Magyarság, 1968 (44. évfolyam, 1-47. szám)
1968-11-22 / 42. szám
GÁBOR ÁRON VÁLASZOLT A KÉRDÉSRE: ..Miért nem érti meg Amerika népe Európát...?” Az elmúlt vasárnap a Pittsburghi és környékbeli magyarságnak olyan hatalmas és ritka élményben voltrésze, melyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ahhoz hasonló alig volt az utóbbi eszendőkben. Talán csak 1956 novemberében, a magyar szabadságharc napjaiban érezhettünk ilyen mély és megkapó, őszinte meghatódottságot a Magyar Ház zsúfolásig megtelt nagytermében egybegyűlt tömegen, mint ezen a vasárnapon annak a válogatott, értékes közönségnek a tekintetében, mely megértette a hívó szót és részese akart lenni az eseménynek, melyet Dr. Gábor Áron előadása jelenített számunkra. Másképpen alig lehet a valóságnak megfelelő hű képet nyújtani olvasóinknak, mint azzal a megfigyelésünkkel, hogy a közönség szinte együttében hallgatta végig az előadást!. A szünet is beletartozó része volt ennek az esti órákba menő együttlétnek, — hiszen az idő alatt még közvetlenebbül kaphattunk felejthetetlen impressziókat az írótól, aki amerikai körútján pár órát ajándékozott számunkra. — Itteni társadalmunk minden rétegéből alakult ki a közönség és a széksorokban öt lelkészt is köszönthettünk. Mindenki szinte Dr. Gábor Áron megvarázsoltan hallgatta Gábor Áront, az újságírót és “Az embertől keletre” c. nagysikerű könyv szerzőjét. Előttünk állt egy megtermett, közvetlen hangú, nyíltszívű ember, a “Polgár” és a “Bab” egyszemélyben, aki egy a műkőkből, kiket Szibériába hurcolt a szovjet embertelenség. — Testét megtörhették, — de Lelke megacélosodott! — Tizenöt év ezernyi megpróbáltatásáról mit is mondhatott volna néhány órán át? ? ? A közönség érezte hangjából, hogy nem a könyvügynök beszél, hanem a szovjet pokolnak minden tüzét és fagyát átélt ember, — aki lehetett volna ugyan bármelyikünk, azonban a hadifogság igazi történetének és az abból való tanulságnak a kivetítéséhez író kellett! Az előadót, aki a Szabadságharcos Szövetség pittsburghi szervezetének meghívására érkezett közénk, Pásztor László, a MSzVSz főtitkára köszöntötte, majd dr. Soóky Attila, a pittsburghi csoport elnöke bevezetőként részletet olvasott fel “Az embertől keletre” c. könyvből, utána pedig Szebedinszky Jenő, (aki éveken át kollegája és haditudósító bajtársa volt) — közvetlen szavakkal bemutatta Gábor Áront. • — Mint minden európai újságírót és írót, régen érdekel az amerikai kontinens népe. Különösen érdekes nekem ez az utazás, mivel a világ keleti részét már összejártam és tizenöt évig “tanulmányoztam”, hogy vélekednek ott az emberek a nyugati életről és a nyugati társadalmakról. — A tanulmányutat’’ itt, Amerika földjén folytatom, — szeretném kikapcsotani a tényezőket, amelyekből Európa jelenlegi válságos helyzeteiben az amerikai álláspont összeáll. Feladatom nemcsak azért bonyolult, mert néhány hónap alatt nehéz megismerkedni egy idegen néppel és egy különleges cslságszemlélettel, hanem azért is, mert az amerikai élet sokkal összetettebb, mint a szovjet és sokszor ugyanazok a tényezők más formában, nehezen felismerhetően jelentkeznek a politikai életben, a sajtóban, sőt az egyszerű ember gondolkodásmódjában is. Amerikai utam során szeretnék választ kapni arra is, hogy honnan ered az amerikai politika és az amerikai ember közönye Európa sorsával szemben, és miért nem érti meg ez a nagy tehetséges, jószándékú nép, hogy Európa halálos veszedelemben forog és az európai erkölcsi és társadalmi rend összeomlásai után az amerikaira is sor kerül. _ Utamon többször szerepeltem a kanadai és az amerikai rádiók “open-line” műsorában és órákon át beszélgettem, vitáztam az egyszerű amerikai polgárokkal is Ezekben a beszélgetésekben jöttem rá tulajdonképpen arra, hogy az egyszerű amerikai mindennapi életében a kommunizmus problémája és veszedelme sokkal nagyobb teret foglal el, mint ahogy azt az amerikai “nagy” sajtó, a rádió és a TV mutatja ... Az “opeon-line” műsorban vitatkozó amerikai háziasszonyok, ha sokszor naiv formában is, de érzik a veszedelmet, amelyet a szovjet életforma jelent az amerikai berendezkedésre. Többször kommunisták is belekapcsolódtaka beszélgetésbe, de mindig azokat az adatokat és megállapításokat ismételték, amelyeet az amerikai televíziók “helyszíni” tudósításai vetítettek ki a szovjet életiből, vagy a moszkvai Metropol-szálló halljában adnak egymásnak kézről-kézre az amerikai tudósítók és “szovjet szakértők...”— A közvélemény formálásának és torzításának ez a módja félelmetes, — mert a három “bedroomos” lakásokból, vagy a “swimming-pool” mellől és a CadUlac-ből dicsérik azt a rendszert, mely mindezt meg fogja semmisíteni.. Mindez, amelyben az amerikai polgár jelenleg él, gondolkodik, és ameyen kívül mást el sem tud képzelni, — sőt: nem is akar . ..