Magyartanítás, 1997 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1997 / 5 - Széplaki György levele

2 Kérdezz! felelek. Kedves barátom! Ne lepődj meg a címadáson, nem közvetlenül neked szól, bár kettőnk kapcsolatára is igaz, válto­zatlanul szívesen válaszolok felvetett kérdéseidre. Legutóbbi híradásod indított a számomra oly kedves téma levélbeni megírására. Új ötödik osztályodban nehezebben megy még a megszokott beszélgetés is, mert ők, mint egy zsák bolha, úgy nyüzsögnek, mindenhez hozzászólnak, mindenhez van egy kérdésük. Ismerem annyira a munkádat, módszereidet, hogy nem féltelek, úrrá leszel a helyzeten. Ami engem a megírásra ösz­tönzött, maga a kérdezés. Tanítási gyakorlatunkban a kérdezést mindig is a legfontosabb tanári megnyilatkozásnak tartottuk. Szakszerű megnevezésben a tanári kérdezés technikájáról és kultúrájáról is beszélünk. Jelen van a tanóra minden szakaszában: a tanár feleltet (kikérdez), az új ismereteket kérdésekkel tárja fel, irányítja a gondolkodást, nyújt szakszerű vezetést az összefüggések, a logikai vonal vagy az ismeretek rendszere mentén. Kérdésekkel emeljük ki a lényeget, hívjuk elő a közös vázlat kulcsmondatait. Az összefoglalás kérdéseinek megtervezése, megfogalmazása pedig valóságos művészet: sűrítsen magába minden lényegest, idézzen fel fontos részleteket, mégis legyen olyan új eleme, amely összegzésre, következtetés levonására, rendszer alkotására buzdítja a gyerekeket. Ahogy talán még emlékszel, akár az egész tanórai vázlatod állhat a fő kérdések precíz, szerkesz­tett megfogalmazásából. Taglalhatnám hosszabban is, amit a kérdezés nyelvi formájáról, a hangzó forma beszédtechnikai követelményeiről illik tudni. Ugyanígy kifejthető lenne, hogy mindez a megfelelő fölényes szakmai ismeret nélkül hatástalan. Mégsem teszem. Bízom benne, ezek jól is­mert dolgok a számodra. Ám ha jól ismerjük a mi kérdéseink természetét, szakmai követelményeit, alkalmazási terü­leteit, vajon ismerjük-e tanítványaink kérdéseit? Egyáltalán meg tudjuk-e hallgatni azokat, vagy éppen arra nem marad idő, hogy ők is kérdezzenek? Fogas kérdés! Érdemes végiggondolni, amit a tanári kérdezésről összeszedtünk. Miért ne kérdezhetne ha­sonlóképpen a tanuló is. „Vizsgáztathatná”, segíthetné a társát a feleléskor kérdésekkel, kérdések­ben is megfogalmazhatná a vázlatot, lényeget, problémát emelhetne ki kérdés formájában. Érté­kelésünk, mérésünk is gazdagodna ezáltal: aki kérdezni tud, annak tudása magasabb szintű, mé­lyebb elvonatkoztatás is feltételezhető benne. Nem kell azért kis tanárt csinálni a gyerekekből a kérdezéssel, hagyjunk helyet a „valódi” kérdéseknek, a kíváncsiságot kielégítőknek és az ismeret­­hiányt pótlóknak egyaránt. Nyüzsög, kérdez az ötödikes? Használjuk fel a munkában! Egyszer-egyszer forduljon meg a sor: ne a tanár kérdezzen a mű felolvasása után, hanem a gyerekek. Mit szeretnének még tudni, mit nem értenek, mire kíváncsiak még az íróval, a művel kapcsolatban. Az első meglepetés után ennek a kérdezésnek is kialakul a metodikája: lesznek ugyan szőrszálhasogatások, jópofásko­­dások, feleltetni is akarják majd a tanárt, de ez belefér. Előbb-utóbb kialakul az okosan kérdezők köre, nem is mindig a legjobb tanulókból, akik képesek a „többiek helyett” is kérdezni. A művek feltárásához nélkülözhetetlen kíváncsiság így helyet, szerepet, szót kap a tanóra menetében. Fecsegő ötödikeseidnek adj ajándékba egy órát, egy művet, kérdezzenek ők is, majd sum­mázzák a tanulságokat! Próbáld meg, biztosan nem bánod meg! Erőt, egészséget, munkádhoz szeretetteljes türelmet kívánok! Széplaki György

Next