Magyarság, 1960 (36. évfolyam, 1-46. szám)
1960-10-07 / 36. szám
1960. október 7. (Folytatás az előző oldalról) örököseét, 1914. június 28-án meggyilkolták. A merénylő egy szerb diák volt, aki tisztán hazafias motívumokból cselekedett.” Az elsőre olvasóim is meg tudnának felelni, mert az oláh, román, román nép származásáról írtam már. Atlantis az a földrész volt, amelyet az Atlanti-óceán mindenestől elnyelt. A románokat ellenben még a nagy népvándorlás hullámai sem nyelték el! Miért? Mert akkor azon a veszedelmes — népeket elsodró — helyen nem voltak. Dáciát a dákokról nevezték el a rómaiak, amikor meghódították őket a gétákkal együtt. Ezeknek nyoma veszett. A hódító rómaiak sincsenek meg már, akiktől a germán gótok birtokába jutott Dácia. Ezek is letűntek a történelem színpadáról. Helyükbe a hunok léptek, ezekébe az avarok. Nekik is csak a puszta nevük maradt meg. Az avarok után, körülbelül fél évszázadon át a magyarok is megtelepedtek ott, mert Moldva területe beleesett Etelközbe. Őseink is elpusztultak volna ott az őket nyomon követő besenyők, kunok és fizok csapásai alatt, ha ott maradtak volna, amint ezek is mind elpusztultak. Ezek a népek estek a nagy népvándorlás sodrába azon a helyen. A XIII. és XIV. században még Kúnországnak hívták Moldvát, amikor a Keletrómai birodalom, vagyis Rum lakói a rumunok a törökök nyomása elől menekülve ott nagyszámban megtelepedtek egyéb balkáni szláv népekkel együtt. Tény, hogy ennek a szláv-rumun népegyvelegnek az egyházi nyelve Erdélyben 1642-ig, a Regátban pedig 1862-ig szláv volt s hogy a rumán név helyett az előkelőbben hangzó román nevet csak 1861-ben vette fel az apróbb oláh vajdaságokból alakult ‘Önálló Román Fejedelemség' — török fenhatóság alatt. ’ Ez az év Románia születésének ideje, nem pedig Dáciának a Római Birodalomhoz való csatolása. Mivel azon a területen a románok alkották a népi többséget, minden más ott lakó nép nyelvét , a kunokét, besenyőkét, szlávokét a természet törvényei szerint a magukéba olvasztották. Nyelvrokonaik, a kucooláhok Görögországban Gallipoli környékén ma is megtalálhatók. — Dehát Nyugton elhitték a római eredet meséjét, amelyet Bonfini Antal költött és az oláh propagandisták oly merészen, de sikeresen megjátszottak. * A szerbekre vonatkozólag először azt kell tudni, hogy ők is Herakliosz kelet-római császár idején és engedelmével húzódtak le északi hideg hazájukból a lakóitól megritkult Balkán félszigetre Kr. u. 460 körül. Mivel nem hódítók, hanem telepesek voltak, a befogadó állam alattvalói lettek. A Keletrómai császárság északi határvonala akkor a Duna volt. A szerbek is, mint a többi szlávok, törzsek, szlávul zsupák keretében éltek, főnökeik, a zsuppánok vezetésével. Mivel a lakosság zömét, többségét mindenütt a szlávok alkották, nyelvileg az őslakosság maradékait mindenütt felszívták. A később 670 körül megalakult bolgár ország szláv többségű alaprétege a hódító töröknyelvű bolgárokat is magába olvasztotta. A befogadó kelet-római birodalom gyengülésének arányában az egyes szláv törzsek mindinkább nagyobb függetlenséget szereztek, így a szerbeknek letelepedésük után jó 700 év múlva sikerült magukat a bizánci birodalomtól függetleníteni, amikor Nemanja István nagy zsuppán 1171-ben több zsupánságot hatalma alá vont. De a bosnyák törzsek Magyarország védelme alá húzódtak,tehát nem tartoztak a szerb egységhez, amint azt Van Boon állítja. 1219-ben a bizánci császárság is elismerte a szerbek függetlenségét. . . Legnagyobb kiterjedését Szerbia Dusán nagyzsuppán alatt érte el, aki a törökkel versenyezve nyirbálgatta a haldokló kelet-római császárság területét és hatalmát Macedóniára Thessaliára, Epiruszra, Dardaniára — volt régi görög tartományokra is kiterjesztette. Szóval, megrabolta népének egykor otthont adó gazdáját, a bizánci császárságot akkor, amikor segíteni illett volna azt a pogány törökök ellen. De nagyravágyása még a császári korona megszerzését is tervbe vette, amikor előre felvette Rácország és Románia császára címet. A “Romania” név nem Oláhországra, hanem a Kelet-Római Birodalomra vonatkozik. Ez a Nagyszerbia kialakulásának története és a szerb dicsőség fénykora, amelyet Van Loon szerint a szerbek nem felejthetnek el. És hogy állunk azzal az Üszküibbel, amelyről meg azt állítja, hogy másfélszáz évvel Amerika felfedezése előtt már a civilizációnak a központja volt. Bizony, ez az Üszküib törökül neve annak a dardániai Skopi-nak, amelyet Dusán, a haldokló görög birodalomtól vett el és Skoplje-nek neveztetett el szlávosan, ahol magát 1346-ban királlyá koronáztatta. Ha tehát ez a civilizáció központja volt, az a civilizáció nem szerb volt, hanem a görög. — De nem sokáig örülhettek a szerbek Skoplje-üknek, mert hamarosan Üszküb lett belőle és a török birodalom Nyugat-Rumélia nevű tartományába kebelezték be. De a tőlük a császári birodalom kifosztásában nem