Magyarság, 1981 (56. évfolyam, 1-24. szám)
1981-10-11 / 21. szám
1981. november 11 Szebedinszky Emil János: SZEMEIM LÁTJÁK A SEMMISÉGET AJVIAG^SEMMISÉGNEK AZ EREDETE (Első rész előző számban) Mese-mese márka . . . Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen, élt egy nép, mely közös nyelv hiányában csak szemmozgásokkal tudott érintkezni egymással... Mert hogy mindenki más és más országból származott, -- senki sem avatkozott bele a szomszédjainak a dolgaiba... És hosszú-hosszú éveken át mindenki békességben megélt egymás mellett. Hatalmas hegyek és mély völgyek között soksok kicsi falu élte a maga világát... Azután egyre inkább növekvőbb kereskedelmi hálózat fejlődött ki közöttük. Központok alakultak, amelyek köré többen és többen letelepedtek. A városokban egyik, állítólag népszerű nyelven, a többség nevében kimondták, hogy új országot alakítanak, amelynek létrehozásában minden menekült nép részt vesz. A "szabadság" nevében és az egész akkori világnak az öröme közepette ez az ország lett aztán az "és Semmi Állam"... Ahol az álmodozók egy egybesült népet teremtettek. A hozott törvények értelmében csak ez volt a biztos: "relativizmus, egyéniség és a semmiség..." Más semmi sem! Hosszú évtizedek folyamán kemény munka folyt. Útépítés a zöld erdőkön át, vizeken át, és vad határok legyőzésével, mindenféle idegen nyelvű menekülttel. Fekete rabszolgákkal, háborúkkal megalakult a nagy USA, mint az emberiség igazi nagy Paradicsoma! Az ingyen dolgozó, munkára kényszerített rabok helyébe sűrű világcsalogatással fogadták a mernekülteket. Eközben az ország népe elhitte, hogy csakis így lehet erősíteni és tovább építeni az országukat és világgá ment a híre: - ez az egyéniségek országa, ahol akár a "senki" is ragyogóan megélhet!!! Mint a szög a mágneshez, -- úgy vonzódott ehhez az új államhoz minden országból az olyan ember, aki valami újat remélt, akiben élt bármilyen kicsi kalandvágy... Az ismeretlen, idegen nyelvet beszélő emberek kezdetben csak egymásközt maradtak... Másokkal csakis a szemükkel "beszéltek" és semmi mást sem tudtak mondani egymásnak, mint azt, amit valamennyien egyformán éreztek:"itt jól lehet élni!" Sokan persze, megunták és egyhangúnak találták ezt a módot, tehát megkeresték a legtöbb pénzt, amit csak erejükkel bírtak, - és egy szép napon, anélkül, hogy beszéltek volna terveikről (hiszen nem is volt kivel beszélgetniük) -- visszautaztak elhagyott hazájukba. Ki-ki oda, ahonnan útra kelt... Ezek azután terjesztették a hírét annak, amit megtapasztaltak az "Új Semmi Államban", -- hogy itt jól lehet élni . . . Persze, mindnyájan tudjuk, de könnyen elfelejtjük, hogy valamennyien, akik itt egy napot, vagy hetet, vagy hónapot, akár egy egész életet leéltek, egy alapi- és közös tapasztalatot szereztek, szereztünk... Bárki, aki lelépkedett a hajóról, vagy a repülőgép lépcsőin nehezen lemocorgott, — és elfogadta saját magának az önértéktelenségét! Oly mindegy, hogy milyen okok hozták őt a szabad világba, — senki lett és az első* lélekzettel nekiesett, hogy bebizonyítsa az értékességét! Volt, aki üres dühében, csakhogy ő és családja megélhessen, iszonyatos erővel fizikai munkába fogott és csak kevesen bírták bebizonyítani, hogy szellemi képzettségük jóval felette van azokénak, akik őt téglahordásra próbálták kényszeríteni, mert itt mindenkinek "alulról" kell kezdenie... TOLLAS TIBORvolt Los Angelesben az ünnepély szónoka. Egyebek között ezeket modotta: "Nagy ajándéka az Istennek, hogy ezt a mai napot megünnepelhetjük. 