Magyarság, 1979 (54. évfolyam, 1-25. szám)

1979-05-25 / 11. szám

1979. május 25. MAGYARSÁG 5. oldal > Lakásuk is vem, egy özvegy asszonynál laknak, — “apotlic”, — így mondta. — Még szerencse, hogy az özvegy asszony hatvan évvel ezelőtt Krakkóban született és még emlékszik pár lengyel szóra, így egy kicsit beszélgetni is tudunk, mert ugyebár, kérem szépen, a magyar csak könnyebben meg­érti a lengyelt, mint az angolt. A tisztelendő úr szerez­te a lakást, meg amikor a Camp Kilmerben megmond­ták, hogy lakatos vagyok, hát nekem is szereztek mun­kát, itt Kensingtonban és Mari pedig ott takarít, meg mosogat a kis kávázóban. — Nagyon jó nép kérem ez az amerikai, igazán mindenki úgy igyekszik segíteni rajtunk és kordának annyi ruhát, meg cipőt, meg finom kalácsokat, hogy igazán a múltkor Marival el is sírtuk magunkat. Jól esik az embernek, tessék elhinni.. . A lányom minden este beszámolt, hogy Háry már kezd angolul érteni és már egy keveset beszélni is tud, szépen rajzol, meg kézimunkázik és éne­kelt­i is szokott. — Még soha nem hallottam azt, hogy “zimberi, zombori szép asszony, ladi-ladi-lom...” — Milyen Jani szó, az mit jelent, hogy ladi ladi lom ? Meg van ne­künk ez a nóta lemezen ? Egyik este szólt a telefon és Dik­ánsz úr újságolta, hogy már nem járnak gyalog, mert vett egy öreg Chev­rolet kocsit, azt mondta neki az autókereskedő: . . . Húsz dollárért elviheti, ha meg tudja mozdí­tani, mert olyan rossz állapotban volt. Aztán két este, e munka után csak összeeszkábáltam, aztán micsoda ki­tűnő jó kocsi, vasárnap templomban is voltunk, meg délután kivittem, a családot a Great Falls-hoz, ott pik­­nikeltünk .. . — Ha ráteccik érni, átmennék egy kicsit... na­gyon fontos “biznic” ügyben szeretnék beszélni. Kávézás közben elmesélte. — Éppen hatodik hónapja már, hogy ideérkeztünk Amerikába. Aztán egyik este, lef­ekvés után az ágyban meg sokat beszélgetünk Marival, azt mondja, hogy a kávézót eladja az ember, mert nem megy az üzlet. Pedig a kávézó csak egy rész, mert ott van még egy étkezi is, ahol hamburgert, meg paradicsomos babot árulnak ebédre, de az sem megy. Persze, hogy nem megy, mert nem jó az étel kérem, merthogy­ akár ame­rikai, akár magyar, a jó ételt szeretik az emberek. Szó­val nem akarom kérem, hosszúra nyújtani a beszéde­met, arról lenne szó, hogy meg akarjuk venni a kávézót is, meg az étkezőt is, van egy kis spórolt pénzünk, egy harisnyába kötve. Mari egyik cipőjében van eldugva, hogy ha betörő keresné, meg ne találja. Mert ki gon­dolna arra, hogy női cipőben van a pénz, mert ugyebár kérem szépen, aztán biztos hely ? Aztán meg, van most Marinak három pár cipője is, hát így az egyiket használhatjuk pénz gyűjtésére ... Amerikaiasan, a sarkán felszakított cigaretta cso­magból kirázott egy cigarettát. — Hát ez szép dologi Pik­ánsz úr, meg kell próbál­ni, bár ezelőtt egyikük sem mnált ilyent... A térdét csapkodja és így magyarázza. — Dehogynem kérem, hát én a Markában, amikor ültem, meg Vácon is kérem, a konyhán dolgoztam és sok mindent eltanultam . .A. y nimchin­ A Kis szünet után folytatja. — Hanem kérem szépen mi rájöttünk arra is, hogy mi kellene az étterembe, hogy a szomszédos Walter Reed katonái odajárjanak, azok tennék ki a jó ‘‘biznicet”, fo­gadni mernék, hogy három év alatt kifizetnénk az egész épületet és nem kellene többet árendát fizetni a balti­morei görögnek, mert övé az egész ház. Aztán a múlt­kor kint volt és beszélgettünk, azt mondja: idehallgass “Dzso”, te ügyes ember vagy, meg a feleséged Mari is dolgos asszony, mert nem veszed meg ezt a házat. Az­tán azt is elmondta, hogy ha én veszem át az üzletet és rendesen fizetjük a “rentet”, már hogy a helységbért minden hónapban, akkor ezt majd beszámítja nekem a vételárba, ha megveszem az egész kastélyt. Olyan ez az épület, mint egy igazi kastély, aztán még azt is mond­­­­ta, hogy nekem elővételi jogom van és vár három évig,­­ hogy én vegyem meg az üzletet. Igazán rendes ember­ ez a görög, mi magunk közt csak Andrásnak hívjuk,­ mert valami furcsa, kimondhatatlan neve van, valami Androskulos... Megreszkíroztam a kérdést. — És a görög tud magyarul ? — Nem tud az kérem egy árva kukkot sem. — Hát akkor hogyan tudnak ilyen üzleti