Makó és Vidéke, 1947. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1947-07-02 / 147. szám
2 dénak a beszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. A beszolgáltetési gabonát mint fentebb megírtuk .Bevételi jegyre veszi át a kereskedő. A beszolgáltetési búza ára 60 forint. Búzájáért csak az a gazda kaphat nyolcvan forintot, aki igazolni tudja hogy adófizetési és beszolgáltatási kötelezettségének már eleget tett. Eb-ből következik, hogy az adó és beszolgáltatási kötelezettség teljesítése előtt nem szabad gabonát eladni. A két kötelezettség teljesítése után a kereskedőnek eladott búzáról „D“ ’ vételi jegyet kap a gazda A rendelet betartásét a községi elöl- járóságok ellenőrzik. A kiadott rendelkezés szerint a be- , szolgáltatási kötelezettség teljesítésé- ■ től független kiadhatja a gazda az araló és cséplőrészt. Hódmezővásárhelyi Rendező-Gárdisták Makón A hódmezővásárhelyi Rendező Ús Gárda vasárnap látogatást tet a makói szociáldemokrata Rendező Gár-dánál. [ Céljuk az volt, hogy megismerjék a makói gárdisták munkáját, hogy tanuljanak, ismereteiket gyarapítsák. Szeretettel jöttek hozzánk és mi szeretettel vártuk őket. Déli 12 óra volt mikor a hódmezővásárhelyi vonat befutott az ujva- Irosi állomásra. A makói Rendező- Gárda fegyelmezett sorokban állva fogadta az érkezőket. Meleg elvtársi üdvözlés után bevonultunk a párt ús helyiségbe, innen rövid pihenő után a Marospartra mentünk, ahol jó ebéd - várta a vendég R-Gárdistákat. Az ebédet fürdés követte, majd délután 1 órakor bejöttünk a pártházba, ahol vendégeink este 8 óráig résztvettek a SzIM táncestében. Ezalatt az idő alatt megbeszélésre ült össze a két város Rendező Gárdájának vezetősége. Este 9 órakor egy hasznosan és kellemesen eltöltött nap után kisértük le őket az állomásra. Meleg szavakkal búcsúztunk el tőlük, annál is inkább, mert jó szó- scialistákat ismertünk meg bennük. Olyan kemény, harcos Rendező Gárdistákat, akik mindig, minden körülmények között helyt fognak állani a Szociáldemokrata Pártért, a szocializmusért. Közellátási hírek A város közellátási hivatala felhívja a lisztárusítással foglalkozó kiskereskedőket és a kenyérsütéssel foglalkozó pékeket, hogy ma déli 12 óráig a június havi liszt, illetve kenyérjegyekkel számoljanak el a közellátási hivatalban, 1. emelet 104. számú szobában. A terminuson túl a közellátási hivatal nem veszi figyelembe az elszámolásokat• A közellátási hivatal felhívja Azoknak a cséplőgéptulajdonosoknak és ellenőröknek a figyelmét, akik a fogadalmat még nem tették le, avárosházán jelenjenek meg. A cséplőgéptulajdonosok és bizalmiak elfoglaltságára való tekintettel a fogadalmat nemcsak a délelőtti hivatalos óra alatt, hanem délután 4—7. ttjáig is. letehetik a városháza, földfzáit 1. számú szobájában. ('$ “’tlbh1!1 ^‘'O ‘‘ i11) I” J »■ ll; ■; 1-1 i - Szép és olcsó 905 függönyök kaphatók TÖMÉS ZOLTÁN kézi munka üzletében. Főtér 3. sz. MAKÓ és VIDÉKE 1947. július 2 A közellátásügyi miniszter szabályozta a vásárlási engedélyek kiadását Vásárlási engedélyt kaphat az az ellátatlan, aki fejadagjáról lemond Kivételes esetben gazdálkodó is kérhet vásárlási engedélyt A közellátásügyi miniszter rendeleti uton állapította meg, hogy kik kaphatnak a községi elöljáróságtól .Vásárlási engedélyt." Elsősorban azok a nem termelők, akik egy évre 1947 augusztus elsejétől, 1948 