Makói Népujság, 1946. augusztus (2. évfolyam, 169-193. szám)

1946-08-23 / 186. szám

delet módosítására. A tiltakozásnak eredménye is lett: a kormányzat uta­sította a közellátásügyi minisztert, hogy enyhítse a beszolgáltatást az 5 holdon aluli parasztságnak. A rendelet elengedi — úgymond — a gabonabeszolgáltatást, de egy má­sik rendelet előírja, hogy a földadót természetben kell fizetnie mindenki­nek, mégpedig gabonában. Tisztázzuk a kérdést­. Első pillanat­ra úgy látszik, hogy valóban enyhí­tetek a szegényparasztság helyzetén, azonban ha a mélyére nézünk a dol­goknak, megállapíthatjuk, hogy a ja­vulás csak látszat. Sokan voltak azonban, akik megörültek a rendelet megváltoztatásának, mert azt hitték, hogy ha a földadót kif­ize­tik gaboná­ban, mindenféle beszolgáltatási köte­lezettségüknek eleget tettek, tehát nem kell beszolgáltatniuk burgonyát, húst és olajosmagvat. Természetes, hogy ez nem így van. A parasztság­­nak ki kell fizetni a földadót és min­den egyéb beszolgáltatásénak is ele­get kell hogy tegyen. Hogyan áll te­hát valójában a kérdés? Az 5 holdon aluli gazdálkodó kisembernek itt Csanád megyében és különösen an­nak keleti részében lényegesen több adót kell fizetnie terményben, mint amennyit be kellett volna szolgáltat­nia terményben. Vegyünk csak egy példát: egy 5 holdas földhözjutta­­tottnak be kellett volna szolgáltatnia a régi rendelet értelmében 60 kg bú­zát, 20 kg olajosmagot, 60 kg bur­gonyát, 7 kg élőállatot. Most az új rendelet szerint, ha a­ kataszteri tiszta jövedelem középarányosát, 20 aranykoronát veszünk, adóba be kell fizetnie katasztrális holdanként 80 kg búzát, 60 kg burgonyát, 20 kg olajosmagot és 7 kg élőállatot, tehát búzából 20 kilogrammal többet, bur­gonyából, olajosmagból és húsból pe­dig ugyanannyit, mint amennyit a régi rendelet előír. De vannak földek, különösen a battonyai járásban, ame­­­lyiknek a kataszteri tiszta jövedelme 27 aranykorona. Nem túlzok, amikor azt írom, hogy az 5 holdon aluli kisparasztság ilyen módon nem tud eleget tenni beszol­­gáltatási kötelezettségének. Ha te­kintetbe vesszük még a hatalmas aszály- és jégkárt, akkor meg kell állapítanunk, hogy a beszolgáltatási rendeletben hiba van és azt sürgősen revideálni kell. A beszolgáltatási ren­deletet, de a földadó rendeletet az egész országra egyformán alkalmaz­ni, hiszen ahány vidéke van az or­szágnak, annyiféle a föld, tehát an­nak annyiféle a hozama is. A mos­tani­­adórendelet például kedvez a Du­nántúl parasztságának, de a Tiszán­túl legnagyobb részének nem meg­felelő. A legalkalmasabb mód a be­szolgáltatás igazságos megállapítá­sára az a mód, ha vidékenként álla­pítják meg a beszolgáltatás mennyi­ségét a különböző természeti károk és a kisparasztság teherbíróképessé­­gének figyelembevételével. Meg le­hetne például megyénként alakítani az ilyen beszolgáltatást­ megállapító bizottságokat, amelybe