Magyarság, 1983 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1983-11-15 / 21. szám
4. oldal MAGÁNYOS SÍR A MATO GROSSON Írta: Füzy Lajos -3- A Trier-Feyen európai menekülttábor kapujában két feketeruhás lengyel őr cigarettázott. Az egykori vöröstéglás német kaszárnya, ahol a háborúban Rommel afrikai hadsereget képezték ki, most francia zászlóval az ormán, az udvarán bábeli nyelvzavarban tolongó európai menekültektől zsibongott. A tábor hivatalos nyelve a francia volt, de a tolmácsok minden közleményt lengyelre és ukránra is lefordítottak. A francia parancsnokság alatt közvetlenül a lengyelek, mint a legtöbben úgyis, mint 'szövetségesek szövetkeztek. A lengyelek adták a tábori őrséget is, feketére festett, fagombos volt katonaruhában, karjukon fehér karszalag, melyre tintaceruzával ráírták: POLICE. A tábor létszáma állandóan változott, de ritkán volt kevesebb ezernyolcszáz menekültnél... Létszámban a lengyelek vezettek, utánuk az ukránok és a magukat elkülönítő oroszok, a hozzájuk tartozó kaukázusi, turkesztáni, kazkisztáni törokmongol nemzetiségekkel. Ezután a 'jugoszlávok' következtek, ezek is külön: szerbek, horvátok, montenegróiak, dalmátok, szlovének, sokkal kevesebben a baltiak. Néhány bolgár és görög. A magyarok kevesen voltak, de a tábor vezetésében annál tevékenyebben vettek részt. A lengyelek és ukránok legtöbbje egyszerű földműves volt akadt néhány mesterember is köztük. Sok volt az egykori nevezetes Vlassov-hadsereg katonája, akik most nevüket megváltoztatva, egész nap igyekeztek szem előtt lenni, ha valami idegen autó tűnt fel a tábor kapujában, azonnal húztak ki a tábort környező erdőbe... A közvetítő nyelv a táborban a német volt. Ezt törve, nyögve beszélte minden nemzetség az egymás közti csereberélésben. A franciát csak az igazgatásban résztvevő tábori alkalmazottak beszélték, úgy, ahogyan azt annak idején Varsóban,vagy Budapesten, esetleg Belgrádban, a gimnáziumban tanulták. . A franciák szorgalmazták a Franciaországba és Marokkóba való kivándorlást. Színes falragaszokon, előadásokban, újságokban hirdették, hogy milyen jó dolguk van azoknak, akik odavándoroltak. Onnan írt leveleket sokszorosítva terjesztették, de majd minden héten érkezett egy-egy francia toborzóbizottság. A háború vége óta a menekültek létszáma nem fogyott, hanem inkább nőtt, bár a németek mindent elkövettek, hogy a menekültek valahová kivándoroljanak. A kivándorlás azonban nagyon vontatottan és lassan ment. Az IRO és a Nemzetközi Vöröskereszt tárgyalt a tengerentúli országokkal és mindennap másik hír röppent fel a táborban,hova lehet menni... Melyik állam hajlandó családosokat is befogadni. A legtöbben és legszívesebben Canadába és Ausztráliába mentek volna. A fiatalabbak Belgiumba, Franciaországba, Kányába. Amerika csak mint egy távoli vágyálom lebegett a szemünk előtt és igyekezett mindenki egy rég elfelejtett tengerentúli rokont felfedezni és a címét megtalálni. A táborba felvett és a parancsnokság listáján szereplő menekült természetbeni ellátást kapott. Minden héten szerdán adták ki az élelmet és fejenként egy üveg Moseli bort. Az egyedülállók részére volt még egy kis közös konyha, de inkább valamelyik családhoz tartoztak a nőtlenek is. Aki valamilyen munkát vállalt a táborban, fizetést is kapott. Sokan azonban kijártak a városba, vagy a német parasztokhoz dolgozni. A legtöbb azonban feketézett, csereberélt és kereskedett. Mindent el lehetett adni és mindenre akadt vevő. Az ellátásban adtak a francia ’Bosco' cigarettát,ezért a németek adtak almát, vagy aszalt gyümölcsöt, azt a táborban el lehetett cserélni ingért, ruháért, meg cipóért... A tábor