Magyarság, 1972 (48. évfolyam, 1-48. szám)

1972-01-07 / 1. szám

1972. január 7. KINEK MIT kívánjunk az új esztendőre? Régi szokásunk immár, hogy ilyenkor, az év ele­jén, köz­életi szereplőknek nyilvánosan kívánjunk az új év alkalmából valamit, amit szerintünk az illető megérdemel. Nem merjük újévi jókívánságoknak nevezni ezt a rovatot, mert úgy érezzük, hogy nemcsak tapsot,­a rózsát és a kalaplengetést kell kiosztani, hanem­­ a záptojásokat, a kifütyülést ugyanúgy. Akinek újévi ajándékunk nem tetszik, viselkedjék jobban a jövő évben, hogy valami kellemesebbet kapjon. NIXON ELNÖKNEK őszinte szívvel Isten segítségét az ország vezetéséhez, bölcsességet, erőt, de mindenek előtt és fe­lett jó tanácsadókat. — És ha van már egy Kissingere, nem tehetünk egyebet, mint hogy AGNEW alelnöknek kívánjuk, hogy továbbra is találjon sok témát, a melyekkel a felsőbbrendű, sajtót szapulhassa! MAO-nak 2 Kissingert kívánunk 1972-re. BREZNYEV-nek pedig 3 Kissingert kívánunk. — [Úgy senkire sem haragszunk, hogy 4 Kissingert kívánnánk neki tanácsadóból. — “Jóból is megárt a sok!”] KÁDÁR JÁNOS-nak békés, hosszú, nyugodt életet Ma­­lenko helyetteseként Ulan Bátorban. TITO marsallnak független Horvátországot kívánunk, hogy a még hátralévő néhány napjában ne idegeskedjék... CSANG-KAI-SEK-nek egy olyan erős hajóhadat, amely Formoza szigetét könnyűszerrel be tudja vontatni, egyenesen a San Francisco-i kikötőbe. CASTRÓ-nak szerencsés utat Moszkvába,­­ Kuba szi­getének szerencsés utat vissza a nyugati szabad világba. A JELENLEGI magyar kormánynak semmit se kívá­nunk. [Sőt még annyit se! — A szedő.] A DEMOKRATA Párt számtalan elnök­jelöl­tjeinek azt, hogy büszkén elviselhessék a vereséget, amikor Nixont az or­szág másodszorra is megválasztja... LINZI-nek, New York polgármesterének, a nagy pál­­fordulónak azt kívánjuk, hogy legyen Kelet-Berlin polgármes­tere,­­ a keletberlini lakosoknak pedig azt kívánjuk, hogy nehogy Linzi legyen a polgármesterük. FOCK Jenő kommunista “államelnöknek” még ebben az évben szeretnénk szerenádot adni, hogy: —­ “...ott focksz majd sírni, ahol senki sem lát...‘‘ KRUSCSEVNEK kívánunk a sírjába szerelt automata forgató­berendezést, amely ötpercenként változtat irányt, — különben sokat emlegetett porai beleszédülnek... Kurt WALDHEIM új UN-főtitkárnak kívánjuk, hogy Európára fordítsa a világ érdeklődését. — Anélkül úgysem lesz béke soha! WALLACE George-nak: — alakítsa már meg végre azt a harmadik pártot! — Hogy a magyarok is tudjanak hová szavazni! 88 Az amerikai magyar közélet szereplői közül szintén ki­választottunk néhányat, akiknek újévre kívánunk valamit... Az AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉGNEk ebben a szövetségi választási esztendőben kiváló vezetőséget kívá­nunk és hozzá: áldozatos tagságot, de ugyanazt kívánjuk ma­­gyar-Amerika összes többi egyesületeinek is. ANYANYELVI utasoknak olyan sajtót, amely nem írja ki a nevüket. Egyirányú potyajegyet via N. Y.