Makói Népujság, 1945. január (1. évfolyam, 1-8. szám)

1945-01-26 / 4. szám

: 2 a kortól, amelyben él, ismeri a kö­veteléseit, és vállalja a harcot és a munkát, hogy felemelje a nyugati szabad, tanult önálló, gazdag pa­rasztság színvonalára. Harcol azért, hogy megkapja a fejlődés alapját, a jogot, a vagyont és a tudást, amely­­lyel dolgozni tud, hogy azt a helyet foglalja el, amely megilleti szám­beli és gazdasági helyzeténél fogva. Magyarország agrárállam, lakosai­nak javarésze paraszt, mégsem szer­vezték meg sohasem. Ebben látszik félelmetes ereje, mert elnyomtak minden paraszti vágyat és követe­lést, nehogy elsöpörje a feudális Ma­gyarország egész korhadt szerveze­tét. A parasztságnak mozdulni kell, az építés korszaka van, a reformoké, főleg a most megvalósuló föld­reformé. Álljon együtt a parasztság, legyen hatalmas, megdönthetetlen, megin­gathatatlan erő, szikla legyen vagy kőfal, amelyről a butaság, a rossz­­akarat és a reakció hullámai erőt­lenül szétaprózva hullanak vissza. __________________________________(H.) Rovás — megrovás Nem tudsz a város olyan elrej­tett zugában meghúzódni, ahol valami rémhírt ne súgna valaki a füledbe. A polgármester térdig­­érő szakállal bujkál a városban, — mondja az egyik — és ellen­állásra szervezi a makóiakat. Ta­vaszra itt lesznek a németek és jaj akkor mindenkinek, aki nem menekült el, — mondja a másik. És Isten tudja, mi más képtelen­séget mond a tizedik és századik. — Hát meddig tart még ez a fe­lelőtlen csaholás ? Hát meddig folytatják még a lélekmérgezést és a kedélyek izgatását? Vagy a Népbiróság ítéletét akarják ki­provokálni. Rémhírterjesztők — elég legyen!* Még nem is olyan sok idő telt el, hogy az általuk oly nagyra tartott Németországba menekül­tek és már­is visszakivánkoznak! Ők, a nagyszájúak, a nagydob­­verők! Tegnap Kiss Ferenc, a Színészkamara vérszopó volt el­­nöke pojácáskodott a rádióban, ma Fedák Sári ripacskodott és kért bebocsájtatást a magyar szi­vekbe. Még 46 évvel ezelőtt éne­kelt szerepeiből is próbált dön­­gicsélni, csakhogy jobban meg­lágyítsa a magyar sziveket. — Már már elég volt Németország­ból ? Már jó volna hazajönni a magyar szivekbe ? Megnyugtat­hatjuk őket, a ripacskodókat, a magyar szívekben Kiss Ferencek és Fedák Sárik részére nem lesz többé hely!* Két típusa az embereknek ta­lálható ma nálunk. Az egyik fajta párttól-pártig lohol és kér felvé­telt, hogy múltját levezekelje és a jövőre menlevelet szerezzen. A másik fajta pedig még vár. Sohasem volt jó az a nagy siet­ség, — mondja. És nem lehessen tudni, hátha . .. ? — Az egyiknek azt mondjuk, hogy ne törje ma­­gát olyan nagyon a pártba való bejutással, kutyából úgy sem lesz szalonna. A másiknak pedig csak annyit, hogy hagyjon fel minden reménnyel: nem jön vissza, ami elmúlt!____________ Párthírek­­ A Szociáldemokrata Párt folyó hó 28-án d. e. 10 órakor tisztújító taggyűlést tart saját helyiségében, Széchenyi­ tér 18. szám alatt, mely­re a tagokat ezúton is meghívja az Intéző bizottság. MAKÓI NÉPÚJSÁG A közös munka értéke a mezőgazdaságban Az utóbbi években sok szó esett a szövetkezetek létesítésé­ről a mezőgazdasági termelés fo­kozása érdekében,­­ néha be­csületes népmentő céllal. A kér­dés felvetéséhez azonnal vita kapcsolódott: alkalmas-e, megfe­lel-e a magyar paraszt lelkiségé­nek a közösségi életforma ? Meg­fér-e, belekényszeríthető-e a maga különös egyéniségével például egy szövetkezeti keretbe ? A vita megoszló véleményeket hozott, aszerint, hogy melyik rétegből szóltak a kérdéshez. Hamarosan kitűnt, hogy nagyon is kézzelfog­ható érdekellentétek tolták a lel­kületű síkra a népszövetkezetek gazdasági problémáját s ilyen ala­pon nyilvánították a parasztot közösségi életre alkalmatlannak. A viták mögött azonban min­dig érezte az ember a valóságos cáfolatokat. Mert a magyar pa­rasztság, valahányszor közvetlen