Magyarság, 1962 (38. évfolyam, 1-47. szám)
1962-11-02 / 39. szám
6. oldal (Folytatás a 4. oldalról) nehezítenék, nem is az egyház vezetői fogják elszigetelni, hanem maguk a gyülekezetek, a presbiterek és a lelkészek, akik nem hajlandók többé megengedni, hogy a reakció nehezítse egyházunk szolgálatát” Ebben téved a békepüspök, mert minden hazai keresztény egyházban még mindig jóval több a hívő, becsületes, igazságos, nem társutas egyháztag, mint az áruló. — Várhatjuk-e ezek után a hazai béke-püspököktől hogy az elnyomás hatalmával szemben védői lesznek a politikai hatalom, üldözöttjeinek, az akasztófa árnyékába hurcoltak rak és az ártatlanul halálra ítélteknek? Nem! Ezek a béke-püspökök pribékekké váltak, a Sátán kiszolgálóivá. Aki az ördöggel szövetkezik, elviszi az ördög. Pécsi szabadságharcos EREDJ TEMPLOMBA! Novemberbén! A nyugati országok kiküldöttei szokott szalonfinomságukkal állandóan megbékélést, meg kompromisszumot hangoztatva inkább védekeztek, mintsem hogy igazuk és a tények birtokában erélyesebben követeltek volna. A kommunisták még akkor is támadnak, amikor alkudozás a céljuk. Csak az Egyesült Államok sürgetik a magyar ügyet, mert ezzel a hideg háborúit akarják meghosszabbítani!” — hangzott a kommunisták vádja és ezzel befolyást gyakoroltak a színesekre — Megbocsátható-e — egy ezeresztendős nép elleni irtóhadjárat ! Szavazzatok: igen, vagy nem! — A népek önrendelkezési joga mellett vagytok-e ! Igen, vagy nem ? — Ezt kellett volna kérdezni! Soha nem kérdezte senki. Tudomásul kell-e vennünk, hogy A MAGYAR ÜGY ezentúl csak a Special Political Committee elé kerül. Ami nem azonos a rendes politikai bizottsággal, hanem valóságos süllyesztő. Pár évvel ezelőtt létesítették, hogy olyan kellemetlen ügyeket, amelyekről megfeledkezni akarnak, oda utalhassák. Ne hagyjuk, hogy a 30.000 magyar szabadsághős mártírumát, egy ezeréves történelmi nép sorsát egyszerűen sülylyesztőbe degradálják! November 6-án országszerte választás lesz és éppen ezért már most, minél szélesebb körben hangsúlyoznunk kell, hogy Magyarország ügyénél, feladásával 100 millónyi, nyugati életfelfogású népitömeg sorsát megbélyegzik örökre. CSAK ARRA SZAVAZZUNK november 6-án, aki kiáll a magyarsság és a többi felenépek szabadságáért s hajlandó majd a Szenátusban és a Kongresszusban tovább harcolni! Az idén a szovjet tömeggyilkosság 6-ik évfordulója ugyanúgy vasárnapra esik, mint 56- ban történt. Legyünk ott mindnyájan vasárnap templomainkban, imádkozzunk súlyos sorsba taszított árva Magyarországunkért ! ! Félreverni a harangokat ismét! Mozgósítsuk a közvéleményt, hogy ne feledkezzék meg a magyarságról! — Mi vagyunk az egyetlenek, kikben a vasfüggöny mögötti véreink még reménykedhetnek!!! Ne dugjuk be fülünket a segélykiálltásaik elől! Az ezeréves nemzet vértanuságáról van szó! “R U SZ K I K HAZA ! ” — ez legyen a jelszavunk! Veszett fejsze nyele Kruscsev állítólag bajban van, mert legerősebb ellenfele az erőimben, Malinovsky, a hadügyi miniszter, nem helyesli a kubai meghátrálást. Kruscsev azzal védekezik, hogy így legalább a rakétákat megmentette,— különben azokat is eresztették volna — Castroval együtt. N ®E5252SHS2SE5HS25SSHSHSHSHSi52SHSE5HSSSHSH5?5 2«SZSH52525BWISSJ5HS2SHSÍSaffi5ES!S5W525; Felveszünk 150 új jelentkezőt az Amerikai-Magyar Levelező Nyelviskolá-ba. Szerezze meg Ön is az amerikai boldogulás két fontos kulcsát: 1. az angol nyelvisme- retet, 2. a polgárlevelet. - írjon még ma a Dr. Leffler Andor-féle 241 hetes kezdő- és haladó nyelv-, valamint a pol gárosodásra előkészítő kurzusok leírásáért erre a címre: LEFFLER MULTIPLE AGENCY Suwanee at Montecitoi Blvd. AVALON BEACH 8 Fl0Tida Si MAGYARSÁG 1962. november 2. GYÖNGYKALÁRIS Az üllei kövidinka... — Nagy szőrü kutya, meg a jól ilő ember nem fázik . . . így mondta Juhász Dobos Antal üllei szököcsősz, miközben, mint a fagyos bárányok, vártuk, hogy az október végi nap felvánszorogjon az égre és egy kis meleget adjon. Az éjszakai dér még ott feküdt a réten és mint harmatos pókháló csillogott a fű között. A pirosló, sütésre szánt tököt is már jól megcsípte a dér három éjszaka is, úgy hogy annál édesebb lesz majd az íze. A csőszkunyhó előtt nehezen akar lángba kapni a harmatos góré, pedig mert egy kis meleg elkelne. — A legjobb segítség ilyenkor egy kis bundapálinka. Köszörülte a torkát a csősz és megkotyogtatta a butéliát. — Nagyon szűkmarkúak a szöllősgazdáik is most már, megváltoztak az emberek nagyon, valamikor a csősz gutaütésben halt meg, ma már eltikkad a torkunk a szárazságtól . . . Azért nem kellett félteni Juhász Dobos Antalt, mert soha a butélia ki nem ürült, volt abban mindig bunda pálinka. A bundapálinka arról is nevezetes, hogy kis(Folytatás a következő oldalon) 1-7 ." Olcsó árak! HE 12422 SAUL'S TAILOR SHOP 1 Hi S 17th STREET — PITTSBURGH 3, Pa. Tulajdonos STEPHEN KÁROLYI — óhazai szabómester — Új ruhák * Tisztítások * Javítások * Szőrmemunkák 4 Lelkiismeretes gondossággal vigyázunk a legkisebb részletre is GLENN FUNERAL HOME J. G AI LEY GLENN R. CARL GLENN Tel.: Zelienople 62 ZELIENOPLE, Pa. — KBexSnJQk ■ magyaréig portfolióét! — Ve 6 000 ‘EGYETEMES ZSINAT és VASFÜGGÖNY” címmel most hagyta el a sajtót Barankovics István könyve. Az ára: $1.25. Hungarian Quarterly. 125 East 72 St. New York 21, N. Y. A “ÁLLJ BE JÓSKA KATONÁNAK!” — dalolhatná Gunnery Sergeant Andy Nogacek, — aki 0:30-tól délig a hazelwoodi postahivatalban van és az U. S. Marine Corps szervezetétől minden kedden szívesen ad felvilágosítást a jelentkezőknek. Különben a telefonszáma: EM 1 5151. — MAGYAR RÁDIÓ”McKEESPORK.ON. — Új magyar rádió-műsorral lesz gazdagabb a Pittssburgkörnyéki magyarság! — Március 18-án, déli 1 óra 5 perctől 142-ig a mekeesporti rádióállomás (810 hullámhossz) magyar műsort ad. — Ezentúl minden vasárnap ebben az időben lesz műsorunk !Halgassuk! Meddig tűrhetjük, hogy mindenki “nyilas” legyen, aki csak magyart! A Mert az ébredő Amerika az a hely, ahol szólni most — magyar kötelesség és nemzeti küldetés. Plumbing-munkákat jutányos áron vállal! HISNYAY-HEINZELMANN IMRE REGISTERED MASTER PLUMBER Telefon: CH 1-6868 Új munkák —Új konyhák —Új fürdőszobák —Javítások — Külső vízvezetékek ásás nélküli kicserélése — * Szennyvízvezetékek elektromos géppel való tisztítása * Forduljon hozzám magyaros bizalommal! — Ji munkát kapt 7919 Orlan Place — Pittsburgh 35, Pa.