Magyarság, 1983 (58. évfolyam, 1-24. szám)

1983-01-31 / 2. szám

­ " ' . 40 ÉVEL EZELŐTT TÖRTÉNT... (Folytatás a 3. oldalról) * A fehérbundás "Tel Tábornok" a vártnál he­tekkel korábban megérkezett s jégpáncéllal borí­­­­totta be a végtelennek tűnő orosz "sztyeppét" ak­kor, mikor aztán végre a mi mozdonyunk is meg­érkezett é­s az első napon "elhúzott" bennünket nyugatnak, alig-alig száz kilométernyire... De hol voltunk me­g a Kárpátok keletig lejtői­től...? Tíz nappal később mégis megközelítettük...! Útban voltunk hazafelé!!! * Amikor e sorokat írom, felrémlik előttem azt utolsó napom Urasovoban. A mellém szemé­lyes szolgálatra beosztott repülő-honvéd, 'legé­nyem', János,­­akit még annak idején a budaörsi repülőtéren választhattam ki sokszáz honvéd kö­zül­, már régóta azzal kínzott, hogy vásároljak valamit az urasovos "bazárban" az otthon maradt feleségemnek és 6 éves leánykámnak,­­ hogy ne menjek 'üres kézzel' haza... * Nagyon 'rázós és döcögős' volt a visszafelé megtett közel kétezer kilométeres utunk a sze­relvénnyel, mindig változó gőz­paripákkal. Voltak napok, amikor még csak száz kilométert semi ha­ladtunk,­ így a magyar határt is csak több, mint 9 nap után közelítettük meg. A többnyire "német­sógor" mozdonyvezetőket mindig cigarettáink ös­s­zeadásával és felkínálásával próbáltuk rávenni, hogy tovább és tovább vigyenek bennünket. Ez sem si­került mindig. A jó negyven év távlatából arra nem tudok visszaemlékezni, hogy hol álltunk meg ittköz­­ben és hol vesztegeltünk napokig... Néha kies szárny­vonalakra kerültünk és ott kaptunk másik mozdonyt. Nagyobb városokat érintve, a hadműve­letek egyre rosszabbodó állapotáról is hallottunk és az Urasowoban maradt kis részlegünkért való ag­godalmunk nem volt talán alaptalan... Mikor a magyar határt Karácsony előtt pár nappal mégis csak megközelítettük,­­ Stalingradnál Paulus hadserege már kritikus helyzetben volt és alig három héttel később —­­1943. január közepe előtt­ a doni hadseregünknek a sorsa is megpecsé­telődött . . . Repülőink azonban a legnehezebb időkben is kitartottak, amit az "Ilovskoye"-i hősköltemény is bizonyít. Bombázóinknak sincs semmi okuk a szé­gyenkezésre! Az adott körülmények között és a rendelkezésünkre álló eszközökkel — meg az abban az időben már nem korszerű­ elavult olasz gépekkel, közel 300 bevetési parancs végrehajtá­sával ők is heroikus munkát végeztek, méltókká váltak az utókor legteljesebb elismerésére is!­­ Hiteles adatokat a visszatelepülők létszámá­ról nem tudok. A tiszti nevekből még jól emlék­szem Dr Szekrényessy Attila t. orvos-hadnagyra, /egyidőben lakótársam is volt/, Farkas Ihegy­ ra, Payer András tsz.psz. zászlósra... Más nevek már elmosódtak, sajnos... Emlékszem még a kitűnő­ "meteor"-ra, Simicska tsz.psz. szakaszvezetőre. — Ő akkor is tudta 'fogni' nekünk rádión Madridot, amikor tíz ellenséges állomás is zavarta ezt a fontos délnyugat-európai adást! // Szerk. meg­jegyzése: a Don-nál ellenséges légtérből nincs időjárási adat, Spanyolország semleges volt...