létét fenyegette a történelmi sors, igenis egységesen, osztatlanul állt ki. Lázadt, vagy inaszakadtáig dolgozott. Számoljuk fel végre azt a köz­tudatba becsempészett tévhitet, hogy ez a réteg nem alkalmas közösségi életre, nem tud szövet­kezni, nem segít a rászorulón. Mert ez nem így van! Ha nehéz története folyamán tudott közös­ségben élni ez a parasztság, mar­háját közös legelőre hajtotta; gabonáját kölcsönös segítéssel nyomtatta, számtalan munkát ma is kalákában végez stb.,­­ mert ne fogna össze most, amikor et­től függ a léte, szabadsága, jövője. Amikor kenyérgondja van minden magyarnak, s a szántatlan földek, vetetlen parcellák, elhagyott ta­nyák mind kemény munkát kö­vetelnek s a hiányzó mezőgazda­­sági gépeket, szerszámokat is munkával kell pótolni. Nemcsak a kormányzatunk vette észre, hogy szövetkezeti vagy községi formában legjobb meg­szervezni az igaerő és a gépek közös használatát, hanem szere­pének becsületes belátásán ke­resztül maga a parasztság is. Erre máris példát mutatott­ Kiskunfél­egyháza városa. Elhatározta, hogy minden földjét beveti. A tavaszi és az ősszel be nem fejezett mun­kák elvégzésére minden rendel­kezésre álló erő és eszköz fel­­használását a legszigorúbban szer­vezte meg. A város polgárőrsége összeírt minden munkaképes embert, fo­gatot, gazdasági eszközt, összeírta a vetőmagkészletet, a megműve­lendő területet, az elvégzendő munkát. A fogatokat a határ és a város közepére gyűjtötte, hogy etetésük, gondozásuk minél ke­vesebb időt és embert vegyen igénybe. A fogatok állandó együtt­­tartásával azt is elérte, hogy a munkábaállás minden reggel meg­felelő időben történhetett, így az idő, munka, munkaerő, eszközök és vetőmag tervszerű beosztásá­val megkezdték a szántást, vetést, a még kintlevő termés behordá­­sát. Az őszvégi eredmény meg­lepően szép volt. Van más megoldás is, egyszerű, praktikus. Egy makói gazda ja­vaslata szerint a város határát 6 körzetre kell osztani. A fogatokat körzetenként ugyancsak egy hely­re kell gyűjteni. Minden körzet elsősorban a saját munkáját kö­teles elvégezni s azonfelül közös segítéssel az egész határét, sőt a szomszédos községekét is. A ter­vezet szerint számba kell venni a mezőgazdasági gépeket (eke, taliga, vetőgép, traktor stb.), a hibásakat a tavaszi munka meg­kezdésére ki kell javítani. Tava­szi vetőmagnak, üzemanyagnak s egyéb szükségleteknek a be­szerzését már most meg kell kez­deni akár magyar, akár orosz gazdasági szerveknél. A legtöbb alföldi városból föl­hozhatnánk hasonló példákat, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a parasztság tudatában van munkája fontosságának s a maga erejéből is törekszik a nehézsé­gek megoldására. Most a Duna- Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara utján a földmivelésügyi kormány első intézkedései jutottak el a magyar városok és községek mezőgazdasági bizottságaihoz a munkaeszköz és üzemanyagszük­séglet bejelentéséről és a tavaszi vetőmag biztosításáról. Az Ideig­lenes Nemzeti Kormány első in­tézkedései ezen a téren is iga­zolják, szentesítik a nép körében megindult saját kezdeményezést. Találkozik a magyar nép törek­vése a magyar nép kormányának szándékaival. Ez a tény hatalmas erőt jelent a nehézségek leküzdésében és világosan megmutatja a tovább követendő utat is: folytatni az eddigi kezdeményezéseket a kö­zös munka, közös erőfeszítés mi­nél teljesebb kifejlesztésére. Nem­csak a rendkívüli idők követelik ezt, hanem a fölépülő ország új rendjében is biztosítanunk kell az együttműködés, a szabad kö­zösségi szellem érvényesülését. Nem esik csorba sem a magán­tulajdonon, sem az egyéni elgon­dolásokon, sőt igazi értelmét kapja meg mindkettő, ha minél telje­sebb mértékben a köz szolgála­tába tudjuk állítani. Ma fokozott munkát, gondot, erőkifejtést jelent a közösség vállalása, s holnap ez lesz a legelső