Hofer Tamás (szerk.): Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény - A Magyarságkutatás Könyvtára 7. (Budapest, 1991)
A népi kultúra képének megszerkesztése
Honnan meríti Malonyay témáit? írásainak jelentős része a szegények, a nyomorgók, éhezők, csavargók világát mutatja be (Az ifiúr, Fukhecc és Flokk, Juliska, meg a gazdája, Munka és takarékosság stb.). Ezeket az írásokat főleg itthoni élményeiből meríti, majd kibővül e témakör a párizsi élményekkel, párizsi tartózkodásának színhelyeivel, hisz ő is külvárosi diáknegyedekben, művésznegyedekben lakott. (Az ordító tanyán 1900, valamint a Judith könyve 1899. és a Katóka kegyelmes asszony 1903. c. kötetek párizsi elbeszélései.) Ugyancsak szorosan érintkezik ezzel az élménykörrel a művészvilág rajza; e tárgyú tárcáiban nem a művészi karriert, hanem a művészlét egzisztenciális árnyoldalait mutatja be (Icuska trubadúrja, Buli, ez utóbbi egy festő beceneve stb.). A másik, ezzel éppen ellentétes témakör a fent lévők, a nemesek, arisztokraták világa. Nem valószínű, hogy Malonyay hitelesen ismerte volna ezt a világot. Nem is a társadalomrajz tekintetében érdekesek ezek a művek, hanem, mert itt érhető nyomon szerzőjük franciás irodalmi műveltsége és ízlése. Míg a fentebb említett művek többnyire rövidebb terjedelmű elbeszélői alkotások, ún. tárcák voltak, ez utóbbi témakör reprezentatív darabjai nagyobb terjedelműek, hosszabb elbeszélések (Katóka kegyelmes asszony, Fuga mortis), kisregények, ill. regények (A tartódi medvehajtás 1902.,/Az utolsó 1895). Egészen egyedi alkotás Malonyay pályáján Az utolsó c. művészregénye, amelyet formájánál fogva esszéregénynek is nevezhetünk, s Ambrus és Bródy művészregényeivel együtt egyik első darabját képezi e zsánernek a magyar irodalomban. Leginkább Huysmans A különc (A rebours) c. regényével rokonítható, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy míg Huysmans regénye iskolapéldája lett s kiindulópontja nem egy irodalmi stílusiránynak (a szecessziótól az expresszionizmusig ível a sor), főhőse, des Essaintes herceg pedig a dekadens figurájának prototípusa, számtalan kópiának az ősforrása, Malonyay főhőse, egy többszázados francia arisztokrata család utolsó, művésszé finomult, enervált sarja utolsó abban az értelemben is, hogy alakja halvány mása csak eredetijének, s mint ilyen, valóban utolsó, még művészileg sem folytatható, művészileg sem újrateremthető. Malonyay e kezdeményezésének nincs is követője irodalmunkban; Harsányi Kálmán, Szentkúthy más, idegen forrásokból indul. Tézisregény Az utolsó: a valóság és a művészet nagy antinómiájának vonzásában fogant; a kiindulópont és a célkitűzés azonban didaktikusan leegyszerűsített. A főhős Tainere hivatkozva ismeri fel pusztulásra ítéltetésének okát: ... "mi, fajvégi öreg emberek, betegek vagyunk, s a széphez egészség kell. Ne foglalkozzunk mi a széppel... a fajvégi embernél a tiszta szép úgyszólván lehetetlen, mert a hiperkultúra folytán az esztétikai érzések azonnal dekadens aberrációkba nyomorodnak át...". A főhős e felismerése Malonyay számára is figyelmeztető példa volt, a továbbiakban nem folytatta e gondolatot. Vagy talán Justh számos vonatkozásban rokon, de mégis erőteljesebb tendenciózus művei, főleg A pénz legendája és a Faimus Mikszáth által is respektált programjukkal és művészi erényeivel intették arra, hogy nem érdemes ezt az irányt folytatni? Mindenesetre a regény mesterkélt, művi világa, a főhős alakja s az őt körüllengő atmoszféra kitűnő alkalmat nyújtott Malonyaynak stilbravúrjai kikísérletezéséhez. Másfajta francia iskola hatását mutatják azok a regényei, amelyek a női sorssal, a női lélekkel foglalkoznak. Nem a feminizmus oldaláról közelítenek e témához, irány