Magyarság, 1979 (54. évfolyam, 1-25. szám)

1979-06-22 / 13. szám

1979. június 22. MAGYARSÁG 5. oldal UW| Muscu­lar Dystrophy. OUsztatta­m a#i*­okkM) bazaltoszlopok dőlnek le Badacsonyban. Nem ismert fel mindjárt, de aztán emlékezni kezdett. — Hát fiókám, ha már így találkoztunk, akkor a legokosabb, ha feljössz hozzánk, itt lakunk mindjárt a saroktól a második házban, a lépcső alatt, hárman lakunk ebben a szobában. Az egyik éjjeli­őr, az most alszik a műterem végében. A másik, két öreg embert tologat a kerekes székében naponta, ki a Central park­ba és vissza. Én pedig reggel két kutyát sétáltatok, este pedig jegyszedő vagyok a Broadwayn egy moziban, itt azt mondják, hogy asser, dehát mit számít, fontos, hogy valahogy csak megélünk, amíg hazakerülünk___ A jégszekrényből kiszed egy félbemaradt füstölt, főtt sódart, barna kenyeret, ökölnyi fej lila hagymákat, aztán evésre unszol. — Fióka, ha nem veted meg, harapj valamit, az­tán iszunk rá egy kis szilvapálinkát, én főztem azt is. Itt pároltam le a fütyülős­­teafőzőn át, de azért csak jobb, mint az a ménkű viski, meg mit tudom én milyen pancsolt keverékek, amit itt isznak. Falatozás közben Béla bácsi elkeseredett. — Tudod, amikor időm van, bejárok a Junásted Nésen-be, de hát sokszor alig tudom megállani, hogy be ne kiáltsak. Kétszer már úgyis bajom volt a rend­őrökkel, de ismernek, aztán megígértem, hogy fogom majd a szám inkább, csak itt lehessek, mert én nem ad­tam még fel semmi reményt. Minden pénzem az újsá­gokra költöm, aztán angolul is tudok én olvasni, meg­értek mindent, csak éppen hogy beszélni megy nehezen. Aztán akinek a padliait sétáltatom az igen rendes asz­­szony és sokszor segít nekem levelet írni. . . — Kinek, Béla bácsi? Meghökkenve nézett rám. — Kinek? Hát az illetékeseknek. Majdnem minden héten kap tőlem egy levelet a U-Tant, meg a Prezi­­dent, aztán a külügyminiszter, meg a viceprezident, — meg az érdemesebb képviselők, írok én De Gaulle-nak, meg az angol királynőnek, tegnap például két levél ment Pakisztánba és írtam Maocetung-nak is ... Kitölti a sajátkészítésű szilvóru­m­ot. — Hát akkor fióka, Isten, Isten . .. azért meg ne ijedj tőle, igaz, hogy ez százszázalékos, de úgy jó, ha van egy kis ereje, aztán az ember két percig nem jut szó­hoz, ha egy pohárral­­ felhajt... de igazi jó szava,itt a sarkon a kapu alatt árulja a Tonio, egy olasz, annál veszek mindig erős paprikát, meg ilyen lüa hagymát. Eleinte azt írta spanyol hagyma, mondtam neki, hogy a nénikéje térde kalácsa spanyol, az bizony makói hagy­ma, csak ellopták tőlünk. Addig beszéltem, míg aztán kicserélte a táblát és ráírta: ‘makói’, azóta sokkal job­ban veszik, az egész East Side-i magyarok ezt veszik. Szóval ennél az olasznál vettem, igazi jó magyaráló szilva, majdnem olyan, mint a panyolai volt minálunk, mert az volt a legjobb cefrére ... Közben leveleket is mutogat, válaszokat, képvise­lőktől, külügyi hivatalok titkáraitól és uralkodóktól is... Hirtelen az órájára néz és felkiált. — Fiókám bocsáss meg, de nekem most még egy nagyon fontos magyar ügyben kell eljárnom .... tudod, disznóság, amit a szegény erdélyi magyarokkal művel­nek az oláhok és ebben az ügben már küldtem néhány levelet, de most stratégiát változtattam és nem válo­gatok az eszközökben, ha magyar testvéremről van szó, semmitől sem riadok vissza. Szóval, ha akarsz eljöhetsz velem fióka, legalább tanúja lehetsz, hogyan dolgozik Béla bácsi magárahagyottan az emigrációban ... Keresztülvágtunk a zöld lámpa irány­ába. — Tulajdonképpen a múltkor a moziban jutott ez az ötlet az eszembe és igen nagyszerűen bevált. Ezt most még megcsinálom egy ideig, mert a közvélemény igen fontos és én pedig egy nagy csomó közvéleményt alakítok ezzel a munkámmal, majd meglátod. Eddig kilenc nagy üzletben már eredményesen tevékenyked­tem, majd meglátod, hogy egyszer csak megváltozik a New York Times hangja is az erdélyi kérrdésben és nem fogják csak az oláhokat magasztalni, mintha