szép élményünk a szabadság, a közösségi szellem biztató és termékeny erejéről. Tildi Istvánö­ vetkeztében rengeteg törpebirto­kos és napszámos él városunk­ban és az, hogy megélhet ekkora területen ennyi ember, csak szor­galmának és élelmességének az eredménye. Ezeknek a földnél­külieknek az életét a földbirtok­megoszlás csak annyiban befo­lyásolja, hogy a kevés és jó földért magas haszonbért kell fizetni a környező községek föl­desurainak, mert a város hatá­rában bérlet sem nagyon jut már. A hagymatermelők, akiknek Makó a­ környező városoktól jó­val nagyobb kereskedelmi for­galmát, mozgalmasabb életét és magasabb életszínvonalát köszön­heti, tehát a tulajdonképeni vá­rosfejlesztő réteg még ma is bér­leten dolgozik és gazdasági szá­mításából soha ki nem maradhat a haszonbérért fizetendő összeg. Mire való a haszonbér, mikor a megye tele van rosszul kezelt, nagybirtokkal? Minek annak a föld, aki nem maga mű­veli? Sza­kítsunk le minden ártalmas caf­­rangot, szüntessünk meg minden mesterséges kapcsolatot, hozzuk össze a parasztot közvetlenül a földdel, anélkül, hogy bárki közé állna és lehúzná a becsületes munkája után megillető jövőjét biztosító hasznot. Becsületes, emberi haszon kell, nem munkanélküli jövedelem, amely a földbirtokosoknál abból ered legtöbbször, hogy valame­lyik őse — valószínűleg erkölcs­telen vagy magyarellenes — szol­gálatot tett az uralkodó rendszer­nek vagy csatlósainak. Érdekes történelem, lenne az, amelyik őszintén megírná, miért kapták a „magyar11 főurak birtokaikat. A földreform ezeknek az igaz­ságtalan és magyarellenes ado­mányozásoknak okát és hatásait­ akarja eltüntetni. Mikor ezeket a földeket adták, a magyarok ellen­­ségei voltak az urak, most a pa­rasztok az urak, és földjeiket csen­desen és határozottan vissza­veszik. Bebizonyították a birtokban ülők, hogy nem éltek az erkölcs, a be­csület és az emberi felebarátság törvényei szerint azzal a joggal, amit a szerencse nekik juttatott, megbontották a természet és tár­sadalom­­fejlődésének törvényeit. Lejátszották történelmi szerepü­ket — ha egyáltalán volt — és levonulhatnak a színről. A nép átveszi a helyét. Biztos, hogy máskép fogja teljesíteni a föld által rárótt kötelességet. Örül a földnek és megbecsüli, mint aki tudja mi, mikor nincs. Új le­vegő kell, friss és csípő, mert a réginek még a fuvallata is bom­laszt. Akik a földreformért harcol­nak, tudják kiért teszik. Bíznak a parasztban, hogy megállja he­lyét most és mindig és tudja, mi a kötelessége a maga és a tár­sadalom jólétével szemben. Mutassa meg Makó parasztsága is, hogy akarja a földreformot, s vállalja a becsületes, kemény m­unkát, amely magának, család­jának, hazájának talpraállítását célozza. Gyűlés a földért Amióta a makóiak letelepedtek a város határában, most vasár­nap lesz először alkalmuk, hogy szabadon kinyilváníthassák, hogy földre van szükségük és a föld­ről való jogukról soha le nem mondottak és nem fognak le­mondani. A pártok és a parasztok a va­sárnapi demonstrációs nagygyű­lésen fogják hallhatóan és látha­tóan bebizonyítani, hogy akarják a földreformot és a földreform mihamarabbi lebonyolítását. Kell, hogy minél többen legyenek, hogy akaratuk és követelésük minél szélesebb és nagyobb hul­lámokat verjen. Általában az a vélemény ala­kult ki Makó földbirtokviszonyai­ról, hogy a legegészségesebb birtokmegoszlású helyek egyike az országban. Kétségtelen, hogy nem a nagybirtokok árnyékában élünk, s nincsenek mindent el­­nyomó földesuraink, azonban ez­zel szemben a sűrű népesség kö­ 1945 január 26. Hírnik a harcterekről Tito csapatai a Drávától délre Belovár és Gyurgyevó irányában folytatnak hadműveleteket a náci csapatok megsemmisítésére. Távolkeleten az amerikai csa­patok 95 kilométerre vannak Ma­mi­étól, a Fülöp szigetek főváro­sától. A bengáli-öbölben angol csapatok szálltak partra.

Next