Magyarság, 1972 (48. évfolyam, 1-48. szám)
1972-01-07 / 1. szám
1972. január 7, HÍDÉPÍTŐK... Az igazi hídépítő minden korban, hogyha jól választotta meg a helyét és a közösség szolgálatában állt, tiszteletreméltó volt a foglalkozása. — Az emberi elme alkotni- szervezni- és építeni-tudását, alkotását dicséri Amellett jövedelmező is. — A hatalmas terhet elbíró, szilárd pilléreken nyugvó, ívelő, és szinte lebegő, vagy függő technikai csoda a kész híd! Manapság mind gyakrabban hallunk a ‘hídépítés’ fontosságáról.• Főleg a nagyvilágba szétszórt magyarok és az otthon szenvedő Haza és népe közötti szilárd és nagy terheket kibíró pálya építésének a jelentőségéről. — Sokfajta ember sorolja saját magát a ‘hídépítők’ sokrétű céheibe... Nem is kell nagyon odafigyelnünk, hogy a körülöttünk buzgólkodó, nyüzsgő és a ‘híd’ építéséhez eszmét, anyagot hozó népek színes vásárában az egyes, jellegzetes alakokat észre ne vegyük. Az altruista üzletember. — Aki az otthoni nyomorból, és a vörösökkel való kellemes összeköttetés “ elmélyítésével” szép summájú bankszámlát hizlal. Mert ő “aktivista”.. A könyv- és színházi kulturcserés vállalkozó, — aki aztán a “Cserebogár, sárga cserebogár... az idő hogy eljár...”, a régi időket visszasíró “senior citizen”-jeink érzelmi világát támadó módon, nagyon régi — valaha ragyogó, fiatal,—• ma már csak afféle hervadt virág, siralmasan ható és nagyon is vitatható művészi értékű színészek idehurcolásával próbálja kisajtolni a dollárokat. A sóhajtozva emlékezők és a múltakon pityergők pénzecskéjét... Akkor, amikor az itt élő és arra inkább rászoruló, értékesebb színészeinknek még csak sóhajtásra sem futja.... Az utazási ügynökök hada. — No meg az egyetlenédes anyanyelvünk debreceni és egyéb óhazai ankétokra és ügyeskedő kongresszusokra meghívottak gyülevész csoportjai, s ők akarattal, vagy akaratlanul is Boldizsár Iván ágensei... A magyar nyelvű rádiósok némelyike. Akik egész éven át kunyerálják össze egy-egy társasutazás közönségét, annak a biztos reménynek a tudatában, hogy ők majd potyán utazhatnak egy kis újabb kommunista agymosás élvezetére... Aztán, — a sokszor már évente hazalátogató “bús magyar, — aki már nem mer nemzeti ünnepélyeinken sem megjelenni.... De kuporgatja a pedájából a dollárokat és nem ad a templomnak sem, — fél, hogy “lekáderozzák” és fuccs a jövő évi balatonmenti cigányozásnak... Ezek a megszédült ál-szabadságharcosok és hasonlók — megteszik a magukét. Ahogy őket odahaza, külön kihallgatásokon kioktatják. Hirdetik, suttogják: ‘...Kádárék egészen jól csinálják... A nép szereti a rendszert... — Elhallgatják, nincs szabadság, az emberek félnek egymástól is, nyomor és erkölcsi züllöttség, korrupció mindenütt. Minden csalásra és lopásra épül... — Ezeket ilyesmik nem érdeklik. Dicsérik az otthoni nagy színházi kultúrát. Ahol minden ‘színház’, minden tökéletes “brettli....” Arról nem beszélnek, hogy az elcsigázott nép, ha kenyeret nem is kap — cirkuszt, azt adnak neki... Dehogy vallanák be, hogy a pesti színészek agyonhajszoltak. Hogy gyenge fizetésüket miképpen pótolják. Hogy a kommunista újgazdagok “party”-jain kell fellépniük, meg vendéglőkben, szórakozóhelyeken, — közben pedig az esti előadásokat éppen csak hogy ‘letámolyogják’....?!?! Különben igazság, hogy Magyarország népe otthon él!! A kádári kormányzat hatalmas erőfeszítéseket tesz, •— hogy mindenáron kemény valutához jusson! Erre nincs jobb, beugratott gárdája, mint a megvagyonosodott külföldi magyarság nyakára telepedett szipolyozó had! Azt mondják hogy ők is “revideáltak”. Mit? — Belátták, hogy