Magyarság, 1979 (54. évfolyam, 1-25. szám)

1979-07-06 / 14. szám

1979- július 6. AZ EGYLÁBÚ ASZTAL Füry Lajos XXI. Amikor valaki zsinóros télikabátban, vulkánfiler bőrönddel megjelenik az irodám előtt, mindjárt tudom, hogy valami nagy baj van-Fehérhajú, hatvan év körüli, mokány bajuszos em­ber állt elém és a bemutatkozáskor kétszer mondta, hogy doktor. Cigarettára gyújtott, szemembe fújta a füstöt és arra a kérdésre, hogy miben lehetek a segítségére, jó sokáig nézett rám, aztán hangosan nevetni kezdett. Tér­dét csapkodta nevetés közben és harsogva bugyborékolt belőle a nevetés. Szokva vagyok már a különböző érzelmi nyilvání­tásokhoz, így megvártam amíg befejezi. Aztán előrehajolt és úgy mondta: — Hiába, szerencsés ember vagy, hogy találkoz­tál velem, mert azt hiszem, hogy nagyon fogsz örülni ennek a mai találkozónak ... Hirtelen körülnézett, ablakra, ajtóra és lehalkí­totta a hangját­— Kérlek szépen életbevágóan fontos ügyben beszélhetek itt bizalmasan ! Megnyugtattam, de ennek ellenére is felkelt és meg­nézte, hogy az ajtó mögött nincs-e elbújva valaki és az ablak alatt nem áll senki, csak­­akkor folytatta. — Szerencsecsillagod vezérelt engem az utadba, és ha nem tudnád, egy olyan találmány birtokában va­gyok, ami milliókat jelent számunkra • • • Naponta a postám jelentékeny része találmányok­kal van telve-Különböző dolgokkal fordulnak hozzám és mivel Washingtonban lakom, ahol a szabadalom- és védjegy­hivatal van, így garmadával érkezik a különböző ta­lálmány, amelyet be kellene jegyeztetnem, vagy utána­járnom, vagy megsürgetnem, vagy kitalálnom, hogy még nem lopták-e el, a szabadalomra éhes találmány­rablók. A feltaláló mondani kezdte■ — Kérlek szépen először egy kis vizsgálatnak kell, hogy alávesselek, légy szíves megmondani, hányféle víz van !.. . Ugye van kemény és lágy víz — és amit itt a vezetékből iszunk, ez kemény víz. Telve van ásvá­nyi lerakódásokkal, mosni nem lehet abban, csak ha előbb különféle mosóporokkal meglágyítod, fürdésre, hajmosásra megint nem jó, mert vékony mész­réteg ra­kodik a testedre, hajra és ruhára- ivásra szintén nem jó. Tízévi vízvezetéki kemény viz ivása után Így néz ki majd a belsőd - •. Azzal elővett egy vastag acélcsövet, amely ketté volt vágva és belseje eldugulva valami alaktalan ásvá­nyi anyagggal­. Kérlek szépen ez egy vízvezetékcső, amit az ut­cai ve­zetékből ástak ki, tízévi keményvíz használatá­nak a nyoma az acélcsőben, képzeld el, hogy mit csinál a nyelőcsövedben­­ • • Hirtelen arra gondoltam, hogy Szabó Miska bácsi mindig az­t mondta, hogy bort kő vnnja, mert a víziül béka nyel az ember hasában. Aztán a magyar történe­lemben is valah­ogy úgy volt, hogy egészen a kiegyezés koráig senki sem ivott vizet Magyarországon, hanem még a szoptatós dajka is borral szaporította a tejét, — mert rossz volt a vizünk, de borunk annál jobb.. . Tehát, mit lehet csinálni, most jövök én a talál­mányommal. Szép gusztusos dobozkában van egy szűrő, akkora csak, hogy minden vízcsapra könnyen ráhúzha­tó, ebben vannak azok a kristályok, amelyek kiszűrik a káros ásványi anyagokat a vízből és azonnal lágy­­vizet csinálnak. — A dobozkára a használati utasítás a világ valamennyi főnyelvén ráírva, kínaiul nem, mert azok lágy vízből főzik a teájukat... Néhányszor megbökött. — Ugye szólni sem tudsz a csodálkozásról, na de hogy lássátok, kivel van dolgotok, aztán az újságban is olvastam, hogy a magyar ügyekre adakozni kell, hát fölajánlom a találmányom egyharmadát az Amerikai Magyar Szövetségnek, hát mit szólsz hozzá ? Igen megható volt a nagylelkű ajánlat, azután, hogy