Mai Nap, 1989. augusztus (1. évfolyam, 151-171. szám)
1989-08-09 / 152. szám
- Mekkorák a gyerekek? - Tizenkilenctől harmincöt évesig. A harmincöt évest még otthonról hoztuk, ő a feleségem gyereke, a tizenkilenc éves fiam és a huszonegy éves lányom itt született. - Beszélnek magyarul? - Igen, otthon magyarul beszélünk, tudnak ők is. - És azt tudják, hogy van a világon egy kis ország, ahol az édesapjuk valaha akkora sztár volt, mint Amerikában Frank Sinatra ? - Azt tudják, hogy énekeltem, de nem sokat meséltem róla. Én ezt a korszakot akkor lezártam magamban. - Miért nem jöttél haza egyszer sem? - Nézd, engem annyian rugdostak és bántottak, hogy én ezt nem tudom elfelejteni. Féltem és félek hazamenni. - Mitől félsz? - Ha valakinek akarnak ártani, akkor tudnak. De gondoltam már arra, hogy a gyerekeknek meg kellene mutatni az országot, ahonnan származunk. Viszont mostanában annyi változásról hallok, hogy talán jövő nyárra elhatározom magam és hazamegyek. - És akkor énekelni is fogsz? - Nem. Én már el is felejtettem a dalaim többségét. - Pedig a hangod, így telefonon keresztül, semmit sem változott. - Hát jó, akkor jövő nyáron hazamegyek. Juszt László Mozijegyzet A CAPA BOSSZÚJA Bőre töppedt lett, mint az aszalt szilváé, a és valószínűleg vékonyabb is valamivel, ami nem csoda. Néhány réteget lehúztak már róla. Ereje fogytán, az első filmben még öt embert ölt meg és fölfalt egy fregattot, a másodikban már csak négyet és hajót egyet sem, most meg két áldozata volt csupán, igaz viszont, hogy egy kétmotoros repülőgépet a víz alá vitt. Látása is romlott, a fülkében rekedt pilóta ugyanis minden különösebb nehézség nélkül lógott meg, majd kapaszkodott föl a megrongált jacht oldalára, mégpedig száraz ingben, ami pedig akár néhány pillanatnyi víz alatti tartózkodás esetén sem mondhatni tipikusnak. Fogazata, rágóizma, állkapcsa mára legendává foszlott, legutóbb egy polinéz zoológust is elhibázott, akit pedig szívtájon ragadva sikerrel vitt a mélybe, ám fölbukkant a polinéz zoológus is, mint egy víz alá nyomott, majd hirtelen elengedett parafa dugó. Sőt kétpercnyi, cápaszájban történő tartózkodás után így szólt a film tekintélyes részében önmarcangolást végző másik zoológushoz: - Ugye megmondtam, hogy az én találmányom nem döglik be?! A filmben amúgy mindenki önmarcangol. Az anya elhunyt kisebb fia miatt, sőt, férje miatt is, akit szintén a cápa ölt meg. De önmarcangolt a már előbb említett szakállas báty is, mert családja elől eltitkolta, hogy az egyébként hideg vizet kedvelő állat egyszer csak megjelent a meleg vizű Bahamákon, és komoly veszedelmet jelentett. El is rabol egy fürdőzőt, amitől az önmarcangolás kiteljesedik. Két önmarcangolás közben az ifjú kutató mindenesetre víz alá száll, hogy kagylókat jelöljön állattani vizsgálat céljából, s egy ilyen alkalommal azt is megfigyelhetjük, hogy a cápa nemcsak aszalódott és erőtlen, de szenilis is, minthogy elmulasztja fölfalni a fiatalembert akkor, amikor tehetné. Nem teszi, helyette egy tengeralattjáró vasrácsával bíbelődik, így aztán versenyt kell úsznia a meglepő szakállassal, ami eleve reménytelen: a szakállas gyorsabban úszik a víz alatt, mint a cápa, rá is vereszkve húsz métert, és bevágódik egy megfeneklett hajóroncsba. Az egyébként tíz-tizenkét méteres cápa még egy kétszemélyes kajütbe is utánamegy, de hiába. Minden hiába. A cápa ezen a napon nincs nyerő formában, teljesen indiszponált. S minthogy tíz közül kilenc néző különlegesen nagy odafigyeléssel sem képes megállapítani, hogy az állat mégis mitől robban föl a film végén, kézenfekvő a magyarázat mérgében. Kovács Zoltán SOKSZOR VOLT HÁZKUTATÁS * NYOMOZÓK KÖVETTEK TOLLAS UTÁN WALESA így lett a szamizdat kiadóból kft. Szokványos könyvesstand a Felszabadulás téren. Egy a ma már megszámlálhatatlanul sok közül. Fel sem tűnne, ha nem látnék a pult mögött ismerős arcot. Olyan valakiét, akiről mindig úgy tudtam, hogy a könyvterjesztésnek nem ezzel a módjával