Magyarság, 1966 (42. évfolyam, 1-47. szám)

1966-11-04 / 39. szám

PITTSBURGH megtette a magáét! Az események krónikásának nem mindig a legkönnyebb megütnie azt az alaphangot, melynek biztonságában aztán sikerül olyan beszá­molót adnia, amitől pl egy ünnepség után úgy a rendezőségnek, mint az ott megjelent közönségnek kifelé áll a füle a gyönyörtől, mert a dicsérő mondatok egymásra halmozódnak és főleg­ a szereplők meg­elégedéssel olvashatják az őket ajnározó kitételeket. Erre ezúttal sem válalkozhatom, mert élesen szembenállók azok­nak a konok véleményével, mintha bármiféle ünneplésre, vagy ünne­­peltetésre okunk lehetne csak azért, mert 1956 óta 10 év múlt el . . . Mire ez az újság kikerül a sajtóból, éppen november 4 van­, s és ez a dátum most már a legjobb úton halad arrafelé, hogy beleilleszkedjék az október 6 komorságának a szomszédságába. — Hogy lehessen még egy gyásznapunk, a 45 évesnél is öregebb június 4 mellett . . Befelé borongó költőknek az idő afféle sebtapasz, “gyógy­ír”.. Ne­künk, magyaroknak inkább keserű tapasztalatok egymásra taposó mindennapjaiból ál. — így fogadjuk a tízéves “jubileumi” lehetőséggé érett 1956-os magyar szabadságharc gyászos emlékét is. litt vagyaink Amerikában, meg szavaszerte a bús világban azok, akik egyebet aligha tehetünk, mint időnként jubilálunk egyet . . . A legszívesebben inkább megfeledkeztünk volna róla,­­ hogyha eredményes munkálkodásban, lázas tevékenységben odahaza vehetnénk részt az ország újjáépítésében! — Akkor úgy cselekedtünk volna, mint a pestiek, meg a vidékiek, akik az idei október 23-án szép csendben kisétáltak a temetőkbe s virágot, koszorút, és égő­­gyertyát helyeztek nőseink sírjára. (A pislogó kis szabadság-fényeket még késő este sem merték eloltani a komcsi-párttag sírásók . . . ) Amerika a jubileumok hazája. Akinek van egy jó dátuma, — nem font­os, hogy 1 év, 8 év, 10 év, 017, vagy akár 48, — alaposan és kiadó­san megünnepeteti magát! — Úgy megszokták itt ezeket a "suprise”­­partikat, hogy jólmenő üzletágak megélnek belőle és legtöbbször az ünnepeltnek nem meglepetés, — legfeljebb a később érkező számla... Olvasóim most azt hiszik, hogy elkanyarodtam a témától és kész ünneprontást művelek ... — Tévedés! Helyben vagyunk. Egy helyben! Akarva-nem akarva (aki asszimi­lálódik, okosan tegye!) belekényszerül­tünk az amerikai szokásoknak megfelelő módozatokba és ez alkalommal fényes bankettek, heje-hujás műsorok­­(táncosok, danászok) kellettek, hogy a szíves érdeklődők figyelmét felhívjuk a magyar tragédiára! Már egy évvel ezelőtt nekifogott minden valamirevaló amerikai magyar közösség, hogy ‘‘megünnepelje”, vagy inkább: “megünepel­­tesse” az 56-os forradalmat... Mint világszenzációt! — Mint ‘‘nie da gewesen” magyar attrakciót, aminek csúcspontja az volt, ho­gy Buda­pesten a ‘‘pesti srácok” ezrei adták életüket a szabadságért! Nem volt más megoldás! — Mert, képzeljük csak, — hányan jöt­tek volna el egy eszem-iszom­ nélkül, szárazkenyeres magyarházi ta­lálkozóra, vagy a Hősök szobrához,­­(már ahol van!?) — és hányan imádkoztak volna síró