Er­délyben nem is magyarok élnének .. . Megfogom a karját. — De hogyan Béla báccsi, szónoklatokat tart az üzletekben ?... Kételkedve nézett rám. — Hát ennyire agyalágyultnak tartasz engem, fióka ? Hát gondolod, hogy az öreg Béla bácsi csavaros esze nem tud ennél százszor jobb megoldást ? Na csak gyere velem, majd meglátod, hogy mi lesz ... neked semmit szólnod nem kell, csak végighallgatod .... Fogalmam sem volt, hogy Béla bácsi mit forga­tott az eszében. Nagy kirakatos, cipőüzlet előtt álltunk meg. — Na, fiukám, itt vagyunk, ma ez van napirenden, ide most bemegyünk... — Cipőt vesz Béla bácsi ? ez nagyon drága üzlet. A vállán visszafordulva mosolyogva nézett rám. — Éppen azért jöttünk ide, mert ez egy drága üzlet és ide csak jobb vevőközönség jár • •, majd meglá­tod ... Az üzlet odabent telve. Tükrök és próbaszékek közt meg sem fordulunk, amikor már ketten jönnek hozzánk. Béla bácsi rámutatott a lábára, aztán balmazújvá­rosi angolsággal, de bazalt mennydörgéssel mondta: — S ú ú... A fehérköpenyes kiszolgáló levette Béla bácsi félre­taposott cipőjét és mércével mérte a lábát és közben kérdezte, hogy milyen színű és divatú cipőt akar. Béla bácsi rámutatott egyre. A kiszolgáló elment. Közben jött egy másik, kérdezte, hogy segíthet-e. Béla bácsi ennek is azt mondta. — S­ő­ú... Aztán egy másik fajta cipőre mutatott. Megbökdöstem az oldalát. — Dehát Béla bácsi, a másik ember már hozza a cipőt... Csak hunyorgatott. Még három kiszolgálónál rendelt. Egymásután hordték a fehér dobozokat, lerakva és próbálgatva. Béla bácsi sétált néhány lépést, letette, másikat vette fel, összekeverte előbb a cipőket a dobo­zokban, aztán a dobozokat, közben újabb és újabb do­bozokat hoztak, akkor azokat feldöntötte és így tovább. Az üzletben már mindenki minket figyelt. Az összes kiszolgálók és a pénztáros kisasszonytól az üzletvezetőig mindenki Béla bácsit nézte és leplezet­len méreggel szolgálták mindig újabb óhaját. Amikor kihordtak már vagy kétszáz pár cipőt, — Béla bácsi kiállott az üzlet közepére és Dazalbhangon elbödült. — Nincs egyetlen jó cipő itt, ebben az üzletben — nem csinálnak itt jó cipőt. • • A vevők ingerülten fordultak feléje, lehettek vagy százan is az üzletben, az egyik haragos nézésű ember meg is kérdezte: ... What nationality are you ?... Béla bácsi kidüllesztette a mellét, nyomaték kedvé­ért még öklével rá is csapott a mellére, aztán olyan han­gon, hogy még legalább tíz toronymagasságra felhal­mozott cipős doboz leomlott, mondtam ... Áj­em rumanian... Aztán, mikor már majdnem megvertek bennünket, kijöttünk az üzletből. A friss levegőn rámnézett. — Na látod, Erdélyben valamikor a talpamat ver­ték az oláhok, mert nem akartam azt mondani, hogy román vagyok, most meg itt többet használ, mint ötven beadvány a Trnited Nation-hez ... — Minden nap egy másik üzletben, gondold el, — hány embert nyerek meg a magyar ügynek, mert ha ezek valahol olvasnak az erdélyi dolgokról, eszükbe ju­­­­tok én is,­­ meg a románok is... ! ! (Folytattak lapunk legközelebb! számiban) "Pretty part of it is, the dam thing folds up to look Juat like a tunch-box!” MEGJELENT TOLLAS TIBOR “VERSES KAZETTÁJA” 30 év válogatott költeményei a szerző előadásában (összekötő szöveggel 2x30 perc) A költő versein át ismer­­teti meg hallgatóival egy rossz csillagzat alatt szüle­tett nemzedék élményeit, a korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadság­harc, idegenbe kény­szerí­­tett élet problémáit. Az autóban is meghall­gatható verses kazetta meg­rendelhető a Nemzetőrön keresztül: D-8, München 34, Post­­fach 70. Ára portóval 15 DM, vagy $7.50. — MEGJELENT T. Dombrády Dóra ‘‘ÖRKÖ” című könyve Vászokötésben $9.00 Kapható a szerző címén: T. Dombrády Dóra 1448 Alameda Ave. Lakewood, OH, 44107 What a lót of fen* * f year-oWs are wearíng thisyear. — Minden eredetiségnek elv, feltétele az elszigetelt­­ség! — Hol ez megszűnt, lassan megszűnik az egyéni jellem is! — (Eötvös.)

Next