milyen jól el lehet játszadozni a külföldi magyarság megpuhult idegeivel és milyen könnyű érzelmeiket felcsigázva — kiszedni a zsebekből a dollárokat! — így ‘revideáltak’... Kádárék külföldi felhajtói nem hídépítők! Csak ravasz üzletelők. Tudják ők is, hogy a hidat csak egyirányú forgalomra építgetik... Tudják, hogy innen ugyanakkor csak a kommunistáknak tetsző, a vörös ‘haladást" tömjénező és ügynöki szolgálatot teljesítő írások, újságok és könyvek csurranhatnak át a szűrőkön keresztül az országba.... Ebben a nagy és megfontolt építési lázban váljon ki k ■veszik észre, hogy az 1971-es zajos hazalátogatási szezon végefelé a “megbékélés, értsük meg egymást emberek” oly harsogóan hirdetők hada mellett EGY EGÉSZEN MÁS tervek szerint építő, szerényhangú és szorgalmas ‘céh’ is él ?!! Mustármagból indult néhány esztendeje Los Angelesben! Egy otthoni, rokon fiatal asszonynak küldött babaholmi csomag robbanó sikerre vezetett! Otthoni viszonyok mellett — óriási segítséget jelentett!! Azután felvetődött: miért ne küldenénk ruhát bárkinek ? Nem rokonnak is! — Arra rászoruló ifjú házasoknak, leendő anyáknak?! — Csak néhány lelkes, szívvel és lélekkel érző magyar asszony kellett a megszervezéshez. Csendes, permetes munkacseppekkel, olykor a kérés, az ösztönzés patakjának zúgásával. Szinte könnyes keservvel való kopogtatással, dörömböléssel fordultak közönyös társadalmunk megnem értése, sokszor lekicsinylő és nem a legjobb indulattal köszörült nyelvek építette szikláin! De sokszor kellett a jó ügy érdekében ilyen és vaskosabb megjegyzéseket, ‘tanácsokat’ lenyelni: “...felesleges; a fiatal anyák otthon el vannak látva......” — “... mi haszna van annak a pár ócska ruha elküldésének?” — “... azzal még nem emelkedik a születések száma...” “..és ha kommunista kapja?” Itt “gyermek-ruha küldési akciónak” ismerjük ezt a verejtékes és szívbemarkolóan nagyszerű munkát. — Amit nem “perc emberkék”, hanem csak néhány hölgy odáig fejlesztett, hogy ma már rendszeresen tudnak csomagokat küldeni. Előaásokkal, gyűjtésekkel annyi pénz áll már rendelkezésükre, hogy jut a ruhaanyagok beszerzése mellett a postaköltségekre is. Eddig Magyarországnak csaknem minden részébe nemcsak kisdedeknek, ifjú házasoknak, de öreg, nincstelen kegydíasoknak is tudtak kereken 250 csomagot és jelentős pénzsegélyt is küldeni. ‘‘Tetemrehívást” jelent a levelek tömege. — Az iszonyatos nyomor enyhítésére minden elküldött csomag egy-egy erős szál az itteni és az otthoni magyarok között! Egy-egy igazi gránit-tömb a másik pillérhez! Álljon itt néhány kiragadott szó a levelekből: « [Leány.] —• Anyját kétszer operálták vesekővel, nem dolgozhat. Apja gyomorfekélyes.. Nehéz munkán van, amit nem szabadna... “Egyedül keresek és így kevés jut belőle ötünkre. — Ha egy mód van, kérem, segítsenek rajtunk...” « “... Nagy szegénységben élünk. Hat gyermekem van, még öreg szüleink is velünk vannak. Egyedül tartom a nagy családot. Férjem beteg. Az árvíz elvitt mindenünket, csak az maradt meg, ami rajtunk volt... egyéb semmi...” * Durva, iszákos férj. Az asszony más állapotban. “Mindenki ellenem van. Anyósomék harcolnak, hogy vétessem el.... Férjem is azt szeretné, de én nem engedek a 4-ből. — Engem minden egyes gyerek boldoggá tesz... Azt mondják, nem tudjuk őket felnevelni. Ahol 3 éhes pici szájnak jut, ott a negyediknek is jut valami....”* Özvegy, 8 kicsi gyerekkel. 20 éves leánya viskóját férjével együtt elvitte az árvíz. 