Magyarság, 1958 (34. évfolyam, 1-47. szám)

1958-11-07 / 40. szám

1958. november 7. Móra Ferenc: isten-áldotta búza A búzamezőkről hoztam ezt a mesét, amelynek é­­des az íze, mint a bibliai mamnának. Tovább adom úgy, ahogy vettem, azaz, hogy sokkal olcsóbban a­­dom, mint amibe nekem került. Mert kalászszedő Mári néni mesélte nekem, akit ülve találtam a tarlón, a két keresztbe rakott zsá­kocska mellett. Mit visz, Mári néni? ■— kérdeztem a szegény, töpörödött öreg kis Noé­mit. — Csak vinném, lel­­kem, ezt a kis felejtett kalászt, mert a gazda meg­engedte, hogy összeszed­hessem, de az én öreg vál­­lamnak már ez is nehéz keroszt. Felkaptam a vállamra Mári néni a nehéz keröszt­­­jét és míg beértem vele a sárfalú zsellér-putriba, — addig mesélte el Mári né­ni az Istenáldotta búza történetét és amikor be­vé­gezte, ezt tette hozzá: — Adja az Isten lelke üdvösségére... Hát én senkitől sem kí­vánom, hogy vigye az én keresztemet, hanem aki elolvassa a búza legendá­ját, annak én is azt kívá­nom : — Adja az Isten lelke üdvösségére.. . Úgy volt az, hogy mi­kor az Úristen a világot megteremte:i°, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami híjja a világnak ? — Van ám, Iírunk-Te­­remtönk, — jelentették az angyalok, — mert búzát elfelejtettél teremteni. — Ejnye, ejnye, — csó­válta meg az Úristen a fe­jlét — hát akkor miből süti odalent az ember a kalácskenyeret ? — Bizony csak zuzmó­ból törik, fakéregből őr­lik, — panaszolták az an­gyalok. — No, ez nem jól van így, — tűnődött el az Úr­isten, — dehát mit lehet­ne most már tenni? Szerencsére az Úristen­nek nem jutott eszébe an­­kétot összehívni, se nép­jóléti minisztérium nem volt még akkor teremtve, mert ha lett volna, akkor még ma sem volna búza. E helyett kiadta az Úris­ten a parancsot az angya­loknak : — Nosza, hamar, ráz­zátok ki az abroszomat az ablakon! Egy-kettőre felkapták az angyalok az arany ab­roszt az Úristen diófaasz­taláról, vitték a csillag­ablakhoz, s ami morzsa volt rajta, azt mind kiráz­ták a földre: abból hajtott ki idelent a búza. Ám, csakhogy akkori­ban még nem volt Isten­áldotta búza a búza. — Oi­lya­n volt amivel a gyere­kek szoktak játszani. A­­lacsony a szára, tarackos a gyökere, ritkás a kalá­sza, apró a szeme. — Ejnye, de hitvány giz-gaz lepte el a földet, — mondogatták az embe­rek és ügyet sem vetettek a búzára, hanem azután is zuzmóból meg fakéregből őrölték a kenyeret. Mert mindig olyanok voltak az emberek, hogy a jó sem kellett nekik, ha rájuk nem parancsolták, ugyan néha még akkor sem kel­lett. Mindössze két testvér akadt, aki azt mondta, hogy nem szabad az Isten ajándékát megvetni, ha­nem legalábbis próbát kell vele csinálni. Az egyik is fogott magának egy da­rab búzaföldet, a másik is. — Isten nevébe ves­sünk. — mondotta a fia­talabb, akinek annyi volt a fia lánya, ahány újjá.­­ — Isten nevében aras­sunk. — mondotta az öreg testvér, aki olyan magá­nyosan élt a világban, mint valami fűzfa a pusz­tában. Hát, hiszen vetni köny­­nyű volt, mert abban a szél is segített. Vitte az apró magot, mint a pely­vát s­em­ szemenként hul­lajtotta el, hol csomósan ágyazta bele a földbe. Adtál­­ rám segítsé­get, de nincs benne köszö­net. — sóhajtották a test­vérek, akik az első szántó­­vetők voltak a világon. Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint a fűtött kemence, hullott a verejték, mint az orö, s­édelgett a két test­vér, mint a beteg. Külön kellett­­szakasztani­­min­den szál házacskát, kézzel kipergetni minden kalászt s utol­jára se lett több a termés egy-egy zsáknál. Szép holdvilágos este volt, amikor a fiatalabb testvér bekötötte zsákját a tarlón. De ki se nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre és csak a másik felét hagyta a zsákban. — Hát azzal mit akarsz — kérdezte a felesége. — Ezt átviszem a bá­tyám szérűjére, kiöntöm az övéhez. Nézd, nekünk van fiúnk, lányunk, aki segítsen kenyeret keresni. Neki nincs se kicsi, se nagy, aki segítségére le­gyen. — Isten segítsen jószán­dákodban! — igazította az TOLLAS TIBOR. Hazafelé ismerek minden útkanyart, Mely anyámhoz visz, hazatart. A vaksötétben is hiszem, Hogy nem tévedne el szívem. Mint az iránytű úgy mutat Mindig haza és jó utat. Más irányt már nem keresek, Mert mágnesem a szeletet. Nem is vibrál a tű töve, Mert anyám annak sarkköve. A térképen csak pár vonás: Vadna — utolsó állomás. A bakter vígan rámköszön, Ölembe látja örömöm Piros batyuját, szívemet, Anyámhoz ezzel sietek. Egy órányira kis falunk, Ha gyalogosan ballagunk. Cudar a sors és fuhar is, Télen drágább a fuvar is. Szánkó helyett hát talpamon Szívem csengőit hallgatom, Könnyű annak a hó a sár, Akit az anyja csókkal vár. Fönn ezüst húr a vezeték, Viszi a hírem messze, szét. Sürgönye ezüst távirat Anyámnak: — Jön már a fiad — Kottái élő verebek Kottázzák ki a nevemet. Két oldalt hosszú jegenyék. Rajtuk a holdnak szeme ég, Mint égből cseppent jégcsapok Megismernek, hogy én vagyok. Tudják, hogy merre, mért megyek, és mint a gyertyák fénylenek Égő gyertyák közt fut a "szán”, Csillag ragyog az utasán A híd, mint fényes nagy bogár, Hogy hátán megyek, megcsodál. Alatta ezüst gyík szalad, Falunk patakja, Bán patak. Anyjához siet, hol a hó Alatt pihen a h­í Sajó. A hídon túl már int Gömör, Mint szép leány, úgy könyököl Kék ablakán a Felvidék Nékem mutatja fel szívét. Hiába hívsz most szép leány, Borsodban anyám vár reám. Kigyúl az ég és meghasad. Most öntik Ózdon a vasat. A hegytetőkről üzenet: A Bükk gyújt örömtüzeket. Fényét szívemre tűzi át, Így várja vissza hű fiát. A hegy karján, mint kisgyerek. Falum megismer, integet. Pólyája puha friss, fehér, A Nénje húzta rá, a tél. Ő is tisztába öltözött, Mert tolták mind, hogy én jövök, asszony a vállára a zsákot Az ember azzal nekivá­gott az éjszakának. Hát ahogy a földje szélére ér és át akar bújni az eleven sövényen. Összeütődik va­lakivel, annak is zsák van a vállán, mint neki, az is hátrahökken, mint ő. — Te vagy az, öcsém? — Én ám, bátyám. Hát te hova igyekezel éjszaká­nak idején? — Azt gondoltam, hogy jó lenne megfeleznem a magot, amit Isten adott. Magányos ember vagyok én, kicsivel beérem, ti meg sokan vagytok, sok éhes szájat kell megelégí­tened. Abban a percben na­gyot villant fejük felett az ég, hirtelen meleg szel­lő kerekedett, felkapta a zsákokat s ami búza volt bennük, azt mind szétszór­ta a