tűrt versenytársat. Azért csakhamar a szerbek ellen indult. A közös veszély elhárítására Dusán utóda, Brankovics szövetkezett a Nis városában székelő másik szerb fejedelemmel, Lázárral és Tvartkó bosnyák királlyal. Hogy mennyire nem volt meg a Van Loon féle egységes, Nagy-Szerbia, ennek a szövetkezésnek a ténye bizonyítja. Rigómezőn — Kossovopolje — volt a döntő ütközet a törökkel, 1389-ben, ez utóbbinak teljes győzelmével, mert a szerb hagyomány szerint Brankovics a csata alatt seregével átpártolt a törökökhöz. A délszláv hagyomány szerint I. Murád szultánt, amikor ez a győzelem után megszemlélte a csatateret, egy halottnak vélt szerb sebesült — Obilics Milos — hirtelen talpraugorva, leszúrta. — Lázár fejedelem, aki a törökök fogságába került, ezért életével lakott. Fia, István meghódolva, Nis városát is átadta a törököknek, így zajlott le a szerbek nagy harcának első mentse, amellyel megvédték Nyugat-Európát a törökök ellen. Ugyanebben az évben Zsigmond magyar király is indított egy,magyar hadsereget a Balaknra a bolgár részek felderítésére és Viddin (Bodon) tájékán egy oláhokkal egyesült török sereget vert széjjel. Mindezek az események komolyan figyelmeztették Magyarország felelős vezetőit az éberségre, mert a török veszedelem már erősen közeledett a magyar határ felé. Már a szomszéd háza égett, a háború tüze tehát már könnyen átcsaphatott magyar területre. Zsigmond király ezt nagyon komolyan is vette, a délvidéki határok megerősítésére azonnal adott is kellő intézkedést s mint császár is azonnal megindította egy európai hadsereg összehozását is a török elben. Felhívására, — mint a régebbi keresztes hadjáratokra — nagy lelkesedéssel gyülekeztek a keresztény lovagok, angolok, franciák, németek, olaszok, lengyelek és csehek, legszámosabban természetesen a magyarok voltak. Utánuk a franciák, János burgundi herceg vezetése alatt. Állítólag Zsigmond király azt a büszke kijelentést tette, hogy lándzsáinak erdejével még a leroskadó Eget is fel tudná tartóztatni. S ez a fényes és büszke hadsereg roskadtössze Nikápolynál, az Oltnak a Dunába torkolásánál 1396-ban. A szégyenteljes csatavesztésnek a fő oka nem a keresztény hadsereg elbizakodottsága volt, hanem az, hogy nem remélt oldalról elháríthatalan hátbatámadást kapott. István szerb fejedelem vezette seregét a keresztény hadsereg hátába s ezt a zavart Bajazii szultán ügyesen győzelemmé tudta változtatni. Ez a második történelmi adat arra, hogy a szerbek hogyan védték meg Nyugat-Európát a XIV. században a törökök ellen. Ha Van Loon nemcsak a propaganda iratokat olvasta volna el, hanem a nyugati krónikások feljegyzéseit is, nem követte volna el szörnyű tévedését. Vagy talán nem is tévedés volt, hanem tudatos szándékosság. Ilyen nagyot tévedni egy nagy tudós nem igen tud. Dehát akkor Nyugat a pánszlávizmusról — azt hitte, hogy tejtestvére . . . Amint nem is olyan régen a bolsevizmusról is ugyanazt hitte s nemcsak anyagilag segítette rengeteg milliárddal, de a hazugságnak az ópiumából is becsepegtetett népének hiszékeny lelkébe s Van Loon is a csepegtetők közé állt. — MAGYARSÁG RÓMA az „Örök Város” írja: V I Z I T O R A mai számban általános vallásos emlékműveken kívül magyar vonatkozású eseményekről is megemlékezünk. Aug. 5- től szept. 12-ig általános és magyar egyházi ünnepek szerepelnek a naptárakban. Ezért a fenti hónapokban ez irányú római tapasztalatainkról számolunk be. — A négy nagy Bazilika egyike, a Santa Maria Magiori — (Szűz Mária Nagy Temploma),600 éves múltra tekint vissza. Ez a története . Egy János nevű dúsgazdag patrícius római polgár és felesége, gyermektelen házaspár lévén, örökös nemlétében azon törték fejüket, mit csináljanak nagy vagyonukkal. Kitartó könyörgéssel sokat imádkoztak, aztán rejtelmes látomások következtek. Amikor Rómában augusztusban a legforróbbak a napok és éjszakák, 5-én reggelre, hó lepte be az Exquilinus halom agyrészét. A házaspár külön látomás útján értesült arról, hogy a hóval borított területen építtessenek egy templomot. A látomásról értesítették Liberius pápát, (akinek ugynazon az éjjel hasonló látomása volt.) A döntés az lett, hogy a felépítendő templom Szűz Mária nevét viselje. Mikor a templom megépült, a pápa nevéről Libarian templomnak nevezték, mert az ő uralkodása alatt épült. Idő múltán Jászolyos Mária templom volt a neve, mert ott őrzik a bethlehemi Kisded Jézus jászolának maradványait. Mária névvel sok templom ékeskedik Rómában, azért megkülönböztetve Mária Nagytemploma (Santa Maria Magori) most a neve, és a világ összes Mária-templomai között a legnagyobb ugyan, de nem a legnagyobb Rómában. Csak a legmagasabb az ottaniak között. E Bazilika előtti tér ví0 méter, vagyis 126 láb magas Obelisben, oszlopon emelkedik Szűz Mária szeplőtlen fogantatását hirdető ékes szobor, a Megváltó keresztjének tövében. A háromhajós (FolytatÁ* » kÖT«tk«s3 d4fno».