// Az egyhangú és elég könnyen prognosztikál­­ható téli orosz időjárásban az u.n. V/B. másodlagos ciklonok a Földközi-tenger nyugati medencéjében keletkeznek, a Baleári Szigetek felett és távoli hatásukat itt is éreztetik. Mallorca tényleg nagyon messze volt tőlünk, de időjárástani szempontból nagyon jó volt tudni, hogy mi volt ott kifejlődőben? — Egyébként az egész hadműveleti területünkön ősszel és télen legnagyobb részben mindig a szibé­riai anticiklon volt a döntő időjárási akció­centrum, a kemény és dermesztő hideggel s a sokszor napokig, sőt hetekig fel nem szakadó köddel. Bombázóinknak ebből a zord időjárásból alaposan kijutott,­­ és mégis végrehajtották rekord­számba illő­ eredményes bevetéseket. * Hazafelé tartva a komoly télben, hangulatunk csak Lawodhne után változott meg, ahogy az ezeréves határokat megközelítettük. — Valamennyi­en átestünk a kötelező­ fürdőn, fertőtlenítésen és az elcsigázó, több mint tíznapos út után, mégis lelke­sülten és friss erővel érkeztünk be Debrecenbe. Úgy emlékszem, vitéz Szakonyi Pista szds-nak, a pótkeret parancsnokának adtam át az anyagot.­­ ő is már jó pár éve az Őrök Házából, a Hadak Útjáról nézi a régi repülő-baj­társak erő­feszítéseit. (Cleve­landban halt meg.) A­­ "Móni" is kitett magáért: néhány ismerős tiszttel, forralt borral és rummal várt bennünket. A további hivatalos aktust is lebonyolítva, személyi állomány átadása stb., és még két éjszakát a híres­­nevezetes "Bika" szállóban töltve, a következő vonattal Budapestre utaztam, jelentkezve Dr Hille Alfréd ezds-nél is. Pontosan Szent Karácsony esté­jén érkeztem haza Székesfehérvárra. Feleségemnek vittem ajándékot... Amikor Stary-Oscorból áttelepültünk Urasovoba, az ottani orosz 'házi­gazdám', akaratom ellenére egy szép "ikon" képpel ajándékozott meg. Talán a humaniz­musomért, ahogyan a családjával szemben viselked­tem. A 10-12 dekás csokoládé köröndöket mindig megfeleztem a gazda apró, 2-3 éves unokájával... Később Dr Genthon István neves művészet­törté­­nész barátom­­szemrevételezte' ezt a Stary-Oscar­­ban kapott Ikon-festményt. Értékesnek tartotta,­­ a XV. vagy a XVI. századból való. Egy a padláson tartott zsákban rejtegette több mint két évtizeden át.- Szakértők otthon gyöntö­rt­en rendbehozták... Négy évtizedes távlatból, az emlékezés hulla-pergő levelein áldoztunk a névtelen ma­agyar repülő- katonának. Fellebbentettük a fátylat a "latens" orosz népről is, melyből jó negyven évvel ezelőtt, amikor szükségből hoz­tuk éltünk, megállapítottuk, hogy még élt ben­nük a Hit! A transcendentális belső" erő, amit terrorral sem lehetett kiölni a hívő" lelkekből! * * * A szerzők külön megjegyzése: Semmiféle forrásmunka, a "Magyar Szárnyak" utolsó évfolyamai kivételével — nem állt rendelke­zésemre. A fronton naplót nem vezettem. Negyven esztendő.../?!/ Igen. Az emlékeket megkoptatta ta­lán, elhomályosította, de nem mosta el. Ezek ben­nünk élnek és néha melegítenek . . . * A visszavonhatatlan vég azután kezdődött el, amikor mi már szerencsésen hazaérkeztünk. A híres francia "Grand Army" pusztulását és megsemmisítését is ugyanaz segítette elő: TÉL TÁBORNOK! -- Ebben persze nagyot segített neki és a terrorra épült rendszernek a n­a­í­v , de hű szövetségese, Mr Roosevelt is, aki országának kimeríthetetlen tartalékaiból a "Good old Joe"-nak minden megadott. A mi repülőink ebben a négyéves világküzde­­lemben derekasan megtették kötelességüket! — Hősi áldozatvállalásukat