Magyarság, 1983 (58. évfolyam, 1-24. szám)

1983-09-30 / 18. szám

6. oldal "VÁRJ MADÁR, VÁRJ!" Augusztus 6-án gyerek össze a négy világrész öt cserkészkerületéből azok a cserkészek, akik a Magyar Cserkész Szövet­ség "Gödöllői Emléktáborán', majd azt köve­­tő­leg Vezetőképző táborán részt vettek. Most, amikor ezt írom, már csak a szél borzolja a fák leveleit és a madár énekel az ágakon. * ’Ötven évvel ezelőtt tartotta meg a nagyvilág cserkészete Gödöllőn hatalmas találkozóját, a IV. Világjamboreet. — Erre emlékezett a magyar cser­készet most a Fillmore-i Sik Sándor cserkészparkban. Mint Gödöllőn, ezúttal is sokan találkoztak: múltba merengő öregek, jövőbe tervezgető fiatalok. Lengyelek, franciák, oroszok, lettek, amerikaiak -és magyarok... A táborban megjelent dr Irányi László, a kül­földi magyarok Újonnan kinevezett püspöke, aki a "fenyőkatedrálisban" celebrált misével kezdte földpi működését. Mintha még a természet is tudta volna, hogy nagy dolgokra emlékezünk, nagy vállalkozások indulnak el a táborkezdő vasárnapon, bemutatta egyik csodálatos m­­vet, az északi fényt. Gyorsan, túl gyorsan teltek a tábor napjai. Kedden a Regős Tábor bemutatóját néztük meg, a "Nagyréde­i Lakodalmast", méghozzá különböző­ nép­­művészeti tájegységekből összeválogatott népvisele­tekben.­­ Szerdán a híres "Greenbar Bill"-t, a Boys Life főszerkesztőjét tüntették ki Teleki Pál emlék­éremmel. , Aztán a "gödellősök" búcsúzni kezdtek. Ám sokan maradtak is, mert megnyílt a Vezetőképző Tábor. Erre a külföldi magyar fiatalok­ szine-java gyűlt össze.­­ Voltak jelöltek Franciaországból, Svéd­országból, Svájcból, Németországból, Venezuelából, Argentínából, Brazíliából, Kanadából, az USAból és Ausztráliából. A tábor létszáma kb 300 volt. Egy­szerre tizenegy altábor működött, mind saját prog­rammal, vezetőkkel, kiképzőkkel. Külön-külön élte tábori életét a kiscserkész őrsvezetőéi, kiscserkész segédtiszti­ és kiscserk­esz minta -tábor, a fid­­zsvezető-tábor, lány Őrsve­­zető-képző, segédtiszti, fiú és külön lány min­tatáborok, a magyarságismereti­, a Corvina-tábor és végül az a tábor, ahol én voltam: a cserkész­­tisztképző tábor. Érdekes volt a tábor élete, szelleme. A napot mindig mosolyogva köszöntöttük, akár esett az eső, akár nem. Ültünk és hallgattuk az előadásokat, "fájt minden tagunk". Másnap aztán előkerültek a párnák és nagyot javult a "világnézetünk". Jutott idő a szórakozásra is. Igen népszerű volt a népijá­­ték-oktatás. Milyen szép emlékeink maradtak ezek­ről a napokról! A napot mindig tábortűzzel fejeztük be. - A tiszti tábor tagjai hol magukban ülték körül a tü­zet, hol a segédtisztekkel, hol a ’Corvinusokkal' voltunk együtt. Tábortűz alatt is, csak Úgy mint nappal, tanultunk. A tábortűz keret­története min­dig más volt: megemlékeztünk az 1956-os szabad­ságharcról, volt diákest és hasonlók. A tábortűz hangulatos befejezéseként hunyor­gó csillagok alatt a lobogó fáklyák világánál vonták le a zászlót. Majd a tisztjelöltek főhadiszállásán, a 'pentagonban' kora hajnalig folyt a vita a magyar és a cserkészvezetés problémáiról. Nemegyszer alig pár óra volt már csak az ébresztőig, mire a hálózsákjainkba bújtunk . . . És most vége! "Mindenfelé csak elhagyott a táj. Üres a tábor, nincs lakója már!" GODA ÁGI Kis magyar nagykövetet neveztek ki Dr.Házi Vencel személyében. Ő lett a Magyar Nép­­köztársaság Egyesült Államokba akkredi­tált rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe. Washingtonba való elutazása előtt az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és az Országgyűlés elnöke fogadta. MAGYARSÁG McDonald képviselő HELYÉRE AZ ÖZVEGYE IS PÁLYÁZIK Marietta, GR.­ Kathrin McDonald georgiai képviselő­ özvegye szept. 21-én bejelentette a nyil­vánosságnak, hogy a koreai repülőgép áldozatai között szereplő®­ férje helyére pályázik az okt. 18-án sorra kerllt választáson.­ Hangoztatta, hogy férjé­nek,Rep. Larry P. McDonaldnak a munkáját kívánja vállalni megszakítás nélkül. Demokrataként. * Mint érdekességet említjük, hogy McDonald helyére az örzvegy jelentkezése előtt már 14 jelölt volt. A The Review of the News szept. 14-i száma idézi Mrs Kathryn McDonaldot, ki arra a kérdésre, hogy várjon nem gondolja-e, hogy a kommunisták azért lőtték­ le a koreai gépet, mert az ő férje is rajta volt...? így válaszolt: "Nem vagyok annyira naiv elhinni, hogy az amerikai kormányzat vezető antikommunistája csak véletlenül volt egy olyan repülőgépen, melyet csak úgyy völetlenül kényszerítettek szovjet felségterület fölé és_csaJCTrgy véletlenül történt, hogy rakétáikkal lelőtték. — --------------és hogy ez nem volt előre kitervezve. Ez egy tipikus akciója a kommunistáknak és a Szovjetúniónak!" Szerkesztői üzenetek KÁLMÁN! írásodat kö­szönöm. Köv. számban közlöm KÁLMÁN „Jurópban".. Akár hiszed, akár nem, ezen a héten megírom a levelet! A „MAGYARSÁG” más, mint a többi 1983. szeptember 30. KERESZT ÉS KARD MOZGALOM ÉVI KÖZGYŰLÉSÉNEK BESZÁMOLÓJA 1983 szeptember 4-én tartotta K.K.M. évi közgyűlését Passaicon a Szent István r.k. egyház helyiségében. Szép számmal összejöttek a mozgalom intézőbizottság tagjai és vezetői. Az emigrációs politikai életben ritkaság számba megy az az egyetértés és törekvés, hogy a mozgalmat erősé és vonzóvá tegyék.... Hirdettük a meghívónk­ban, hogy a világváltság sötétti a jövőt és egy újabb háborús összecsapást e­­redményezhet. Súlyos helyzetbe kerülhet a politikai emigráció, mikor őrségvál­tásra kerül a dolog, vajon milyen szellemű fiatalság kezébe kerül a vezetés. Közgyűlésünk ezt a fontos kérdést is megoldotta, mikor megvá­lasztotta a veterán Vasvári Zoltán mellé országos mozgalom vezető helyettesének Dr. Varjú László orvos barátunkat. Ezzel biztosítva van az a szellem amit a Ke­reszt és Kard Mozgalom képviselt immáron 25 éven keresztül. Dr. Kollarits Béla elhalálozása következtében a megüresedett főtitkári posztra Sándor Géza int. biz. tagot választották 50 éven alul van, ezzel megtörtént a vezetőség fiatalítása, ez is egy ritkaság a száműzetés történetében, hála Isten ez nekünk sikerült. Más fontos kérdésekben is megszületett a döntés. Vasvári Zol­tán beszédében leszögezte szakítani kell a régi eredménytelen útkereséssel a nyugattól nem remélhetünk változást hazánk sorsában. Az utóbbi idők eseményei azt igazolják, hogy a politikai egyensúly a világban megváltozott, miután