Magyartanítás, 1997 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1997 / 1 - Kodály Zoltán emlékére - Inámi Zsófia: Örvendjen az egész világ: az zene mindenkié!
Inámi Zsófia Örvendjen az egész világ: a zene mindenkié! Kodály Zoltán emlékére A Krisztus utáni 800-as évek utolsó harmadában fejezte be megtelepedését Európában a magyarság. A Kárpát-medencében államiságával, egyházi rendszerével és iskolái révén kapcsolja össze kelet és nyugat szellemét, észak és dél útjait — ezeregyszáz év óta. Viharok sújtotta történetének zenei vonulatain világszerte ismert csúcsok is tündöklenek: a 16. században Bakfark Bálint, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc a 19. században. Utánuk — a honfoglalás ezredik évének ajándékaként — Bartók Béla és Kodály Zoltán életműve által döntő fordulatra kerül sor: a magyar nemzeti műzene megszületik, és nyomban nemzetközi rangra emelkedik. Zenei berkekben 1774 óta közismert a tétel: minden nép művészi zenéje a maga népi zenéjén alapszik (Eximeno spanyol zenekutató szavai). Ennek megvalósítása szinte egyszerre jelentkezik a 20. század elején az angoloknál Vaugham, a spanyoloknál De Falla, az oroszoknál Sztravinszkij, a románoknál Enescu, s a magyar ikercsillagok. Bartók Béla és Kodály Zoltán pályáján (az olasz, francia és német fordulat más történelmi okok miatt hamarabb ment végbe zenéjükben). Ezt a feladatot vallották is egységesen, vállalniuk többnyire csak ideigóráig sikerült. Kodály viszont egy életre kitartott mellette — párját ritkító elkötelezettséggel és felkészültséggel teljesítve ki egész műveltségprogrammá. Kezdődött mindez a fennmaradt régi és értékes népdalkincs összegyűjtésével, lejegyzésével, majd feldolgozásával. E tiszta szellemben fogant művek alkotásával folytatódott, hogy beteljesedjék egy nemzet tulajdon kincseinek értékeire ébresztésével és birtokbavételével. Egész életművével, annak minden ágával nemzetét szolgálta Kodály Zoltán, mert tudta, minél nagyobb tábora van itthon a magas műveltségnek, annál több híve van a világban is a magyar szellemnek, tudománynak, művészetnek egyaránt. Központi gondolata így lett a nemzeti zeneművészet és zenekultúra megteremtése és általános igénnyé fejlesztése. Azon felismerése, hogy az örök emberit minden nép csak saját nemzeti sajátságain át közelítheti meg, az elszigetelődési törekvésekkel éppúgy szemben állt, mint az egyoldalú tájékozódással. Erre ékes bizonyságul szolgálnak életművének ihletforrásai: legmélyebben — kétségtelenül — a nemzet ősi dalforrásaiból merített, ám a középkor legjellemzőbb „műfajára”, a gregoriánra utal alkotásaiban a modális hangsorok jelentékeny szerepe; kórusaiban a Palestrina-stílus szigorú szerkesztésmódja; a hatalmas ívű — zenekarra és vegyeskarra írt — műveinek felépítésében és megformálásában egyértelmű a nagy Bach mintája; a páratlan arány- és egyensúlyérzékét egész pályáján keresztül a bécsi klasszicizmus formaművészete hatja át, míg Debussy harmóniavilágát színesíti. Ez a jelenség az összefoglalásra törekvő alkat sajátossága, hiszen egész pályafutását meghatározza, hogy az ellentétekből képes egységet formálni. Életútja is a látszólag ellentmondó, valójában az egymást kiegészítő elemek egyensúlya. Az 1882. december 16-án a galántai állomásfőnök középső gyermekeként született Kodály Zoltán otthon Haydn, Mozart kamaramuzsikáját élvezi a családi közös zenélések révén; a környék népdalkincse iskolatársain keresztül érinti meg. A nagyszombati érseki főgimnáziumban jeles érettségi vizsgájáig a magyar föld, a magyar vidék egységes hatása növeli, erősíti öntudatát.