természetesen a gazdáknak, a szegényparasztságnak is kellő képviseletet kell juttatni. Ha ezek a bizottságok megfelelően vég­zik munkájukat, amire minden re­mény megvan, akkor a beszolgálta­tást nem fenyegeti veszély és a kis­parasztság is meg lesz elégedve. Puja Frigyes (Battonya). I PARTHIREK Listenervesett, MaDISi és köztesi Siszfel­i Felkérjük a forintvédi bizottsá­gok összes tagjait, hogy folyó hó 23-án, délután 6 órakor a Hagy­maházban jelenjenek meg. Fon­tos ügyben a megjelenés az ösz­­szes pártok részéről kötelező. — Vezetőség. A Magyar Kommunista Párt az ösz­szes körzeti és üzemi aktíva ta­gok bevonásával pénteken este 8 órakor aktíva-ülést tart a köz­pontban. Minden körzeti és üzemi pártaktíva tag emvtázsra a megje­lenés kötelező. Szombaton este 9 órakor az összes körzeti pártszervezetek sa­ Teherautó-fuvarozást vállalok az ország minden területére, helyben is minden időben. Terhes? Ferenc Makó, Szegedi utast 40. 5355 Ruhaf­estéls Si satuban igazi békeminő­­m . a A mek a. a Liget utca segben kapban.: * ■ Jf&Ur d­.s­. 5355 j jövedelem aranypergőben. Tehát :i negyedik osztály a föld után szá­moltak 14 aranypengő jövedel­met és a legjobb, elsőosztályú föld után pedig 20­ aranypengőnél több nem felet­­te­tt! Ho! van itt az igazság ? Ludányi István (Csanádpalota) fs ELADÓ egy ló Návay Tamás­ u. 7.­­ szem­ alatt.­­ 5345 EL­ADÓ egy lótejelő teh­én és egy jó­­­iga- kanca ló. Ért. Kiszombor, Nagy-­ szentmiklósi-út 2. sz. 5346 BOGÁRZÓBAN, Dégi Antal szom­­­­szédságában 6 köblös föld haszon- s bérbe kiadó. Ért. Apaffy-u. 12. 5347 | ELADÓ egyéves kanca csikó és egy­­ 3-ik éves üsző. Nyizsnyai-u. 15-b.­­ szárd. 6348 | KOSSUTH-U. 11. számú ház eladó.­­ Három szoba, fürdőszoba, mellékhe­­­­lyiségek, artézikét. 5350 | 15 KTH. FÖLD hagymának vagy 1 gabonának kiadó. Ért. Deák Ferenc- I u. 26. sz. 5353 H EGY FERTÁLY föld Bogárzóban, Varga István mellett, haszonbérbe vagy felesbe kiadó. Ért. Iskola­ u. 15. szám. 5356 SÜRGŐSEN eladó könnyű, új falő­­csös kocsi és négy kerék felvasalva.­­ Jókai-u. 1. 5360 • HEVESET használt 7-es Lack-ekéért 1 új kukoricamorzsolót adunk. Kálvá­­r .­ia-u. 50. 5361 | ÖTÖLES tanyatető eladó Tanya 256. [ szám alatt Élt. Almási-u.. 18. 5362 [ ELADÓ egy 1 HP, egy 2 HP, egy­­ 2,5 HP-s villanymotor. Dessewffy­­tér 11. sz. Iratszertár. 5364 | ÁGYU-U. 17. számú ház sürgősen el­­ő­adó.Ért. ugyanott. 5365 | ELADÓ két igásló Ráday­ u. 36. szám­­ alatt. 5366 | ELADÓ egy 100-as „Csepel” motor­­kerékpár, egy anyakoca négy fiával,­­ 1 egyéves süldő, 1 nyolchónapos­­ borjú és 4 birka. Ért. Sarkadi Ernő­vel, Ugar 101. szám. 5367 szám­|«f*' *h IHcsös kocsi minden vastagságban kapható DADA KM­­­­etiwpym­pí | Deák Ferenc utca 53 sz. alatt, IJ/Ux/JJ V YJ JtZnytZUfktL A dolgozók írják­­%■j Igazságos osztályozást a tsaszol­gáztatástssR | Nagy igazságtalanság van a dé­li szolgáltatásban. Még