Felsőkereskedelmi iskola, Makó, 1931

Fegyelem tekintetében növendékeink magaviselete ellen komolyabb természetű kifogás nem volt. Egészségügy. Az iskola egészségtan tanára Dr. Joó Imre vm. tiszti főorvos és Dr. Hubert Mihály v. tiszti orvos minden alkalmat felhasz­náltak tanulóink egészségének gondozására. Komoly fertőző betegségben (sarlach) egy tanulónk volt a tanév folyamán. A tanári kar egészségi állapota is kielégítő volt. Iskolai látogatások. Dr. Szakáll Zsigmond egyetemi m. tanár, kir. főigazgató úr március 9., 10., 11. napjain végezte hivatalos látoga­tását. Elismeréssel nyilatkozott a tanárok működését illetőleg s észre­vételeit a 11-i értekezleten közölte. Elhelyezés. Az iparos és kereskedő tanonciskola építése, amellyel kapcsolatban óhajtotta a fenntartó város iskolánk elhelyezését is meg­oldani, az elmúlt nyár folyamán megkezdődött s az emeletes épület tágas, világos termeivel már az ősz folyamán készen volt. Beköltöznünk még sem lehetett, mert a termek fölszerelése a gazdasági válság következtében elmaradt. A fenntartó város azt az ígéretet nyerte, hogy a felszerelés az idei nyár folyamán meg lesz s így reményünk van rá, hogy az 1932/33-i tanévet a már régen óhajtott délelőtti tanítással kezdhetjük el. A tanári testületben az idei tanévben változás nem volt. Az igazgatón kívül három rendes tanár, két helyettes és egy óraadó tanár működött az iskolában. A hitoktatói karban sem történt változás. Magánvizsgálatok. Magánvizsgálatot egy ízben, szeptemberben tartottunk Tarnay Ivor alispán úr őméltósága elnöklete alatt. Hunyadi Károly és Nagy Sándor tettek a IV. évfolyam tárgyaiból magánvizs­gálatot. Ünnepélyek. Ifjúságunk kedély világának, nemzeti érzésének és szociális érzékének fejlesztésére ebben a tanévben is több ünnepélyt rendeztünk, így megemlékeztünk október 6-án a szabadságharc vér­tanúiról (Merksz R. László tanár), október 30-án pedig Schwarcz Antal tanár beszélt a takarékosság nagy nemzetgazdasági és társadalmi jelentőségéről, ugyanakkor azonban rámutatott a takarékosság fogal­mával való visszaélésekre is. Alkalmas órák keretében (történelem, magyar) október hó 3. szombatján megemlékeztünk a finnugor rokonságról, a trianoni szerződés november 13-i szomorú évfordulójáról, december 11-én a limanovai ütközetről, majd a nyugatmagyarországi harcokról s a „hűséges város“ nagy napjairól. A március 15-i ünnepélyt az Önképzőkör rendezte. Változatos műsora a szépszámú közönséget mindvégig lekötötte. Ugyancsak a magyar­ órákon emlékeztünk meg az édesanyák önfeláldozó, semmivel nem pótolható nagy-nagy szeretetéről s a köteles gyermeki háláról.

Next