlenül megalakult első szovjet végrehajtó tanács öt tagja közül három volt a zsidó; néhány hónap múlva a hét tagra emelt végrehajtó bizottság tagjai sorában már 5 zsidó diktálta a bolsevista forradalom tempóját. És azóta sem ez az arány nem változott, sem pedig a tempó: úgy a mindenható moszkvai Politbüróban, mint a Kominternben megvan a gettó forradalmár zsidóság túlsúlya. Sztálin maga nem zsidó, de életében neje, Kaganovics Rojza érvényesíti a gettó-zsidóság erejét és céljait, — együtt az apóssal, a vén Lázár Kaganoviccsal, aki vagy húsz éve tölt be vezető szerepet az uralkodó kommunista pártban és ráadásul Rojzán kívül még három Kaganovics fiú tart megszállva sépbiztosságot! „Országom és népem” — mondotta Majsky elvtárs Londonban. Tudomásul vesszük, — mint illetékes helyről jött megerősítését annak, amit évek óta hirdetünk és vallunk: a szent szürke barom „népe és országa” lett a keleti gettózsidóságnak, — tragikus áldozata a zsidó világuralmi fantomnak és összeesküvésnek! És csak teljesebbé teszi e nagy történelmi tragikumot az, hogy a dolgok odáig fejlődtek, hogy ez az „ország” és ez a leigázott „nép” ma már még csak tiltakozni sem tud Majsky-Mozessohn megállapítása este. A világtörténelem szemszögéből nézve talán éppen az az egyik legfőbb jelentősége az európai tengely háborújának, hogy ugyanakkor, amikor Európa önvédelmét munkálja, ugyanakkor győzelmével ahhoz is hozzájárul, hogy ez a gettófantom leszakadjon a leigázott „szent szürke barom’’ nyakáról, hogy ez a sötét lidércnyomás, amely az orosz gettókban csírázott ki és jutott „ország” és „nép” fölötti uralomhoz, örökre eltűnjön az emberiség történelmének színpadáról. AKIK MÁR ELOSZTOTTÁK A VILÁGOT, PAPÍRON Eden angol külügyminiszter közel két hete rendületlenül és megszakítás nélkül tárgyal Washingtonban. Ennyi, idő mindenesetre elégséges lett volna ahhoz, hogy valami nagyszerűséggel lepjék meg a világot. Ám semmi sem szivárgott ki a Fehér Ház párnás szobáiból! A legszemfülesebb amerikai riporterek is csak találgatásra vannak utalva. Végeztek tehát valamit Washingtonban, avagy megismétlődik a régi játszma, amely szól ekként: egyelőre nem tudtunk határozni, azért elhatároztuk, hogy később fogunk határozni... Pedig őszintén szólva érdekelné a világ közvéleményét, hogy mit végzett Washingtonban az angol külügyminiszter? Aki bizonyára az angol világhatalmat akarja mai formájában bebiztosítani a világháború végére, és tárgyal most azzal a Washingtonnal, amely ma már nem is tagadja, hogy ő viszont az egész világ felett ékeskedő dollár-imperializmust akarja megépíteni. Ketten, akik egymás között sem értenek egyet, — közben arról is kell, hogy döntsenek, hogy mi történjen azzal a harmadik szövetségestárssal, — a Szovjetunióval, —amelynek politikai programja ugyancsak a világuralom megszerzése, de már a világ proletariátusának felszabadítása formájában! Ennyi érdekellentét melett valóban nehéz lesz közös nevezőre hozni az angolszász-bolseviki szövetség háború vezetését és háború utáni terveit... E pillanatban nem tudjuk, hogy az angol világbirodalom sérthetetlenségét vélő Eden külügyminiszter mit szólt például ahhoz a feltűnő íráshoz, amely a nagytekintélyű amerikai folyóiratnak, az United States News-ben most jelent meg: , Ha Németországot megsemmisítjük. Szevjetoroszország fog uralkodni a keleti félgömbje és az USA a nyugatin. A Szovjet ebből a háborúból megerősödve fog kikerülni és a világ legerősebb hadseregével és leghatalmasabb légierejével fog rendelkezni. Olaszországnak így meg lesz az ereje ahhoz, hogy a saját politikáját másokkal szemben maga határozza meg." Papíron tehát egy lelkes , amerikai világterv-kovács imigyen már szép arányosan, szétosztotta az egész Földgömböt, — fele ide, fele oda, — de egyelőre