Mai Nap, 1989. március (1. évfolyam, 19-43. szám)

1989-03-12 / 28. szám

Három mérkőzés, három győzelem Egy kósza mosoly a kapitány arcán Remekül kezdődött a pó­lós hétvége a Komjádi uszo­dában: mindhárom magyar válogatott győzött. Előbb az ifik verték 12-11 -re a szovjet­ek hasonló együttesét, majd a juniorok okoztak meglehe­tősen keserű perceket az iz­raeli felnőtt együttesnek, könnyedén nyertek 16-9-re. Ezután következett a szom­bati fő attrakció, a 115. ma­gyar-szovjet mérkőzés. A szervezők csalódottan vették tudomásul, hogy az uszoda lelátói csak félig tel­tek meg. Pedig emlékezhe­tünk, alig egy hete az MNK- döntőn minden hely foglalt volt. Igaz, akkor a Fradi is ját­szott. Csak találgatni lehet, miért ilyen kicsi az érdeklő­dés. Talán azért, mert éppen ebédidőben szállt vízbe a két együttes? Vagy azért, mert a magyar póló messze nem az, ami régen volt? Netán a ma­gyar-szovjet erőpróbáknak más a tartalma, mint harminc, húsz vagy akár csak tíz esz­tendővel ezelőtt? Ráadásul a vendégcsapat sem az, amely az utóbbi években a „világ egyik leg­jobb együttese” címet kiérde­melte. Már a bemutatásnál feltűnik, milyen kevés az is­merős arc, s milyen sok az alig pelyhedző állú ifjú titán. Várjunk csak - mondják so­kan, majd a vízben dől el, mennyit is ér az együttes. Apanaszenko, az egyik ruti­nos öreg pillanatok alatt ve­zetést is szerez, igaz, három gyors gól a hazaiak válasza a vezető találatra. Pedig döcög a szekér, a világklasszis adottságú Gyöngyösi kétszer is csak a kapussal áll szem­ben, ám Puzankov megba­bonázza, oda a lehetőség. A folytatásban is a meglepően jó erőnlétnek örvendő Kásás­legénység diktálja a tempót, a második negyed végén már 6-3 ide. Jön azonban az is­mert betegség: könnyelműs­ködések, önbizalom nélküli lövések, sok-sok kihagyott helyzet. Feljönnek a vendé­gek, s 6-5 után már az egyen­ ütésért hajtanak. Mesterük, Borisz Popov, mintha meg­nyugodna valamelyest, most viszont a túlsó kispadon ülő Kásás Zoltán látszik egyre idegesebbnek. Ekkor, mintegy varázsü­tésre Gyöngyösi elkezd bű­vészkedni, percek alatt négy­szer bünteti a szovjet kapust a korábbi sérelmekért, és ez­zel el is dől a mérkőzés. Itt is, ott is esik még egy gól, de a végén a hálás szurkolók vas­tapssal mondanak köszöne­tet a 11-7-es győzelemért. Igaz is, régen volt erre példa, a magyar válogatott utoljára három és fél éve nyert a nagy rivális ellen. A lefújás után sokan gratu­lálnak Kásásnak, s mintha még a mindig borongós te­kintetű szakvezető arcán is átsuhanna egy kósza mo­soly. Dicséri a remekül védő Kunát, a gólerős Gyöngyösit és Tóth Imrét, a határozottan bekkelő Zantleitnert. Tudja azonban ő is, ennek az erő­felmérőnek nincs túl nagy je­lentősége. Majd elballag játé­kosértekezletet tartani, el­mond jót is, rosszat is, és lé­lekben már a következő találkozóra hangolja csapa­tát. A két együttes ma délelőtt játssza a visszavágót, a 116. Magyarország-Szovjetunió válogatott mérkőzést. Szekeres KEZEKET FEL SZIGETVÁRY ZSOLT FELVÉTELE Balladák filmje Március 16-tól a mozikban 1989. március 12., vasárnap Halló, Nagy Antal? Tagad a rutinos bundázó Az egykori