kapujában cigarettázó két lengyel őr, amikor meglátta a Feyeri úton a dombra kapaszkodó jeepet, a cigarettákat elnyomva, ruháikat is megigazgatták, hogy katonásabbnak látszon. Az egyik őr telefonon riasztotta Glineczky Pault, a lengyel parancsnokot és Zajac Vladimír orosz parancsnokot. Pillanatok alatt terjedt el a hír. Az autóból Poggi kapitány intett az Őrnek, amikor a fasorompót felemelték és beengedték az autót. Poggi kapitány, az Összeköti francia tiszt, Németország északi, francia megszállási zónájéban, a Koblenzban a menekültügyi bizottság vezetőjével, Lavigne ezredessel és a Birkenfeldi kirendeltséggel. Poggi kapitány igen rokonszenves és mindig mondott néhány biztató szót a menekülteknek. Sok embert megsegített, akinek nem voltak papírjai, vagy valami irat nem volt megfelelő a táborba való felvételnél, Poggi kapitány vállalta érte a felelősséget. Különösen a magyarokat pártfogolta, ő is, meg Lavigne ezredes is, felemlegetve a magyarországi szép napokat a balatoni üdülőkben, amikor a háború idején internálva voltak. Poggi kapitány egyenesen a tábor irodája elé hajtatott. Az ajtó előtt álló lengyel őr ismerősként üdvözölte. — Bonzsur kapitány . . . Az irodában Grozette kapitány szivarfüstje mogul nézett a belépőre. Grozette kapitány jutalomként kapta ezt a jól jövedelmező, nyugodt állást. Menekült tábor parancsnok a megszállott Németországban. Feleségével és leányával egy kétemeletes villában lakott. Valamikor Rommel egyik ezredese lakott benne. A Luxemburgi-úton, kitűnő kilátás a Mosel folyóra. Mindenesetre, az afrikai idegenlégiós évek után, ez most aranyélet. Magával hozta LeFebre nevű Őrmesterét is, aki a tábor gazdasági és pénzügyeit kezelte, amikor nem a bélyeggyűűjteményével foglalatoskodott. Grozette kapitány íróasztalával szemközt ült a személyi titkárnője, a tábor tulajdonképpeni ügyvezetője, Madame Draga, aki bácskai származású, magyar, horvát keverék, elvált asszony. Az egész táborban ő beszélt egyedül tökéletesen franciául, mert Párisban végezte az iskoláit és jól beszélt magyarul, németül, oroszul, lengyelül és természetesen szerbül. Poggi kapitányt kitörő lelkesedéssel fogadta. — Valami jót hozott nekünk, mon kapitain? Az asztalra tette a konyakos üveget, a szivaros dobozt és a vendégnek kijáró amerikai cigarettát. Madame Draga kiszólt az őrnek, hogy senkisem jöhet most be a kapitányhoz, mert fontos tárgyalás van. A telefonos lengyel lánynak Ágneskának is meghagyta, hogy addig a telefont LeFebrehez kapcsolja. Poggi kapitány jártasként a szekrényből kivett még egy poharat, megtöltötte félig konyakkal és Madame Draga felé emelte. — Most jöttem Niederlahnsteinből, Lavigne ezredestől és fontos jelentést hoztam. A brazil konzul megérkezett Rasstattból és a jövő héten jön ide a táborba. Brazília hajlandó befogadni bármilyen nemzetiségű menekültet mezőgazdasági munkára.Sokat. Ki kell hirdetni a táborban, hogy aki akar, jelentkezhet, természetesen előtte orvosi vizsga szükséges és hogy a táborban regisztrálva legyen. Másodszor is kiitták a konyakot. — Magunk között vagyunk és annyit bevallhatok, hogy Lavigne ezredes azt kérte, hogy csak azután hirdessük ki a táborban, ha már a francia toborzó bizottság elment. Nekünk, hazafias érdekünk, hogy minél több menekültet toborozzunk Marokkóba és Franciaországba, de ha meghallják a brazil kivándorlási lehetőséget, egy sem fog jelentkezni. Madame Draga közbevágott. — Mért? Olyan jó Braziliába menni és ott erdőt irtani? Poggi felvonta a vállát. — Az emberek úgy gondolják, hogy az is olyan, mint Amerika és végeredményben már, akik itt vannak ma a táborban, azok közül senki sem akar hazatérni és