foglalkozik. Modor Ádámról a szamizdat kiadványok jutottak eszembe. S most íme, itt, nyílt színen a saját és mások kiadványait árulja. - Hogyan lett egy szamizdat kiadóból legális könyvárus a város legforgalmasabb pontján ? - Idén, április 28-án munkatársaimmal megalakítottuk a Katalizátor Iroda Könyvkiadó és Könyvterjesztő Kft-t. Gyakorlatilag azonban 1984- ben kezdtük meg működésünket. Akkor alakult meg a huszonöt év körüli fiatal értelmiségiekből a Katalizátor szamizdat kiadó. Lényegében most is ugyanazzal a névvel, munkatársakkal, célokkal dolgozunk. Első kiadványunk Fejtő Ferenc: Történész pályán című munkája volt. Ezt még stencilezett formában s csak ezer példányban adtuk ki. Később a könyvkiadás irányába orientálódtunk. Csak néhány címet említek azokból az időkből: Kovács Imre: Magyarország megszállása, Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála, Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre. Kiadványainkat főleg magánlakásokon terjesztettük, különösen a Rajk-butik 1982-es felszámolása után. - Hol készültek ezek a könyvek ? - Vagy illegális nyomdákban, vagy valamelyik állami nyomda dolgozói nyomtatták ki feketemunkában. Nem nagy - egy-kétezres - példányszámokról volt szó. - A rendőrség nyilván nem jó szemmel nézte tevékenységeteket. - Főleg a nyomdákat keresték. Nagyon sokszor volt házkutatás. A legnagyobbak a tavaly március 15. előtti hetekben. Akkor Solt Ottila, Nagy Jenő, Demszky Gábor és mások - köztük jómagam - lakásából rengeteg kiadványt vittek el, több százezer forint értékben. Leginkább az újságok, például a Beszélő vagy a Hírmondó érdekelte őket. Ezeket azóta sem adták vissza. Nem tudjuk, hogy mi lett a sorsuk, bezúzták vagy őrzik valahol az elkobzott anyagot. Természetesen kártérítésről szó sincs, pedig csak tőlem 30 ezer forintnyi kiadványt vittek el. - Más retorziók? - Egy 1982-es rendelet szerint sajtórendészeti vétséget követtünk el, ami tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Engem nyolcezer forintra büntettek. Ezenkívül mindig igyekeztek minket megfélemlíteni. Sokszor követtek feltűnően. Direkt mutogatták magukat a rendőrök, de csak akkor jöttek oda, ha az ember le akart lépni. Volt úgy, hogy egész nap három, nyomozókkal teli autó követte valamelyikünk kocsiját. Tavaly március 15. után lényegesen javult a helyzet, akkoriban nagyon sok alternatív megmozdulás volt a Jurta Színházban. Az egyik ilyenen elkezdtem árulni a kiadványainkat. Senki nem szólt érte, így aztán rendszeresen odajártam terjeszteni. Később rendeztünk Beszélő-, majd Szamizdat-estet. Ezen kiállítottuk az összes addig megjelent szamizdat kiadványt. Kiderült, hogy jóval száz fölött volt ezeknek a száma. Idén levelet küldtünk Pozsgay Imrének és a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának. Kértük őket, hogy szűnjön meg a cenzúra, az előzetes engedélyeztetés. - Nem is próbáltátok meg soha engedélyeztetni a könyveiteket? - Ez elveinkkel ellenkezett volna. Meggyőződésünk, hogy a kiadás csak a szerző és a kiadó ügye. Amíg külső szerv ebbe beleszól, kár is bármiféle sajtószabadságról beszélni. - Az illegális tevékenységről jövedelmező könyvkiadásra változtatok. - A társaságunk nem profitorientált. Minimális haszonnal dolgozunk. Politikai és szépirodalmi műveket adunk ki, és elsősorban szakmai, nem pedig anyagi szempontok vezetnek bennünket. Különösen a nyugati magyar szerzők műveit szeretnénk a hazai olvasók számára hozzáférhetővé tenni. - Mi volt az utolsó szamizdat kiadásotok? - Tollas Tibor válogatott verseskötete az idén januárban. Ennek a könyvnek az az érdekessége, hogy bár a szerző majdnem 70 éves, ez az első hazai kötete. Ma már persze legálisan árulhatjuk ezt a könyvet is. - Terveitek? - Szeretnénk újra kiadni Kovács Imre: Magyarország megszállása című, eddig csak szamizdatként terjesztett művét és a közeljövőben szándékunk Lech Walesa önéletrajzának kiadása. Karizs Tamás 1989. augusztus 9., szerda 11