Mai Nap, 1993. április (5. évfolyam, 88-116. szám)
1993-04-26 / 112. szám
Egy kis pénzért bármit...KÉSANŐ TORKÁN Még egy rendes bicskája sincs. Azt a vacak, műanyag nyelő isonyhakést ! szorította az asszony nyakához a püspökladányi munkaügyi központban, elmúlt hétfőn. Pedig ölni nem akart. Csak pénz és haladék kellett volna neki. Különben végképp oda a becsülete. '■*. VIL Napok teltek el, de még mindig meg-megremeg a hölgy hangja. Azóta is retteg, mint gyermek az első oltás után. Érzi a torkára feszülő kést, a vállára ejtett vasmarkát. Éjszakánként fölriad álmából, és sírva fakad. Túsz volt. Egy eszelős férfi foglya. Nem tudja, meddig kísérti még az emlék. Dolgozik tovább, mert élni kell. Nem ígérhet biztos védelmet Szabó László, a központ vezetője. Fizetni sem tudnak, de szerinte amúgy sincs szükség biztonsági őrre. Senkiről sem feltételezi, hogy gyilkos kedvvel lépi át az épület küszöbét. Ezért nem is készülnek föl semmiféle támadásra. Alkalmazkodnak és segítenek. Ez a dolguk. Tibor készült a támadásra. Fölnyíratta a haját, fejébe barna bőrsapkát nyomott. Legalábbis így mesélték. Azt is mondták, nem hasonlít a 1993. április 26., hétfő veszedelmes bűnözőkre. Inkább szerencsétlen, mint vagány. Apró a kábás porta. Őrzik a kutyák, csaholnak veszettül. Nagy sokára előbújik a ház ura. Foszladozó atlétatrikóban, borostásan, izzadtan. Most is rajta a sapka, bizalmatlanul pislog ki alóla. Egy perc múlva már a konyhában ülünk. Tibor még mindig riadt. Mintha nem tudná eldönteni, jó-e neki ez az egész, vagy nem. Aztán halkan, nagy gonddal mesélni kezd. Három éve lett vállalkozó. Korábban bedolgozó volt egy maszeknál. Asztalosként alkalmazták, de hol volt munka, hol nem. Tanakodott magában egy darabig, aztán úgy döntött, belevág. Majd’ egy évig tartott, míg végre fölvehette az OTP-ben az újrakezdési kölcsönt. Akkor járt először a ladányi munkaügyi központban. Kedves volt a hölgy, segített, ahogy tudott. Elbánt vele a világ Norvégprémgörény-tenyésztésre kapta azt az átkozott négyszázezer forintot. Kétszázhúszezerért megvett vagy száz állatot, a maradék ráment az útra és a ketrecekre. Rögtön az első héten elloptak tőle tizenhét kis dögöt, ráadásul a felnőtt példányok közül. Drága volt a takarmány, mert a görény csak a szárnyast eszi meg. Aztán kiderült, hogy nem veszik át a prémet. Pedig mindent megpróbált. Hirdetett, házalt, de hiába, így hát levágta az összes állatot. Nyakán maradt vagy ötven bőr, meg az adósság. Négy év alatt kellett volna visszafizetni a tartozást. Évente százezret. Már az első részlettel is késett. Újabb haladékra volna szüksége. De az OTP nem enged. Azt mondják, megértik a helyzetét, de nem tehetnek semmit. Hamarosan a kezesektől vonják le Tibor adósságát. Három éve négyen adták a nevüket a kölcsönhöz. A nyugdíjas Laci bácsi, két munkanélküli és egy családapa. Könyörgött, ne bántsák a kezeseket. Hiába. Tibor nem haragszik. Csak ez a világ most nagyon elbánt vele. Kap ugyan a felesége valami segélyt, jön a családi pótlék is. Ebből fizetik az új tévé és az építési kölcsön részleteit. A maradék tízezerből élnek öten, a három gyerekkel. Inkább világgá menne, csak a kezesekhez ne nyúljanak. Nem ölni indult Nem ölni, segítségért indult azon a hétfőn Püspökladányra. Ismerte a hölgyet a munkaügyi központban, egyenesen hozzá sietett. Szégyellte a baját, kérte, legyenek négyszemközt, ígérte, majd akkor elmondja, miért jött. De ketten-hárman mindig voltak abban az irodában. Elvesztette a fejét. Elővette a kést, azzal fenyegette meg az asszonyt. Azt is mondta neki, ne féljen, inkább magával végez. Arra kérte, hívja föl az OTP-t. Nyolcszázezer forintot követelt. Kiabált, hogy a barátja fölrobbantja a bankot, ha nem fizetnek. Ezt mondta, pedig nincs is barátja. Néhány perc múlva aztán jöttek a rendőrök. Nekiment ő ablaknak, összetörte a fejével, de már nem tudott kiugrani. Amúgy sem lett volna elég magas. Megbánta. Reméli, hogy a legsúlyosabb ítéletet kapja. Csak egy kérése van. Dolgozhasson a börtönben. Egy kis pénzért bármit elvállal. Szöveg és kép: Havas Iván Föl akarta robbantani a bankot Norvég prémgörényekkel kezdte 7