Magyarság, 1983 (58. évfolyam, 1-24. szám)

1983-11-15 / 21. szám

4. oldal MAGÁNYOS SÍR A MATO GROSSON Írta: Füzy Lajos -3- A Trier-Feyen európai menekült­tábor kapu­jában ké­t feketeruhás lengyel őr cigarettázott. Az egykori vöröstéglás német kaszárnya, ahol a hábo­rúban Rommel afrikai hadsereget képezték ki, most francia zászlóval az ormán, az udvarán bábeli nyelvzavarban tolongó európai menekültektől zsi­bongott. A tábor hivatalos nyelve a francia volt, de a­ tolmácsok minden közleményt lengyelre és ukrán­ra is lefordítottak. A francia parancsnokság alatt közvetlenül a lengyelek, mint a legtöbben úgyis, mint 'szövetségesek­ szövetkeztek. A lengyelek ad­ták a tábori őrséget is, feketére festett, fagombos volt katonaruhában, karjukon fehér karszalag, mely­re tintaceruzával ráírták: POLICE. A tábor létszáma állandóan változott, de ritkán volt kevesebb ezernyolcszáz menekültnél... Létszámban a lengyelek vezettek, utánuk az ukrá­­nok és a magukat elkülönítő­ oroszok, a hozzájuk tartozó kaukázusi, turkesztáni, kazkisztáni törok­­mongol nemzetiségekkel. Ezután a 'jugoszlávok' következtek, ezek is külön: szerbek, horvátok, mon­­tenegróiak, dalmátok, szlovének, sokkal kevesebben a baltiak. Néhány bolgár és görög. A magyarok kevesen voltak, de a tábor vezetésében annál tevékenyebben vettek részt. A lengyelek és ukránok legtöbbje egyszerű földműves volt akadt néhány mesterember is köztük. Sok volt az egykori ne­vezetes Vlassov-hadsereg katonája,­­ akik most nevüket megváltoztatva, egész nap igyekeztek szem előtt lenni, ha valami idegen autó tűnt fel a tábor kapujában, azonnal húztak ki a tábort kör­nyező erdőbe... A közvetítő nyelv a táborban a német volt. Ezt törve, nyögve beszélte minden nemzetség az egymás közti csereberélésben. A franciát csak az igazgatásban résztvevő tábori alkalmazottak be­szélték, úgy, ahogyan azt annak idején Varsóban,­­vagy Budapesten, esetleg Belgrádban, a gimnázi­umban tanulták. . A franciák szorgalmazták a Franciaországba és Marokkóba való kivándorlást. Színes falragaszo­kon, előadásokban, újságokban hirdették, hogy mi­lyen jó dolguk van azoknak, akik odavándoroltak. Onnan írt leveleket sokszorosítva terjesztették, de majd minden héten érkezett egy-egy francia to­­borzó­­bizottság. A háború vége óta a menekültek létszáma nem fogyott, hanem inkább nőtt, bár a­ németek mindent elkövettek, hogy a menekültek valahová kivándoroljanak. A kivándorlás azonban nagyon vontatottan és lassan ment. Az IRO és a Nemzet­közi Vöröskereszt tárgyalt a tengerentúli orszá­gokkal és mindennap másik hír röppent fel a táborban,­­hova lehet menni... Melyik állam hajlan­dó családosokat is befogadni. A legtöbben és leg­szívesebben Canadába és Ausztráliába mentek vol­na. A fiatalabbak Belgiumba, Franciaországba, Ká­nyába. Amerika csak mint egy távoli vágyálom lebegett a szemünk előtt és igyekezett mindenki egy rég elfelejtett tengerentúli rokont felfedezni és a címét megtalálni. A táborba felvett és a parancsnokság listáján szereplő menekült természetbeni ellátást kapott. Minden héten szerdán adták ki az élelmet és fejenként egy üveg Moseli bort. Az egyedülállók részére volt még egy kis közös­ konyha, de inkább valamelyik családhoz tartoztak a nőtlenek is. Aki valamilyen munkát vállalt a táborban, fizetést is kapott. Sokan azonban kijártak a városba, vagy a német parasztokhoz dolgozni. A legtöbb azonban feketézett, csereberélt és kereskedett. Mindent el lehetett adni és mindenre akadt vevő­. Az ellátásban adtak a francia ’Bosco' cigarettát,ezért a németek adtak almát, vagy aszalt gyümölcsöt, azt a tábor­ban el lehetett cserélni ingért, ruháért, meg cipó­ért... A tábor kapujában