Magyarság, 1986 (61. évfolyam, 2-23. szám)

1986-09-26 / 17. szám

1986. szeptember 26. Mattyasovszky Korna: NYUGATNÉMETTORSZÁGBAN NAGY A KELETJE A VADNYUGATI TÖRTÉNETEKNEK Mostanában nagy irodalmi vita folyik a nyugat­németeknél arról, hogy az un."kriminél", vagyis bumígyi regények felkerülhetnek-e az igazi irodalom épületének a "’pincéjéből" a földszintre, vagy - a legjobb esetben - az első emeletre, hogy képletesen fejezzük ki magunkat. Vajon megérdemlik-e a bűnügyi regények az irodalmi elnevezést? E­gyébként ehhez a csoporthoz számítják még a nagyon igényes irodalmi kritikusok May Károlyt, valamint az angol bűnügyi regények legnagyobbját, Connan Dolle-t és nem kevésbé híres honfitársát, Edgar Wallace-t is. Ny.-Németországban minden héten 1 millió 800 ezer példányban fogy el pl. a J. Cotton c. bűnügyi sorozat, amelynek fő­hőse egy FBI ügynök és ebben a füzet-regényben az USA-ban, főleg New Yorkban elkövetett bűncselekmények felderítéséről, a gangszerek­ elfogásáról esik szó. Persze J. Cotton rettenthetetlen hős, akinek minden sikerül, ennek ellenére sokszor elfogják, megverik, megkínozzák, de az utolsó pillanatban megérkezik a barátja és segítőtársa Phil Darker, aki megmenti őt a bűnözők karjai közül. A másik ilyen nagykeletű regénysorozat, a szintén, hetenként milliós példányszámban megjelenő Wyett F­arp történetek. Ezeknek a főhőse az egykori, legendás hírű US Marshal, továbbá a válogatott 'cowboy'-legények, 'ranchezok' és a Vadnyugat ismert haramiái, vonatrablói.­­ Ezek a füzetes regények, mint már említettük, többmilliós példányszámban kerülnek piacra, s így érthető, hogy a regények kiadói, a klasszikus művek terjesztői, az esztéták az irodalmi kritikusokkal együtt aggódva kérdik: vajon ezek a regények, - melyeknek értéke erősen vitatható - kiszorítják-e az igazi irodalmat a könyvesboltokból és az olvasóközönség megelégszik-e majd az élet mindennapos harcában azzal, hogy az est egy-két óráját ilyen, un. ponyva-frjdalom olvasásával töltson el, s u­tána eldobja, annál is inkább, miután a televízió és a mozi elegendő­ szórakoztatást n­yújtanak számára? A fentiekkel kapcsolatban a vélemények megoszlanak. Az egyik csoport kritikusai azt állítják, hogy ezeket a füzetes regényeket, amelyeket magyarul ponyvaregényeknek neveznek azért, mert a nagyvárosok, kisebb falvak vasárnapjain a kereskedők hatalmas ponyván halmozták fel s úgy árulták a járókelőknek - megérdemlik-e egyáltalán az irodalmi elnevezést s vajon nem veszélyesek-e az egyszerűbb emberek kedélyére, lelkivilágára? Ez a vita nagyon régi keletű, a ponyva­irodalom már az első világháború előtt, alatt és utána, valamint a két világháború között is sűrű viták voltak. Ezeket a regényeket állami ellenőrzés alatt tartották, a rendőrségi szakértők megvizsgálták, hogy nem tartalmaznak-e poronográfiát és egyebet... A legtöbb kritikus úgy véli, hogy a bűnügyi regények nem tartoznak a szó nemes értelmében vett irodalomhoz .. . Mikor jön a US-be a liter? A metric (tizedes) szisztéma 1866-tól törvényes, de az amerikai a gyakorlatban inkább az angol mértékegységeket használta az elmúlt évszázad alatt. Közben még az angolok is áttértek a tizedes rendszer­re, de Amerika még mindig csak ballag, mert - amint állítják a hivata­losak - az áttérés billiókba kerül s inkább bevárják, míg az „önkéntes­ség" lassan megbirkózik az immáron világszerte használt és ésszerű tize­des­ renddel. Jelenleg immáron kb. 50%-a a számítási és forgalmi műve­leteknek áttért a tizedességre. Így pld az űrhajózás és kapcsolt tudomá­nyos ágai,a repülőgépgyártás, a hadiipar nagy része, az időjárás jelentés (Celsiusban), az automobil, bor, szesz, egyéb ital literekben, tizedes egységekben (is) számol, a szabad utak jelzései kilométerben is olvas­hatók, stb. A Metric Conversion Act-t Ford írta alá 1975-ben, de a Metric Board-ot, mely hivatva lett volna az áttérést hivatalosan végre­hajtani megszüntették és inkább a magánkezdeményezésnek adtak helyet. Újabban azonban a nemzetközi és a világon általánossá vált metric rendszer egyre erőteljesebben követeli, hogy Amerika is sora­kozzék be a világ tizedes-liter nemzetei közé. MAGYARSÁG ELKÉSZÜLT HORTHY KORMÁNYZÓ DOMBORMŰVE A LORÁNTFFY OTTHONBAN Szeptember 7-én, vasárnap délután ünnepélyes keretek között mutatták be vitéz nagybányai Horthy Miklós domborművét az akroni Lorántffy Otthon történelmi emlékkertjében. A domborművet vitéz Dr. Tapolcsányi Oszvald adományozta és Kar Csaba országos hírű szobrászművész készítette el. A dombormű a Trianoni Szobor és az 1956-os Szabadságharc Szobra között került elhelyezésre. Vitéz Dr. Tapolcsányi Oszvald megható szavakkal adta át az értékes domborművet a Lorántffy Otthonnak. ,,Ez a dombormű legyen a kifejezője annak a tiszteletnek és elismerésnek, amelyet a magyarság érzett az iránt a férfiú iránt, aki megmentette a magyarságot 25 esztendőn keresztül a kommunizmus