-Debrecen, — hogy utána itt ne nyelveljenek... BEKY ZOLTÁN-nak jó egészséget kívánunk és minden jót, bölcsességet renkívül fontos szerepe minél tökéletesebb betöltésére. vitéz BARANCHI-TAMÁSKA Endrének kívánunk vagy tíz újabb lovagrend-jelvényt és melléjük olyan kitüntetéseket, amelyekről egyszerű földi halandók sohasem hallottak...­­ BODNÁR Gábor cserkész-igazgatónak kívánunk ezeregy olyan itt született kiscserkészt és cserkészleánykát,­­ akiket a szülők tanítottak szép magyar beszédre! ECKHARDT TIBOR-nak Acsay László felköszöntőjé­ből kívánjuk: “... fiatalos szellemével folytassa továbbra is a magyarság küzdelmének irányítását!” — ESZTERHÁS Istvánnak sok sikert — legújabb, kitűnő könyvéhez az ‘‘Atlanti szaletli”-hez! FIALA Ferencnek, a “Hídfő” szerkesztőjének minden számba legalább egy oldalnyi jól fizetett hirdetést! FIÓK ALBERT bírónak, az AMSz elnökének kívánjuk, hogy szedje elő fiókjából a szunnyadó AMSz-ügyeket..... FURY Lajosnak sikeres új regényt kívánunk az új esz­tendőre és igen hosszú életet. —­ Reméljük, hogy egyszer még majd megtudja, milyen is 80 évesnek lenni...­­ GRATZER Antalnak egy olyan vadonatúj találmányt,­­—­ amely saját magától produkál újabb találmányokat. KARLOWITZ Bélának, az AMSz orsz. főügyészének: — semmivel sem több jogi problémát az AMSz elnökségtől... KÁROLY ELEMÉR-nek, a William Penn országos el­nökének kívánjuk azt a napot, amikor az AMRE belép........... KÁRPÁTHY Sándor “szakharcos” világszövetségi fő­titkárnak annyi energiát, mint amilyennel Pásztor Laci ezt a tisztséget betöltötte... NI. KÚR Géza bátyánknak mielőbbi felgyógyulást! LOVAS Györgynek, hogy valóban lovas György legyen, egy lovat kívánunk, méghozzá hintalovat, fakardot, fapuskát és papírcsákót. Trombitát nem, mert anélkül is elég hangos. MAKKAI Ádámnak jobb helyet és intelligensebb olvasó­­közönséget a kitűnő Ábel cikkeihez... MIKÓ Istvánnak minél előbb valami nagyszerű alkalmat, hogy régi jó rendszerű tüntetést vezethessen!!! NAGY Ferenc volt miniszterelnöknek: —• támadják már egy kicsit az újságok! Akiről nem írnak, az nincs! NAGY Lajos v. ref. püspöknek, a Bethlen Otthon igaz­gatójának egy jó mondással kívánunk: “Bort, búzát békes­séget, —• szép asszonyt feleséget!”­­ NÁDAS Jánosnak, — hogy az 1972-es Találkozóra min­den arany-ezüst-bronz kitüntetéses tag Clevelandba menjen.... NEHÉZ Ferencnek könnyebb életet és sok-sok sikert a “Hazátlan rozmaring” második kiadásához. PÁSZTOR Lászlónak azt, hogy nyájának lehessen jó pásztora, és be tudja hajtani egy republikánus akolba a nyá­jat. [Azért egy kis költőpénzt is kívánunk neki, hiszen tudo­másunk szerint ő a világ egyetlen választási főkortese, akinek a titulusa megvan, de a vele járó pénzes zacskót valaki más kezeli.] POGÁNY Andrásnak kívánjuk kölcsönbe Nixon elnök valamelyik beszédíróját.. Lehetőleg olyant, aki tudja a szezon és a fazon, és a Kossuth és a vasút közötti különbséget, — aki a tyúkszemet nem írja f­el és nem akar hullámzó vérpatakok árnyékában sütkérezni. vitéz SERÉNYI Istvánnak 1972-re újabb távgyaloglást, — mondjuk, Budapestre! A Szabadság-térre és ott hatalmas