világba. — Legyen megáldva, amit a testvéri szeretet megszentelt, — mosoly­gott le az Isten az égből. S azóta olyan bokros­­növésű, dúskalászú, kövér szemű, Isten-áldotta nö­vény a búza. De mikor a gyűl­ö­­­köd­és hatalmasodik el az embertestvérek kö­zött, akkor alacsony a szára, tarackos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme .. . MAGYARSÁG ELÉGETETT STRADIVARI Két évvel ezelőtt egy kiskun­halasi asszony Nyugatra mene­kült és minden ingóságát rokonai­ra bízta. — Most levélben érdek­lődött otthagyott hegedűje felöl. "Tudod, hogy mi nem hegedül­tünk soha, — írták neki, — de a gyerkek cincogtatták, amíg lehe­tett. Aztán eltörött és sorban el­égettük az összeszedett darabo­kat, csak a háta van meg, mert jó erős.” Szakértők mentették meg a he­gedű "hátát”. — Rajta olvasható még most is: Stradivari. (Drága tüzelőfa volt!) A toronytetőn az érckakas A tollát rázza, mért havas? Vén kotlósa a hold, — teli. A kis csibéit keresi. De csibéi: csillagok, A hóban fürösztik magok’, S Isten csillagos szőnyegén Megyek, mint boldog vőlegény. Kristály szikráz a hegyeken, Cukorral szórták be nekem A hegy tetejét, angyalok. De én csak tovább szaladok. Látszik a kapunk ide már, Mögötte anyám szíve vár. Minden cukornál édesebb, Minden csillagnál fényesebb, S a menny sincs soha oly közel, Mint mikor anyám átölel. 7. »Md Kabaré-esték Pennsylvaniában Az U­MCA az elmúlt va­sárnap tartotta rendes ha­vi gyűlését a pittsburghi Magyar Házban Smith Lajos elnökletével, Lengével Ignác az AMSz K­ossuth-bélyeg akciójá­nak világhírű sikeréről. A gyűlés a Szövetség­nek házalapjára száz dol­lárt adott. Jövőre is a Kennywood Parkban lesz a Magyar Nap.­­ Még a tél folya­mán remek kabaré esti műsort állít össze egy bi­zottság és a műsort egész Pennsylvaniába­n bemu­tatja a magyarságnak az összeálló műkedvelő gár­da. A rendezésre Zilahy Sándort kérik fel. SZABAD A PÁRBAJ a német egyetemeken, — ezt a határozatot hozta a legfelsőbb bí­róság. — A második világháború után a német egyetemeken meg­fosztották a diákságot ettől a pa­zar szórakozástól. Az eredmény az volt, hogy titokban mégiscsak párbajoztak. ANNETTE DIONNE, a híres kanadai ötös-ikrek egyike mint Mrs Germaine Allard, a mi­nap egy egészséges fiúgyermek­nek adott életet. A 24 éves An­nette Dionne az ötös-ikrek között a második, aki anya lett. Cecile, Mrs Philippe Langois szeptember 15-én szült egy fiúgyermeket. — Marie szintén férjnél van, még csak Yvonne van szüleinél. Az ö­­tödik, Emilie, mint ismeretes, el­hunyt. BIBLIÁT OLVAS Moszkvában a vallásellenes mun­kások egyik sz­ervezetének min­den tagja. Valóságos “hitviták” fejlődnek ki a gyűléseken és már olyan hangok is hallatszanak,­­ hogy abba kellene hagyni a val­lás­ellenes propagandának ezt a módját, mert sokan megtérnek és párt­gyűlések helyett templomba járnak... ÉRTÉKES bélyeget vásárolt Hamburgban egy gazdag, ismeretlen bélyeg­gyűjtő egy nagy bélyeg-kiállítás során. Egy 1904-es brit 6-Pences bélyeg cserélt gazdát 25,000 DM- ért. ($5,900.) — HARMINCAN pályáznak az 1958-as Nobel-féle béke­díjra. — A döntést novem­ber közepe táján várják. ÖN már kérte Barátait, —­­hogy legyenek a Magyarság Előfizetői?

Next