Mai Nap, 1992. június (4. évfolyam, 144-173. szám)
1992-06-02 / 145. szám
Pénzt, vagy püfölünk! Százezrek a faágon Leteperték verőlegényt HALLÓ! ITT A ZSAROLÓ BESZÉL Úgy fest, mostanság divattá lett a zsarolás. Ezt látszik igazolni az, hogy csak a XI. kerületben alig két hónap alatt három banda kísérelt meg ekképpen nagyobb összeghez jutni. Közülük eddig összesen nyolc jómadarat csíptek el a rendőrök. Üldözés az éjszakában Úgy három hete ellopták T. Ferenc álomszép Alfa Rómeóját. Nem volt bonyolult feladat, ugyanis a tolvajok egyike korábban T. Ferenc alkalmazottjaként dolgozott, nemegyszer használta a kocsit, volt ideje másolatot készíttetni a kulcsról. A tolvajok aztán felhívták a tulajdonost, s mindössze kétszázezer forintért hajlandóak voltak visszaadni a közel egymilliót érő járgányt. Megegyeztek, mikor s hol találkoznak, ám a randevúra csak T. Ferenc és barátja ment el. Már-már azt gondolták, keresztet vethetnek a kocsira, amikor ismét csörgött a telefon. A cserebere új helyszínéül a csömöri kiserdőt jelölték meg, s utasították a meglopottat, hogy egy fa ágára akassza majd a pénzt. T. Ferenc idejében észbe kapott, s feltárcsázta a rendőrséget, így történt, hogy barátja helyett egy civil ruhás nyomozó ült az anyósülésen. Mélységes sötétségben, tizenkét autóval érkeztek Csömörre, s körbevették a terepet. A megbeszélt időben a civil nyomozó kiszállt, felakasztotta a „pénzt” - valójában újságpapír volt a csomagban —, majd átült az ott leállított Alfa Romeóba. Abban a pillanatban valahol távol két reflektorlámpa gyulladt. Válaszul a rendőrök is bekapcsolták fényszóróikat. Egyikük hajdanában autóversenyző volt, s menten üldözőbe vette a Citroennel menekülő banditákat. Kollégái utánuk árkon, bokron, szántóföldön át. Egyikük az útját állta a zsarolóknak, de azoknak nem akaródzott megállni. Mit volt mit tenni, belehajtottak a vadul száguldó kocsiba. De ez sem fékezte meg őket, egészen a cinkotai FIÉV-megállóig kergetőztek. Ott sikerült az útról leszorítva megadásra kényszeríteni S. Gyulát és B. Tibort. Mindketten büntetett előéletűek. Azóta szabadlábon védekeznek, mivel a zsarolás kategóriájába csak azok az esetek tartoznak, amikor kényszerrel vagy fenyegetéssel próbálkoznak. Ez esetben ugyan kényszerben nem volt hiány, ám „csupán” az autó tűnt el. Veres a kőbányában Március másodikén este a gazdagréti szomszédokról szóló sorozatot vetítették a tévében, s az epizódban szinte ugyanazt játszották, ami néhány órával korábban a nevezetes lakótelepen, a Tűzkő utca 11.-ben „élesben” megtörtént. B. István vállalkozótól hatszázezer forintot követelt volt üzlettársa, dr. D. Jenő és két cimborája, V. Tamás és U. Levente. Április 24-én délelőtt tízkor egy budafoki közértben tett látogatást három férfi. Százezer forintot követeltek az üzlet vezetőjétől, mondván, ennyivel tartozik volt üzlettársának, megbízójuknak, Cs. Attilának. Ha nem fizet, nemcsak a boltban „tesznek rendet”, de elkapják tizenéves gyermekét is. Nyomatékul F.László lesöpörte a pultot. Hiába magyarázta szegény boltos, neki nincs adóssága, mi több, még Cs. Attila tartozik neki kétszáznegyvenezerrel. A kölcsönről szóló papiros lobogtatásával is csak annyit ért el, hogy az összeget lefaragták ötvenezerre. S mivel alig volt valami a kasszában, beleegyeztek vendégei, hogy este hatkor újfent meglátogatják. Alighogy elmentek, szaladt a boltos feljelentést tenni. Jóval hat óra előtt három civil ruhás rendőr odakinn, három a raktárban rejtőzött el. A napi bevételt hatósági tanúk előtt borítékba zárták, hogy reszkető kézzel ezt nyújtsa majd át a követelődzőknek. Pontban hatkor rendszám nélküli zöld Renault állt meg az utcában. A reggeli látogatók szálltak ki belőle, körbevizslattak, majd egyikük, Sz. Zsolt bement a közértbe. Alig vette át a borítékot, kinn is, benn is egyszerre mozdultak a rendőrök. Sz. Zsolt már a bemutatkozáskor, a rendőrség szót hallva eldobta a pénzt. Ám hiába húzott nyúlcipőt, földre teperték, megbilincselték mindhármukat. Tanulság? Úgy hisszük, könynyűszerrel levonható. Mindössze egyetlen körülményre hívnánk fel a figyelmet: egyik esetben sem vadidegenek próbálkoztak a zsarolással. Ez persze nem jelenti azt, hogy a megszorítottnak föltétlenül saját környezetében kell keresnie a zsarolót. De először ott nézzen körül. K. A. A vállalkozó botor módon nem hívta azonnal a rendőrséget, csupán akkor fordult a hatósághoz, miután - bizonyítandó szándékaik komolyságát - a három zsivány elhurcolta egy kőbányába, ahol jól elagyabugyálta. Csemegecsapda Veszedelmes ember a vonal végén 1992. június 2., kedd Traffipax Méregdrága felvételek készülhetnek a gyorshajtókról a következő útvonalakon: Ma délután - XVIII., Gyömrői út; XIX., Nagykőrösi út; XIV., Kacsóh P. út; XIII., Lehel út; XIII., Róbert K. krt.; XIII., Váci út; IV., Váci út; II., Zöldlomb u. Holnap délelőtt - IV., Váci út; XIX., Nagykőrösi út; XIV., Hungária krt.; II., Budakeszi út; XVIII., Gyömrői út; XI., Budaörsi út; VIli., Kerepesi út; XI., Budaörsi út. A BRFK közlekedésrendészete a „műsorváltoztatás” jogát fenntartja. MINDENNEMŰ ÉPÍTŐANYAGOT GYÁRI ÁRON! Budapesten: III., Külső Bécsi út.11.km-ke 168-4079 XI., Péterhegyi köz 17. 138-5595 VII., Dob u. 46/a 122-1561 Csepel-bejáró 06/60-13-874 XI., Budafoki út 215. (BVM) 161 -2870 Solymáron: Terstyánszky u. 128. 06/60-13-417 P+P KFT. 9