majd az "igazi" Utókor jobban fogja értékelni, mint a mi napjaink... ( Dr. Bognár Kálmán, nyug. College­ Prof. ) MAGYARSÁG MEGHÍVÓ JITKIJ, ÖZVACSORA m/,J TÁNCMULATSAG^^^^-\, lesz 1983 február 12-én, szombaton este a HAZELWOODI MAGYAR HÁZBAN Ozvacsora — vagy borjú-pörkölt. Este 7-kor Hozzá­járulós személyenként $ 8.oo Mickey zenekar muzsikál — Jó hangulat!!! JÖJJÖN EL ÖN IS!!! Előjegyzés telefonon: (412) 521-9802 1983. január 31 HARASZTI ENDRE: ’ LONDONBA­N HEJ, VAN SZÁMOS UTCA­­ÉS MINDEN UTCÁN VAN SAROK...” - 80 ével ezelőtt in­dult diadalútjára a magyar operett­­.­ ­ Rész Két szürke hivatalnok a kultu­rminisztériumban Az, aki 1902 táján­e­nyitott a budapesti Kul­tuszminisztérium egyik egy rangú, sikár folyosóéról az egyik szűk hivatali szó­leskába, s ha véletlenül oda nyitott be, ahol két s­orgalmasan dolgozó fia­talember hajolt poros iróas­ztal fölé, meglepetten láthatta, hogy — íme — e­­k a 'hivatalosok' még­sem olyan körm­üket rágó se­­nmittévők, mint ahogy azt róluk a fáma híreszteli — ez a két fiatalember például mindent megtesz, hogy megszolgálja sze­rény fizetését. Sebesen kör­­ölnek irataikon,­­szinte a hátuk is belegörbül. Vég­­e érve egy-egy árkus­­papírnak, máris átadjá e­gymásnak átnézésre s veszik a következő ívet. To­­bb görbülnek a házak, telnek a sorok, — nincs tt megállás, nincs itt­­’bürokrácia', — bizonyára valami új iskolai ren­deleten dolgoznak ilyen se­rsen. Ha viszont közelebb epett volna a kíváncsis­kodó látogató, akkor aligh­­em megdöbbent volna. Az egyik iratoszlop csupa terset, szöveget tartal­maz, a másikon pedig kott­vas-vegyes irkafirkák láthatók. Úgy látszik, még árat magára az új iskolarendszer és a most i­nult magyar XX. század mindmegannyi kulturális üd­e. Hiszen ezek a firkók itt az állam — és mi több: az adófizetők — pénzén lopják a napot! Ahelyett hogy az állam által fizetett munkában szorgo­sodnának,­­ alighanem valami kópéságon törik a f­ékét! Saját szakállukra! A jámbor látogató még jobban megdöbbent volna, ha ellesi a két "n­őlopó" egymás közti iz­gatott beszélgetését. Nem elég, hogy holmi szín­házi produktumról vitatkoz­ik,­­ ráadásul még nő is volt a dologban! Az egy­­ kopott figura egyre azt hajtogatta, hogy ez az ,ész estét betöltő' darab bizonyára igen alkalmas e­­z az "imádott Zsazsa" számára! MUTASSUK BE E REMÉNYKEDŐ­ ÍRÓ­KAT AZ OLVASÓNAK: az egyik furcsa karaktert Martos Ferencé-nek "hívják 1902-ben történő' 'le­­fülelése' idején mindössze­­ 7 éves. A minisztériumi unalmas akták tömegében f­úladozva, már évek óta vágyakozik Euterpe, a lírai költészet múzsá­ja felé, — most meg — ugyanez­t hivatali idejében — Thalia,­ a színpad múzsái felé,­­ mosolyog. A "Zsázsát" emlegető, másik igaza még furcsább, őt Huszka Jenőnek hívják. Ug­yancsak 27 éves. Bizo­nyára nem nagyon való e­z ipar minisztérium poros íróasztala mögé. Már öté­ves korában eljegyezte magát a mázsákkal, amikor hegedülő csodagyerek­ként a nyilvánosság előt szerepelt a szegedi árvízkárosultak javára. A Szegedi Zenede után, hegedűvel a hóna alatt, ír­is érettségi bizonyítvá­nyával a zsebében, Pestre jött, ahol Hubay Jenő zeneszerző, zeneakadémiai tanár felvette mester­­iskolájába, Koessler János már pedig zeneszerzés­re tanította. Szegény Husz­a