Magyartanítás, 1999 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1999 / 1 - Széplaki György levele
„Heveden szólítlak..." STCectues CBarátom/ Témát adott egy zsörtölődésed. A régi tantervekből, szokásokból fennmaradt „hagyomány” leveleket írat a gyerekekkel fogalmazásként, célba véve, beleírva az irodalmi hősöket és a valódi ismerősöket. S amint írod, a levelekben a művek szárazon, iskolásán előadott tényanyaga fölött „idegen testként fityeg” a megszólítás, mintha csak eltévedt volna. Láthatóan elveszett bennük még a művek keltette élmény is. A másik típusú, a magánlevelet imitáló levélben pedig nyilvánvaló a visszafogottság (elhallgatás, szépítés), hisz ki a csuda írná dolgozatba a valós élményeit, főleg a problémáit. Van néhány ajánlatom. Elsőként az, hogy ne vessük el a levélformát, hiszen a mi „levelezésünk” is bizonyíték, mi mindenre jó az. Beválhat a régi recept is: érdekes, levélformában is megírható témákat, személyes viszonyulást feltételező, kifejtésre ingerlő helyzeteket kell a gyerekeknek ajánlani, még inkább feltérképezni, miről írnának szívesen. A fogalmazások előtt tartott ötletbörze újból és újból meggyőzheti a tanárt, a fogalmazásban a gyerekek egymástól tanulnak a legtöbbet. Most mégis az ellenkező irányból javasolnám az elindulást. Gyűjts össze jó néhány megszólítást, a megszokottakon kívül! Ilyeneket például: Felséges királyom! Tisztelt Szerkesztő Úr! Aranyok aranya! vagy Jacókám! Ugrifüles! Tesi! Cica! Elveszett Kincsem! stb. Indíts el egy körkérdést: szóban, levélben ki mondhatta, írhatta, kinek, milyen témában. Egy-két rövid változatot szerkesszetek is meg közösen, de lehet ezekből választható házi feladat is. Rendezzetek gyűjtést a megszólításokból, osztályozzátok őket, milyen kapcsolatra utal, vizsgáljátok a stílusát, a használati körét. A levélforma természetéből következik (hiszen ez is társalgás, csak a partner van kicsit távolabb!), hogy könnyű mindezt összekapcsolni a megszólítás szóban használt formáival. (Ebben a témakörben is volna mit tennünk a kommunikáció századának küszöbén!) Mire is akarnék kilyukadni? A dolgozatlevelekben használt megszólítások adekvát voltáért a tanár a felelős. Ha ő adja meg a formát, ez rendben is lesz, de nem biztos, hogy motiváló (felszabadító) hatású a „kényszerből” levelet írókra. Az irodalmi témájú dolgozatleveleknél az előkészítésben beszéljétek meg, ez is ötletbörze, milyen megírásra való témák jöhetnek számításba. Ezekhez gondosan válogatott, mérlegelt megszólítás-sorozatot kapcsoljatok. Vitassátok meg, melyiket célszerű használni egyik avagy másik helyzetben. Az „élesben” írt dolgozatnál pedig ne a tanár adja meg a felszólítást. Tanácsolnám, érdemes inkább megbízni a gyerekek ötletességében, jó ízlésében (azt úgyis szüntelenül fejlesztenünk illene), keressenek ők a levelükhöz megfelelő megszólítást. Még abban is bízhatunk, szinte „valóságos” levelet teremt a jól választott megszólításban felsejlő személyes kapcsolat. Elgondolkodtató e témában is a biblikus mondás: „Neveden szólítlak, ismerlek...” Nekem is van kisebb gyűjteményem a megszólításokból (tankönyveimben is felhasználtam őket), te is végezz gyűjtést, de a saját kútfőn túl segíthet neked a szakirodalom is, csak le kell porolni. Érdeklődéssel várom az eredményeket, munkádhoz kívánok sok jókedvet! (Az olvasók nyilván mosolyogtak a címadáson, miért pont ebben a levélben esett szó a névvel megszólításról, amelyben éppen a megszólított neve hiányzik. A régebbi olvasók persze tudják, hogy te, kedves barátom, ettől a hiánytól nem szenvedsz, mert létezni is csak így, itt létezel, s mert barátomnak szólíthatlak. Remélem, mások is így érzik, így van jól, így folytatható az eszmecsere, s barátaim, az irodalomtanítás szerelmesei (vannak számosan?) ezekben a levelekben megszólítottnak érzik magukat.) Őszinte tisztelettel és barátsággal: F 33 2