Magyartanítás, 2001 (42. évfolyam, 1-5. szám)

2001 / 1 - Széplaki György levele

2 OLVASNI JÓ Kedves barátom! Hamarabb jött válaszod, mintsem remélhettem. Legutóbbi levelem, a könyvek ügyéről szóló, úgy látom, mélyen érintett. Aminek a legjobban örülök, nem értettél félre, dehogy akart az a levél kiokta­tás lenni, hisz magam is tudom, a könyvekért megteszel mindent, megpróbálod százszor is újra kezde­ni, még annyi kudarc után is. A „trükköd” nagyon tetszett. Úgy véled, mivel mi tanárok az osztályteremben éljük le életünk harmadát, miért ne próbálkoznánk a megújulást ott kezdeni. A könyvek, amelyeket az asztalon „felej­tettél”, persze felkeltették a gyerekek kíváncsiságát. Az órák utáni szünetekben — nekem is kedves emlékeim ezek — a gyerekek egy része kitódul a tanári asztalhoz egy kis beszélgetésre, kérdezőskö­­désre. (Megnézik közelről, a tanár is emberből van-e.) A rendbe rakott komoly irományokat sose bántják, ám a szabadon sorakozó, inkább feléjük fordított címlapú könyvek látványa megtette a hatá­sát. Nézegették, lapozgatták, kérdeztek is egyet-mást, szóval semmi iskolás kötelem nem kapcsolódott a beszélgetéshez. Nagyon jónak tartom, hogy többségében illusztrált, sőt képes kiadványokat tettél ki, a régimódi képregényt meg különösen jó ötletnek tartom, tesztelhetted vele a „célcsoportot”, hogyan is állnak igazából a befogadással. Bizony nem meglepő, hogy még a jobbak is élvezettel nézegették az illusztrációkat, a képeket, s valódi betekintés, olvasás nélkül is tájékozódtak, mi került a kezükbe, ahogy az olvasás előtti korsza­kukban a meséskönyveket forgatták, meg nem unva, százszor is megnézve ugyanazokat a képeket. A látványra és a rafinált hanghatásokra épített világunkban mintha kissé gyermekké lennénk valameny­­nyien, a szöveges helyett a gyorsabb képi és hangi tájékoztatást választjuk. Megerősíthetem, más felmérések is bizonyítják, a gyerekek java része a képről információk töme­gét tudja leolvasni, míg ha bármily láttató szöveget is olvas, csak nehezen tudja felidézni a látványt, sőt bevallják, az olvasáshoz gyakran semmiféle belső kép nem kapcsolódik. Jól látod, itt van a prob­léma egyik gyökere, így kínos-keserves lehet olvasni. Egy regény már nem is kásahegy, hanem egész hegységrendszer. Mennyi segítséget adhat ilyenkor néhány illusztráció. Jut eszembe: már igazán olvasó ötödikes voltam, amikor a János vitéz elém került a tankönyvben. Az egyik rajz ma is előttem van, sőt azóta az „indulatos gazda” nem is jelent meg másképpen, akárhányszor olvastam, tanítottam: egy köpcös, bajszos atyafi komikus futómozgással ered Jancsi nyomába, kezében a rúddal hadonász­va. Az osztálytermi beszélgetéseid ott a könyvek felett helyesen jelölték ki a feladatot: a láttatásban kell segítséget adni a gyerekeknek. Nem szabad sajnálni az időt, komoly szellemi tevékenység a szöveg átkapcsolása a belső képi síkra. S mert túlságosan is vizualitásra épített világunkban satnyulni látszik ez a képességünk, erősítenünk kell, e nélkül nincs igazán értő, műélvező olvasás. Közbülső állomásként, nem győzöm hangsúlyozni, ott van a hallható szöveg, azt könnyebb elképzelni. Hallot­tam lelkes anyukákról, akik felolvasták csemetéjüknek a házi olvasmányt, mert hallás után képesek voltak élvezni, az olvasás volt a gyötrelem. Tévhit az, hogy itt csak az olvasás technikai kérdéséről van szó, a belső látás helyett még csak a szöveget látja az ilyen gyerek, az átkapcsolásban vannak nehézségei. Asztal melletti kis könyvklubodnak sok sikert kívánok! Ugye már a gyerekek is hoznak könyve­ket? A beszélgetés, egy-egy felolvasott részlet, a néma olvasó tájékozódás, majd megbeszélés lehet­nek állomásai az olvasó terápiának. Jószerével az, amit minden tanórán végezni kellene a szövegek­kel, csak szabadabban, oldottabban, játékosabban, teljesen önként legyen részese bárki. Ha ki-ki önmagát adhatja benne, varázsa, vonzása van, nem kell hozzá egyéb csalogató. Most már bizonyosan elkezdjük az új évezredet, kívánok boldog új évet, benne családi boldogsá­got, az iskolában pedig kitartást a szüntelen megújításban! (Széplaki György

Next