július 31-ig lemondanak kenyérjegyükről. Azoknak, akik már augusztus elsejére meg akarják szerezni a vásárlási engedélyt, kérelmüket július hónapban be kell nyújtani a községi elöljáróságnál. A rendelet szerint a kérelem beterjesztése utáni hónapban adják ki a vásárlási engedélyt. A vásárlási engedély alapján az ellátatlan megvásárolhatja a búzáját,természetesen attól a gazdától, aki adó és beszolgáltatási kötelezettségé-nek már eleget tett. A vásárlási engedély egyik példányát a gazdálkodó kapja, a másik példányt a gazda igazolásával ellátva a vásárló. Erre a példányra kapja azután a községi elöljáróságtól az őrlési engedélyt. Avásárlási engedély alapján egy hónapra 12 kiló búzát, rozsot, vagy kétszerest vásárolhat, egy évre 144 kilót. Megőröltethet tehát 120 kilót, mert a megvásárolt gabona többi részét vámként le kell adni. Ha valaki nem búzát, rozsot vagy kétszerest akar kenyérgabonaként megőröltetni, hanem árpát, akkor 20 százalékkal nagyobb mennyiségbe kaphat őrlési engedélyt. Azok a nem termelők, akik sertést hizlalnak, kérhetnek árpára vásárlási engedélyt. A vásárlási engedély ez esetben is a községi elöljáróság adja ki, a takarmányozásra szoruló állatok figyelembevételével. Mikor kaphat a gazda vásárlási engedélyt A rendelet szerint gazdálkodó is kaphat vásárlási engedélyt. Kétféle célra. Háztartási célra és gazdasági célra. Háztartási célra csak az a gazda ■ kaphat vásárlási engedélyt, akinek a szántóterülete az 5 katasztrális holdat nem haladja meg és földjét saját maga műveli meg. (A rendelet erre vonatkozólag szó szerint ezeket mondja , akik saját testi erejükkel is részt vesznek a föld megművelésében.) Igazolni kell azt is, hogy háztartási célra saját hibájukon kívül nem termett, vagy nem tudták megkeresni a kenyérgabonát. Nem kaphat tehát vásárlási engedélyt az, akinek szántóterülete az 5 katasztrális holdat meghaladja, vagy az, aki mezőgazdasági munkában a kenyérgabonát megkereshette volna, vagy az őszi mezőgazdasági munkálatok sorén még megkeresheti. Nem kaphat az sem, akinek nem a mezőgazdaság a főfoglalkozása. Ezeknek a vásárlási engedélyt augusztus elsejétől lehet kiállítani, mégpedig havi 15 kiló fejadagról, amely évi 180 kiló búzának felel meg. A vásárlási engedélyt természetesen arra a hiányzó mennyiségre állítják ki, ami a fejadag és a készlet között mutatkozik. Gazdasági szükségletre Gazdasági szükségletre kérhet a gazda vásárlási engedélyt az éves cselédek, időszaki munkások részére élelmezés és munkabér fejében kiadandó búzára, rozsra és árpára. Igazolni kell, hogy az adó, a beszolgáltatási kötelezettség teljesítése, a vetőmag és a háztartási szükségletén felül nem termet annyi búzája, amennyivel a cselédeket ki tudja fizetni. Igazolni kell azt is, hogy a munkavállalóval szabályos munkaválló szerződést kötött és a munkavállaló lemondott a kenyér jegyéről. Nem lehet vásárlási engedélyt kiadni annak, akikellő indok nélkül tart gazdasági cselédet. Az ilyen vásárlási engedély havi 20 kiló, azaz évi ,240 kiló fejadagra szól. Időszaki munkások után akkor jár vásárlási engedély, ha az időszaki mezőgazdasági munkás legalább két hónapig megszakítás nélkül alkalmazva volt. Ez esetben élelmezésre és munkadíjra együttesen havi 135 kiló búzát lehet kiadni vállalkozónkat. (Nem személyenként, tehát például egy család vállal munkát, akkor az egész