olyan reménye sincs már, hogy valahol hazájához közel éljen és az első kakasszóra visszatelepedjék . . . — C'est il vrai .... — átadom a listákat, a feltételeket, orvosi vizsgálatot itt is megtarthatják, a tábornak is van orvosa, nem kell Coblence-ba utazni. Ha a mi bizottságunk, Monsieur Descente elutazott, akkor ki lehet hirdetni, addig azonban zárja el a közleményt: Madame Draga . . . ! A titkárnő bezárta az iratcsomagot a szekrénybe. Poggi még egy konyikot felhajtott, aztán éppen búcsúzott, amikor az ajtóból visszaszólt. — Majdnem elfelejtetem a legfontosabbat. Hoztam egy menekültet amerikai zónából jött át, előbb Birkanfeld-ben volt, aztán odakerült Lavigne ezredeshez. A maga földje Madame Draga, egy magyar. Nincs még sehol em regisztrálva. Beutazási engedélye sem volt a zónába és a Surrete bármelyik pillanatban leírhatja és visszatoloncolják az amerikai zónába vagy ahogy a németek szeretnék, hazaküldik Magarországba. Tudják, hogy az ezredes nagy baráta a magyaroknak. Külön a lelkemre kötötte, hogy ózzam magammal ezt a magyart és vetessem fel itt a táborban, --hogy valahol regisztrálva legyel és a legközelebbi kivándorló csoporttal mehet va amerre . . . Crosette kapitány s ivarfüstje mögül a titkárnőre nézett. — Megint egy magya , Madame Draga, szóljon Madame Laskievitsnek, hol vegyék fel a táborba és Mikolait is állítsa ki nem a kártyát.Egyedüli? Poggi nézegette azatcsomót. — Egyedüli. Nőtleniatalember. Katona volt az orosz fronton, valaki bejelentette, hogy háborús bűnös. Az amerikaiak beírták előbb Moosburgba, úgy volt, hogy kiadják, azon kiderült, hogy hamis váddal jelentették fel, ezt átvitték Freysingbe. Itt is volt egy évig. Az volt a bűne, hogy bátor katona volt és páncélököllel kilát néhány orosz páncélost. Végül az amerikaiak is rájöttek arra, hogy a katonánál a bátorság nem ban, inkább a gyávaságot kell büntetni. Elengedték a fogházból. Előbb Schwarzwaldban dolgozott a vágáson, aztán parasztoknál, de nem volt neki telepedési engedélye és állandóan a kitoloncolás veszélye fenyegette. Belgiumba is jelentkezett iránba, de ahhoz is az kell, hogy valamelyik táborban regisztrálva legyen. Ez minden. Itt vannak azjánlások. A kérvényét Lavigne ezredes pártfogója aláírta. Itt ül kint a kocsiban. Itt hagyhatom a kor...? Crozette kapitány atkárnőre nézve, bólogatott. — Természetesen. • Poggi kiszólt az ajtóból. — Monsieur János . Menekült ruhás, kemény lépésű, sovány, de mas fiatalember lépett be az irodába és bemutatkozott, franciául. Kemény mondta ki a francia szavakat és egyszerre barságos légkör alakult ki körötte. A két kapitány összekevetett. -- Encore un hongroi Poggi bólogatott. — Soha nem lehetüe eléggé hálásak nekik, amivel tartozunk. Az ajtóból köszönt visza. — Au revoir Camil, [ bientot Madama Draga... A til.k.4rn° magyarulzólt hozzá. — Jöjjön akkor, átvittem a személyzeti osztályra. Folytatása következik) 1983. NOVEMber 19. Waldorf Astoria — New York City Kérjük a dátumot lejegyezni (folytatás a 3. oldalról) Jemmel tölti el azokat, a napjaink történelmének egyik legborzalmasabb kísérője. * Az 1982-es évet a nyugati világban a felfokozott pacifizmus, Keleten és Közel-Keleten az agresszió jellemzi, amely politikai káoszba torkollik... Lengyelországban a Jaruzalsky által meghirdetett hadiállapot, melyek ezrek bebörtönzése és deportálása követett, amelyből magasan kiemelkedik a Kreml alvilági 'urainak" véres keze. Afganisztánban a magukra hagyott szabadságharcosok kménytelen küzdelme a szovjet agresszorok ellen, -- hazájuk felszabadítása érdekében. A tudathasadás egyik fajtája nyilvánult meg az izraeli közvéleményben is. Első ízben