cigarettázó két lengyel őr, amikor meglátta a Feyeri­ úton a dombra kapasz­kodó jeepet, a cigarettákat elnyomva, ruháikat is megigazgatták, hogy katonásabbnak látszon. Az egyik őr telefonon riasztotta Glineczky Pault, a lengyel parancsnokot és Zajac Vladimír orosz pa­rancsnokot. Pillanatok alatt terjedt el a hír. Az autóból Poggi kapitány intett az Őrnek, amikor a fasorompót felemelték és beengedték az autót. Poggi kapitány, az Összeköti francia tiszt, Németország északi, francia megszállási zónájéban, a Koblenzban a menekültügyi bizottság vezetőjével, Lavigne ezredessel és a Birkenfeldi kirendeltséggel. Poggi kapitány igen rokonszenves és mindig mon­dott néhány biztató szót a menekülteknek. Sok embert megsegített, akinek nem voltak papírjai, vagy valami irat nem volt megfelelő a táborba való felvételnél, Poggi kapitány vállalta érte a felelős­séget. Különösen a magyarokat pártfogolta, ő is, meg Lavigne ezredes is, felemlegetve a magyaror­szági szép napokat a balatoni üdülőkben, amikor a háború idején internálva voltak. Poggi kapitány egyenesen a tábor irodája elé hajtatott. Az ajtó előtt álló lengyel őr ismerősként üd­vözölte. — Bonzsur kapitány . . . Az irodában Grozette kapitány szivarfüstje mogul nézett a belépőre. Grozette kapitány juta­lomként kapta ezt a jól jövedelmező­, nyugodt állást. Menekült tábor parancsnok a megszállott Németországban. Feleségével és leányával egy két­emeletes villában lakott. Valamikor Rommel egyik ezredese lakott benne. A Luxemburgi-úton, kitűnő kilátás a Mosel folyóra. Mindenesetre, az afrikai idegenlégiós évek után, ez most aranyélet. Magá­val hozta LeFebre nevű Őrmesterét is, aki a tábor gazdasági és pénzügyeit kezelte, amikor nem a bélyeggyűűjteményével foglalatoskodott. Grozette kapitány íróasztalával szemközt ült a személyi titkárnője, a tábor tulajdonképpeni ügy­vezetője, Madame Draga, aki bácskai származású, magyar, horvát keverék, elvált asszony. Az egész táborban ő beszélt egyedül tökéletesen franciául, mert Párisban végezte az iskoláit és jól beszélt magyarul, németül, oroszul, lengyelül és természe­tesen szerbül. Poggi kapitányt kitörő lelkesedéssel fogadta. — Valami jót hozott nekünk, mon kapitain? Az asztalra tette a konyakos üveget, a szi­varos dobozt és a vendégnek kijáró amerikai ciga­rettát. Madame Draga kiszólt az őrnek, hogy senki­­sem jöhet most be a kapitányhoz, mert fontos tár­gyalás van. A telefonos lengyel lánynak Ágneskának is meghagyta, hogy addig a telefont LeFebrehez kapcsolja. Poggi kapitány jártasként a szekrényből kivett még egy poharat, megtöltötte félig ko­nyakkal és Madame Draga felé emelte. — Most jöttem Niederlahnsteinből, Lavigne ezredestől és fontos jelentést hoztam. A brazil konzul megérkezett Rasstatt­ból és a jövő héten jön ide a táborba. Brazília hajlandó befogadni bár­milyen nemzetiségű menekültet mezőgazdasági munkára.Sokat. Ki kell hirdetni a táborban, hogy aki akar, jelentkezhet, természetesen előtte orvosi vizsga szükséges és hogy a táborban regisztrálva legyen. Másodszor is kiitták a konyakot. — Magunk között vagyunk és annyit bevall­hatok, hogy Lavigne ezredes azt kérte, hogy csak azután hirdessük ki a táborban, ha már a francia toborzó bizottság elment. Nekünk, hazafias érde­künk, hogy minél több menekültet toborozzunk Ma­rokkóba és Franciaországba, de ha meghallják a brazil kivándorlási lehetőséget, egy sem fog jelent­kezni. Madame Draga közbevágott. — Mért? Olyan jó Braziliába menni és ott erdőt irtani? Poggi felvonta a vállát. — Az emberek úgy gondolják, hogy az is olyan, mint Amerika és végeredményben már, akik itt vannak ma a táborban, azok közül senki sem akar hazatérni és olyan reménye sincs