kapitány, aki semmiről se tudott, vi­szont önbizalma van Sok mindent beszélnek és írnak róla. A debreceni bun­daperben is gyakorta meg­említik­ nevét, s nemcsak egy­kori játékostársai. Azt mond­ják, az idén nyáron lejáró kül­földi szerződését csupán azért hosszabbítja meg, hogy ne kelljen hazatérnie és a bí­róságon beszámolnia az ominózus Debrecen-Bp. Honvéd találkozó részletei­ről. Nagy Antalt, a volt Hon­véd-játékost - aki jelenleg a svájci másodosztályú Yver­don együttesében szerepel - svájci otthonában hívtam fel telefonon. - Össze-vissza irkálnak­ a magyar újságok - mondta­. - Már egy évvel ezelőtt aláír­tam az újabb szerződést, ez 1991 nyaráig köt a svájci klubhoz, amelynek elnöke ta­nácsolta, hogy ne menjek ha­za. Bevallom, ha számomra is olyan feltételeket biztosí­tanának a magyar hatósá­gok, mint Détárinak, gondol­kodás nélkül hazatérnék, mert nekem se jó, hogy valót­lan tényeket beszélnek rólam a bíróságon. - Van valamilyen kapcso­lata egykori játékostársaival, akik jelenleg a bíróságon a vádlottak padján ülnek? - Nem tartom a kapcsola­tot senkivel, s talán ezért for­dulhat elő, hogy a rendőrsé­gen, és most a bíróságon is pocskondiáznak. - Többen elismerték, hogy a debreceni mérkőzésen megegyezéses eredmény született. Csak nem akarja azt állítani, hogy ön, a csapat­­kapitány nem tudott erről? - Bármilyen hihetetlen, én nem tudok erről. Én már két­szer megégettem magam. Elég volt a bundázásokból! - Igaz, hogy kérte a svájci állampolgárságot? - Magyar vagyok. Ha szer­ződésem lejár, szeretnék ha­zamenni. Az lehet a hír forrá­sa, hogy több első osztályú svájci klubnál felmerült a ne­vem. S ők a szerződés mellé felajánlották, segítenek meg­szerezni a svájci állampol­gárságot. - Ismerős a történet... Hi­szen Fazekas László belgiu­mi letelepedése is hasonlóan kezdődött. - Ez az ő dolga. Csak sa­ját magamat ismételhetem, eszem ágában sincs végleg elhagyni Magyarországot. - Ön jelenleg 32-szeres válogatott. Mit gondol, szóba jöhet még valaha a neve a nemzeti tizenegy összeállítá­sakor? - Nem akarok megsérteni senkit, de ha a játéktudást nézzük, akkor nem remény­telen a helyzet. Játékostársa­im és klub­elnökének véle­ménye szerint leszek én még magyar válogatott. És nem az öregfiúk között. Burkovits Ferenc ­ Az amerikai ökölvívó­szakírók szavazatai alapján az elmúlt esztendő legjobb hivatásos bokszolója a veret­len nehézsúlyú amerikai vi­lágbajnok Mike Tyson volt.­­ A madridi fedettpályás atlétikai verseny nagy megle­petése, hogy a női 60 méte­ren a világbajnok és világ­csúcstartó holland Nelli Coo­man (7.28 mp) az amerikai Brown (7.11), a jamaicai Ot­­tey (7.22) és a spanyol Myers (7.24) mögött csak negyedik helyen ért célba.­­ Moszkvában Marat Gra­­mov, a Szovjet, s Arrigo Gat­­tai, az Olasz Olimpiai Bizott­ság elnöke felhívást írt alá a dopping elleni közös fellé­pésről. HíREXPRESsZ CÉL A NYELVVIZSGA Május-júniusi nyelvvizsgára felkészítő napi 4 órás angol, német, francia és orosz intenzív nyelvtanfolyamok március 28-tól a 7 NYELV nyelviskolában. Beiratkozás március 6-ától. Bp. XI. Bartók B. u. 27. du. 5-7-ig. Tel.:682-653, 654-786 21

Next