magyarokkal a pesti utcákon szovjet tankok h­ernyótalpaival az aszfaltba taposott kis magyarok lelki üdvössgéért?? Hogyha úgy emlékeztünk voln­a, akkor alig egy-két amerikai ve­zetőembert láttunk volna közöttünk. Akkor méginkább igaza lett vol­na a Széchenyitől kölcsönzött múlt heti beszámolómnak: EGYEDÜL VAGYUNK ! Most, hogy a bankettek és ünnepségek végefelé tartunk, akadnak, akik elvárnák tőlem, hogy visszavonjam megállapításomat. Nem tehetem! Annyit megteszek, főleg kötelességből, és nem másért, hogy ezeken a hasábokon (arra a pár napra, amíg nem kerül a szemétkosárba a “papír”) — megörökítem a lezajlottakat. Különben nyilvánvaló, hogy leginkább egymásnak és egymásról beszéltetünk. — Lélekből fakadó, gyönyörű szavak hangzanak el. Ennyi az egész! Hogy a tetteket elismerjük, meg kell jegyeznünk, a magyar sza­badságharcosok szervezeteiben van akaraterő, hit és kitartás, mely nem hagyja teljesen elveszni a közöny pocsolyájában a magyar ügyet! Világszerte megmozdult a magyarság! Elérték azt, hogy nem a magyarok mondtak egymásnak beszédeket az ismert fájdalmakról,­­ hanem az amerikaiak, németek, spanyolok, portugálok, franciák és a többiek élesztgették a saját szunnyadó lelkiismeretüket, amiért 1956-ban cserbenhagyták korunk legnagyobb csodáját a magyarság felkelését! Ha másra nem is, arra nagyon jó volt ez a véghezvitt világ-lelki­­masszáns, hogy levonhatták maguk számára a tanulságokat és közben valóban ünnepelhették a közöttük begyökeresedő volt szabadsághősöket! Nos, — általában ilyen külsőségekkel és ilyen kiszorított benső hangulattal bonyolódtak le mindefelé a tízéves jubileu­mok . (Senki se vegye cinizmusnak, mert az nincs benne, — most már várhatunk 1­970-ig! Akkor lesz a 15 évi jubileum! — Mert ahogyan a világpolitika ma áll, mindenre felkészülhetünk, csak arra nem, hogy a közeli napokban, hetekben, hónapokban reményeink megvalósulnak. — Ekkora hízelgést a Nyugat még sohasem csapott a Szovjet felé, — mint napjainkban. — Ha így megy, akkor 1970-ben a polgármesterek még csa­k helyettesüket sem küldik el a jubileumokra..) Oldalas beszámolókkal van beborítva íróasztalom. Ezúttal talán dupla oldalszám sem volna elég ezekre. — Ahogy egyetlen vízcsepp­­ben megcsillan az ég, akárcsak a tengerben, — elég lenne pársoros hír, hogy hol mi volt. — Mégis, sorraveszem lehetőség szerint vala­mennyit. Legalább tanulnak belőlük a jövő ünnepek rendezői, hogy kell Hogy pl. Washingtonban annyira egyedül voltunk, végeredmény­ben mindegy. — Budapest sem jelenítette soha Magyarországot, miért mutatná az igazi, országos hangulatot az a gyenge vacsora? — Már­­csak az igazság kedvéért is meg kell írnom, hogy a mostani országos választásokon induló politkusok közül bármelyiket meg lehetett hívni bármely bankettre. Páran szinte törték magukat, hogy beszélhessenek, mert nekik a tömeg akkor is tömeg, ha történetesen magyar válasz­tékból áll. — Nos, — annyi baj legyen! — Mégicsak emelték szíves megjelenésükkel az ünnepségek fényét. Nem igaz? Legelsőnek itt volt a pittsburghi banker. Elsőrendűen sikerült, — ha szabad ezt a