már, hogy valahol hazájához közel éljen és az első kakasszóra vissza­telepedjék . . . — C'est il vrai .... — átadom a listákat, a feltételeket, orvosi vizsgálatot itt is megtarthatják, a tábornak is van orvosa, nem kell Coblence-ba utazni. Ha a mi bi­zottságunk, Monsieur Descente elutazott, akkor ki lehet hirdetni, addig azonban zárja el a közleményt: Madame Draga . . . ! A titkárnő­ bezárta az iratcsomagot a szek­rénybe. Poggi még egy konyi­kot felhajtott, aztán ép­pen búcsúzott, amikor az ajtóból visszaszólt. — Majdnem elfelejt­etem a legfontosabbat. Hoztam egy menekültet a­merikai zónából jött át, előbb Birkanfeld-ben volt, aztán odakerült Lavigne ezredeshez. A maga föld­je Madame Draga, egy magyar. Nincs még sehol em regisztrálva. Beuta­zási engedélye sem volt a zónába és a Surrete bármelyik pillanatban leí­rhatja és vissza­tolon­­colják az amerikai zónába vagy ahogy a németek szeretnék, hazaküldik Ma­garországba. Tudják, hogy az ezredes nagy barát­a a magyaroknak. Külön a lelkemre kötötte, hogy ózzam magammal ezt a magyart és vetessem fel itt a táborban, --hogy valahol regisztrálva legyel és a legközelebbi kiván­dorló csoporttal mehet va amerre . . . Crosette kapitány s ivarfüstje mögül a tit­kárnőre nézett. — Megint egy magya , Madame Draga, szóljon Madame Laskievitsnek, ho­l vegyék fel a táborba és Mikolait is állítsa ki ne­m a kártyát.­­Egyedüli? Poggi nézegette az­­atcsomót. — Egyedüli. Nőtlen­iatalember. Katona volt az orosz fronton, valaki be­jelentette, hogy háborús bűnös. Az amerikaiak beí­rták előbb Moosburgba, úgy volt, hogy kiadják, az­on kiderült, hogy hamis váddal jelentették fel, ezt átvitték Freysingbe. Itt is volt egy évig. Az volt­ a bűne, hogy bátor katona volt és páncélököllel kilát néhány orosz páncélost. Végül az amerikaiak is rájöttek arra, hogy a katonánál a bátorság nem ban, inkább a gyávaságot kell büntetni. Elengedték a fogházból. Előbb Schwarzwaldban dolgozott a vágáson, aztán parasz­toknál, de nem volt neki telepedési engedélye és állandóan a kitoloncolás v­eszélye fenyegette. Bel­giumba is jelentkezett irán­­ba, de ahhoz is az kell, hogy valamelyik táborban regisztrálva legyen. Ez minden. Itt vannak az­jánlások. A kérvényét Lavigne ezredes pártfogój­a aláírta. Itt ül kint a kocsiban. Itt hagyhatom a kor...? Crozette kapitány a­tkárnőre nézve, bóloga­tott. — Természetesen. • Poggi kiszólt az ajtó­ból. — Monsieur János . Menekült ruhás, kem­ény lépésű, sovány, de m­as fiatalember lépett be az irodába és bemutat­kozott, franciául. Kemény­­ mondta ki a francia szavakat és egyszerre bar­­ságos légkör alakult ki körötte. A két kapitány össze­kevetett. -- Encore un hongroi Poggi bólogatott. — Soha nem lehetüe eléggé hálásak nekik, amivel tartozunk. Az ajtóból köszönt v­isza. — Au revoir Camil, [ bientot Madama Dra­ga... A til.k.4rn° m­agy­arul­zólt hozzá. — Jöjjön akkor, átvit­tem a személyzeti osz­tályra. Folytatása következik) 1983. NOVEMber 19. Waldorf Astoria — New York City Kérjük a dátumot lejegyezni (folytatás a 3. oldalról) Jemmel tölti el azokat, a napjaink történelmének egyik legborzalmasabb kísérője. * Az 1982-es évet a nyugati világban a felfoko­zott pacifizmus, Keleten és Közel-Keleten az ag­resszió jellemzi, amely politikai káoszba torkollik... Lengyelországban a Jaruzalsky által meghir­detett hadiállapot, melyek ezrek bebörtönzése és deportálása követett, amelyből magasan kiemelke­dik a Kreml alvilági 'urainak" véres keze. Afga­nisztánban a magukra hagyott szabadságharcosok kménytelen küzdelme a szovjet agresszorok ellen, -- hazájuk felszabadítása érdekében. A tudathasadás egyik fajtája nyilvánult meg az izraeli közvéleményben is. Első ízben