Mai Nap, 1991. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-18 / 219. szám
REGGELIZTEM telvén a pártállam idején zajló, s szomorú gyermekkorukat, majd a szokásos kül- és belpolitikai tájékoztató után rátértek a kereszttanti visszeres lábainak állapotára. Százhúszan - mert ennyi üzletember reggelizett tegnap töpörtyű helyett bizniszt - készültek hasonló kis belépőre, midőn Patricos úr fölállt és bemutatta, hogyan csinálják ezt Amerikában. Innentől kezdve a honiak is - mert tanulékony a magyar - csak a katalógusban szereplő sorszámukat mondták, és azt, hogy mivel foglalkoznak: privatizálás, optika, üzletházépítés a Szovjetunióban, irodabútor, hitel, befektetés, százmillió forint stúdióberendezésre, kenyérgyárépítés, bankbiztonság, lízing, portfolió, tisztítás stb. így történt, hogy aki akarta, megtalálta a társát. Zsák a foltját, merthogy én is derék magyar gyerek vagyok, a Profit Morningból. Ja, és még valami! Minthogy az első hazai üzleti reggeli engem teljesen felkészületlenül ért, itt szeretném elmondani, hogy mivel foglalkozom: (irányító) szám 1082. Vállalom mindenféle fogalmazvány elkészítését, idegen gondolatok átszabását, saját véleményem szükség szerinti átigazítását, irónia és önirónia alkalmazását, s vagyok a magyar kis- és nagyvállalkozók hűséges megrendelője, följelentője, kuncsaftja, irigye és csodálója. Miskolczi Miklós Weber Lajos felvétele így jönnek a legjobb gondolatok [ 7 ) Szépen csökken az ellenzéki politikusok népszerűsége, miként az olvasható a Népszabadságban a Szonda-Ipsos jelentéséből. Természetesen óvatosan kell fogadni az efféléket, mert mindig már éppen nem érvényesek. Most például azért, mert az utóbbi hetekben annyi hibát követtek el jeleseink, hogy az olyan vidám fajták is, mint én, már nem mosolyognak. Vagy ha úgy tűnt, kínvicsor volt az. Ámbár azt mondják, a nevetés is a félelemből való módosult vicsorgás. Ettől aztán tulajdonképpen teljesen mindegy, a félelem melyik szintjén húzódoznak arcizmaim. Ezért nem borotválkozom. Nem lepődnék meg, ha a következő véleménykutatás eredményeképpen tudomásul kellene vennünk, hogy például Thürmer Gyula, Csurka István és pláne Torgyán doktor népszerűsége ismét erőre kap. Ez a három politikai zseni annyira a nép szívéből - a jobb meg a bal pitvarból beszél, hogy már a képük láttán is könnyes lesz a jóemberek szeme. És hogy eltalálják, mikor a legalkalmasabb megszólalni ! Itt van például Torgyán legújabb közszereplése a Híradóban Soha jobbkor, mint most kellett a legszomorúbb szemű főszerkesztőnek helyet adnia arra, hogy amennyiben, mondjuk, a szerbek még nem tudnák, hát azonnal figyeljenek oda, a kormánykoalíció második legfontosabb személyisége éppen mostanában akar két- és többoldalú tárgyalásokat a határkérdésről. A nép szívéből szólt, az biztos. Már bocsánat a kifejezésért, de jobbár tette volna, ha ezúttal a nép seggéből beszél mert akkor talán észreveszi, hogy - még egyszer elnézést - a seggünkig ér a háború. Nem vállalnék olyan hűtenagy kockázatot, ha most az jósolnám, hogy a közeli napokban lesz valami kis jugoszláv-magyar lövöldözés. Onnan meg aztán már csak szerencse dolga, mivé fajul. Ürügynek, magyarázatnak meg éppen elég Torgyán zsigernyomorító hazafiúi szólamlása. Érdekes, hogy utoljára mintha éppen Csurka vetette volna föl a dolgot éppen azután, hogy a derék varrangyok kiverték Sütő András szemét. Meg kellene végre határozni a politikai bűnözés fogalmát. De azt se bánnám, ha a miniszterelnök néha venné magának a fáradságot, odadobná mértékadó büszkeségét, és ennyit mondana: kuss. Ez nem valami elegáns, nem is szellemes, de a legegyügyűbbek is értik. Vagy legalább az ellenzék. Be kell vallanom, örülök, hogy az ellenzéki politikusok népszerűsége esik. Nagyon föl tud ébredni az ember, ha álmában lezuhan valahonnan. Mostanában már úgy viselkednek, szerepelnek, mintha nemigen szeretnék a parlamenti jófészek melegét túlságosan kiszellőztetni. Mintha például a szélső- és alsójobboldali politikusok szinte mintegy a bátyókáik lennének, akiket azért olyan nagyon nem szabad megbírálni, mert akkor oda a jó kis nyugalom. Egyre inkább úgy tűnik, paktáriánus politikusok ezek (is). Az első paktumnál még azt hihette az ember, hogy ez csak valami konszolid békességjel, ezzel ünnepeltük az új demokráciát. De most már olyanok a mi országvezéreink, mint amikor hallgatólagos megegyezés van az úri családban: a vasárnapi asztalnál úgy teszünk, mintha csak kicsit, jelképesen veszekednénk, nehogy a személyzet rájöjjön, hogy már elsején nem lesz javadalmazás. Amikor teszem azt, nyilvánosan - például a tévében - vitatkoznak, olyan az egész, mintha ők lennének ott, a nemzet közterhei alatt hajlíthatatlan gerinccel adaszkodók, mi meg itt azok, akiknek az a különös szerencse adatott, hogy csodálhatjuk őket. Mindenki tudja, már régen meghajlott a gerincük, csak úgy fényképezik az egész mutatványt, mintha. Szemmel látható, a riporternek is hányingere van a tótágazástól. Recseg-ropog minden. De főképp a gerincük. Mindenki úgy tesz, mintha nem hallanák a nézők. De azért úgy mellékesen mindkét fél azt jegyzi meg, hogy tulajdonképpen mindenért a nép a hibás. Az istenadta. Merthogy nem támogat. A nép közömbös. Kaparcsi. Önös. Holott a nép dolga az, hogy a választásokon személyiségeket bízzon meg képviselettel. Aztán a kormány kormányozzon, az ellenzék meg ellenkormányozzon. Lassan úgy áll a dolog, hogy miközben állandóan a szellemi fölényével nagyképűsködik, szinte szemlesütve tűri, hogy a legveszedelmesebb erők fölkészítsék az országot egy újabb sötét korszakra, a kormányzó pártokon belül erősebb ellenkormány épül, mint az ellenzékben. Olyan lojális az egész, hogy itt már tényleg csak vicsorogni lehet. Talán azért, mert hallatlan mennyiségű agytekervényük finnyássá teszi őket, és momentán nem kívánnak „kutyába lemenni”. De akkor mi az a nyakukon? Olyan pórázfélének látszik. Andrassew Iván MINTHAPOLITIKA 1991. szeptember 18., szerda