dolgok­ról, szerződésekről tárgyalni, ami nem könnyű . . . Nevetve legyintette. — Hát kérem szépen mit tetszik gondolni, mi már itt vagyunk hat hónapja, aztán igaz, hogy nem min­dent és mindenkit értünk meg, de ez a görög olyan szé­pen beszél amerikaiul, hogy minden szavat­­ megeresük­. Most aztán rátért a tárgyra. — Kérem szépen, csak egy bökkenő van,mi még nem vagyunk állampolgárok és nem vagyunk­­választó rezidensek a “Montgomery Kantinban”, így csak ak­kor kaphatjuk meg az engedélyt, ha tetszene javasolni, hogy ügyelni fog arra, hogy valami törvénytelen dol­got el ne kövessünk .. A Rockville-i bíróság­­nagy tanácstermében hu­­szonnégytagú tanácsülés előtt tárgyalták az ügyet. Dik­ánsz úr felkötötte a“ sötét” nyakkendőt. Mari is feltette a rózsaszín kalapot, aminek a tetején üvegből készült cseresznye, meg gerezdnyi szöllő piroslett és olyan volt, mintha egy gyümölcsös kosarat hordana a fején. Erre a nagy napra még a kis Maryt is kihozatták az iskolából. Charles Day terjesztette elő a papírokat, a baltimo­rei görög ‘ András” is jelent volt, továbbá Bonis József ügyvéd, mert Charles Day virginiai lakos volt. A nagy bizottság türelmesen végighallgatta az ira­tok felolvasását. Dik­ánsz betanult egy rövid, szép kis beszédet és állandóan azt mondogatta félhangosan, — de őt nem kérdezték. Mintám én vállalom a felelősséget értük, a bizottság egyik, női tagja megkérdezte tőlem, hogy miért támo­gatom őket... Szemben a félkörben ülő nagy bizottsággal, az emelvényen állva elmodtam azt, hogy amikor én ebbe az országba érkeztem, nekem sem volt semmim, csak öt dollár, amit a hajón végzett­­szolgálatomért kapott pénzből félretettem. A szomszédok teljesen idegenek, egy régi szép amerikai szokás szerint showert ren­deztek. Hordtak nekünk cipőt, ruhát, süteményt és játékokat. Ezt a régi szép szokást szeretném én most itt feleleveníteni. Ezeknek az embereknek adjuk meg azt a lehetőséget, hogy dolgozhassanak abban, amit annyira szeretnének és amihez kérik az egész nagy­bizottság segítségét, támogatását. Most még nem állam­polgárai ennek az országnak, de öt év múlva azok lesz­nek, addig is adjuk meg most nekik ezt a “showert” és segítsük át ezzel a kezdeti nehézségeken . . . A nagybizottság mozdulatlanul ült és nézett rám, senki nem kérdezett és nem szólt közbe, az arcok nem változtak, de amikor az elnöklő bíró kihirdette, a hu­szonnégy tag egyhangúlag az engedély megadása mel­lett döntött. Utána Dik­ánszné sírva szorongatta a kezem. — Jaj de nagyon szépen tetszett b­eszélni, egy szót sem értettem, de nagyon szép volt a beszéd, éreztük a hangjából. . . Estére már hirdetés volt az újságban és a péntek esti nagy megnyitásra összejött legalább háromszáz, ma­gyar. Sokan be sem­ fértek az étterembe és a folyósón, a kertben álltak és türelmesen vártak. Bácskay Béla, aki a meghívókat sokszorosította meg is jegyezte: — Először nagyon jó volt a halászlé, de, mintha felhígult volna. Dik­ánsz úr meg is jegyezte. —­ Hát, kérem teccik azt tudni, hogy a hal úszni szeret, és mondtam a Marinak, amikor láttam, hogy (Vtttlistfa a kftretkexfi (Maion) MEGJELENT X TOLLAS TIBOR '* VERSES 'A KAZETTÁJA” 30 év válogatott költeményei a szerző előadásában (Összekötő szöveggel 2x30 perc) A költő versein át ismer­teti meg hallgatóival egy rossz csillagzat alatt szüle­tett nemzedék­ élményen, a korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadság­harc, idegenbe kényszerí­tő­tt élet problémáit. Az autóban is meghall­gatható verses kazetta meg­rendelhető a S­emzetőrön keresztül: D-11, München 31. fach R ‘'Ai, vagy $lj&. jj­q-MEGJELENT T. Dombrády Dóra ‘‘ŐRKŐ” című könyve Vászokötésben $9.00 Kapható a szerző címen: T. Dombrády Dóra 1448 Alameda Art. s­z .feleJesi/i Josevvael Két nagy bernáthegyi kutya sétál a pesti utcán. Egyszer csak szembejön v­e­­lük egy kis pincsi. Egyik bernáthegyi futásnak ered, a másik utána Kaci.A) — Nem értem, szól a második, — hogy ijedhet­tél meg ettől a kutyástól ? — Nem érted?— Hát ennek a kis dögnek Iván Pesten a leghidegebb orral — Minden eredetiségnek első feltétele az elszigetelt­­ség! — Hol ez megszűnt lassan megszűnik az egyeni jelleme is!—­ Eötvös: “Good morning, Pop! . . . Good night, Mom!"

Next