fordult elő­, — az ártatlan gyermekek és aggok pusztulá­sának láttán, — hogy százezres töm­eg­tüntetés zajlott le Tel Aviv utcáján a háború ellen... Sokan pedig kijelentették, hogy a háború folyamán nem óhajtanak résztvevői lenni a tiltakozó mozgalmak­nak, de utána majd kifejtik a kormánnyal nem e­­gyező véleményüket. A svájci "Weltwochet" idézve — "világszerte megcsappantak a háború előtt Izraelnek adott er­kölcsi hitelek . . . " Érdemes még megemlíteni Sharon komikusan hangzó, de annál több iróniával telített ama nagy­lelkű ajánlatát, amellyel letelepedési lehetőséget kínált fel a palesztiniai gerilláknak Izrael területén, ha nincs hová letelepedniük. Ennek fejében azok szakítanak a PLO-val. Sharon maga is tisztában volt azzal, hogy eme hamis, kétszínű terve, illetve ajánlata elfogadhatatlan, s csupán saját igazolásuk­ra szolgál a világ előtt, hogy íme, ők mindent, tőlük telhetőt megtettek. Ugyancsak Sharon aki a hábo­rúnak központi alakja, még egy 'nagy' indítványt tett' a palesztinok először Szíriába távozzanak, majd onnan Jordániába, hogy ott megteremtsék a palesztin hazát.” Ugye, kedves olvasó, milyen nagylelkű és nemes ajánlatok ezek, különösen azok részéről, akik lélekhiányban szenvednek. Csak Sharon és a hozzá­juk hasonlók tehetnek ilyen jószívű ajánlatokat. Ehhez azonban szorosan kapcsolódik a jó magyar közmondás: "... ereszd be a tótot, kiver a házad­ból..." A KÖZEL-KELET HÁBORÚS KÖNTÖSBEN. Mire e sorok olvasóinkhoz jutnak,­­ talán e háborús köntös tűneféiben lesz, de csak látszólag, mert amint - a nagyhatalmak hibájából - az első világháború tűzfészket hagyott hátra Európa szívében, amely lángra lobontotta a második világháborút, úgy ez - mivel a győztesek nem okultak az első hibáiból, - hasonló tűzfészket hagyott a közelkeleten... Hogy ezt majd mi követi,­­ nehéz volna ma megjósolni... Annál is inkább, mert meggyőző ese­mények igazolják, hogy Európa feldarabolása, valamint országok ketté­osztása nem hozták meg a népek hőn óhajtott világbékéjét. Ezek a tények kiérezhetők a világsajtó ter­mékeiből is, melyek tele vannak azzal a közlemény­nyel, hogy az­ Amerikai Egyesült Államok a politi­kai problémák oly tömkelegével áll szemben, hogy maga sem tudja, melyik bír közülük elsődleges fon­tossággal. Libanon tragédiája még befejezetlen. Irán és Irak a 24 hónapi pihenés után újra kezdték há­borús menővereiket, melyek veszélyeztetik az USA legvitálisabb érdekeit a Perzsa öböl övezetében. Délamerikai, nyugat-európai, valamint az arab vi­lággal való kapcsolatai is,­­ némi fagyponthoz közelednek, ha nem is rohamosan, de lassú léptek­kel. Az USA és a SSSDR között felújított genfi -- új, hangzatos , "Start" (Strategic Arms Re­­ductions Talks) néven ismert tárgyalások­­ sem ke­csegtetnek - egyik fél számára sem - eredménnyel, de különösen nem az USA részéről elfogadhatatlan feltételekkel. Maga a világsajtó és a diplomáciai megfigyelői is, igen-igen szkeptikusan kommentál­ják. E tárgyalásokra kimondottan a Szovjetuniónak van és volt szüksége./Szénára időnyerést és Céonyt jelentenek, melyre nagy szüksége van/ Ezt igazolták a több, mint 10 éven át húzódó "SALT" néven ismert tárgyalások is. Moszkva a tár­gyalások leple alatt mindig bővítette hadfelszere­lési arzenáljait­­elkészült új, agresszív hódítási terveivel, ki­dolgozta támadó stratégiáját, kiképezte és új út­mutatásádós újjászervezte a hódításaiban oly hű­séges ’quisling' rabszolgáit, akik a Kreml okku­­pációs útjait oly híven egyengetik. Tanácskozási konferenciákat rendeztek számukra a kremlini pa­lotában, ahonnan nemcsak jó útmutatásokkal, de tele tarsollyal tértek vissza hadszirterükre, hogy újabb győzelemre vigyék Moszkva urainak terveit. Ez a hatalmas ütőkártya, amelyről a szabad Nyugat vezérkara megfeledkezett, hiába álltak rendelkezé­sére a leigázott népek menekült vezetői. A Kreml urai tisztában vannak és hűen ra­gaszkodnak eme nagyjelentőségű’jelmondathoz­­/Qui habét tempus, habét vitám!