2 éves fiával hazajött. “Egyedül kell gondoskodnom mindenről. Egyik nap van mit enni,• de másnap nincs. Sírnak a kicsinyek... Szánjanak meg egy kis ruhaneművel és ágyneművel. A gyerekek még iskolába sem tudnak rendesen járni, mert nincs megfelelő ruhájuk.. Jézus Krisztus százszorosan fizessen meg érte...” * “... 71 éves vagyok, dolgozni már nem bírok... A nyugdíj oly kevés, hogy abból ruhára nem jut. Nincs meleg ruha. Egy leányom van, férje rokkant, gyenge keresetű ember. Hat apró gyerekük van.... Ki tudna rajtunk segíteni...?” * • * Folytathatnám oldalakon keresztül. — íme: ez a kádári paradicsom! —• Egyik bokrának az aljából ez látszik... Mindazok, akik segíteni óhajtanak, írjanak e címre: Kalló Erzsébet, — 445 L. Berendo, St., Los Angeles, 90005. Isten tudja! Ő tudja csak, hogy az építők melyike az, akinek a hídján találkozhatunk mi magyarok! A jó Isten áldja meg az áldozatos csomagküldőket! Marosi Tibor MAGYARSÁG AKÁR HI AKI R AZ egymillió példányszámban az amerikai társadalomra nehezedő New York Times 1971. nov. 6-i száma egy ‘exiliumban’ élő‘száműzetésben, ahogy az illető mondta amerikai katonaszökevény “A Voice From Exile” c. cikket hozta le, minden ellenvélemény nélkül. — A kérdéses cikk írója Roger Williams, aki Kana- SZ I , Ú A NEM... dába menekült ahelyett, hogy amerikai katonai szolgálatát teljesítette volna. Elmondja, hogy a Kanadában letelepedett katonaszökevények száma kb 100,000-re tehető. Ez a fiatalember cikkében kijelenti, hogy ők, mint az amerikai militarizmus áldozatai egy újabb nürnbergi per lefolytatását követelik. Bíróság elé kell vinne szerintük azokat ‘‘az amerikai háborús bűnösöket”, akik “felelősek a 7 éve tartó háború miatt és az azzal kapcsolatos barbárságokért”. “Amíg azok az emberek nincsenek megbüntetve, amíg az ő háborújuknak nem vetnek véget, amíg az ő háborús gépezetük nincs feloszlatva s amíg nem találnak új vezetőkre, — addig tudjuk, hogy soha nem fogják megengedni nekünk, hogy visszatérjünk az Egyesült Államokba.” — Ennek a Williamsnak a cikkel tehát azt jeleneti, hogy a N. Y. Times egymillió példányszámának segítségével egy katona szökevénynek módot adtak arra, hogy nürnbergi természetű háborús bűnösök elleni eljárást követelhessen az utolsó hét esztendő minden amerikai elnöke, hadügyminisztere, vezérkari főnöke, külügyminisztere, stb. vezetők ellen. 3. oldal A Dajan válóper háttere... Tel Aviv — Moshe Dajan a félszemű izraeli hadügyminiszter 30 évi házasság után elvált feleségétől, Ruth-tól. Az izraeli pikantériákat szolgáló újság, a “Hoam Haza” most részletesen kicsomagolta és megírta, hogy egy 17 éven át tartó szenvedélyes szerelem áll a csaldi botrány közepében. Egy bizonyos Rabinowitsch asszony volt 17 éven át az előtérben és mindenki tudta, hogy Dajan sűrűn vendégeskedett Rabinowitschéknál, —elannyira, hogy a férj egy alkalommal a szekrényben még 1954-ben egy “vezérkari főnöki egyenruát” talált, — és az ismert jeruzsálemi ügyvéd töprengés nélkül rájött, kié a ruha: Dajané.... Mert ő volt az egyetlen vezérkari főnök és hamar elvált az asszonytól, aki attól kezdve leánynevén szerepelt: Rachel Korán... . Most már még gyakrabban látták az emberek Rachelt Dajannal, aki kedvesét mindig a legdrágább éttermekbe vitte .Dajan, hogy szerelmét bizonyítsa, — írja a lap — éveken át, mikor reggel hivatalába autózott, megállt a pompás telavivi apartment ház előtt és meglátogatta Rachelt A szomszédság mindig tudta, hogy mikor van ott Dajan, mert a hadügyminiszter testőrei hőségben, esőben ott álltak a bejárat előtt. Sajnálták is az őröket és mozgalmat terveztek, hogy építsenek őrbódét, mert a fiúk időközben gyakran bőrig áztak....” Állandóan megújítható az előfizetés a MAGYARSÁGra. Évi $5.00