Mai Nap, 1989. november (1. évfolyam, 224-249. szám)
1989-11-23 / 243. szám
Aki azt merészeli állítani, hogy kísértetek márpedig nincsenek a mai Magyarországon, az vagy nem mond igazat vagy rosszul tájékozott, de legalábbis vaknak tetteti magát, mert csak a bolond nem látja, hogy az egykori kiskirályok és kiszolgálóik hogyan garázdálkodnak és ijesztgetik a népet ma is - kísértetek álarcába bújva. Egy új Mikszáth kellene ide, a nagy palóc, aki a lublói kísértet után megírná például szülőmegyéje egyik településének, a rétsági kísérteteknek a történetét. Merthogy vannak, az nem vitás! És ott tűnnek fel, ahol senki sem gondolja. Lehet, hogy holnap egy malac képében röfögnek vissza? Mert az ördög akkor változtatja át őket állati lénnyé, amikor akarja. A baj csak az, hogy emberi arcot is ad néha nekik. Kő András Amikor zúgolódnak az emberek, Nógrád megye északnyugati részén terül el Rétság. Korábban falu voltaz őslakók annak nevezik ma is), később község lett, illetve városi jogú nagyközség. Ez évtől kezdődően azonban Tolmács és Bánk bekebelezésével, négyezer lelkével, már városnak neveztetik. Rosszul írom: beerőltették a városok sorába, anélkül, hogy a feltételek adva lettek volna. Kísértetkastély viszont volt a vidéken, amelyben a helyi párt- és állami vezetők egy része trónolt, s a hatalmi pozíciók könyörtelenségével úgy döntöttek: a cél érdekében kisajátítanak bizonyos telkeket, hogy úgymond bölcsődét, óvodát építsenek rájuk, a fiatal házasoknak pedig lakást. Örült volna a nép, ha így lett volna, no és ha rendesen megfizetik azt a földet, amelyet még őseitől kapott. Ehelyett az egykori tanácselnök, Krompos Dezső kertes családi házat építtetett magának és baráti körének az óvoda és bölcsőde céljára kijelölt telkek helyén. Néhány éve pedig a Petőfi Sándor utcai lakosok ingatlanainak felét vették el erőszakkal, nevetséges összeget, nyolcvan forintot szánva négyzetméteréért. Végül aztán az ide épített kétszintes, pompás családi házak sem a fiataloknak jutottak, hanem katonatiszteknek, parancsnokoknak és helyetteseiknek. A zúgolódás és elkeseredés nem ismert határt. Ekkor léptek működésbe a kísértetek. * Bánszky Béla gyors beszédű, hatalmas termetű, bivalyerős ember. Nem lehet könnyű elbánni vele, ezért hát hárman is érkeztek... - Azóta, hogy ez az eset megtörtént - mondja egy hegyes vasszerszámot tartok az ajtóm mellett... Nyolcvanötben volt, hogy kezdték kimérni a telkeket a kisajátításhoz, s amikor a kórházból hazajöttem, kihúztam a földmérők karóit a kertemből, mert nagyon nem tetszett, amit műveltek... Na most, kérem szépen, este tíz óra lehetett, amikor valaki bekopogott. Már ágyban voltam. Ezzel a nyomorult lábammal felálltam, fölkapcsoltam a villanyt, be volt függönyözve az ablak - de többet nem lesz, mert akkor kilátok! -, kifordítottam az ajtót, mire valaki úgy fejen vágott egy gumibottal, majd ugyanazzal a lendülettel emelt egyet térdével a gyomromon, hogy ráestem a tűzhelyre. Annyit még láttam, hogy hárman voltak, a fejükön fekete harisnyával, így aztán nem lehetett felismerni őket! ,A tek... paraszt anyádat, öltözz azonnal!" - ordította az egyik. Ezután betuszkoltak egy GAZ- kocsiba, és elszállítottak valahová. Amikor észhez tértem - mert az ütlegelések és rúgások következtében elvesztettem az eszméletemet -, a járdán feküdtem. Oda löktek ki hajnali öt óra körül. Bevonszoltam magamat a házba, és belenéztem a tükörbe, csupa vér voltam. Bánszky Béla ezután elment a tanácsra, és panaszt tett a történtek miatt, de kinevették, és közölték vele, hogy próbálja meg kinyomozni, kik is lehettek a tettesek. A helyi SZTK-rendelőben pedig nem voltak hajlandók látleletet venni, mintha a kísértetek keze oda is elért volna... Az idős ember jelenleg megnyomorodva és magányosan él, lábai elüszkösödtek, s a támadás nyomait még mindig viseli; félig-meddig megbénult az egyik keze. Hogy el tudja tartani magát, kénytelen éjjeliőrként munkát vállalni. Kísértetek pedig nincsenek - vélheti Gresina István jelenlegi tanácselnök, ugyanis ő a következőket mondja hamisítatlan nógrádi tájszólásban, amikor Bánszky Béla esetét szóba hozom: - Úgy hallom, hogy ez a Béla ivós ember. El kell menni a lakására, és megnézni, hogy él; ha meglátják, azt fogják mondani, szegénykém, egy picit a perifériára szorult. A famíliája dolgosabb, a család más, mint ő. - Megemeli a hangját. - Lehet, hogy megsértett valakit, és móresre akarták tanítani. Hát ilyen előfordul... Ha a hitelüket nem akarják elveszteni, nem helyeznek nagy súlyt erre a dologra. Bélát nem tartják itt komoly embernek. Ezzel együtt én tisztelem, volt amikor még tejet is hordott nekem a lakásra. ♦ A Petőfi Sándor utcai ingatlantulajdonosok, akiket a kisajátítás vérükben érintett, ügyük jobbra fordulása érdekében minden fórumot végigjártak, elmentek először a helyi tanácshoz, aztán kopogtattak a Nógrád megyei tanácsnál, a Minisztertanácsnál, végül a Kádár-titkárságon, de mindenütt visszautasításban volt részük. Illetőleg visszautalták az ügyet a Nógrád Megyei Tanácsra, ahol az idő tájt Devcsics Miklós volt a „kiskirály”. Bocsánat, tanácselnök. Ő pedig olyan levelet küldött „édes" alattvalóinak, hogy a városrendezés politikáját szem előtt tartva a megállapított telekösszeg (80 forint/négyzetméter) igenis helyénvaló. - Próbáltunk kapaszkodni mindenbe - emlékezik Bánszky Ferenc, az unokatestvér, túl a harmadik szívinfarktuson, akinek a portája a Bánszky Béláé mellett fekszik. - Én Losonczival, az Elnöki Tanács elnökével voltam katona. Ismertem jól, lövegkezelő volt a kezem alatt, írtam neki, de azt a választ kaptam, hogy a megyei, illetve a helyi tanácshoz tartozik az ügy. Szóval akárhová mentünk, mindenünnen visszapasszolták a labdát ide. Itt pedig volt egy „nagyságos asszony”, bizonyos dr. Zombori Erzsébet, akkoriban a nagyközségi tanács VB-titkára, Rompos Dezső jobb keze, ma a hatósági osztály vezetője, aki egy tollvonással elintézett mindent. Ők indították el a kisajátítást. Már a legelső levélben azt írták: „Fellebbezésnek helye nincs!" Ezután a Petőfi Sándor utcai lakók Rézsád „A fejükön fekete harisnya volt, így aztán nem lehetett felismerni ősl 12