• Innen ered az a félig tréfás, féllig komoly megállapításom, hogy “az amerikai kontinensen több a kommunista, mint a Szovjetunióban” — és hogy könnyűaz itteni jólétben, szabadságban és szabadosságban “hobby”-kommunistának lennie. — Sokan tréfának vették ezek közül azt a válaszomat, — pedig én komolyan mondtam, — hogy “a nyugati országok Alkotmányába beiktatnék egy paragrafust: — államfőnöknek csak az választható, aki öt évet eltöltött Szibériában! Nem lágerben, vagy börtönben,— hanem a szovjet munkás mindennapi életében!” — Milyen boldogok és megelégedettek lennének régi szibériai munkástársaim, hogyha az irtózatosan kemény munkájukkal olyan jólétben élhetnének, mint az “elnyomott” harlemi néger, vagy, mondjuk, a csikágói munkanélküliek... — Ebben a félrevezetett közvéleményben kell keresni az okát annak, hogy Amerika évtizedek óta nem érti meg: Európa sorsa nem csupán politikai kérdés, vagy megoldás, hanem az eddigi keresztény, polgári erkölcsi rendnek léte, vagy pusztulása forog a kockán. — A kommunista “lélektani tervezés” kérlelhetetlenül kihasznál minden tehetséget, hogy a nyugati társadalmi és politikai rend megváltoztatásán kívül megsemmisítse a keresztégi, polgári erkölcsöt is! A szovjet “lélektan” azért is veszedelmes, mert hadviselésében az erkölcsi “normák” régi formáját használja, — Idegen, sajátos tartalommal. A kommunista propagandának “tolvaj-nyelve” van. Elmúlt az az idő, amikor elég volt szidni,, vagy védeni a kommunizmust! Ma ismerni kell, milyen erkölcsi, gazdasági, rendőri erők lélektani módszere tartja össze... Milyen új fogalmak, mértékek születtek, milyen az ABC-je az új nyelvnek, — melyet másképpen értünk mi, és másképpen ők . . . Ha “Az embertől keletre” e- könyvem ABC-jéből hiányzik is egy-két betű, a könyv mégis “megkönnyítheti” az utat a “Kiváló Szovjet Dolgozó” jelvény felé, azoknak az amerikaiaknak is, akik önként iratkoznak a kommunizmus iskolájába... De esetleg azoknak is, akik idejétmúlt, régi szótárral ülnek le a tárgyalóasztalokhoz. Akik vitáznak, banketteznek, szerződéseket kötnek, népek s a világ sorsáról döntenek . A Nyugat és Kelet erkölcsi különlátásának és értelmezésének a jelei már kétségkívül mutatkoznak azokban az európai társadalmakban, melyeket a Szovjet “élettérbe” utalt a politika... — Illetve Európából az ázsiai életszemléletbe száműzött az a hamis és ál és kegyeletes világrendezés, a mely ezeréves népek életrendjét (Folytatás a 3. oldalon) A Mauzóleumtól a bulldózerig Az élők világában csak az ember tudja, hogy földi élete véges csupán az ember képes megérteni a halál mivoltát. A párját sirató bús gerbe, a szálldogáló varjú, sirály, csér stb. csapatból kilőtt társát “sirató”, “temető”, kavargó madárcsapat csak azt tudja, hogy valamenyikükkel baj történt, nem tart többé velük A legprmitívebb ember, akár az ostorban, akár, (ha akadnak még ilyenek kieső vadonban), — ahány ház, annyi szokás szerint — rémért és lelki szükségét érzi a halottkultusz, a temetési rítusok helyénvalóságának A “korhadó fakereszttől”, kopjafákon át remekbe készült kő-, fém síremlékeken keresztül a piramisok tanúskodnak a fentebbiek helyességéről és igazáról. Az ungvári, valamikori vásárokhelyén volt az un. papi temető, ahová évszázadokon át temetkeztek a városban lakó görögkatolikus papság tagjai és családjaik. Az egyszerűbb, szerényebb sírkőtől a díszes mauzóleumokig (pl. Firczák püspöke) adták tudtára az arra járónak, hogy kik alusszák ott békés csendben örök nyugalmukat. Az apapi temető idézőjeles, tehát égy és ‘antidemokratikus” és mégis idézőjel nélküli, tehát eképpen demokratikus utolsó állomása volt az emberi életnek. "Antidemokratikus” azért, mert az oda eltemetettek hátramaradottai nem voltak hajlandók kedves halottjukat, sem valami jeltelen tömegsírba elhántodtatni, sem a földi maradványokat felajánlani valami gyárnak csontliszt, foszfát, v. trágya, vagy más ipari termelésre. Sőt, még azt is elmerészelték követni, hogy a többi halandó, immáron elhunytak számára szolgáló köztemetőkbe temessék el. — Demokratikus volt azért, mert a legnépibb származású kis, mondjuk tiszaújlaki gör. katolikus hitet követő magyar, vagy hasonló vallású valóci rutén gyerek, ha azt tűzte ki, egyebek mellett é lett céljául, hogy majdan e temetőbe kerülhessen, annak nem volt semmi akadálya. Csupán meg kellett tanulnia a sok más mellett a katekizmust, hivatást érezni a papi pályára és jó eredménnyel elvégezni úz szemináriumot. A többi részben a sorson, részben (és ez volt sokszor a leglé(Folytatás a következő oldalon) — Az ünnepelt előadó pittsburghi vezetők körében —