25 év, negyedszázad, hányan kidőltek közülünk, hányan lemorzsolódtak. Éveink szerint megöregedtünk, de addig, míg célt látunk magunk előtt, és szabadságért küzdünk idekint, vagy otthon — addig fiatalok maradunk. 25 év negyed század. Sokan nem jöttek el az ünnepségre. Féltették a vízumot, vagy más kedvezményt, és azt mondták, hogy politika. 25 év után meghirdetjük, hogy otthon és idekint 1956. a történelem egy része és aki ezt megtagadja, a magyar történelem legszebb korszakát tagadja meg. 25. év negyed század, az életünkben, nagyon nagy idő, és sokan azt mondják, minek csináljátok ezt a dán kijotei harcot, hiszen az elmúlt 25 év alatt jóformán semmi sem történt. Arra azt feleltem ez az idő egy nemzet életében csak egy röpke perc. Sok évszázados szabadságküzdelmünknek ez csupán egy láncszeme. Vesztett szabadságharcok háborúk és forradalmak után ez a nemzet újra talpra állott. Sokkal nagyobb népek próbáltak a Duna-Tisza közén hazát alapítani, mint a hunok és az avarok, és eltűntek. A magyarság minden veresége után erősebb lett. Az utóbbi évtizedekben egy idegen hatalom uralja a Kárpátmedencét, ki mondhatná, hogy ez végleges? Nem emigráns vágyálom. Amalrik fiatal orosz történész a Ljubjanka börtönbe került, azért a történelmi tanulmányáért, amely több nyelven nyugaton is megjelent,hogy a szovjet 1984-ben éppen úgy darabokra fog széthullni, kínai nyomásra, és a nemzeti államok szorításai alatt, mint a Habsburg birodalom. Ennek közeledtét a lengyel munkásmozgalomban láthatjuk. Amalrik szerint a magyarok 1956-os harca nem volt hiábavaló, akkor a sztálini monolitikus államot olyan csapás érte, melyből azóta sem tud kigyógyulni. A szovjet tömb ingadozása és bomlása 1956-tal kezdődött, és elkerülhetetlenül tart tovább a végleges összeomlásig. Ha egyszer fegyver nélkül a világ megváltozik, ahhoz az 56 mérföldkő, a legnagyobb orosz gondolkodók és ellenállók szerint. Eddig csak nyugat és kelet visszhangját tudtuk. 25 éve úgy nézett ki, hogy az írók és értelmiségiek kiegyeztek a rendszerrel mely ez időben egy második Bach korszakot hirdetett meg. Gazdaságilag olyan engedményt adtak, hogy az egész keleti tömbben Magyarországon a legelviselhetőbb az élet, sokat hazaengedtek, sokat kiengedtek. De Csoóri Sándor — Illyés Gyula után a legnagyobb magyar költő - szerint a gazdasági jólét nem változott át nemzeti értékké. Az utóbbi esztendőkben nemcsak Keleten, de Magyarországon is, lélekrengés jeleit észlelték. Először mikor bebörtözönték Prágában a Carta 77. aláíróit, 48 órán belül több mint száz fiatal és idősebb író tiltakozott és mutatta ki tiltakozását Nyugatra, hogy így tudják a magyar csapatok bevonulását Csehszlovákiába helyreigazítani. Azután különös dolog történt. Egy fiatal írónemzedék nőtt fel, akik már otthon születtek, nem tehet rájuk mondani, hogy ellenforradalmárok, hogy a régi rend hívei. Nincs előítéletük velünk szemben, csak azt nézik, hogy ki, ahol áll, hogyan teljesíti a magyarsággal szembeni kötelességét. Ez a fiatal gárda, 137-en, a Kecskemét-környéki Lakitelken gyűlt össze. Kiálltak a (Folytatás a 6. oldalon) ! MAGYARSÁG 3. oldal Eközben a korábban érkezettek, akik már mind átélték ugyanezt a tortúrát, vagy ha jobban tetszik: tapasztalatot, valóságos mintaképei lettek a gyengébbeknek, kik a többségbe beolvacsva, lejátszották az itteni magyar