kifejezést használnom. A siker abban állt, hogy közel félezren voltunk a csillogó Hilton szál­loda nagytermében. Vagy harmincan már jegyet sem kaptak Persze, hónapokon át kínáltuk mindenfelé! — A gyülekezésnél meglátszott, hogy nem “ünneplésre” jöttünk, mert nincs mit! — A férfiak javarésze szmokingban, feketében. A hölgyek estélyi ruhában és ezen az estélyen húsz magyar­ ruhás asszonyunk volt! Remekbe szabott, drága magyar varrottasok a magyar nagyasszonyokon! Ahogy illett! Az elkerülhetetlen műsor méltóságteljes levezetését Fiók A. Albert bíró, az AMSz országos elnöke biztosította áldomásmesteri tisztében. Dr. Zsédely Miklós (New York) angol nyelvű ünnepi beszédében a magyar szabadságharcosok szilárd elhatározását tolmácsolta, hogy a­­míg egy is él közülük, a magyar szabadsági eszmének lesz élenjárója A megnyitó-tsmát Wright r. k. püspök képviselője, Migr Shámar mondta, a záróimat F. Nagy Lajos vdf. püspök. — Lehetetlenség a bankettben megjelent előkelőségek nevének pontos felsorolása. Ott volt mindhárom megyei biztosunk,­­bírák, lelkészek, ügyészek, ügyvédek, mindenki, aki valamit is számít a város és környéke társadalmában. A felszólalók között szép helyet kapott Elkó ig. k. püspök személyi képviselője, Migr dr. Marina Gyula, ki a püspöki szózat átadása után komoly beszédében kifejtette, hogy nem ünnepelni jöttük, hanem fájó szívvel idézni az 56-os hősök emlékét. A ruténok nevében hitet tett azok igaz hűségéről és a szabad Magyarország szebb jövőjéről! Érdekes jelenet volt, mikor Barr polgármester megbízottja átadta Fábián Bélának a város kulcsát ismét. (Tudnivaló, hogy ő visszadta 1957-ben, amikor Kruscsev ellen tüntetett Pittsburghban, mert az is kapott egyet, mint ő valami pár évtizeddel ezelőtt.) Fábián a rabság­ban lévő magyar foglyokról beszélt, követelve szabadonbocsátásukkat. Dr. Kárpáthy Sándor, a pittsburghi szabadságharcosok elnöke és Pásztor László világszövetségi főtitkár kiosztotta a Freedom Award-ot melyben a következők részesültek: Vöröskereszt, Councill of Churches, Lutheran Service Soc. Salvation Army, r. k. Szent Anna templom ne­vében: Ft. Dázmacsek Ferenc; a magyar ev. egyháznak: Nt. Markovits Pál; a ref. egyh.: Varga István főgondnok; mckeesporti függ. ref. egyh. Ft. Nagy Lajos; a pghi Coordinated Hung. Belief.: Sztelkovics Albert; Hungarian Freedom Fund. Lengyel Ignác és Bercsi József- továbbá több olyan pittsburghi és környékbeli vállalat vezetősége is kapott ki­tüntetést, aki támogatta a menekülteket ideérkezésükkor, úgyszintén Congresman James Fulton, Mrs. James E. Barnes és Paul Sullivan­. Rendkívül impozáns volt, amikor a Navy különítmény, a Veteránok bevonultak az amerikai zászlókkal s magyar zászlóink közül magasan kiemelkedett a címeres MHBK lobogó. — Műsor közben hallhattuk Tollas Tibor ismert versét (Bebádogoztak) Mr. Jeff Chandler szavalta angolul. — Mr. James J­. Knox, városi el­lenőr volt az angol szónok, aki megrázó gondolatokkal fűszerezett, ha­­talm­as felépítésű beszédében méltatta a magyar szabadságharcot John Tabor, a GDP pennsylvaniai állami