mindig úgy­­ van kivetve, hogy­ a szegényebb­­ népre több van vet­ve. Teherbírási­­ képesség szerinti kivetést aka­­­­runk látni. Akinek csak annyija van, hogy munkája után az ő kis­­ földjén meg tud élni, arra nem­­ kell kivetni semmit sem. A szántó­­i földek osztályozását újra kell­umi­­­­nálni, mert vannak olyan földek,­­ amelyeket a múlt háború után,­­ amikor osztották vagyonváltság I címén, amíg az uraság kezén­­ volt, addig hetedosztályúnak volt­­ felvéve, amikor kiosztották a pro­­l­­etároknak, azonnal a negyedik S osztályba sorozták és ma is ez­­­után van megállapítva a tiszta || EGY JÓRA VALÓ kovácssegéd felvé­tetik, egy ruganyos­­hajtókocsi és egy parasztkocsi eladó. Benák András, Szegedi­ u. 21. Telefon: 355. 5375 ELADÓ egy erős egyesben járó ló és egy 30­0 bíró laposkocsi. Megte­kinthető Luther­ u. 38. szám alatt minden nap a déli órákban. 5376 KIRÁLYHEGYESI-U. 36. számú ház eladó, vagy kocsiért, lóért elcserél­ni hető. Ért. ugyanott. 5378­­ IGÁSON 12 kth. föld tanyával feles­be kiadó. Ért. Návay Lajos-tér 11. szám. 5379 ELKÖLTÖZÉS MIATT mindenféle ruhanemű, háztartási cikkek olcsó árban, sürgősen eladók. Eötvös-u. 9. szám. 5149 EGY JÓFAJTA nyolchetes üszőborjú eladó a Szegényházban. 5165 BOLGÁRKERTÉSZT keresek 5 kb­. öntözésre is alkalmas földre. Ért. Ha­dár Jánossal, Révész­ u. 48. Ugyanott egy Puch motorkerékpár eladó. 5189 RÁCUTON nh. Joó Sámuel-féle föld­ből 9 hold tiszta szántó több évre haszonbérbe vagy felesbe kiadó. Ló­szerszámok és négyhónapos süldők eladók. Kiss Lajos, Lonovics László­u­. 18-a. 5211 ELADÓ egy 750 cm3-es, oldalkocsis B. M. W. motorkerékpár. Rákóczi­ u. 40. sz. 5218 . A REF. EGYHÁZ tulajdonát képező 1­42 kth. dáli tanya földet e hó 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartandó önkéntes árverésen egy, esetleg há­rom évre a legtöbbet ígérőnek ha­szonbérbe kiadja. Nagy Mihály, gond­nok. 5315 ELADÓ 2 drb tízhónapos süldő. Ért. papházi iskola mellett, Raffai-ta­­nya. 5320 DRÓTKERÍTÉS és drótszövetek min­den minőségben és magasságban kap­ható. Mátrai Géza, br. Erdélyi-u., az orosz termelő közelében. 5326 ELADÓ két ló, egyik 3 éves paripa, másik 6 éves kanca. Megtekinthető Arany János­ u. 1. sz. alatt Rákos fényképésznél. Keresek megvételre egy nagyatádi kocsit és szőlő-gyü­mölcsös földet. , 5328 EGY VAGY KÉT szoba-konyhás la­kást keresek sürgősen a belvárosban. A hozzá juttatót jutalmazom. Terhes Ferenc, Szegedi­ u. 40. 5354 ­ SPORT Sz HVSS Pilisen játszik * A Vasutas vasárnap Pillére uta­­­­zik, hogy az augusztus 1l ére ki­­­­sorsolt, de akkor elmaradt vasutas­­ bajnoki mérkőzését lejátssza. tfilasztmányi ölét az MTE-nél! A m­akói Munkás Testedző Egye­sület e hó 23 áv, pénteken este­­ 7 órakor választmányi ülést tart­­ a városházán. A tagokat az ügyek­­ fontosságára való tekintettel pon­t­­os megjelenésre kéri. MAKÓI NÉPÚJSÁG í­ját,körzetükben taggyűlést tarta­­­nak. Megjelenés kötelező, Ing­ó könyvét mindenki hozza magával.