fordult elő, — az ártatlan gyermekek és aggok pusztulásának láttán, — hogy százezres tömegtüntetés zajlott le Tel Aviv utcáján a háború ellen... Sokan pedig kijelentették, hogy a háború folyamán nem óhajtanak résztvevői lenni a tiltakozó mozgalmaknak, de utána majd kifejtik a kormánnyal nem egyező véleményüket. A svájci "Weltwochet" idézve — "világszerte megcsappantak a háború előtt Izraelnek adott erkölcsi hitelek . . . " Érdemes még megemlíteni Sharon komikusan hangzó, de annál több iróniával telített ama nagylelkű ajánlatát, amellyel letelepedési lehetőséget kínált fel a palesztiniai gerilláknak Izrael területén, ha nincs hová letelepedniük. Ennek fejében azok szakítanak a PLO-val. Sharon maga is tisztában volt azzal, hogy eme hamis, kétszínű terve, illetve ajánlata elfogadhatatlan, s csupán saját igazolásukra szolgál a világ előtt, hogy íme, ők mindent, tőlük telhetőt megtettek. Ugyancsak Sharon aki a háborúnak központi alakja, még egy 'nagy' indítványt tett' a palesztinok először Szíriába távozzanak, majd onnan Jordániába, hogy ott megteremtsék a palesztin hazát.” Ugye, kedves olvasó, milyen nagylelkű és nemes ajánlatok ezek, különösen azok részéről, akik lélekhiányban szenvednek. Csak Sharon és a hozzájuk hasonlók tehetnek ilyen jószívű ajánlatokat. Ehhez azonban szorosan kapcsolódik a jó magyar közmondás: "... ereszd be a tótot, kiver a házadból..." A KÖZEL-KELET HÁBORÚS KÖNTÖSBEN. Mire e sorok olvasóinkhoz jutnak, talán e háborús köntös tűneféiben lesz, de csak látszólag, mert amint - a nagyhatalmak hibájából - az első világháború tűzfészket hagyott hátra Európa szívében, amely lángra lobontotta a második világháborút, úgy ez - mivel a győztesek nem okultak az első hibáiból, - hasonló tűzfészket hagyott a közelkeleten... Hogy ezt majd mi követi, nehéz volna ma megjósolni... Annál is inkább, mert meggyőző események igazolják, hogy Európa feldarabolása, valamint országok kettéosztása nem hozták meg a népek hőn óhajtott világbékéjét. Ezek a tények kiérezhetők a világsajtó termékeiből is, melyek tele vannak azzal a közleménynyel, hogy az Amerikai Egyesült Államok a politikai problémák oly tömkelegével áll szemben, hogy maga sem tudja, melyik bír közülük elsődleges fontossággal. Libanon tragédiája még befejezetlen. Irán és Irak a 24 hónapi pihenés után újra kezdték háborús menővereiket, melyek veszélyeztetik az USA legvitálisabb érdekeit a Perzsa öböl övezetében. Délamerikai, nyugat-európai, valamint az arab világgal való kapcsolatai is, némi fagyponthoz közelednek, ha nem is rohamosan, de lassú léptekkel. Az USA és a SSSDR között felújított genfi -- új, hangzatos , "Start" (Strategic Arms Reductions Talks) néven ismert tárgyalások sem kecsegtetnek - egyik fél számára sem - eredménnyel, de különösen nem az USA részéről elfogadhatatlan feltételekkel. Maga a világsajtó és a diplomáciai megfigyelői is, igen-igen szkeptikusan kommentálják. E tárgyalásokra kimondottan a Szovjetuniónak van és volt szüksége./Szénára időnyerést és Céonyt jelentenek, melyre nagy szüksége van/ Ezt igazolták a több, mint 10 éven át húzódó "SALT" néven ismert tárgyalások is. Moszkva a tárgyalások leple alatt mindig bővítette hadfelszerelési arzenáljaitelkészült új, agresszív hódítási terveivel, kidolgozta támadó stratégiáját, kiképezte és új útmutatásádós újjászervezte a hódításaiban oly hűséges ’quisling' rabszolgáit, akik a Kreml okkupációs útjait oly híven egyengetik. Tanácskozási konferenciákat rendeztek számukra a kremlini palotában, ahonnan nemcsak jó útmutatásokkal, de tele tarsollyal tértek vissza hadszirterükre, hogy újabb győzelemre vigyék Moszkva urainak terveit. Ez a hatalmas ütőkártya, amelyről a szabad Nyugat vezérkara megfeledkezett, hiába álltak rendelkezésére a leigázott népek menekült vezetői. A Kreml urai tisztában vannak és hűen ragaszkodnak eme nagyjelentőségű’jelmondathoz/Qui habét tempus, habét vitám!