belügyminszter-jelöltje mélyhatású beszédében kegyeletteljes szavakkal hajtotta meg az elis­merés zászlaját az 56-os hősök előtt és hangoztatta, hogy továbbra is Magyarországnak és a szomszédos államoknak a szabadságáért fog harcolni. Nagy tapsot kapott. Az estély a Magyar Himnusszal ért véget, melyhez a kíséretet a közismert Fülöp-zenekar adta. ők m­uzsikátak halkan vacsora közben. Nem lenne teljes a beszámoló, hogyha a résztvevők nevében köszö­netet nem mondanánk a két főrendezőnek, dr. Kárpáthynak és Pász­tor Lászlónak, akik szabadságharcos asszonyaink segítségével hosszú és fáradságos munkát végeztek a teljes sikerért! Hálásak lehetünk nekik! összefoglalva: Pittsburgh és környéke megtette a magáét. (sz­j.) Olvasás közben Ú­J NEMZETEK SORSA Alig van hét, hogy ne érkeznék a kontinensek valamilyen sarkáról valamiyen nyugtalanító hír. Még ott is, ahol a megízlelt szabadság régebbi keletű, vagy ahol ősi kul­­túrhagyományokon keresztül jutott el egy nemzet a fejlődés kezdetle­ges­­fokára,­­ egy bizonyos idő múlva kitör valamilyen zavargás, melyet különböző okok miatt téves volna forradalomnak nevezni. Ezen egyáltalában nem lehet cso­dálkozni. Barbara Ward kitűnő an­gol írónő a “Gazdag és Szegény Nemzetek” című könyvében egy­szerű logikával fejti ki, hogy Eu­rópa, amely földrész átvtte az á­­zsiai őskultúrát, hogy azon egy új, most már gazdasági megalapozott­ságú kultúrát építsen fel, hány századon át küzdötte fel magát arra a színvonalra, amelynek óri­ási eredményeit van hivatva át­adni a fejletlen gazdasággal ren­delkező államoknak. Az írónő levezeti, hogy milyen lassú volt a fejlődés, amíg a no­mád életmódból a földművelő élet­mód, majd a kereskedelmi forga­lom és végül a tőkés gazdálkodás kialakult. Melynek alapja a szabad mozgást biztosító tőketartalék, és az átgondolt államvezetés, mely a fejlődés folyamatát irányítja. Ha ehhez még hozzáfűzzük azt a le­­mérhetetlen fejlődési fokot, melyet a technika terén az utolsó száz év produkált, nem kell tűnődni azon, hogy ezek az új nemzetek nehezen megoldható feladatok előtt állanak. Egyszerűen nem tudják megemész­teni a mennyiségi és minőségi ada­got, amellyel a fejlett gazdasági államok próbálják kitolni a vesze­delmet, amely az előttünk lévő században kérlelhetetlenül ránk fog szakadni. A kongreszmen, vagy szenátor, a büffében elfogyasztott Martini után hajlandó még fel is emelni a Fehér Ház által igényelt segélyt, — hadd lakjanak egyszer jól ők is! — Erre repülőgépekről ledobnak egy csomó konzervet olyan terüle­tekre, ahol a bennszülöttek pár év­vel ezelőtt még félreértett misszio­náriusokat fogyasztottak Elismerem, hogy voltak figye­lemreméltó próbálkozások is és hogy szinte leküzdhetetlen nehéz­ségek vannak. Vegyük sorra azo­kat az államokat, amelyek a leg­bőkezűbben dotálták a fejletlen népek megsegítésére szánt alapo­(Folytatás a 3. oldalon) Csp. "MAGYAR HÍRNÖK" PO Box 27 New Brunswick, N.J. 12 cents per copy “MAGYARSÁG” — “HUNGARIAN PEOPLE” Egyes szám ára 12 cent Vol. XLII. évfolyam. PITTSBURGH, PA., 15207. — U. S. A. 1966. november 4. No. 39. szám.

Next