Magyarság, 1957 (33. évfolyam, 1-47. szám)

1957-10-04 / 35. szám

1957. október 4. Nyílt levél ted meséli, hogy olyan csodás világ vevőd van, mint talán a leggazdagabb amerikainak sem és azzal hall­gatod naponta a budapesti adásokat... Szomjasan és átszellemülten iszod a híreket,­­ mert, ugye, azért mégiscsak az lehet az igaz, nem pedig amit itt tálal­nak az imperialisták... Sohasem árt, ha az ember egy kicsit hallgatódzik... Ezért sikeredett az elsők között meglógnod,­­ amikor a harc még tartott otthon... Pedig neked a hajadszála sem görbült volna még akkor sem, ha otthon maradsz. Hiszen te sohasem vegyültél bele­ a tömegbe. Hagytad, hogy azok az esz­telen kis tacskók hajigálják a benzines üvegeket a szovjet tankokba... Te a hazai “széplélek” vagy, aki sose voltál “ölős” — még csak elgondolni is iszonya­tos lett volna, hogy odakuporodj a sarokra, ahol a tankokat várták. Hiszen ott lőttek! Csak ha jobban utána gondolok, — akkor nem stimm­el valami... Ugyanis, — vájjon honnan a csu­dából ragadt rád otthon, a “népidemokráciában” — ennyi elegancia és ennyi kényesség ! Nézd, ne áltassuk egymást! Százat egy ellen, sőt a nyakamat teszem. — Te nem lehetsz valamelyik “népidegen”, vagy “nép­ellenes” osztály leszármazottja... Különben nem en­gedtek volna az egyetemre. Különben nem, juthattál volna pozícióba. Különben nem utazgathattál volna Kelet-Németországba, tanulmányútra...­­ Akkor meg hogy is volt! Te lennél az a dédelge­tett “él-ifjú”, h a kinevelt egyedi A rendszer dé­delgetett­je! — Ez az: — “kommunista dzsentri”...­­ Mivel otthon sem “keveredtél” a műveletlen “alsóbb néposztállyal”, mely nem, értette a kommu­nizmust, és ma sem kedveli, a­kát itt is kikeresed a magad “ társaságát”. Nem érzed jól magad köztünk, mert így még többet sikerül megtakarítanod. Ezért inkább “nívótlannak” bélyegzed az újságjainkat és nem, jut eszedbe, hogy március 15-én ott lett volna a helyed az ünneplők táborában. Egyetlen nyári ün­nepségest, sem mutatkoztál. Feleséged nem jelentke­zett a Magyar Napon a fánksütő asszonyok közé. A Magyar Házban akkor láttalak, amikor ingyen va­csorát kaptál családostól. Azóta se. Nem te vagy az, aki jóbarátsággal megim­ál egy pohár sört bármlyik öreg magyarral, hogy elmondhassa neked, milyen nehéz volt itt magyarnak lenni ötven évnek előtte... Sőt,­­ amikor a szabadságharc ügye az N­ elé került, —• te nem írtad alá a tiltakozó levelet, hogy a Szovjet vonuljon ki Magyarországról! Minek, — Te aztán már úgysem kívánkozol haza. Itt jobb... A templomot utoljára hagytam,... Mert az ne­ked már nem kell úgysem. Pécsben persze másként volt... Ott a katolikusoknál keresztet vetettél, — az evangélikus listázásnál a Pápáról akartál viccet mon­dani, de leintettek... A reformátusoknál Kálvint di­csérted és kalapod a füledre húztad, amikor a zsidók­nál meg egy hétre meghosszabbították a penzió-la­kásodat. — Jé,| -----­Fogadni mernék, nem tudod, hány magyar egy­ház van a vidékünkön. Nem kifogás, hogy legjobb barátod cseppet sem jobb nádadnál. Holott őt éppen a mi templomunk kis közössége állította talpra. (Már régen nem talpal, a te első kocsidat vette meg készpénzért. De azt a két­száz dollárt, amit a papunktól kapott még nem adta vissza.) Csak úgy mellékesen: abban benne van az én kis tízesem is, amit boldogan adtam, mert a sza­badságharc napjaiban tehetetlenségünkben sírtunk s valamiképpen segíteni akartunk... Legalább eljönne a “haverod” vasárnaponként a templomba. — Mondd meg neki, ne a pénzt hozza, csak a magyar becsületét, a háláját — Istennek. Ha majd látja, milyen szívesen fogadjuk, egyszer még a kölcsönt is visszaadja, — hogy ő is segíthessen máson Mosolyogsz! — Feltételezem! Látod, — mi ilyen naivak vagyunk! Sohasem értettünk ahhoz, hogy lehet gondtalan életet élni... Még terád is gondolunk s érted is tudunk imádkozni, — hogy valamikor visszatalálj közénk! Addig is “Gudbál” neked! (az. ..). (Folytatás az 