Magyarság, 1981 (56. évfolyam, 1-24. szám)

1981-03-13 / 5. (6.) szám

Stelkovics J. Albert ünneplése Azzal kezdődött, hogy Blazedwood hiába fekszik a pittsburghi ú­n. East High Way mentén. — ahhoz, hogy az ember kijusson a városból, előbb be kell hajtania a Belváros kellős közepébe, mert a következő két éven át (amíg a ‘hátvért’ javítják), másképpen nem letek útba­­esetni. Se kifelé, se befelé.­­ Márpedig enélkül senki em­berfia sem érhet el a Churchill kerületbe, ahol a pazar berendezésű “Churchill Country Club” díszes nagyter­me várta e hét keddjén este azokat, kik Stelkovics Albert tiszteletére rendezett ünnepi vacsorára meghívót kaptak. Lehettünk jó százötvenen is a terített asztaok közül. Úgynevezett fő­asztal nem volt. Károly Elemér, a William Penn Egyesület orszá­gos elnöke mint áldomás­mester köszöntötte a vendége­ket, akik Stelkovics­­ Albert volt WP főtitkárt, nyu­galomba vonulása óta p pedig WP igazgatót családostól őszinte, meleg szeretettel ünnepelték. Az elnök­öt Bolváry Pált, a hazelwoodi magyar r. k. templom, plébánosát kérte asztali imára, majd mél­tatta Stelkovics Albert érdemeit. Ennek a feladatnak kö­zülünk senki sem tud élethűen megfelelni, hisz az a 40 Beszámoló a szabad magyarság képviselőinért madridi tevékenységéről Helsinkit és Belgrádot követően, 1980 november 11 és dec. 19 között Madridban zajlott le a 3. Európai Biz­tonsági és Együttműködési Értekezlet, — köznyelven: az “emberi jogok konferenciája” — első szakasza. Az eddigi és ezutáni konferenciákhoz a szabadföldi magyarságnak fontos érdekei fűződnek, mivel ez az egyetlen nemzetközi fórum, ahol a hazai és a kisebbségi magyarság emberi és nemzetközi jogainak igényét rend­szeresen napirenden lehet tartani.A folyamatot elindító helsinki konferenciára nem voltunk felkészülve. Az ezt követő belgrádi konferenci­ára viszont a jószándékú, de nem kellőképpen összehan­golt beadványoknak olyan tömege árasztotta el a részt­vevő kormányokat, hogy azokat nem csak kielemezni­­de még­­ olvasni sem volt idő. Ezért négy kontinens magyar vezetőiben az i a felfogás alakult ki­, hogy a mad­ridi konferencián a szabad magyarság igyekezzék egy-i ( Folytatás a 8. oldalra ) Wr Louia Szathmary 22X8 N Lincoln A ve Chicago IL óOólk HÜHGAHIAN AMERICANW S&g*ih language IN SPIRIT ft VoL LVI. évf. 1981. március 13. No- 5. szám. Egyes szám ára : 25 cent. ­ A Saudi Arábiának szállítandó repülők ügye Amikor a Carter kormány 1978-ban elhatározta, hogy hatvan E-15-ös repülőgépet szállít Saudi Arábiá­nak, ahhoz meg is szerezte a kongresszus hozzájárulását­­azonban azt a kérésüket, hogy a gépek hatótávolsága és tüzeereje fokozására felszereléseket szállítson, elutasí­totta A wahingtoni külügyminisztérium most azonban megállapította, hogy a helyzet azóta megváltozott , és Saudi Arábiának a katonai erejét fel kell erősíteni, hogy kivehesse részét a Perzsa öböl védelmében.­­ Termé­szetesen, a kongresszusi tagok egy része ezúttal is ellen­zi az arabok felfegyverzését­­— nyilván az újraválasztá­sukhoz szükséges zsidó szavazzatok megtartása végett. Yitzhak Shamir izraeli külügyminiszter febr. 20-án tárgyalt Washingtonban Haig külügyminiszterrel és hí­rek jöttek arról, hogy a szaúdiaknak szállítandó repülők és felszerelésük tárgyában nézeteltérés volt közöttük.... Shamir kijelentette­ hogy ő világosan kifejezte kormá­nyának az álláspontját, miszerint Izrael ellenzi bármely arab államnak a támadó fegyverei erősítését.­­ Haig külügyminiszter pedig kijelentette, hogy el akarnak ke­rülni minden nyílt összetűzést Izrael és Saudi Arábia között és­­ reméli, hogy a nehézségeket át fogják hidalni. A hírek szerint a saudiak kérését legalább részben telje­síteni akarja.­­Ennek a problémának a megoldása majd megmu­tatja, hogy Amerikának mi­­ fontosabb : Saudi Arábia részvétele a Perzsa Öböl védelmében­ — vagy pedig a három milliós zsidó államnak az ottani térségben való katonai nagyhatalommá kiépítésének a segítése (Dr. Cs. Z.) esztendős közéleti tevékenység, amit az ünnepelt előbb a Rákóczi, majd pedig a Verhovay egyletből alakult Wil­liam Penn Egyesület sorsának egyengetésében kifejtett,­­ egyszerűen­ alig felsorolható ... Istennek kell hálát adnunk, hogy vannak közöttünk hív magyarok, akik életük teljes munkáss­ágát amerikai magyarságunk javára szentelik- Ilyen ember Stelkovics J. Albert! Az ízletes vacsora után senki sem találta hosszúnak a meleg, családias ünneplést, mely előtt a bemutatásokra került sor, azután St. Col. Charles Bojanie szép beszéd kíséretében nyújtotta át az ünnepeknek Thomburgh pensylvaiai kormányzó elismerő oklevelét. — Macker Gyula v. WP elnök magyar beszéde után Varga Lajos WP alelnök szólt, majd Kara Mihály ellenőr a Szt. An­na Egylz, a Magyar Ház és a 34. Fiók remek plakettét nyújtotta át —Nt. Bertalan Imre, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke hatalmas, rendkívül dip­lomatikus jellegű beszédében érezhetően érintette azokat az eseményeket, melyek immár egyre nagyobb összhan­got tükröznek az AMRE és a WP között tartó többéves egyesülési tárgyalásokon. — Nt. Bertalan végül néhány örökszép magyar nótát énekelt, majd az ünnepelt állt a mikrofon elé és meghatódott hangon mondott köszönetet az estélyért kiemelve hitvesének áldozatos támogatását, mellyel őt állandóan erősítette. — A­ vendégek h­elyükről felemelkedve hosszantartó ellenzéssel köszöntötték őt! Befejezésül Szilnevi István titkár a WP központ alkalmazottak küldöttségét hívta elő, akik kedves emlé­ket adtak át volt főnöküknek. A késő esti órákig a legjobb baráti hangulatban maradt együtt­­az estély közönsége. OLVASSON RENDSZERESEN MAGYARSÁGOT!

Next