/ — aki időt nyer, életet nyer, — más szóval, akinek ideje van, élete is van. Ez indiszkutábilis (elvitathatatlan), különösen ha figyelembe vesszük korunk politikai káoszát. Az említett sajtóban több vád éri az Egyesült Államokat. Elsőként a politikai következetlenségét, majd a határozatokkal kapcsolatos megbízhatóságot és a gyors segítőkészséget vetik kifogás alá. Sok nemzetközi politikus - mélyebb elemzéssel - úgy látja, hogy Amerika pillanatnyilag elvesztette stratégiai irányvonalát, vagy elmerült egy számára nem előnyös geopolitikai káoszban. A Reagan-kormány elkezdte ugyan — gyorsított ütemben — a biztonsági intézkedéseket a Perzsa-öböl veszélyeztetett övezetében, közvetlen, vagy közvetett úton. Különösen nagy súlyt fektet Saudi-Arábia biztonságára, melynek stabilitását veszélyezteti leginkább az irán-iraki háborús konfliktus. Ezt sürgette a külügyekkel fogalkozó "Bizottság" vezetője is, K. Zablocky. Aki legutóbbi felszólalásában, mikor arra kérte a kormányt, hogy minden eszközzel, de főképpen katonai jelenléttel gyorsítsa meg akcióit e körzetben, hogy az arab világ érezze azt, hogy Amerika őszinte és komoly intézkedéseket foganatosít ebben az övezetben. Melyben az amerikai újságírók jelenléte is tiltva van, s igy a felderítés az amerikai szatellitek és az AVAKS gépekre van utalva. ANISUAL BALL OF THE HUNGARIAN SCOUTS CSERKÉSZBÁL MAGYAR KONGRESSZUS ./ / ÁRPÁD AKADÉMIA YTT ImtiL díszvacsora MAGYAR BÁL 17 BOND COURT HOTEL CLEVELAND, OHIO 1983. NOVEMBER 25—27. MAGYARSÁG 1983. november 15. 1983. november 15. MAGYARSÁG AMERIKA ÉS SZÖVETSÉGESEI Amíg az Egyesült Államok diplomatáinak és politikusainak egy része a kormánnyal egyetemben meglepődötten szemléli szövetségeseinek naprólnapra való elhidegülését és távolodását, nem kísérli meg annak okait felfedezni és orvosolni. Egyszerűen elítélik magatartásukat és érthetetlennek találják. Saját magatartásukra nem gondolnak, s arról nem is nyilatkoznak. Igaz, azokról beszélnek a tények és a még szomorúbb nemzeti tragédiák. Erre az érthetetlenségre világított rá egyértelműen B. Goldwater szenátor a szenátus ülésén, a két Kína problémáinak tárgyalásakor, amikor is kijelentette: "... mi elárultuk nemzeti Kínát - Taivant, minek következtében senki sem fog hinni nekünk a szövetségeseink közül és nem bíznak majd bennünk. Maga R. Reagan 1980-ban a választási kampánykor Taiwannal való diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét ígérte. Bekerülve a Fehér Házba, megfeledkezett erről az ígéretéről. Tette ezt a Pekinggel való jóviszony ápolása érdekében. Az azonban egyelőre ismeretlen, hogy mit kapott a feladott védence fejében... T. Percy, Illinois szenátora, a szenátus "Bizottságának" vezetője mondta: "...Amerika szerződésben fogadta meg Taiwan védelmét, melyet semmi esetre sem szeghet meg." Nemzeti Kína kormánya is ezirányú panaszát nyilvánította, amikor kijelentették, hogy Amerika minden támogatást és védelmet megígért neki, amelyet most a kommunista Kínával való egyezmény folytán visszavont és őket cserben hagyta... Taiwan azonban nem az egyedüli, amely ezzel a panasszal élhet. Ide kívánkozik Goethe mondása, amely megvilágítaná úgy Trianon, mint Yalta és az, utána következő idők eseményeinek nesztelen valóságát. Ez a mondás a következő: "Több világosságra, több fényre volna szükség a hamisítások és mellébeszélések ködében." — Ugocsay 5. oldal