­­ Vezetőség. JBk Borka Pál földeáki lakos által el­n­e&m a­ j0tt, de vevője részéről át nem vett Medké (egy*1* a tárlat szerint 6 éves, nyári fe­pSMxtfdm 8 s­ere, hátsó lábán kissé kesery, másik * 10 éves, sárga) vevő kárára és veszélyére 1946. augusztus 26- én délelőtt fut 12 órakor Makón, a városháza udvarán köz­jegyző közbenjöttével tartandó árverésen, azonnali fizetés ellenében a legtöbbet ígérőnek eladja. Kikiáltási ár 4437 Ft. — Árverési vevő viseli a vételi illetéket is. Felvilágosítást dr. Singer Mór ügyvéd ad, Makón. 5369 EGY Jó fejőstehén eladó Bécsi­ u. 111. sz. alatt. 5372 KEVESET használt, vajszínű mély gyermekkocsi eladó. Megtekinthető Vaskapu-u. 11. sz. 5373 ELCSERÉLHETŐ Vertán Endre-u. 5. számú ház lóért, kocsiért, meg­egyezés szerint. 5374 nyílttér­i rovatban közölteknek sem alakjáért, sem tartalmáért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. * ■ --­Hytlmtkaxmi. , Höss József, Ugar 4’L sz. lakosnak senki hitelt vagy kölcsönt ne adjon, mert érte semmiféle felelősséget nem vállalunk. Id. Höss István, Höss Ist­vánná Gera Julianna. Aradi­ u. 108. szám.­­ 5298 BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba­használattal kiadó. De van ott tehén­­járás és egy fél járandó eladó. Ért. Csokonai­ u. 2. sz. alatt, 5343 1946 augusztus 23. Makó megyei város polgármesterétől, ad. 15.773—1946. . Tárgy: Mértékhitelesítés he­lyének megváltoztatása. Hirdetmény Közlöm az érdekeltekkel, hogy a szegedi mértékhitelesítő hivatal az időszaki hitelesítéseket nem a város­háza 11. számú helyiségében, hanem a Dessewffy-tér 21. sz. házban, a volt Király-féle patikában végzi. Makó, 1946. évi aug. 22. Kiss Imre 5371­­ polgármester. Makó megyei város polgármesterétől. 1660- 1946. Tárgy: Kenyér- és lisztárak, valamint a kenyérbérsütési díjak újbóli megállapítása. Hirdetmény A közellátásügyi miniszter 91.540 —1946. K. M­. számú rendelete a ke­nyér legmagasabb fogyasztói árát az ország egész területére 92 fillérben, viszonteladói árát 86 fillérben álla­pította meg. A kenyér bérsütési díja az ország egész területén 22 fillér, sütemé­nyeknél 26 fillér kg-onként a kisü­tött súly után. A­ finomliszt fogyasztói ára 140 fillér, a kenyérliszt fogyasztói ára 82 fillér kg-onként. Aki a fenti áraknál magasabb árat kér, árdrágítást követ el, ellene a megfelelő eljárást folyamatba teszem. Makó, 1946 augusztus 22. Dr. Szűcs László 5358 polgármester­­. «■. ......................................... MAKÓI NÉPÚJSÁG a Demokratikus Nemzeti Bizottság lapja. Szerkesztőbizottság: Dr. Diósszilágyi Sámuel, Kiss Imre, ifj. Sárvári György, Gy. Varga Sándor. Felelős szerkesztő: Roncsesz László. Felelős kiadó: Demokratikus Nemzeti Bizottság. Makói „Szabadság" Nyomdaipari Kft. Makó, Szegedi­ utca 1. sz. Felelős nyomdavezető: Halász Ferdinánd.

Next