1. oldalról) ÉRETTSÉGI? deményezek... Elsők az elsők között. — Kezdve a gyufa feltalálásától, a használható tá­voldalaki készülékig (Mihályi, Berlin, 1622), — a tatár-török veszély felismerésétől és az ellenük való gátemeléstől, — az 1919-es, valamint az 1956. évi bolseviki-ellenes küzdel­meikig. Vájjon miért ne próbál­nánk meg, — akár új alapo­­tokon? Akár a már meglévő átalakításával, itt egy igazi, érdemleges középiskolát ? Szemben az oktalan és idő­rabló 8 osztályos kötelező — elemi és négyéves high, vala­mint a négy esztendőre kiter­jedő általános college helyett? Mi szólana­­ellene ?­­—­ Alkot­mányba, a mandmentekbe bi­zonyára nem ütközik, — el­végre a jó iskola egyik fak­tora a lelkiismeret szabadsá­gának. Megcsontosodott elő­ítéletekbe­n Bunkós argumen­tumként, cs­upán a már itt patentírozott, vagy patent­­­főzés alatt lévő, idebolyongott neveket, így Einstein, Oppen­heimer, neuman, Romberg, — vagy éppen Klár neveket em­líteni bizonyosan céltányos is lenne. — Felsoroltak mind­egyike európai rendszerű kö­­tcsépskolákat végzett és nem maradtak el, itteni szaktársaik mellett ismeretek hiányában... A tulajdonképpeni egyete­mek (graduate ,school) idegen­kedése ? Tartassanak kezdet­­ben­ rosta­felvételi vizsgálato­kat, melyeken könnyedén be lehet bizonyítani, hogy 12 év alatt legalább annyit de szük­ség szerint jóval többet is meg lehet taníttatni, mint a 16 esztendő progresszív jásza­­dozásával. Az anyagi fedezet hiánya? ? — Tudjuk, hogy errefelé az ideggyógyintézetek zsúfoltak, — de kevés olyan kötöznivaló futóbolond akad­na, aki gyermekének iskoláz­tatására, ha kell, többet a 8 évi középiskolára, mint most négyéves kollégiumokra.. .A kollégium utá­n már 22 éves, ha nem több az ifjú éj­­szaká­­losan, bajuszosan mehet első­éves egyetemistának, gólyának S. Érdemes elgondolkozni a felvetett probléma felett, a­mely amolyan Columbus tojá­sának látszik. De könnyen és egyszerűbben megvalósítható, mint sok más magyar alkotni vágyás, mert e kérdés felett még csak “szavazni” sem kell akár prokszival, akár prokszi nélkül. Betullaeensis MAGYARSÁG KÉRJÜK,­­ szerezzen ön is legalább egy új Előfizetőt a Magyarságnak." ■ MffOTneno»s^i­jj»jaBiaBg gogOSOSOeceOOQOOSOSOQOOCOOCOSiOSOOOeQOSOSiOCOSOSCOS P­­LUMBLN­G-munkákat Jutányos áron vállal j5j| I Hisnyay-fleinzelmann Imre Registered Master Plumber Telefon: JA 1­4798 * Új munkák — trj konyhák — fürdőszobák — Javítások * — Külső vízvezetékek ásás nélküli kicserélése — — Szennyvízvezetékek elektromos géppel való tisztítása — Forduljon hozzám magyaros bizalommal, jó m­inket kap! 4338 McCassin Street Pittsburgh 17, Fa. 5. oldal Mielőtt CSOMAGOT • PÉNZT A ORVOSSÁGOT küldene Magyarországra, kérje a Sebők Travel Service SZAKTANÁCSÁT! Hálás lesz érte! — Hajó- és repülő­jegyek Affidevitek Forditának — MINDEN, — bárhol hirdetett csomagot VÁLLALUNK 561 Diversey Pkwy., Chicago 14, DL Telefon: GRaceland 7-1484 Dr. Fiedler Kálmán, irodavezető MEG FOG TANULNI ANGOLUL ! ~ Dr. Magyar László nyelvésztanár GRAMOFON lemezes NYELVKÖNYVÉBŐL.­­ Befektetése sokszorosan visszatérül. Tegye el címünket: AKCIÓ HUNGÁRIKA KÖNYVOSZTÁLYA Post Office Box 22 * ' Buffalo 5, N. Y. U. S. A. .......................".............1........................ es&sss&sssss&sssssessessesssssseee&e&sssss&ses&se iessssaassi8ss»9i»ssssessssíessssssssssss9ss9ssssissss MAGYARORSZÁGRA Pénz- és csomag­küldés - GYÓGYSZERKÜLDÉS AZ ÓHAZÁBA - MIKKA VÁMMENTES CSOMAGOK BEFIZETŐHELYE^ 500.-1,000.-5,000.-10,000.­ Forint Forint Forint Forint $ 15.50 $ 30.50 $148.00 $288.00 IWT A küldött pénzért garanciát vállalunk! Rendszeres havi küldőknek árengedményt adunk! » BUCKEYE GENERAL AGENCY 4322 Lorain Avenue, Cleveland, O. «— Tel: ME 1­6460 George Smoley Notary Public — Közjegyző! — Magyarul beszélünk!­­ KÜLÖNFÉLE BIZTOSÍTÁSOK * REAL ESTATE AUTÓ, BÚTOR, HÁZ, TŰZ- és VIHAR-ELLENI­­I­ BONDOK • MORTGAGE HÁZRA és AUTÓRA - 817 ANN St. Homestead, Pa. HO 1-1715/

Next