borzalmaitól és aki az elveszett ország egy részét visszaszerezte kormányzósága idején." A domborművet Főtiszteletű Dömötör Tibor a Szabad Magyar Református Egyház püspöke, a Lorántffy Otthon elnöke vette át hálás köszönettel. A családias hangulatú ünnepség a Magyar Hiszekegy elmondásával ért véget. T. Dombrády Dóra: Gondoljunk a magyar újságírásra! Minden nép az anyanyel­vét szereti a legjobban, mert azt szüleitől örökölte. Anya­nyelvén tanította édesanyja imádkozni és a hit nyelvén ta­nulta meg a legszebb imádsá­got, a magyar Himnuszt: „Is­ten, áldd meg a magyart!” A hit mellett a népéhez, nyelvéhez való ragaszkodást, történelmé­hez való hűséget. Ez az, ami egy életen át megtartja ma­gyarnak! Az igazságtalan békeszer­ződések következtében hazánk­tól elcsatolt részeken kisebb­ségi sorsba kerültek véreink. Nekik a legnehezebb az élet, különösen Erdélyben, mert az iskolákban magyarul beszélni sem engedik a gyermekeket, ha­nem rákényszerítik a román nyelvre. A szülők igyekeznek a legnehezebb viszonyok között is magyarnak nevelni gyerme­keiket. Az emigrációban nincs kényszer, nincs parancs, min­denki szabadon használhatja anyanyelvét. Miért van mégis az, hogy a szabad földön akadnak olya­nok, akik erkölcsöt, hazafias­ságot eltompító légkörben elfe­ledkeznek magyarságukról? Ezek a szülők azok, akiknek lakásában halmozódnak az ide­gen nyelvű újságok, havilapok, könyvek. Gyermekeik így min­denféle idegen nyelvű és erköl­csű újságot olvasnak, s hozzá zenét ordít a rádiójuk. És akkor csodálkoznak, hogy lehet az, hogy gyermekük nem akar ma­gyarul beszélni, nem szereti a magyar zenét? Ez azért történhet meg, mert az otthonban a sok ki­dobni való újság mellett nem találja meg a magyar újságot, nincs magyar hanglemeze, amely szép és megnyugtató ze­nét tartalmaz. A magyar köny­vek közül is csak egy-kettő akad, csak dísznek sorakoznak a szépen bekötött könyvek a polcon, de senki sem olvassa. A gyermekek nem tudnak magyarul beszélni és a szülők nem érzik az erkölcsi szégyent, hogy ők okozták ezt. Nem gon­dolnak arra, hogy egyszer meg­szűnnek a magyar lapok, ha nem bírják az anyagi áldozato­ (Folytatás a 6. oldalon) 3. oldal Az erdélyi magyarság védelmében A torontói Globe and Mail című napilap szep­tember 3-i számának hetedik oldalán, a „Let­ters To The Editor” ro­vatban hosszabb levelet közöl ifj. Szőczy Árpád tollából, amely igen si­keresen hívja fel a fi­gyelmet az erdélyi ma­gyarság teljes kulturális elnyomására, Ceauses­­cu kormánya által. A le­velet, jelentőségére va­ló tekintettel, az aláb­biakban teljes szövegé­ben közöljük. Hungarian plight ignored A pair of interesting articles (Modem Japan Overwhelms Ainu — July 14; Modem Basque Ter­rorists Fight For Ancient Cause Of Autonomy — July 16) dealing with the plights of minorities rais­es a serious question in my mind about what The Globe and Mail considers newsworthy. While The Globe devotes space to a minority group in Japan that numbers 25,000 (the Ainu) and to three million Basques of Spain (who have at least obtained re­gional autonomy and whose lan­guage has official status), it ig­nores the 2.5 million Hungarians in Transylvania, Romania, whose language and culture are denied by the Romanian regime of Presi­dent Nicolae Ceausescu. The situation certainly deserves coverage Not only is the Hunga­rian language suppressed and autonomy denied to the Hunga­rians of Transylvania, the institu­tions that furthered the Hungarian language are being closed down in rapid succession, despite a 1,000- year history of Hungarian culture in the area. One example among many is the almost-vanished Hungarian educational system. Thirty years ago there were more than 700 Hungarian high schools. Today, there’s only one, in Cluj-Napoca, which has just been ordered to add an extra four hours of Roma­nian classes per week to the cur­riculum. All Hungarian radio and TV broadcasts were discontinued last year and all contacts from the West — and even from the mother country of Hungary — are careful­ly monitored and controlled. And in an effort to dilute the Hunga­rian character of Transylvania, Hungarian university graduates are forced to relocate to pure Romanian areas, while Roma­nians are settled en masse in Transylvania. Your paper has had ample opportunities to write about this international situation, yet choos­es not to. ArtSzoczi Coordinator, Canadian Branch Hungarian Human Rights Foundation Toronto NEW YORK - A volt kor­­ mányzóhelyettes özvegye, Edelsheim Gyulay Ilona októ­­ber 3-án a New York-i Waldorf Astoriában egy díszvacsora ke­retében számol be az 1944. március 19-i és október 15-i eseményekről, amelyeket ő át­élt és amiről a kormányzótól magától értesült. LONDON — Margaret That­cher brit miniszterelnök elfo­gadta Mikhail Gorbachev meg­hívását, és várhatóan jövőre Moszkvába látogat, jelentette be a brit vezető hivatala.

Next