állandó harcot vívott saját szüleivel, kik a ralv­észpályáról nem voltak valami jó véleménnyel, ra­gaszkodtak ahhoz, hogy fiuk jogásznak menjen. Nos , Jenő nem lett valami jogásztudor, ellenben megs­­ietett a "Jogá­szcsár­­dás". Nagy nehezen elvégez­te a jogot is,­­ annál könnyebben, bizakodóbban Zeneakadémiát. Utána Párizsba utazott s a híres Lamoureux-zenekarban jelentkezett közremőködést Onnan visszahívta őt a­­szigorú szülői szó. így ke ült Huszka a Közokta­tásig Miniszteriumi. Művésze­i Osztályára Tisztvise­lőként. így került régi egye­­mi társa, Martos Feri íróasztalának a szomszédsá­gba. Martost éppen annyira nem érdekelte a szürke tisztviselői élet, mint Huszkát. Az ifjú költőt nagy bizakodással töltötte el, hogy akkoriban már a "világot jelentő deszkákra" került Balassi Bálintról szóló darabja s neve ismert volt a színházi világ­ban. ő beszélte rá Huszkát arra, hogy a poros akták tologatása helyett saját művészi karrierjükön dol­gozzanak. Hatására Huszka néhány számot kompo­nált Mezei Adolf,"Tilos a bemenet" című bohó­zatához. A siker elmaradt, de most már­­Martos is, Huszka is csak azt lesték, hogy mikor nyílik meg számukra a színházi világ sikereinek kapuja,­­ mely az ő agyrekeszeikben a "Mennyország kapujá­val" volt azonos. Most közös tervet forgattak fejükben. Fan­táziájukban megjelent egy György nevű királyfi, ki Bob néven, csavargó diáknak öltözve keresi fel London népét és szerelmesét a kis Annie-t, a polgárlányt. Huszka Jenő­, — jóval később — így írt erről a "Magyar Művészi Almanach"-ban: "... a Hét-ben egy verset olvastam, a címe "Bob herceg" volt, a szerzője pedig Martos Ferenc. Nagyon megtetszett nekem ez az érzelmesen, és egyszerűen és közvetlenül megírt költemény, a­­melynek hangulatából érintetlen, tiszta báj áradt. Melodrámát csináltam belőle és amikor elhatároz­tam, hogy operettet írok, fölébredt bennem az első szerelmem emléke: visszatértem­ a Bob herceghez." AZ EURÓPAI OPERETT "ŐSKORA" A múlt század 70-es éveiben bukkant fel először az "operett" szó, franciás lekicsinyítéseként a klasszikus opera-kifejezésnek. Az "operett" mű­fajta ugyancsak Franciaországban indult útjára. Az első párizsi operettszerzők közül toronymagasan emelkedett ki Offenbach /1819—80/. Bécs kedélyes világa csakhamar felfedezte az operettet és megpróbáltak túltenni a francia met­ropolison. Egy ideig lehetetlen volt a nagy Offen­­bachhal konkurálni, ezért inkább a népiességre törekedtek, népszerű nemzeti táncok bemutatásá­val. Az ifjabb Johann Strauss, a "keringőkirály" bekapcsolódása adott jelentőséget a császárváros operettvilágának. Az "indigó", "A denevér" és "A cigánybáró" csakhamar új, közép-kelet-európai krnt adott az operett-műfajnak. A francia és a bécsi operett hatására jelentkeztek az első magyar kezdeményezések. A régi Népszínház volt az otthona az első kísérleteknek. Rákosi Jenő (1842-1929) az író és publicista az 1880-as években a Népszínház ve­zetője is volt. Tőle csakhamar átvette az igaz­gatást Evva Lajos (1851-1912), ki továbbra is Rá­kosi Jenő szellemében vezette a közkedvelt szín­házat, melynek az ő kezük alatt aranykora kezdő­dött. Itt kerültek színre a francia és bécsi darabok. Rákosi Jenő, persze, meg akarta mutatni,­­hogy a