levente-zenekar fogadja őt ünnepélyesen. SZATHMÁRY Lajosnak kívánjuk, hogy legyen ideje egy igazi magyar szakácskönyv megírására, amelyben pl. a lebbencs-leves is benne van! [Ez ízlik nekem nagyon, szelő.] SZEBEDINSZKY Jenőnek nagyobb nyomdát, őt magyar gépszedővel, hogy napilapot irányíthasson, — főszerkesztői íróasztal mellől...! —• Mielőtt elviszi a nyomdagőz...... SZITNYAI ZOLTÁN-nak a szellemi diadalút tovább folytatását a “Szellemi tájakon” 1971-es sikere után. TOLLAS Tibornak, a “magyar Churchill”-nek sok sikert kívánunk.­­ Ugyanis néhai Churchillen kívül ő az egyetlen külföldi, aki valahányszor üres zsebekkel ide érkezik, meghó­dítja Amerikát és teli zsebbel hajózik vissza Európába. ■— Akárcsak Churchill tette annak idején... VARGA Bélának: — nehogy olajra lépjen... VASVÁRI Zoltánnak kívánjuk, hogy mégegyszer any­­nyi ejtőernyőse legyen s leszállási célpont: Mátyásföldi reptér ! Lennének még egy páran, akiknek érdemes len­ne kívánni v­a­la­mit , de ezeknek inkább csak­­ az­t kívánjuk, amit et kívánnának nekünk, — nos, kapják meg tízszeresen! Ebben maradunk! — BÚÉK! MAGYARSÁG „Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!” 88 A MAGYAR HARCOS! 5. oldal MAGYARSÁG más, mint a Ribbl! Egy évre csak 6 dollár! , A newyork­ DAILY NEWS-ban megjelent nyílt levelskből “Bella Abzug képviselőnő egy lépéssel tovább mehetne... Javasolnia kellene, hogy New York városa legyen egy új ország, amelyben Lindsay pol­gármester lehetne az elnök és ő maga a hadügyminiszter.” ‘‘Miért keseregnek a vérző­­szívű jótét­ lelkek még mindig a tolvajok, rablók, erőszakos­­kodók, stb. miatt? —­ A New Yorkban töltött éveimben so­hasem hallottam még egy o­­lyan szervezett mozgalomról, melynek az lenne a célja, hogy megsegítse a kegyetlen bűncselekmények áldozatait.” □ “Egy jó van a postabélye­gek árának emelkedésében: — mindenki megszabadul a stan­dard F. Roosevelt bélyegtől.” “Ugyanaz a régi lemz:­­— Murphy rendőrfőnök a rend­őrség kivizsgálására koncent­rálja magát, ahelyett, hogy azt vizsgálgatná, hog­y kik ölik a rendőröket.” □ “A newyorki Central Park­ban a bűnözés egyik kis, de tragikus mellékhatása az a tény, hogy a mókusok éhez­nek. Mivel az emberek nem mernek bemenni a parkba, a mókusokat senki sem eteti. — Nem tehetne a Park Depart­ment ebben az ügyben vala­mit?” • i na1 ‘‘Megkérdeztem néhány tű­oltót, mit szólnak ahhoz az elgondoláshoz, hogy homoszek­szuálisokat is vegyenek fel kö­zéjük? —­ Egyöntetűen oda­nyilatkoztak, hogy szíveseb­ben látnának — leány­okat.” □ “A Vörös Kínának szánt M­-agenda egyik első témája­ként kérdezzék meg a kiküldöt­teket, hogy elő tudja-e adni azt a sok értünk katonát, üz­letembert, misszionáriust, akik eltűntek abban az irdatlanul nagy országban.” “Nem furcsa, hogy miután Vörös Kína néma maradt a legutóbbi, az atmoszférában végrehajtott nukleáris kísér­lete után,­­ az annyira érde­kelt “ecologisták”, akik oly felháborodottan elítélték az a­­ameltikai földalatti kísérle­tet, „ ugyancsak nagyon, de nagyon némák maradtak?” .

Next