Kina újra a világ szinpadára lépett. A jövőt a távolkeleti hatalmak fogják irányítan és nem a nyugat. Testvéreim minden más elképzelés egy nemzethalállal egyenlő. Kapcsolatok fel­vételére ment v. Serényi István Kínába, reméljük sikerült neki ott barátokat szerezni a magyar kérdéseknek, mert a kínaiak is nemzeti érzelmeiknek hitvallá­sával védekeznek más népek elnyomása ellen. Sándor Géza történelmi tanulságok című előadásában igen ügyesen fejtegette egyes személyeknek történelmet formáló előre látású mondásaikat. Prof. Balogh Sándor megmagyarázta mért nem lehet az USA­ kül­politikájában bízni, mert a világkormányon keresztül összeköttetésben vannak az oroszokkal. AZ Egyesült Államok váltakozó adminisztrációja az utolsó 35 év alatt­ nem mutatott fel konstruktív irányvonalat. Végül a közgyűlés elfogadta Balogh Sándornak Amerikai "National Szent Imre ünnepély javaslatát. Szent Imre ifjú magyar herceg szentté avatásának 900-ik évfor­dulóját ünnepli az Egyetemes Katolikus Egyház az idén /1983/ Bár az 1482-ben felfedezett földrész felfedezőjeként Columbuszt ismerik el, a térképészek Amerigo Vespucciról nevezték el az új kontinenset. Amerigo pedig Szent Imrétől kapta keresztnevét, akinek Amerigo édesapja nagy tisztelője volt, így tehát Szent Imre lett Amerika névadója. Szent Imre védnöksége annál inkább is helyénvaló Amerikában mivel Szent István Imréhez intézett "Intelmei" tökéletesen ráillenek Amerikára illetve megmagyarázzák annak rendkívüli sikerét. Szent István ezt a tanácsot adta Imrének: "A római birodalom azért növekedett meg mert ott számos nemzet nemesei és bölcsei gyülekeztek össze. A különféle tartományokból más és másféle nyelvet, szokást és fegyvert hoztak magukkal. Mindez diszére vált a királyi ud­varnak és rémületet keltett az idegen tartományokban. Az egynyelvű és egyszoká­sú ország gyarló és törékeny. Azért meghagyom neked fiam, hogy a letelepülő ide­genekkel bánj tisztességesen, hogy veled és nálad szívesebben tartózkodjanak mint más országban." Amerika kétszáz éven keresztül ezt a politikát folytatta mintha csak Szent István intelmeit akarták volna betartani. Ezért javaslom a következő lépések megtételét. 1. Kérni, hogy a Kongresszus és az Elnök adjanak ki egy deklará­ciót, amelyben elismerik Szent Imrét mint Amerika név­adóját. 2. Kérni a katolikus Püspöki kart, hogy az egyházi naptárba je­löljék meg november 5-ét mint Imre napot és mondják a hétköznapi misét Szent Imréről. 3. Az összes magyar egyház emlékezzék meg Szent Imréről nov.5- én, mint Amerika névadójáról. 4. Washingtonban Szent Imre szobrát kell felállítani akár egy itteni szobrász munkáját, akár egy Magyarországról hozottat. Esetleg ki lehetne hozni a szobrot amely a veszprémi szeminárium kertjében volt valamikor azon a helyen ahol Szent Imre letette a szüzességi esküt. 5. Aláírásgyűjtő akciót kell kezdeni, hogy legalább tíz­ezer magyar és ugyanannyi amerikai is támogassa az itt felsorolt javaslatokat. 6. 1983 nov£-től 1984 nov.5 Szent Imre évet tartani. A közgyűlés a javaslatot magáévá tette és minden erejével azon lesz, hogy ezt keresztül hajtsa. Imával befejezték a közgyűlést. Vasvári Zoltán

Next