Magyartanítás, 2008 (49. évfolyam, 1-5. szám)
2008 / 4 - László Emese: A retorika alapműve. Quintilianus: Szónoklattan
tos. Az efféléről mondta igen helyesen még gyermekkorában C. Caesar: »Ha énekelsz, rosszul énekelsz, ha olvasol, énekelsz.« Azt sem szeretném, hogy a beszélő alakokat, ahogy egyeseknek tetszik, komikus módon adják elő, de azt igen, hogy legyen egy bizonyos hangnem, amely elválasztja ezeket azoktól a részektől, melyekben a költő saját személyében beszél.” (1, 8, 2-3, 122. oldal) Quintilianus hangsúlyozza, hogy a gyerekek számára nemcsak a művészi megalkotottság szempontjából kitűnő, hanem egyszersmind magasztos eszmékkel teli szövegeket kell kiválasztani a felolvasásra, mert ezek jó hatással vannak jellemükre. Ezért nagyon helyesli, hogy az olvasás rendszerint Homérosszal és Vergiliusszal kezdődik; arról viszont, hogy elégiákat és más, elsősorban a szerelemmel foglalkozó szövegeket olvastassanak tanítványaikkal, Quintilianus lebeszélné a retorikatanárokat. Az olvasástanítás után a szerző áttér a retorikai előgyakorlatokra, majd a zeneoktatásra, a geometriára és a tornagyakorlatokra. Az első könyv utolsó fejezetében pedig amellett érvel, hogy nem kell félteni a tanulókat egyszerre több tantárggyal való foglalkozástól. Hamis az a gondolat, hogy a diákok értelme elfárad a különböző tananyagoktól. „Az ilyen kritikusok nem értik igazán, hogy mire képes az emberi ész ereje. Bizony annyira élénk és gyors az - mondhatnám -, úgy figyel minden irányba, hogy nemcsak egy valamit képes csinálni, hanem többfélére kisugározza erejét, mégpedig nemcsak ugyanazon a napon, hanem ugyanabban a pillanatban is.” (1, 12, 2, 140. oldal) A második könyvben Quintilianus, mint föntebb már idéztem, megvizsgálja a tanár jellemét és kötelességeit, a tanár kiválasztásának problémáját, a vázlatírást és a javítást, a memorizálást. Lélegzetelállítóan modernnek tűnik a szerző akkor, amikor megállapítja, hogy mindenkit a tehetsége szerint kell tanítani. „A leginkább tehát az a módszer látszott gyümölcsözőnek, mely a diákok természetes hajlamait hivatott helyes oktatással fejleszteni, mely a tehetséget abba az irányba segíti, amerre amúgy is irányulni látszik, ugyanúgy, ahogy a tapasztalt edző is felismeri, ha egy fiúkkal zsúfolásig megtelt tornacsarnokba megy, és számos módon kitapasztalja testi-lelki adottságaikat, hogy ki-ki mely sportágban képezze magát tovább. Hasonlóképpen az ékesszólás tanára is, miután ügyesen kifürkészte, melyik gyerek tehetsége hajlamos inkább a tömör és kicsiszolt, melyiké leginkább a heves, a súlyos, a nyájas, a nyers, a finom, az udvarias beszédmódra, s ennek megfelelően alkalmazkodik mindegyikükhöz, hogy mindenki abban érje el a legnagyobb haladást, amiben kimagaslik, hiszen a tehetség, ha gondozzuk, csak erősödik, ám ha ellenkező irányba kényszerítjük, nemcsak abban ér el gyenge eredményeket, amire kevésbé alkalmas, hanem abban is egyre rosszabb lesz, amire született, hiszen azt épp elhanyagolja.” (2, 8, 3-5, 168. oldal) Néhány elméleti kérdés mérlegelése után Quintilianus ismerteti művének felépítését, hogy azután a harmadik könyvtől a szónok feladatai szerint, logikus és áttekinthető rendben tárgyalja a szónoklattan egészét. A 3-6. könyvben a feltárást (inventio) és az anyaggyűjtést tárgyalja; az ékesszólás történetét, a szónok feladatait, a különböző beszédfajtákat, a szónoki beszéd részeit, az ügyállást és a bizonyítást. A hetedik könyv tárgya az anyag elrendezése (a dispositio) az ügyállásnak megfelelően. A 8-11. könyvben Quintilianus a stílust, kifejezésmódot (elocutio), az emlékezőtehetséget (memoria) és az előadásmódot (pronuntiatio) vizsgálja meg. Ebből a részből ki kell emelnünk a szóképek (8, 2), a gondolatalakzatok (9, 2) és a szóalakzatok (9, 3) rendszeres és részletes, számos példával illusztrált bemutatását. Óriási a jelentősége a tizedik könyv első fejezetének is, melyben a szerző műfajok szerint tárgyalja a görög és a római irodalom történetét, kritikai áttekintést nyújtva az egyes szerzők munkásságáról. A 12. könyvben Quintilianus megrajzolja a tökéletes szónok képét, akinek, mint a fentebbi idézet mutatta, nemcsak kiválóan kell tudnia beszélni, hanem erkölcsös férfiúnak is kell lennie. A több mint nyolcszáz oldalas könyvben való eligazodást részletes tartalomjegyzék, rövidítésjegyzék, tárgy- és névmutató segíti. A fordítók nemcsak pontos munkát végeztek, hanem élvezetes szöveget alkottak. A könyv kiállítása kiemelkedően színvonalas. A borítót Hrapka Tibor tervezte Melocco Miklós szobrának felhasználásával. Ma, amikor a mindennapi élet és a magyartanítás egyik legfontosabb elemévé a kommunikáció vált, Quintilianus Szónoklattana minden művelt olvasó és persze minden magyartanár könyvtárának része kell, hogy legyen. ea ea ca .