egyik ismerősöm, akinek kutyatenyészete van, a Szövetség bélyegakciójára hatvan komondort ajánlott, egy texasi pedig magyar tenyészbikát és Dél-Afrikából, egy kedves magyar asszony, nyolc söt­ét szőrű páviánt... Kétségbeesve írtam­, hogy várjanak még az elküldés­sel, mert a Szövetségnek egyetlen szobából áll az irodája-Most következett aztán a lényeg■ — Természetesen, a találmány leírása, fényképek, modellek készítéséshez pénz szükséges, úgy, hogy azt ti előlegezzétek, mert ugyebár én nagylelkű vagyok, a­­mikor a találmány jövedelmének egyharmadát fölaján­lom, de nem kívánhatjátok tőlem, különben sincs egy centem sem arra pedig azonnal kell kétezer dollár. — Csekk is jó, azt sem bánom, hogyha felét cash-ben adod, de nem tudok várni, tehát légy szíves most kiállítani... Ig­en elkomolyodott, amikor tudomására hoztam, hogy nincs pénz­. Kérlek szépen, csak nem akarod azt mondani, hogy ilyen coast to coast . organizációnak nincs az a vacak kétezer dolcsija, na jól nézünk ki- Jó helyre jöttem én- Így vagyunk a magyar ügyekkel mindig, majd ha eladom a románoknak, akkor engem fogtok szidni érte, hogy renegát vagyok, pedig hát mit tehetek, láthatjátok, hogy először ide jöttem, dehát ha nem kell, nem erőszak a disznótor, majd megpróbálom akkor más­hol- Egyébként, ha nem tudnád, ez a vulkánfiker bő­rönd telve van találmányi tervezetekkel s a hátizsákban nyolc találmány vár még itt megvalósulásra, mit mond­­is rajzok, tervek vannak. Körülbelül még hatszázötven­­nyolc találmány vár még itt megvalósulásra, mit mond­jak,, olyan is van közte, hogyan lehet autólopás ellen védekezni, az atomot töltőtollba zárni, a fényt fagyasz­tani és a rákot gyógyítani, deh­ét mindehhez társ kell és pénz, tehát, ha tudsz adni, mondjuk ezer dollárt, hát, üsse kő, majd elszámoljuk­­ az egyharmadnál. . . Amikor a zsinóros kabátot gombolta, már nagyon mérges volt. — Hát azt sem gondoltam volna, hogy ennyi időt elpazarolok és még csak megértésre sem találok, azért nem haragszol, hogy ha megmondom, majd szóvá fo­gom tenni, miként fogadjátok a föltaláló magyar, nemes és önzeten adományát. ■­­ ötszázat tudtok adni ? Az ajtóból mégegyszer visszajött. — Sajnálom, hogy így kell elmennem, de nem raj­tam múlik, csak azért,, hogy lásd, kivel van dolgod és mennyire a szívemen viselem a magyarság megsegítését, adsz száz dollárt és, itt van a harmados részesedés . . . Dühösen, köszönés nélkül becsapta az ajtót-Tíz perc múlva visszajött. Három dollárral megelégedett-Taxira kellett a legközelebbi magyar egyesületig■ (Folytatják lapunk legkiselebbi számában) MAGYARSÁG i B. oldal ■ MEGJELENT TOLLAS TIBOR “VERSES KAZETTÁJA” 30 év válogatott költeményei a szerző előadásában (Összekötő szöveggel Six 30 perc) A költő versem át ismer­teti meg hallgatóival egy rossz csillagzat alatt szüle­tett nemzedék élményeit,­ korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadság­­harc, idegenbe kényszerí­tett élet problémáit. Az autóban is megha­l­­gath­ató verses kazetta meg­rendelhető a nemzetőrön keresztül: D-8, München 34, Post­­fach 70. Ára portóval 15 DM, vagy $7.50. — MEGJELENT T. Dombrády Dóra “ÖRKÉP* című könyve Vészekötésben $9.00 Kapható a szerző címén: T. Dombrády Dóra 3448 Alameda Ave. Lakewood, OH, 44107 r - -nT— a- É nj. , j .......máj * ífcp| this iear. ■ ; JíflÉb -r-:.........-..................— .................. — Minden eredetiségnek első feltétele az elszigetelt­­ség! — Hol ez megszűnt, lassan megszűnik az egyéni jellem is! — (Eötvös.) “PttUy part of it ül the dara thfog' folds up to look ju«t Ilka a lunch-boxT

Next