magyar virtus­ az operett terén is érvényesülni tud. 1888-ban megírta az első magyar operettet, a "Tempefői"-t, melyhez "Erkel Elek (184393), a nagy Erkel Ferenc fia szerzett zenét. Ezt a darabot a közönség még idegenül fogadta, de annál­ nagyobb sikert ért el Konti József (1952-1905) a lengyel származású operett-komponista, a Népszínház ak­kori karmestere, ki az "Eleven ördög" c. operett­jével, melyet a budai "Nyári Sz­ínkör"-ben mutattak be, — meghódította az igényes pesti közönségét. Erre Konti vérszemet kapott és megírta — Csiky Gergely (1842-91) szövegére a "Királyfogás"-t is. Ez már a Népszínházban került színpadra, óriási sikerrel. (Folytatás a 6. oldalon) . 1983. január 31. MAGYARSÁG A magyar katonaözvegyek felhívása Régen volt, hogy férjeink a háborúvesztést és kötelesség­teljesítést követő megalázás fájdalmában a világba kiáltották: „Adassék tisztelet a katonaeszménynek!” Sajnos a sok százezer hősi halottnak a „hódoltság terü­letén” még mindig nincs hősi emlékműve. Talán még fájdal­masabb az a tény, hogy a volt szövetségesek is olyan szellem­ben emlékeznek meg könyveikben, mely meggyalázza a ma­gyar katona második világháborús magatartását és hősi ál­dozatát. Mi, magyar katonaözvegyek, úgy érezzük, hogy tartozunk meghalt férjünk áldozatának és emlékének azzal, hogy a má­sodik világháborús szereplésüket gyermekeinkk­ek és unoká­inknak az igazságnak megfelelően mentsük át. Ezért köszöntjük örömmel a Rákóczi Alapítvány kiadá­sában angol nyelven megjelent A Thousand Years of the Hun­garian Art of War című munkát, mely a magyar katona ezer­éves kötelességteljesítésének emel örök emléket, és amelyet számottevő történészeink és katonáink műt hézagpótló tanul­mányt ajánlanak. Amikor sors- és anyatársaink figyelmét erre a könyvre felhívjuk, az a meggyőződésünk, hogy elhunyt férjünk egyik vágyát — a valótlan rágalmak visszautasítását a külföld fel­világosításával — támogatjuk. Hochenburger Gézáné, Buffalo; vitéz Duska Józsefné, New Brunswick; Pálffy Sándorné, Los Angeles; Tömöri Jenőné, Torontó; vitéz Kovács Gyuláné, Cleveland; vitéz Mészöly Ele­mérné, Philadelphia; vitéz Kocsis Lászlóné, Buenos Aires; báró Pongrácz Antalné, Chicago; Héderváry-Konth Jánosné, Sarasota. A könyv megrendelhető: Rákóczi Foundation Publications, P. O. Box 67. Stn. „L”, Toronto, Ont. MGE 404, Can., vagy P. O. Box 2727. Cleveland, Ohio 44111. USA. A könyv ára postaköltséggel: 20.00 dollár. SORSRA LÁTÁS Mikor elbűvölnek a sejtelmek s mint egy krátert vízzel bevetnek vagy maguk közé emelnek, megvallatnak a tűnt évek, mint egy rejtett messzeséget s nem tudom, mit s mért beszélek. Nem tudom, széppé miért mondok gyarmatot, országos gondot, mely már holt részekre bontott, önmagát tékozló népet, megújhodásról meséket, bálványt, aki összetépett, otthont, botlást, szónokok mákonyit, taglót, amely csak bennünket vág, magunkat sorvasztó fogdát. Akolt, melyben üres, horpadt ópáncélok lovagolnak s kötő­fékre fogott holnap . . . S csak mondom önmagam: a hangtalan hangot, amely köré parttalan partot emelnek kozmikus hangok. A tarkón ittt holnapot viszem, s a tegnapi port. Ám hitem nem ölheti meg senki sem. “AKI NEM BECSÜLI MEG A MÚLTAT, ANNAK JÖ­VŐJE SEM LESZ! ” Illés Lajos 5. oldal

Next