mint látjuk, csak az USA és a vörös Gólem között. Hogy maradhatott ki ebből a szétosztásból a hármójuk közül a leggyengébb fél, Anglia? Az amerikai folyóirat udvarias volt és erre a kérdésre nem tért ki. Viszont Angliáért miért fájjon akkor a mi fejünk ? ... Ne essünk azonban tévedésbe: egy pillanatig sem szabad azt hinnünk, hogy valóban ilyen, ideális a jövő terveit illetőleg az összhang a proletár-világhatalomra törő Szovjet és a dollár világimperializmusát munkáló USA között. Egy svájci lap kapott washingtoni tudósítójától március 17-én nagyon mély bepillantást engedő összefoglaló tudósítást az Eden körül zajló tárgyalásokról. Eszerint a tudósítás szerint Washingtonban megelégedéssel vették tudomásul az angol külpolitika félhivatalos szócsövének tekinthető Times tíz nap előtti eszmefuttatását; ebben nem kevesebb foglaltatik, mint az, hogy Anglia ma már elismeri a Szovjet igényeit Európa keleti térségére a háború utánra: elismeri a Szovjetunió igényeit az 1939 évi határokra, a finn öböltől Odessa-ig. És ennek ellenében viszont Anglia csak azt kéri, hogy Európa nyugati felében az ő számára biztosíttassák az uralmi jog. A Times meg is indokolta ezen feltűnő álláspontját, megindokolta azzal, hogy a Szovjet haderő győzelme után Anglia úgysem tudná megakadályozni Sztálint abban, hogy akaratát érvényesítse, így tehát helyesebb lesz „fifty-fifty” alapon megegyezni a Szovjettel! És most jön az érdekes fordulat: tévednénk, ha azt hinnők, hogy a félhivatalosnak tekintendő Times állásfoglalás, (amely bizonyára Éden tudtával jelent meg nyomtatásban) — a dollár-imperializmus híveinek táborában osztatlanmegelégedést váltott volna ki. Nem! — mintegy ellenhatásként, azonnal munkába lépet a washingtoni szenátus külügyi bizottsága, az a túlzó csoport, amely legfőbb hangadója az amerikai világimperializmus propagandájának. Egy alkalmi bizottságot állítottak össze és Roosevelt elnök kénytelen volt deferálni és beleegyezni abba, hogy a szenátus egy különbizottságot létesítsen a háború utáni világszétosztás terveinek meg-* szerkesztésére. Ez azért érdekes, mert Roosevelt már egy hónappal ezelőtt bizalmasai táborából összeállított ugyancsak egy bizottságot,— a háború utáni világrend kiagyalására. Most mégis engedni volt kénytelen a szenátusi túlzók nyomásának és szabad utat engedett a második bizottságnak is... Mi itt a dolgok lényege? A szenátusnak ez az agresszív és világhatalmi mániától fűtött csoportja ugyanis azt vallja, hogy a nagy háborús mérkőzés után az USA, a maga mérhetetlen gazdagságával és katonai erejével, — egyedül lesz abban a helyzetben, hogy a vezetést a világ felett átvegye! És ha így áll a dolog, — okoskodnak tovább a szenátorok, — akkor elhibázott dolog volna, ha ma Amerika akár Anglia, akár a Szovjet felé elsietve lekötné magát! — Ezt a problémát viszont oldja meg Roosevelt: két bizottság már van, — egyelőre szemben egymással, így hát minden remény megvan arra, hogy rövidesen hajbakapnak afölött a nemes vad felett, amelyet nemcsak, hogy még nem ejtettek el, — de csak most készülődnek a vadászatra ... CSEMEGE Hogy teljes legyen a kép, ezennel közöljük Roosevelt világrendező különbizottságának névsorát: az elnök Cordell Hull, a jelenlegi külügyminiszter, tagok: Normann Dawis, dr. Bowmarm, dr. Leo Raswolszky és végül Myron Taylor. Ezennel választóvíz alá tartjuk őket, mint a gyanús aranyat: Hull-nak a felesége zsidó, — Isaac Witz leánya; dr. Paswolsky bizonyára az oroszországi gettóban anyakönyveztetett; Bowmann dr. pedig valamikor egyszerűbben Baumann-nak írta a nevét. Végeredmény: az öt tagból kettő zsidó n egynek életpárja az. A bizottságot nem sokalljuk, — azok után, hogy kettő is van ebből a fajtából, — de ötből a hármat igen! t Vasárnap, 1943. március 1* Rádiót, gramofont