emigráció életsorsát... Hőséggel. És gyarapodtak olyan anyagiakkal amiket a maguk és gyerekeik szájától vontak meg. .. Mindennek a mintája a " semmi " érték filozófiájából ered. Lassan-lassan, itt élés közben az új emigráns megértette, hogy mi az igazi érték errefelé... Egyszer csak mindenki kérdezni kezdte az új emigránst: " Ugye, jobb itt az élet, mint az Óhazában?" " Ugye, itt fognak maradni?" " Ugye, a gyerekeik már csak nehezen beszélnek magyarul?" Megnyugtatták őket, hogy a legfontosabb valami: "Meg kell tanulni, hibátlanul ezt a nyelvet!" "Legjobb egy MI-ban dolgozni!" Időbe került, amíg az új emigráns, új menekült megtanulta, hogy errefelé nem szabad extravagánsnak lenni. Itt csak a tömegművészet számít. A "szabadság" szent nevében. A magukkal hozott közös értékek mind idősebbekké és semlegesebbekké váltak. Hányszor, de hányszor hallhatjuk azoktól, akik felfelé nézve mondják: "Amikor én Amerikába jöttem, csak 25 cent volt a zsebemben..." "És most házam van autóm és saját uszodám..." így emeli ki magát a menekült, hogy ő aztán most már "Valaki", holott úgy érkezett ide, mint egy igazi "Senki"... Sajnos, a helyzet teljesen fordított. Mert az új menekült elfelejtette, hogy csak akkor volt láthatóan "valaki", amikor ide került. Értékelt ember! -- Ha ezt nem hisszük, olvassuk csak el a franciáktól kapott Statute of Liberty szobor alatt a hívogatást. A "senkik" vannak fogadva ebben az országban. Sehol sem találunk szobrot azokra, hogy mint "valakik" menjenek vissza oda, ahonnan jöttek... Fogadjuk csak el, hogy az ember emberértéke nem sok. Csak éppen annyi, mint egy ember, egy szavazat, stb. (Ez ugyan azt mondja, hogy mindenki "egyforma", szebben kifejezve, azonban bizony-bizony mindenki "semmit" ér... Persze, ha csak ennyi lenne, akkor kevés idegen jött volna ebbe az országba, és azonfelül nagyon unalmas lenne itt az élet. Világos, hogy más értékek hívták ide az embereket. Ez a "valami" pedig olyan, ami nyelveken felül él és minden ember könnyen megértheti. Szemlátomást csillog és a legprimitív alapon "matériás". Az a nagy "Valami", amelynek a legbiztosabb értéke van. Valami, amit kancsóban lehet tartani. Vagy kavics. Vagy marék föld. Vagy fekete szén,csúszós olaj, stb. Ezek hiányában az ipari tevékenység hívta fel az idegen népek figyelmét arra, hogy "pénzzel" jobb életet találhatnak. . . -- mint pl. ópium, vagy tömeg-hiptotika -- és ez adta meg végeredményképpen a társaságnak a demokratikus "semmi-értékeiségét".Az amerikai indián nép régen fényes nyakláncért adta oda a földjét. Mint mi tesszük, amikor színes TV-ért, varázslatosan szép házért, pazar autókért áldozzuk életenergiánkat és lehet, hogy magyarságunkat is . Miért? Talán azért, mert nem láttuk meg becsületes életutunknak az irányát?!! Vagy azért, mert akadnak vezetők, akik "régi elméleteket" parancsolnak, amelyekből hiányzik a becsület, hit,nép vallás Önértékelés... Leülünk a füstolajjal bemázolt, vasból készült felhőkarcolók alá, és azok árnyékában lelkünket áldozzuk a semmiségért... Az óvilági értékek sohasem érvényesülhetnek egy olyan világban, ahol a semmiség vezet . . . Tanuljuk meg: lelkünk mélyén élő erkölcseinkkel, jószívűségünkkel és magyarságunkkal egyedül nem lehet élve maradnunk! Csak előrenéző szemmel lehet az itteni utcákon járni! Azok, akik ezt nem hiszik, elesnek és szélhámosoknak, munkanélkülieknek mondják őket,- "senkik" lesznek! (Folytatás a 6. oldalon)