családnak lehet 135 kiló búzát kiadni.) A vásárlási engedélyt természetesen csak a gazda készletéből hiányzó mennyiségre lehet kiadni. Hiányzó az a készlet, ami a jogos fejadag és a gazda búzakészlete között mutatkozik. Kisebb jelentőségű községi ügyekkel foglalkozott a kisgyilés Magyarcsanád görögkeleti román és szerb lelkészei is községi támogatást kapnak Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának kisgyűlése tegnap délelőtt ülést tartott Kiss János elvtárs, főispán elnökletével. Főleg községek ügyei foglalkoztatták a kisgyillést. Berenc János városi irodatisztet szolgálatából a B-listázással kapcsolatban elbocsájtották. Berenc az ítéletet megfellebbezte és kérte nyugdíjának folyósítását. Fellebbezése egészen a közigazgatási bíróságig jutott, amely nem mondott ítéletet ügyében, hanem újabb kivizsgálást rendelt el. A képviselettestület második határozatában is méltatlannak találta Berencet a nyugdíj folyóísítására és nem teljesítette kérelmét. A kisgyűlés jóváhagyta a képviselő- testület határozatát. Apátfalva képviselőtestülete 4000 forintot fordít a sportpálya és a népfürdő helyrehozására, a szegedi közúti híd felépítéséhez pedig 500 forintal járul hozzá. Magyarcsanád község képviselőtestülete a katholikus és református egyházat évi 1800 forint segéllyel támogatja- Nemrégiben azonban segély iránti kérelmet nyújtott be a görög keleti és a szerb egyház vezetője is. A képviselőtestület a kérelem fölött úgy döntött, hogy azt a segélyt, amelyet eddig a két egyháznak adott, négy részre osrtja. A kisgyűlés nem fogadta el a képviselőtestület határozatát, hanem utasította a képviselőtestületet, hogy a görögkeleti szerb és a román egyházaknak külön szavazzon meg segélyt. m ___ na _____________________ | MUNKÁS SZÖVETKEZET A DOLGOZÓK BEVÁSÁRLÁSI HELYE! jlUíj Mindeféle fűszeráruk Cukorkák és csokoládék Ujj Háztartási cikkek Horgany és zománncedények Alumínium áruk Patkó és rárvasak ~ f ' il-1, Vasvillák és lapátok Láda és ajtózárak ÜVeg- és porcellánedények Ecsetek és meszelők Festékek és fimiszpótlók Pálinkák és likőrök 5196 Állandóan frissen őrölt pörkölt bab és maláta kávé kapható ! A legolcsóbb bevásárlási forrás I^ ______________...........................................................................gfl RÁDIÓ Állandó műsorszámok — 6.30 Falurádió — 6.45 Reggeli torna — 7.00, 10.00, 12.00, 14.00, 18.00* 20.00 és 22.00 Hirek — 7.20 Az áttelepítési kormánybiztosság közleményei — 7.30 Reggeli zene — 12.00 Déli harangszó — 21.50 Hirek és krónika oroszul — 22.20 Mit hallunk holnap? 24.00 Hirek — 0.10 Hirek és krónika franciául — 0.20 Hirek és krónika angolul. Szerdát július 8. 8.00 Előadás — 8.15 Hanglemezek — 9.00 Jazz-zene — 12.15 Szalonzene — 13.00 Előadás — 13.20 Seregély Irma hárfázik — 14.10 Hanglemezek — 14.25 Előadás — 14.45 Ifjúsági énekkarok — 15.15 Rádióiskola — 16.00 Cigányzene — 16.40 Hangos híradó — 17.10 Hadifogoly híradó — 1800 Budapest szórakozik — 1825 A Rádiózenekar játszik — 19.30 Falurádió — 20.20 A házi együttes játszik — 21.00 Heti szemle — 21.25 Időszerű kérdések — 21.40 Orosz nyelvoktatás — 2225 Kazal László énekel — 22.45 Előadás a stúdióban. — Felhívás. Felhívjuk a Vas- és Fémmunkásokat, hogy július 3-án, csütörtökön este 7 órakor taggyűlést tartunk. Tekintettel a tárgy fontosságára kérjük a tagok pontos megjelenését. Vezetőség: 5190