hanglemezeket és minden villamossági cikket megtalál Schmidt szaküzletében, VI., Teréz-krt. 29. — T©1.: 336-513. — Vétel. — Csere A keleti harctér középső és déli szakaszán új feladások elvégzésére átcsoportosítják a német hadosztályokat Berlin március 27. A keleti harctér déli szárnyán az eddigi német támadóhadműveletek vidékén már csak két területileg szűkebb helyen voltak nagyobb jelentőségű harccselekmények. Charkovtól keletre a bolsevisták összpontosított erőkkel igyekeztek megint megszerezni azt az uralkodó magaslati terepet, amelyet a német hadosztályok az előző napon súlyos harcokban elfoglaltak és megtisztítottak. Az egész napon át tartó kemény küzdelemben a német gránátosok megtartották állásaikat és a kora esti órákban a bolsevistákat visszavetették messze kiindulási állásaikon túlra. Közben egy a Donecen innen levő hídfőt rohammal elfoglaltak, egy másikat pedig erősen benyomtak. A Szovjet Bjelgorodtól délkeletre is igyekezett páncélos kötelékekkel és lövészalakulatokkal benyomni az újonnan meghódított német állásokat, de itt is visszavetettük a bolsevistákat és súlyos veszteségeket okoztunk nekik. A Szovjet 17 nagy harckocsija elpusztult a német elhárító ütegek tüzében, még mielőtt egyetlen lövést is leadhatott volna. Az arcvonal egész többi déli és középső részén a nap nyugodtan telt el. Csak Őreitől délnyugatra került sor,helyi harcokra az előretört német támaszpontokért, amelyek ellen a bolsevisták egy páncélos dandárt indítottak támadásra. A páncéltörő német fegyverek visszaverték a szovjet páncéloskötelékek három rohamát. Szétlőttünk 23 páncélos harckocsit. Egyébként a déli szárnyon és a középső arcvonal déli szakaszán tervszerűen továbbfolyik a német csapatok átcsoportosítása. Sok új gyalogos hadosztály ideözönlése révén sikerült a támadókötelékeket újabb feladatokra szabaddá tenni és készenléti állásokban elhelyezni őket. Bolsevista részről nyilván felismerték az új nagyszabású német kezdeményezés veszélyét, mert mind az eddigi német támadóhadműveletek térségéből, mind a Timosenkó-támadás területéről azt jelentik, hogy a bolsevisták széles arcvonalon élénk elsáncolási munkálatokat folytatnak, jeléül annak, hogy a szovjet csapatok itt nyilván teljesen védekezésre rendezkednek be. Minthogy a tervszerű német kiürítés folyamán e területeken, a bolsevistáknak sehol sem sikerült a német hadműveletek lefolyását megzavarni vagy akárcsak befolyásolni is, a német hadosztályok mindenütt szilárdan el tudtak helyezkedni azokban a vonalakban, amelyeket erre már előzőleg kiszemeltek és kiépítettek. Ezzel a bolsevisták számára többszáz kilométer szélességben mind harcászatilag, mind hadműveletileg rendkívül kedvezőtlen helyzet keletkezett, amelyet azzal sem lehet elhomályosítani, vagy eltitkolni, ha a bolsevista jelentések Dorogobuzs városa körüli harcokról és Jarzevo elleni támadásról beszélnek. Mind a két helység a hozzávezető utakkal és közlekedési hálózattal elvitathatatlanul német kézben van. A Szovjetnek a keleti harctér északi szárnyán Leningrádnál és a Ladoga-tótól délre indított támadásai észrevehetőig csökkenő nyomás mellett szintén nem haladták túl a helyi vállalkozások jellegét. A bolsevista támadások felbomlottak páncélosoktól támogatott különtámadásokra, amelyekben századnyi vagy zászlóaljnyi erők vettek részt. E támadásokat mindenütt már az előterepen elhárították és oly eredményesen szétvertük, hogy a szovjet csapatok itt véres veszteségeik mellett egymásután kilenc páncélost is elvesztettek. Ugyanezen a harcterületen a német tisztogató vállalkozások során megtisztítottunk több betörési helyet, amely az előző nap keletkezett. A hadsereg messzehordó tüzérsége jól célzott össztűzzel megsemmisített egy a Néván át csak nemrég épített vasuti hidat.