/ — aki időt nyer, életet nyer, — más szóval, akinek ideje van, élete is van. Ez indiszkutábilis (elvitathatatlan), különösen ha figyelembe vesszük korunk politikai káoszát. Az említett sajtóban több vád éri az Egyesült Államokat. Elsőként a politikai következetlenségét, majd a határozatokkal kapcsolatos megbízhatóságot és a gyors segítőkészséget vetik kifogás alá. Sok nemzetközi politikus - mélyebb elemzéssel - úgy látja, hogy Amerika pillanatnyilag elvesztette stra­tégiai irányvonalát, vagy elmerült egy számára nem előnyös­­ geopolitikai káoszban. A Reagan-kormány elkezdte ugyan — gyorsí­tott ütemben — a biztonsági intézkedéseket a Perzsa-öböl veszélyeztetett övezetében, közvetlen, vagy közvetett úton. Különösen nagy súlyt fektet Saudi-Arábia biztonságára, melynek stabilitását ve­szélyezteti leginkább az irán-iraki háborús kon­fliktus. Ezt sürgette a külügyekkel fogalkozó "Bi­zottság" vezetője is, K. Zablocky. Aki legutóbbi felszólalásában, mikor arra kérte a kormányt, hogy minden eszközzel, de főképpen katonai jelenléttel gyorsítsa meg akcióit e körzetben, hogy az arab világ érezze azt, hogy Amerika őszinte és komoly intézkedéseket foganatosít ebben az övezetben. Melyben az amerikai újságírók jelenléte is tiltva van, s igy a felderítés az amerikai szatellitek és az AVAKS gépekre van utalva. ANISUAL BALL OF THE HUNGARIAN SCOUTS CS­ERKÉSZBÁL MAGYAR KONGRESSZUS ./ / ÁRPÁD AKADÉMIA Y­­TT ImtiL díszvacsora MAGYAR BÁL 17 BOND COURT HOTEL CLEVELAND, OHIO 1983. NOVEMBER 25—27. MAGYARSÁG 1983. november 15. 1983. november 15. MAGYARSÁG AMERIKA ÉS SZÖVETSÉGESEI Amíg az Egyesült Államok diplomatáinak és politikusainak egy része a kormánnyal egyetemben meglepődötten szemléli szövetségeseinek napról­­napra való elhidegülését és távolodását,­­ nem kí­sérli meg annak okait felfedezni és orvosolni. Egy­szerűen elítélik magatartásukat és érthetetlennek találják. Saját magatartásukra nem gondolnak, s arról nem is nyilatkoznak. Igaz, azokról beszélnek a tények és a még szomorúbb nemzeti tragédiák. Erre az érthetetlenségre világított rá egyér­telműen B. Goldwater szenátor a szenátus ülésén,­­ a két Kína problémáinak tárgyalásakor, amikor is kijelentette: "... mi elárultuk nemzeti Kínát - Taivant, mi­nek következtében senki sem fog hinni nekünk a szövetségeseink közül és nem bíznak majd bennünk. Maga R. Reagan 1980-ban a választási kampánykor Taiwannal való diplomáciai kapcsolatok újrafelvé­­telét ígérte. Bekerülve a Fehér Há­zba, megfeledke­zett erről az ígéretéről. Tette ezt a Pekinggel va­ló jóviszony ápolása érdekében. Az azonban egyelő­re ismeretlen, hogy mit kapott a feladott védence fejében... T. Percy, Illinois szenátora, a szenátus "Bizott­ságának" vezetője mondta: "...Amerika szerződés­ben fogadta meg Taiwan védelmét, melyet semmi esetre sem szeghet meg." Nemzeti Kína kormánya is ezirányú panaszát nyilvánította, amikor kijelentették, hogy Amerika minden támogatást és védelmet megígért neki,­­ amelyet most a kommunista Kínával való egyez­mény folytán visszavont és őket cserben hagyta... Taiwan azonban nem az egyedüli, amely ezzel a panasszal élhet. Ide kívánkozik Goethe mondása, amely meg­világítaná úgy Trianon, mint Yalta és az, utána következő idők eseményeinek nesztelen valóságát. Ez a mondás a következő: "Több világosságra, több fényre volna szükség a hamisítások és mellébeszélések kö­­dében." — Ugocsay 5. oldal

Next